• Uitz Renáta

    Legkedvesebb kedvenceik

    Jól döntött-e az AB az egyházak 1 százalékos adótámogatásáról?

    A magyar Alkotmánybíróság (AB) a minap alkotmányellenesnek találta, hogy jelenleg csak a bevett egyházaknak ajánlható fel a személyi jövedelemadó 1 százaléka. Az AB szerint a többi vallási közösség mellőzése olyan Alaptörvény-ellenes mulasztás, amit a törvényhozó az év végéig köteles orvosolni.

  • Verdes Tamás

    Keresőszó: „Soros György”

    A Soros-ellenes hadjárat a Google és a Facebook tükrében

    A sorosozó óriásplakátok sűrűjében könnyen az a benyomása támadhatott az embernek, hogy sikeresen dübörög a kormánypropaganda, de a Google és a Facebook adatai mást mutatnak.

  • Várhegyi Éva: Ekotrip

    Euródilemma vagy valami más?

    Néhány hete, a Joint Venture Szövetségben Varga Mihály azzal hárította el az euró bevezetését feszegető kérdést, hogy hosszú távon nem mondhat le róla a magyar gazdaságpolitika, de azért nem kell elsietni.

  • A szerk.

    Nyilván tartanak tőled

    Opellel jöttek. Rekord volt vagy Kapitän, tudja ma már a fene, körbeállták a falusiak, alig tudtak kiszállni belőle.

  • A szerk.

    Igaznak tűnik

    Boldogult Torgyán József a kilencvenes évek közepén, már a Bokros-csomag után, amikor a tőle megszokottnál is jobban belehergelte magát a hülyeségbe, egy országgyűlési fölszólalásában arról értekezett, hogy valamiért (a pontos indokolásra már nem emlékszünk) a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének minimálbérért kellene dolgozni.

  • Trump sikertelen kísérletei az Obamacare visszavonására

    Nincs másik

    Kudarccal végződik a jelek szerint Donald Trump elnök első komolyabb akciója, és nem sikerül visszavonni az elődje legnagyobb eredményének tartott egészségügyi reformot, az Obamacare-t. Milliók életéről és dollárszázmilliárdokról van szó, de sokan már az amerikai demokráciát is veszélyben látják.

  • Bukásra áll a kormány a kvótaperben

    Lesöpörve

    A magyar kormány jogi érvei aligha állnak meg az EU luxemburgi bírósága előtt zajló kvótaperben, de ebből nem következik az, hogy Orbán Viktor feladná eddigi migrációs politikáját.

  • Botka László harca az MSZP örökségével

    Átmeneti megoldások

    Belső ellenzékével szemben indított egy hete támadást Botka László. Az eddig történtek megmutatták, milyen problémákkal küszködik a párt, de azt is, hogy Botka lehetőségei korlátozottak.

  • Lemez

    Dés András Trió: The Worst Singer in the World

  • Lemez

    Rachmaninov: Preghiera

  • Lemez

    Babé Sila: August

  • mi a kotta?

    Sötét verem

  • rés a présen

    Családias, közvetlen

    Valde Orsolya, a Paloznaki Jazzpiknik főszervezője

  • Opera

    Extra sajt

    Rossini: A sevillai borbély

    Egy nyári, szabadtéri vígopera-előadáson sok mindenre szinte bombabiztosan számíthat a jórészt indokolt előítéletekkel rendelkező operabarát: a hangosítás esetlegességétől a kötelező jópofáskodásig, a szereposztás kiegyenlítetlenségétől a dalizó játékmodorig.

  • SZIGET MELLÉKLET - Interjú

    „Nekem a hajam a kalapom”

    Jónás Vera énekes, dalszerző

    Jónás Vera Experiment nevű együttesét 2011-ben alapította. A zenekar számos hazai és nemzetközi sikert ért el, nemrég a Müpában adtak telt házas koncertet, de ennek ellenére is rajthoz álltak a Sziget Nagy-Szín-Pad című ún.

  • SZIGET MELLÉKLET - Világzene a Szigeten

    Több mint buli

    Tizennyolc éve működik Világzenei Nagyszínpad a huszonöt éves Szigeten, és az idén kimondottan ünnepi, afféle „best of” kínálattal áll elő. Megidézi a színpad eddigi legnagyobb durranásait, de folytatja azt a hagyományt is, hogy elsőként mutassa be a műfaj legújabb szenzációit.

  • SZIGET MELLÉKLET

    Egyedül a trónon

    PJ Harvey

    25 éve futott be első albumával, s azóta sem adja alább. Idén a Szigeten lép fel először Magyarországon.

  • SZIGET MELLÉKLET - Tánczene a Szigeten

    A masina lelke

    Erről a Szigetről sem hiányozhat a gépi tánczene, a hiphop, az elektropop. Szerintünk őket érdemes meghallgatni.

  • SZIGET MELLÉKLET

    ​Indie nyár hétfőn

    Ha az Egyesült Királyságban egy zenei produkcióban a gitárok száma meghaladja az egy darabot, akkor azt nagy valószínűséggel indie-nek fogják titulálni. A jubileumi Sziget Fesztivál fellépői között bőven akadnak ilyen zenekarok, közülük ketten augusztus 14-én, hétfőn a Dan Panaitescu Nagyszínpadon csapnak a húrokba.

  • SZIGET MELLÉKLET - Rock a Szigeten

    Napi kettő

    A vödörben árult mojito, az óriáskerék, a cirkuszi mutatványosok és a festékszórás mellett még vannak koncertek is a Szigeten, bár ahogy jó pár évvel ezelőtt kihalt a metal, úgy a rockzene kiszorulása is menthetetlenül megkezdődött – de azért az első napot leszámítva vagy tucatnyi izgalmas előadó lesz.

  • Könyv

    Rejtő Jenő: Tatjána

  • Könyv

    Dániel András: A kuflik és a mohamanyi

  • Könyv

    Szövegcunami

    Tompa Andrea: Omerta. Hallgatások könyve

    Az író új regényében korábbi műveinek helyszíneit járja be újra: időben kissé előbbre lépve azokat a történelmi léptékű változásokat mutatja be, amelyek a II. világháború után a kisebbségbe került magyarságot, szűkebben Kolozsvár és környékének lakóit sújtották, kiszakították őket hagyományos értékrendjükből és még drasztikusabb életmódváltásra kényszerítették.

  • tévéSmaci

    Láthatatlan seregélyek

  • Tévé

    „Aki nem az Andy”

    1/1 Azurák Csabával

    Kihagyhatatlan, meghökkentő, izgalmas, kreatív, véleményformáló: csak úgy záporoznak a néző felé az egészséges önbizalomra valló értékelő jelzők Azurák Csaba beszélgetős műsora, az 1/1 főcímében.

  • Egy önéletrajzi ihletésű videojáték

    Van-e kiút Szíriából?

    Egy szír művész sajátos módon dolgozza fel a menekültek útvonalát: videojátékot készít saját tapasztalatai alapján.

  • Kiállítás

    Zseniális dilletánsok

    Hejettes Szomlyazók

    Harminc év távlatából ma már nehéz megítélni, hogy a nyolcvanas években első hallásra meglepő volt-e a csoport neve; akkoriban a Helyettes Szomjazók mint megnevezés talán nem is számított annyira különlegesnek – néhány évvel korábban a Bizottság mintha megdöbbentőbbnek tűnt volna.

  • SZIGET MELLÉKLET - Mozgás a Szigeten

    Akrobaták, álomsebészek

    Idén is várják a fesztivál népét a világra szóló utcaszínházi produkciók, a progresszív táncszínházak és a cirkuszok.

  • SZIGET MELLÉKLET - Interjú

    „Kiugrom a bőrömből”

    Nagy Emese táncos, koreográfus

    Az izraeli Batsheva Dance Company két egykori tagjával és két hazai kollégájával közösen alapította a MA•ZE nevű tánccsapatot. A Szigeten a Kumzits című előadásukat láthatjuk.

  • SZIGET MELLÉKLET

    „Nem provokálni akarok”

    Márkus Sándor bábszínész

    A különleges, felfújható óriás bábjairól híres Nylon Group egyik alapítójával Whale me! című szóló performance-a kapcsán beszélgettünk színházról, coming outról, szégyenről és egy 6,5 méteres műbálnáról.

  • Viselkedésmódok katasztrófa idején

    Majd, ha fagy

    A természeti, technikai vagy ember okozta katasztrófák tragikus hatásait sokszor maga az áldozati viselkedés is tetézi. Ezt tesszük, és ezt nem tesszük vészhelyzet esetén.

  • Új választás előtt a vörösiszap-katasztrófa városa

    Sodródva

    Egymást rágalmazó képviselők, folyamatos bírósági ügyek, átláthatatlan önkormányzati szerződések – aligha meglepő, hogy június 28-án feloszlatta magát Devecser város jobbikos vezetésű, hétfős önkormányzata.

Legfrissebb Narancs

A Jobbik és az ÁSZ-büntetés
Vona Gábor dilemmái
László Géza írása
Miért maradtak velünk a különadók?
Interjúk
L. Ritók Nóra, Rufus Wainwright, Ráduly György
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

Orbán Viktor miniszterelnök a zsidó újév alkalmából levélben köszöntötte a magyarországi zsidóság képviselőit.

"Mint mindig, amikor a régit felváltja az új, amikor az óév helyére az új esztendő lép, valamennyien számvetést készítünk. Értékeljük az elmúlt időszakot, felülvizsgáljuk a terveinket" – fogalmazott a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökéhez, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány elnökéhez, a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség elnökéhez és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbijához intézett levelében Orbán.

"Magyarország kormánya egy olyan jövőért dolgozik, ahol a fontos dolgok összekötnek bennünket: hazánk, nemzetünk, családunk szeretete, vallási hagyományaink tisztelete és a külső fenyegetéssel szembeni jogos önvédelem. A zsidó újév alkalmából tisztelettel köszöntöm Önt és az ünneplő magyarországi zsidó közösséget. Kívánom Önöknek, hogy valamennyien a jó esztendőre legyenek beírva" – zárta levelét.

false

 

Fotó: MTI

Vagyis még egyszer „a fontos dolgok“, amik mintegy legkisebb közös többszörösként „összekötnek bennünket“, legalábbis Orbán világképében:

- haza szeretete

- nemzet szeretete

- családunk szeretete

- vallási hagyományok tisztelete.

- külső fenyegetéssel szembeni jogos önvédelem.

(MTI)

Haza, nemzet, család, vallás, fenyegetés, önvédelem. még több Szüret...