ZAj ZENe - Yamantaka Eye - John Zorn Duo (lemez)

  • Czabán György Ronin
  • 2006. április 20.

Zene

Ez az egyszerű cím azt takarja, ami: brutális egymásra találása két vaddisznónak. Zorn altszaxofonon ad ki olyan hangokat, amelyekért azonnal eltávolítanák a legtöbb zeneiskolából, Yamantaka Eye pedig a saját hangja és különféle elektronikák segítségével sokkolja a hallgatót.
A legdurvább videojátékok hangjai ehhez képest nyálas giccsek. Erő, rettenet és kreativitás az eredménye a New York-i avantgárd és a tokiói kreténség nem teljesen véletlen találkozásának. Az urak 1986 óta játszanak együtt, és három albumuk jelent meg eddig: a Nani Nani 1995-ben, a Naninani II 2004-ben és a Zorn 50. születésnapján rögzített koncertfelvétel. A borítón Eye neve mellett ez áll: voice, electronics. Ugyanitt szerepel még Sawai Taiji mint technikus, aki a hangfolyam megvalósításának aktív részese, és Fred Frith, aki az ötödik trekken gitározik.

Katartikus és az infantilitás határát súroló zene ez. A hightech, a meditáció és idétlen zajok meghökkentő egyvelege. Minden jól fésült zeneszerető embernek kihullik a haja tőle, ugyanakkor a gyerekeknek egyáltalán nem meglepő. Hiszen egy harcos, kardozós számítógépes játék hangkulisszáihoz képest nagyon is emberi. Lehet, hogy a zene fogalmának a határait feszegeti, de bele kell törődni, hogy az effektek világában élünk. Azok a zajok, amiket egy kilencvenes években készült filmhez atmoszféraként felhasználtak, ma már érvénytelenek. Körülöttünk ma már ezerféle elektromos kütyü, telefon, pénztárgép, tolatóradar ontja magából a digitális zajt. A következő generációk már egyenesen erre fognak akusztikusan szocializálódni. Volt idő, amikor gitárt akart a gyerek, aztán két dj-lemezjátszót, most pedig már egy jobb laptoppal illik házibuliba menni, zenét csinálni.

Nincs dallam, nincs ritmus, nem építkezik az anyag, nincs eleje, nincs vége, de még közepe sem. Nincs rendszer, túl van a jón és a rosszon. Egzisztencialista ugratás, mely a nyerseség, a spontaneitás, a "közvetlen rámutatás", a ficam kultuszát szolgálja. A sokkterápia enyhe formája, mely a személyiségnek azt a felét hivatott megszólítani, amit a társadalmi kódex elnyom. A spontaneitást, a váratlan elemet, a paradoxont használja, aminek a segítségével tudatára ébredhetünk saját tudattalanunknak. Amikor megszűnik a cselekvő és az önmegfigyelő én közt a különbség, és megtanulunk automatikusan, transzban cselekedni. És akkor már a zen buddhizmusról beszélünk, ahol a mester és a tanítvány között lezajló rövid, éles "kérdezz-felelek" játék vezethet el a hirtelen megvilágosodáshoz. Arthur Koestler ír erről Japán című könyvében. Én közben a Zorn-Eye duót hallgattam.

És akkor megértettem, hogy ez egy posztmodern zazen meditáció.

Is. Meg egy tál rizs.

Tzadik Records, 2005

Figyelmébe ajánljuk