• MaNcs 27. évf. 44. sz. (2015. 10. 29.)

    „Eljött a mi időnk” - Ifj. Vidnyánszky Attila színész

    Nem szeretne hőbörögni, de néha gyávának érzi magát, ha nem áll ki az apja mellett. Büszke rá, hogy játszott a Nemzeti Színházban, de esze ágában sem lenne odaszerződni. A színikritikusok idén őt választották a legígéretesebb pályakezdőnek, a Radnótiban rendezni is fog.

    2015 / 44
  • Az outing gyakorlata Nyugaton

    Egy balta a hadtörténeti múzeumból

    Megengedhető-e, hogy nyilvánosságra hozzuk a nekünk épp nem szimpatikus emberek szexuális orientációját? A gyakorlat hosszú ideje létezik, a hatékonysága több mint kérdéses.

  • Sándor Judit

    A jó nő

    Lavírozás a szűk emancipációs ösvényen

    Michel Houellebecq Behódolás című regényében az iszlám európai térhódítását természetes jelenségként ábrázolja, elsősorban az értelmiség és az egyetemi világ átalakulásán keresztül. Ezzel sokak mélyen gyökerező félelmeibe talált bele – de bevallom, nekem egészen más szúrt szemet a könyvben.

  • György Péter

    Mindig ugyanaz: a meg nem gondolt gondolat

    Még egyszer az európai iszlámról

    „Ma Berlin, Párizs, Lyon külvárosaiban a harmadik generációig páriasorba vetett, élő hússá degradált, gettósított tömegeket látunk” – írja Somogyi Zoltán e lapban, egy korábbi írásomra reflektálva. (Lásd: A félelem megeszi a lelket, Magyar Narancs, 2015.

  • Barna Imre

    Pont fordítva

    Finnugor

    Olen mennyt kauppahalliin, üzente Aira, olvasom egy cetlin: mégis a szemembe ötlik egyszer csak, a kisasztalra tette egy morzsás tányér meg a rádiós magnóm közé. Hogy mégsem szevasz és csá, hanem csak ide le, a Konsumba, jön aztán majd vissza nyilván, jó.

  • A szerk.

    Fordulna a széle

    Most, hogy komoly, vagy egyáltalán, valamilyen formában felmerülni látszik Harangozó Tamás jelöltsége a szocialista párt elnöki posztjára, illetőleg Lengyelországban épp most küldtek el a halálba nyolc év után egy olyan pártot, amelyik elég jól kormányzott, viszont elterjedt róla, hogy egy kicsit lop, vagy legalábbis csúnyán beszél egymás között, hazánk rövidközép-, középközép- és hosszúközéptávú jövője tekintetében a különlegesnél is különlegesebb jelentőséget kapnak a jobboldalon zajló események.

  • A szerk.

    A megtagadott ünnep

    Orbán Viktor megint elsunnyogta október 23-át. Mint tavaly.

  • A szerk.

    A vésztanács

    Menekültügyi minicsúcsot tartott vasárnap Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. A menekültek nyugat-balkáni útvonalának problémáit enyhíteni hivatott megbeszélésen nyolc uniós tagállam (Ausztria, Bulgária, Horvátország, Németország, Görögország, Magyarország, Románia, Szlovénia) és három külsős (Szerbia, Macedónia, Albánia) képviseltette magát.

  • Lengyel választások

    Kaczyński egyedül is elég

    Az ellenzékben töltött nyolc év után sokkal jobb helyzetben tértek vissza, mint amikor 2007-ben, két év kormányzás után megbuktak. Hétfő este úgy tűnik, Jarosław Kaczyński pártja, a Jog és Igazságosság (PiS) október 25-én, a rendszerváltozás óta elsőként abszolút többséget szerez a képviselőházban.

  • Így csap le ma az orosz sereg

    Moszkva, a vén csatahajó

    Bár az örök orosz–amerikai fegyverkezési verseny mindenkori állása kellő biztonsággal sosem állapítható meg, a Közel-Keleten, közelebbről a szíriai polgárháborúban momentán az orosz hadsereg látszik jobban szerepelni.

  • Előre hozott választás Törökországban

    Az Erdoğan-terv

    Erdoğan államfő idén júniusban elveszítette parlamenti teljhatalmát, s ezt nem hagyhatta annyiban. A hétvégi előre hozott voksolást rendkívüli körülmények között várja a közel-keleti rendezés kulcsállama: véres merényletek, polgárháborús viszonyok a kurdok lakta vidékeken, s legalább kétmillió szíriai menekült az ország déli határain.

  • Lajos vs. Andy

    Frizbi helyett bumeráng

    Lassan tíz éve tart jobbra a Tv2, de október közepén új fejezet kezdődött a csatorna és a Simicska–Orbán-háború történetében is. Ugyan még bármi előkerülhet Simicska tarsolyából, és külföldről is belepiszkálhatnak az adásvételbe, de most úgy tűnik, Orbán Viktor volt barátja csak lassítani tudja, megakadályozni nem, hogy végleg a kormány kezébe kerüljön a Tv2.

  • A bonyhádi templomrom sorsa

    Túl mélyre ástak volna

    Fontosabb a határidő, mint a középkori bonyhádi templom maradványai – így működik a bedarált örökségvédelem.

  • Bezárult kör - Rogán Antal pályája miniszterségéig

    A legfrissebb magyar miniszter eddigi pályafutása alatt többször tett kísérletet szuverén politikai személyiségének fölépítésére. Törekvésének kudarcát mi sem bizonyítja jobban, mint új kormányzati pozíciója.

  • Interjú

    „Megszólalt a vészcsengőm”

    Ungár Klára (SZEMA) az outingolásról és a Kocsis Máté elleni perről

    Miután a kormányfő szerinte homofób kijelentést tett, két kormánypárti politikusról tényként állította, hogy meleg. Lépését még ellenzékiek is vitatták, jobboldaliakról nem is beszélve, Kocsis Máté józsefvárosi polgármester pedig beperelte Ungárt.

  • tévéSmaci

    Csirkemadár csónakázik a vízitavon

  • Rádió

    Félkész világ

    A hely

    Nagyon összetett kérdés, hogy miért olyan iszonyatosan nehéz az 1956-os forradalomra „jól” emlékezni. Mi most nem is kísérelnénk meg válaszolni rá, helyette inkább csak szimplán örülünk, hogy A helyben, a Kossuth október 23-i adásában minden nehezítő körülmény és negatív előjel ellenére mintha mégiscsak sikerült volna valami fontosat mondani, ráadásul úgy, hogy a műsor konkrétan nem is a forradalomról szólt.

  • Interjú

    „Nem kellenek nagy ötletek”

    Kigyóssy Zsolt, a Zen Studios ügyvezető igazgatója a számítógépes játékokról

    A budapesti videojáték-fejlesztő és -kiadó cég leginkább számítógépes flippereiről ismert – még a Marvel-filmekhez is ők készítenek adaptációt. Négyen kezdték, ma már több mint hetven alkalmazottat foglalkoztatnak.

  • Film

    Pán

  • Film

    Az út nyelve

    Radu Jude: Aferim!

    Kortárs közegben játszódó filmjei után (Mindenki a mennybe megy, A legboldogabb lány a világon) szokatlan téma felé fordult a román alkotó: történelmi road movie-t rendezett a 19. századi Havasalföldről.

  • Film

    A becsvágyó űrmanó

    Justin Kurzel: Macbeth

    Rezgő kézikamerába csapódó vér és sár, National Geographicba illő tájképek, vonzó és tehetséges sztárok – a legújabb Macbeth-adaptációba tényleg beleadtak apait-anyait.

  • Film

    Háborúból háborúba

    Jacques Audiard: Dheepan – Egy menekült története

    Senki nem tud semmit. És nem is akar közölni semmit. Akinek nyíltak a kommunikációs útjai, az sebezhető.

  • „Hőst akartam faragni belőlük” - Jacques Audiard filmrendező

    Dheepan – Egy menekült története című filmjével elvitte az idei Cannes-i Fesztivál Arany Pálmáját. A csütörtöktől nálunk is látható film rendezőjével egy párizsi mozi kávézójában találkoztunk.

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

BRFK

„Ugyancsak valótlan az a több internetes portálon megjelentetett közlésben tényként megfogalmazott állítás, amely szerint lövöldözés volt a főváros XVII. kerületében. A valóság ezzel szemben az, hogy egy bűncselekmény helyszínéről menekülő támadók lövéseket adtak le az őket követő gépjármű irányába.” még több Szüret...