Vélemény

A szabadságharc ára

Semmi meglepő nincs abban, hogy az első háromhavi hiánnyal lényegében megvan az egész éves terv – a központi költségvetés éves hiánycéljának 86,6 százaléka, a teljes alrendszer 92,3 százaléka teljesült márciusban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

Várhegyi Éva Ekotrip

Május 1-jén lesz 20 éve, hogy az Európai Unió teljes jogú tagjává válhattunk. Az odaút nem volt könnyű menet: az akkori, 15 tagból álló közösség évtizedes előkészület után mondta ki a boldogító igent nekünk és a nagyszabású bővítésben részt vevő kilenc, zömmel posztszocialista társunknak.

Beefben Verával

És most következzenek belföldi híreink! A mögöttünk álló hétvégén négy fontos esemény is történt hazánkban. Ezek sorrendben.