Orbán Viktor óriásit kamuzott arról, hogy ő lenne az első falusi miniszterelnök

  • narancs.hu
  • 2024. április 23.

Fekete Lyuk

Már megint magához hajlítaná a valóságot.

Egy magtárban, előre nem bejelentett rendezvényen, válogatott közönség előtt röffentette be „országjárását” Orbán Viktor, ahol azt találta mondani: „Mégis csak én vagyok Magyarország első falusi miniszterelnöke. Kitől várjon a magyar gazdatársadalom, a magyar vidék, a magyar falu segítséget, ha nem a közülük jövő miniszterelnöktől?”

Ez a kijelentés azonban nem felel meg a valóságnak – hívja fel a figyelmet a Telex. Vidéki születésű volt Szemere Bertalan is, de Andrássy Gyula is a ma már Szlovákia területéhez tartozó, a 800 főt el sem érő Oláhpatakon látta meg a napvilágot. Sorolhatjuk még a falusi miniszterelnököket: Lónyay Menyhért, Széll Kálmán, Peidl Gyula, Gömbös Gyula, Nagy Ferenc, Hegedüs András.

De az utóbbi évtizedekben is találunk példát falusi miniszterelnökre: Németh Miklós Monokon született. Egyébként Orbán Viktor valójában Székesfehérváron született, és bár gyerekkorát Alcsútdobozon és Felcsúton töltötte, középiskolában már a megyeszékhelyre járt.

Az a magtár a Veszprém megyei Nemesgörzsönyben, ahol Orbán Brüsszel ellen uszított, 100 százalékban, mintegy 230 millió forintnyi EU-s támogatásból épült.

Korábban már írtunk arról, Orbán Viktor hogyan magyarázza, alakítja át a múltat a saját érdekeinek megfelelően:

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.