• MaNcs 10. évf. 39. sz. (1998. 09. 24.)

    "A forrásokért lobbyzni kell" (Latorcai János [Fidesz - MPP] budapesti főpolgármester-jelölt)

    Négy éve is indult - akkor a kisgazdák és a MIÉP szavazói hiányoztak a győzelemhez. Azóta sok minden változott: az Antall-kormány ipari miniszterét kizárták a KDNP-ből, majd átigazolt a Fideszhez, a kisgazdák pedig az MDF-fel, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetséggel és a Néppárttal közösen támogatják jelöltségét. Az alábbi interjúból kiderül: Latorcai János lényeges szempontnak tartja, hogy...

    1998 / 39
  • Seres László: Dekóder

    Ahogy egyre több az ősz hajszálam, egyre kevésbé érdekel: S. Lajos üzleti élete, P. Béla nyolc napon túl gyógyuló világnézete, az ÁSZ-jelentés szerint jogtalan Fidesz-MDF-székházjuttatás, az FTC kisgazdásítása, de még az is, hogy a fél Fidesz-frakció megtapsolja ifj.

  • Jaksity György: Tőzsde

    Soros György, a híres spekulátor, közíró és az instabil pénzügyi helyzetű fejlődő és fejlett gazdaságok valutáinak megrontója, illetve a nevezett helyzetben lévő kormányok esküdt ellensége (és még sorolhatnám) azt írta egy könyvében, hogy gyerekkorában azt képzelte, ő Isten.

  • Kálmán C. György: Magánvalóság (Kép és vers)

    Kedves olvasó, ne hagyd magad megtéveszteni holmi látszatoktól, amit itt olvasol, azt nem olvasod igazán, hiszen a jelek, amelyek a szemed előtt vannak, csak betűknek látszanak. Most, ha nem vennéd észre, pusztán vizuális jeleket használok, amelyek véletlenül éppen egybeesnek az írásban közönségesen használt betűkkel.

  • Bíró Gáspár: A háború marad (Az állandó nemzetközi büntetőbíróság és a dilemmák)

    Rómában 160 állam képviselői 1998. július 17-én hivatalosan pontot tettek annak az államközi egyezménynek a végére, amely egy állandó nemzetközi büntetőbíróság felállításáról szól. Az utókor majd eldönti, hogy a határozat - beleértve az új intézmény alapokmányát - valóban a paradigmaváltás beköszöntét jelenti-e a nemzetközi viszonyokban.

  • Pestiesen szólva

    Kár a gőzért, pestiesen szólva, ugye, a magyar futballnak nevezett kóros tünetegyüttesről már eddig is a megengedettnél, célszerűnél és értelmesnél jóval több betű lett leírva. Ezért most avval nem is foglalkozunk, csupán érintőlegesen, bemelegítés gyanánt.

  • Sztárparádé

    Kezdetben vala Schamschula. Mikor már tökmindegy volt, még átadott néhány autópálya-szakaszt. Úgy kellett lefogni az utolsó, kis híján háromméteres szakasz felavatásán.

  • Politikai hírek

    Izrael: fenyegetés, készültség

  • Kulturális hírek

    Hobo arcaiImmár ötödik alkalommal rendezték meg a magyarországi Rolling Stones Fesztivált, nem hiányozhatott természetesen Földes László sem, aki szinte közvetlenül Mick Jagger után fejest ugrik Vlagyimir Viszockij bőrébe: Adjatok a kutyáknak húst címmel szeptember 25-26-án a Merlin Színházban mutatja be a legendás orosz kolléga dalait.

  • Az Ikarus személyautótervei: Három a magyar

    Személyautók gyártása kezdődik 1999 januárjában az Ikarusban, nyilatkozta Széles Gábor, a részvénytársaság elnöke. Ráadásul nem is egy, hanem mindjárt három típussal szeretnének megjelenni a piacon, egy taxisoknak, vállalkozóknak szánt járművel, egy családi kocsival, valamint egy törpeautóval.

  • Házszabály-módosítás: Kétélű fegyver

    Újabb mulasztásos alkotmánysértés terheli az Országgyűlés lelkiismeretét: szeptember 1-jén lépett hatályba az Alkotmánybíróság néhány házszabályi rendelkezést megsemmisítő ítélete. A hézagok pótlása látszólag technikai jellegű feladatot rótt a Házra, ám hamar kiderült, hogy a probléma újabb erőpróba ürügyéül szolgál a koalíció és az ellenzék számára.

  • Médiafront: "Óriási lehetőségek"

    Miközben az ellenzék új médiaháború fellobbanásától tart, a jobboldali értelmiség meg emiatt vádolja őket új kultúrharccal, a kormánypártok az általuk is rossznak tartott médiatörvény betűjét őrzik-védik kínos precizitással.

  • Vértesacsa: A placckirály és barátai

    A parlamentben is szó esett szeptember 6-áról, arról a vasárnapról, amikor ismeretlenek támadtak a presszóban és az utcán tartózkodó vértesacsaiakra, valamint egy pékség dolgozóira: Kelemen András MDF-es frakcióvezető-helyettes napirend előtt intézett kérdést Pintér Sándor belügyminiszterhez azt kifogásolva, hogy a rendőrök későn szálltak ki a helyszínre.

  • Zavargások Tiranában: Albánfogytáig

    Albánia az egyetlen olyan rendszerváltó ország, ahol effektíve polgárháború van, vagy legalábbis valami hasonló szokott néha lenni. Albániában ugyanis nem az a helyzet, hogy lakói, mert különféle etnikai csoportokhoz tartoznak, szét akarnák szedni kisebb országokra.

  • Fegyverszünet Baszkföldön: Ajánlották magukat

    Korlátlan időre szóló, de legalább hat hónapig tartó tűzszünetet kínáltak fel a spanyol kormánynak a baszk szélsőségesek - bár nyugodtan mondhatjuk őket terroristáknak is. Ez rendben volna, bár nem igazán világos, pontosan mit kellene Madridnak cserébe teljesítenie.

  • Képzőművészeti folyóiratok: Fórum születik

    Nem tudni, puszta véletlen-e, vagy netán a műkincspiaci fellendülés fuvallatát érezték meg szerkesztők és kiadók, mindenesetre tény, hogy néhány héten belül kettővel több folyóirat próbálja majd megszólítani a szépművészetekre fogékony polgárok "tömegeit", mint amennyi néhány héttel ezelőtt tette.

  • T´ DOOR: A cirkalom kiegyenesítése egyetlen ponttá (30 éve halt meg Duchamp, még)

    Az nincs, hogy pont, de ezek a dolgok történtek. (Történni, mondom a nagy német költővel, mi az?) Na, ezt írtam le: "Még ha nem lehetek is egyedül, itthon jóval jobb, mint másutt, ott túl rideg, elszánt, nagyon kell valamit csinálni, vagy mit vagy ott, akkor.

  • BIT-parti Tatán: Az édentől balra

    A Baloldali Ifjúsági Társulásról (BIT) sokféle információ kering a hazai közéletben. Vannak, akik a legtörekvőbb magyar ifjúsági szervezetet vélik benne felfedezni, mások szerint csak az MSZP zászlaját lengetik. A BIT a hét végén rendezte meg jubileumi évadzáró táborát Tatán, a Narancs pedig kihasználta az alkalmat, és a helyszínen járt utána a dolgoknak.

  • Ars Electronica ´98: Kultúrkampf a kohóban

    Azbesztruhás, gázálarcos aknakeresők a főtéren, Silicon Graphics szilíciumerőműre komponált virtuális boszniai horrorshow a Jövő Múzeuma alagsorában, embervadászatra programozott robotkamerák a kortárs művészeti kiállításon és laptopon molyoló zapatista hackerek a CNN veterán haditudósítójának előadásán.

Legfrissebb Narancs

Tarlós megszüntetné
Mi lesz a BKK-val?
Borsodi riport
Egy kegyetlen gyilkosság háttere
Interjúk
Parragh László, René Jacobs, Rob Brydon
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...