• MaNcs 25. évf. 38. sz. (2013. 09. 19.)

    "Az én mondataim egyenesek" - Gyurcsány Ferenc az ellenzéki tárgyalásokról

    A jelenlegi helyzetben egy ellenzéki politikus legyen political animal, amit tőle meg is kap a baloldali választó - mondja jelenlegi szerepéről Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke részletesen beszél az MSZP és a pártja közötti eredménytelen tárgyalásokról, valamint arról, hogy mi tartja még mindig a politikában, amikor pedig lehetséges szövetségesei is rémülten menekülnek ölelő karjai elől.

    2013 / 38
  • Lakatos Péter

    Te leszel a győztes! – Miért nincs növekedés?

    Nemrégiben két makrogazdasági prezentációhoz jutottam hozzá: az egyiket egy nemzetközi pénzügyi szervezet tisztségviselője, a másikat a magyar közszféra egyik vezetője adta elő. Az ország gazdasági helyzetéről és kilátásairól mindketten negatívan vélekedtek.

  • Kirs Eszter

    Olaj, cseppenként

    A gyűlöletbeszéd korlátozása és az erőszak megelőzése

    Értékes vita folyik a gyűlöletbeszéd tilalmáról a Narancs hasábjain. Az eddig megjelent cikkek jobbára a kérdés alapjogi vonatkozásait boncolgatták: a magam részéről újabb árnyalatot ebbe nem kívánok vinni.

  • A szerk.

    A megfelelő személy

    A parlamenti kétharmad megválasztotta az új ombudsmant, aki szeptember végén veszi át a hivatalt elődjétől, Szabó Mátétól. E pozíció a mai magyar közjogi rendszerben azért különösen fontos, mert az állampolgárok már nem fordulhatnak közvetlenül az Alkotmánybírósághoz (AB) - a szűrő az állampolgári jogok biztosa lett.

  • A szerk.

    Láthatóvá válni végre

  • A szerk.

    A pusztító csodafegyver

    A rezsicsökkentés színtisztán választási kampányfogásnak lett kitalálva, eredeti funkcióját tekintve egy jól sikerült szlogennél vagy egy ügyes plakáttervnél nem több - illetve csak annyival több ezeknél, amennyivel jobb még a legjobbnál is.

  • Németország választás előtt

    Angie a harmadikra készül

    Vasárnap döntenek a németek, akarnak-e harmadszorra is újabb négy évet Angela Merkellel. A zászló inkább neki áll - a Szociáldemokrata Párt (SPD) bár sokat erősödött a legutóbbi választások óta, most csak a balszél szavazatok besöprésével lehetne sikeres.

  • Színházi melléklet - rés a présen

    A 190. évad

    Kiss Csaba, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója

  • Színházi melléklet - rés a présen

    "Nem az Operába jártam bulizni"

    Keszei Bori operaénekes

  • Színházi melléklet - rés a présen

    "Nem kell mindig mindent lecserélni"

    Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója

  • "A tehetség győzedelmeskedik a középszerűség felett" - interjú Pintér Bélával

    Pintér Béla és Társulata az év végén ünnepli 15. születésnapját. Hó végén bemutatják új, Titkaink című előadásukat, az év elején pedig megjelent a társulatalapító első drámakötete. Az idáig vezető útról, a szerinte konszolidálódó kultúrpolitikai helyzetről és a vállalhatatlan jobboldali színházról beszélgettünk vele.

  • Rossz az, aki - A színházi áthallásokról

  • Színházi melléklet - Interjú

    "A siker nálam alapkérdés"

    Kállai István író, dramaturg

    Írt megannyi vígjátékot és drámát, forgatókönyvet és kabaréjelenetet. Fordított, szerkesztett és átdolgozott, s 84 esztendősen, az Operettszínház dramaturgjaként máig az úgynevezett könnyű műfaj egyik legaktívabb szakembere.

  • Színházi melléklet

    A színházban bomba van – A színházi ügyelők titokzatos világa

    A premier után nagyobb úr a rendezőnél, szava szent, tekintélye megkérdőjelezhetetlen. Előadások sorsáról dönt nap mint nap, de a nézők elől mindig rejtve marad. Az ügyelő az egyetlen, aki megakadályozhatja a káoszt és fejetlenséget a színházban - és nem is fél élni a lehetőségeivel.

  • Színházi melléklet - Interjú

    "Kinek a konyhakert, kinek a palota"

    Horváth Csaba koreográfus, rendező

    Látszólag egyre ismertebb és elfogadottabb a fizikai színház, amelyet leginkább az ő nevéhez kötnek. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen öt éve működik a vezetésével fizikai színházi koreográfus szak, és idén Toldi című előadásuk ugyanúgy megmozgatta a szakmát, mint a Forte Társulattól A nagy füzet.

  • Interjú

    "Nincs ezzel a nővel semmi baj"

    Molnár Piroska színész

    A napokban mutatják be a mozik Szász János új filmjét, A nagy füzetet, amely Agota Kristof regényéből született. A film, amely megnyerte a Karlovy Varyban rendezett tekintélyes fesztivál fődíját, a Kristály Glóbuszt, máris számos országban "elkelt".

  • tévésmaci

    Három varjú a kasszánál

    Amikor Sztupa és Troché találkoztak a vándorbíróval, gyönyörű augusztusi éjszaka haladt a Sigurcello Circus karavánja Borjádról Lőrincre. Troché a liliputi ugrócsoporttal, Sztupa a műlovarnő kocsiján utazott, s éppen azt fejtegette, hogy valaha - meglehet, pontosan ezen a helyen - egy híres, nagyon fiatal magyar költő és vendéglátója választottak maguknak valamit, amikor a kocsik mellett, az árokparton, menetiránnyal szemben rohanó direttore hangja félbeszakította.

  • Film

    2 kaliber

    Hol van Kisbika? A sporttáskában. Nem, ez nem Rejtő, de akár lehetne az. Amíg élt, Kisbika jó fiú lehetett, mert Denzel Washington és Mark Wahlberg is fájlalja, hogy Kisbika feje egy sporttáskában pihen a krumplisaláta mellett.

  • Film

    A nagymester

    Mondhatnánk, hogy Wong Kar-wai filmje igazi wuxia, amely a kungfuhős életét, kalandjait beszéli el; ám igazából csak annyit mondhatunk, hogy A nagymester annak készült, de nem lett az. Az Ip Man életét feldolgozó nagyszabású mozi nem igazán marad meg az életrajz keretei között, ami talán nem is baj.

  • Film

    Barátunk, Superman

    Ha egy hatéves kisfiú fejhangon sikít végig másfél órát, akkor nyilván kissé elmaradt a fejlődésben, de a helyzet még nem reménytelen: retardáltsága talán csak látszólagos, és idővel elkezd majd emberformát ölteni.

  • mi a kotta?

    A telefon se sír

    "Amikor felvázolta Falstaffot, gondolt Ön az én éveim rettentő számára? Jól tudom, azzal fog riposztozni, hogy jól eltúlozza majd az egészségi állapotomat: jó, kitűnő, robusztus... És még ha így van is: mindennek ellenére abban egyetérthet velem, hogy nagy vakmerőséggel vádolhatnának,

  • Lemez

    Vista Chino: Peace

    Kihívásokkal tűzdelt, zenészpróbáló pillanat, amikor a zsáner túllép a műfajalapítón, s ami egykor még innovatív húzásnak tűnt, lassan közhellyé érik.

  • Lemez

    Moderat: II

    Sascha Ring (alias Apparat), továbbá a Modeselektor duó (Gernot Bronsert, Sebastian Szary) közös, berlini projektje, a Moderat időszakos produkció, négy év után összerakott második albumuk pedig arról tanúskodik, hogy ezúttal is sikerült megtalálniuk az egyensúlyt a popérzékenység és a nagyjából friss elektronikus tánczenei trendek között.

  • Koncert

    Donizetti: Boleyn Anna

    Jóval azelőtt, hogy a Tudorok dinasztiája szexi tévésorozat témája lett, s persze mielőtt még VIII. Henrik magánélete Korda Sándort az angolnál is angolabb gentlemannek bizonyította, a nehéz életű brit királynék és királynők korszaka sokáig a bel canto operák kedves tárgyául szolgált.

  • Kiállítás

    Több mint meztelen

    A császár új ruhája

  • Kiállítás

    Állkapocs és gyufacímke

    István, a szent király

    930 éve avatták szentté a 975 éve elhunyt I. István királyt, akinek tiszteletére Horthyék 75 éve nagyszabású emlékévet rendeztek. Szóval épp itt az ideje egy újabbnak, ráadásul az István, a királyt is pont 30 éve, hogy bemutatták a Városligetben.

  • Rádió

    Egy darab sport

    Taccsvonal

    Elfriede Jelinek nyilatkozott úgy egyszer - Egy sportdarab című műve kapcsán -, hogy igazából nem is a sport iránti lelkesedés keseríti el, abszurd is lenne egy ilyen szinten elterjedt jelenség miatt keseregni, mondta, hanem az a tény, hogy miközben a sportban elért eredményeket oly sokan magasztalják, az intellektuális vívmányokat a többség elutasítással és megvetéssel szemléli.

  • Videojáték

    GTA V

    285 millió dollárból egészen sok stadiont lehet felhúzni az országban, és ez az összeg még abban az Egyesült Államokban sem aprópénz, ahol korábban sosem áldoztak ennyit egyetlen videojátékra.

  • Könyv

    Egy az egyben

    Tabajdi Gábor: A III/III. krónikája

  • Könyv

    Szil Ágnes: Tangram

    A Mr. Sale öltönyüzlet és a József Attila Kör által közösen alapított JAKkendő-díj - melynek új pályázatát nemrég írták ki - első nyertesének kötetét minőségi látleletnek is tekinthetjük a fiatal magyar próza helyzetéről.

  • kertész lesek

    Paprika Jancsi

    Talán akkor kezdődött a Ráday utca felhígulása, amikor kitették a nagyméretű késes-villás KRESZ-táblát meg hogy az "ízek utcája" vagy valami hasonlót, de lehet, hogy már korábban (vagy később) megtörtént a rossz irányba fordulás, csak nem vettük észre.

  • chili&vanília

    Padlizsánkrém, keletre hangolva

    Zseniális, hogy a délkelet-ázsiai - különösen a thai vagy a vietnami - konyhákban micsoda csodálatosan összetett, izgalmas, ugyanakkor kiegyensúlyozott ízeket képesek produkálni a legkontrasztosabb hozzávalókból.

  • Metál az ész – Kik azok a metálkutatók?

    Pár évtizede még a társadalmon kívüliség szimbóluma volt az agresszív gitárzene, az utóbbi években azonban már egyetemi kutatók százai foglalkoznak a metállal világszerte. A változás okairól, az előítéletekkel folytatott küzdelmekről és a rajongók fordított elitizmusáról amerikai, brit és magyar kutatókkal beszéltünk.

  • Milyen a Hold légköre?

    Írás a porban

    Egy új Hold-expedíció nyomán megválaszolhatjuk a kérdést: vajon milyen titkokat rejt bolygónk hű kísérőjének ritkás atmoszférája.

  • Interjú

    „A vak emberek nem sötétet látnak" – Flamich Mária és Hoffmann Rita pedagógusok

    A Berkeley Egyetemen, ösztöndíjas kutatóként tanulmányozhatták azt az idehaza szinte ismeretlen oktatási módszert, amely a fogyatékkal élő személyek társadalmi elfogadását erősíti, és amelyről tavasszal "Magányos küzdelem - Akadálymentesítési lehetőségek a pedagógusképzésben" címmel írtak tanulmányt a Pedagógusképzés című folyóiratba.

  • Alternatív játékgépes világ Magyarországon

    Hogyan alakul újjá a tavaly novemberben betiltott magyar játékgépes piac? Ellenőri autóba ültünk és megnéztük. A válasz: illegálisan, de jól szervezetten.

  • Vitézy Tamás adriai játékai - 1.

    Menj délre, cimborám!

    A jelen kormányzathoz és azon belül is a kormányfőhöz közel álló üzletember a 2000-es évek elején indult el Dél felé. A horvátországi terjeszkedést magasról fújó politikai hátszél segítette, és Vitézy a kelet-európai vizeken különösen jól mozgó magyar nagytőkés mintapéldánya is lehetett volna.

Legfrissebb Narancs

Miért nem akarják?
Az Európai Ügyészség és a kormány
Zsidó negyed a Várhegyen
Interjú Komoróczy Gézával
A pénz körforgása
Mészáros és Orbánék
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...