A jövőben semmit nem tudunk majd a kormányülésekről

  • narancs.hu
  • 2018. július 4.

Közlemény

A tervek szerint nem lesz kötelező hangfelvételt készíteni az elhangzottakról.

A jelenlegi törvény értelmében a kormányülésekről hangfelvételt, illetve az elhangzottakból összefoglalót kell készíteni. A 2019. évi központi költségvetés megalapozásáról szóló törvényjavaslat 38. §-a ezt úgy módosítja, hogy megszünteti a hangfelvétel készítésére vonatkozó kötelességet, csak az ülésről szóló összefoglalót említi. Az Eötvös Károly Intézet szerint ezzel a lépéssel végleg megszűnik „a magyar parlamentarizmus kezdeteiig visszanyúló közjogi vívmánya” a kormányülések tartalmi dokumentáltsága.

Az intézet állásfoglalását alább közöljük:

A kormányüléseket dokumentáló iratok, hangfelvételek keletkezésük idején rendszerint nem nyilvánosak, de utóbb levéltárba kerülnek, megismerhetővé, kutathatóvá válnak. Olykor maguk az alkotmányok szólnak a kormányülések jegyzőkönyveiről. Magyarországon a kormányüléseken elhangzottak dokumentálását 1848 áprilisában a Batthyány-kormány, az első felelős ministerium rendelte el. A rendszerváltásig az összes későbbi magyar kormány fenntartotta ezt a szokást. A kormányülésekről szóló iratok a Magyar Országos Levéltárban ma is szabadon kutathatók.

Az 1990-ben hivatalba lépő kormány üléseiről még szó szerinti jegyzőkönyvet, valamint összefoglalót kellett készíteni. Két évvel később megszüntették a szó szerinti jegyzőkönyvezést. 1994-től a kormány üléseiről összefoglaló és hangfelvétel is készült. A következő évben az ügyrend ismételt módosítása a hangfelvétel készítésére vonatkozó előírást törölte, ám1996 áprilisában ezt visszaállították. Az 1998-ban megalakult kormány ülésein sem hangfelvétel, sem szó szerinti jegyzőkönyv nem készült, csupán egy összefoglaló. 2002 júniusától a kormány üléseiről ismét összefoglaló és az ülés szó szerinti jegyzőkönyvéül szolgáló hangfelvétel készült. Az Alkotmánybíróság, előírva a tartalmi dokumentáció kötelességét is, 2006-ban megállapította, hogy az Országgyűlésnek törvényben kellett volna szabályoznia a kérdést.

A 2010-ben megalakult új Országgyűlés új törvényt alkotott, amely a korábbi rendelkezést megismételve, a hangfelvétel készítésének kötelezettségét továbbra is előírta. Ugyanakkor a kormány ügyrendjéről szóló, pár héttel később megjelent kormányhatározat, a hatályos törvénnyel ellentétben, nem tette kötelezővé a hangfelvétel-készítést.

A rendszerváltás utáni kormányok tehát többször is kísérletet tettek a kormányülések tartalmi dokumentálásának megszüntetésére. Ennek legújabb fejezetét írja a Magyarország 2019. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvényjavaslatban elrejtett, a kormányülések kötelező jegyzőkönyvezését megszüntető, a késleltetett információszabadságot is lehetetlenné tevő alkotmányos jogkorlátozás.

Az EKINT felhívja a figyelmet arra, hogy ha a kormányülések tartalmi dokumentálását megszüntető alkotmányellenes törvényi szabályok hatályba lépnek, az ellenzéknek joga van az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezni. Ha az Alkotmánybíróság alkotmányosnak kívánja nyilvánítani a kormányülések dokumentálásának megszüntetését, nem lesz könnyű helyzetben, hiszen határozatát valahogyan indokolni köteles, miközben ilyen alkotmányos indokok szerintünk nincsenek.

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz.