A szerk.

A homokozó körül mindenki hazudik és etikátlan

A szerk.

Vasárnap közleményt adott ki a Miniszterelnöki Sajtóiroda, mely szerint etikátlanul, diplomáciailag és sajtószakmailag elfogadhatatlanul járt el Orbán Viktorral szemben a német Die Welt című lap.

A történetet mindenki ismeri, a hónap elején Németországban kanosszázó Orbán Viktorral és Seehofer bajor miniszterelnökkel közös interjút készített az orgánum, aminek izgalmi értékével, érdekességi fokával, mindközönségesen a színvonalával nem voltak maradéktalanul elégedettek a szerkesztők. Ezért négy pótkérdést tettek fel Orbánnak – ami a közlemény szerint „elfogadhatatlan” nyomásgyakorlás. Mert hát ők egyeztették, jóváhagyták a szöveg eredeti formáját – hogy van képük a firkászoknak szóban üzengetni a követségen át, hogy majd jól nem jelenik meg? Végül az interjút, mint ugyancsak köztudott, a megválaszolatlanul hagyott pótkérdések nélkül leközölték, de a lap online felületén, és nem a nyomtatott kiadásban. Ami aztán már tényleg világgyalázat.

Csinos diplomáciai bonyodalom is kerekedett az ügyből, még a nyugalmazott bajor miniszterelnök, Edmund Stoiber is betelefonált a kiadóba, csináljanak már valamit, mert Orbán dühös. Időnként rájön egy ilyen roham a CSU volt elnökére. Még aktív korában a bukott 2002-es Fidesz-kampány csodafegyvereként állt ki az ő barátjáért, utóbb 2011-ben, a születésnapján biztosított némi együttfotózkodási lehetőséget Orbánnak Merkellel és Barrosóval. Hogy mi lehet szegény Stoiber fejében az ilyen sajtós dolgokról, nyilván az is megérne egy misét, de azt celebrálja a bajor média.

Előttünk épp az áll a napnál is világosabban, hogy mi van Magyarország miniszterelnökének a fejében a sajtóról. De hogy ennek teljes gyönyörűsége tisztán látszódjék, meg kell említenünk, hogy ugyanazon a vasárnapon, amikor ez a sértett hangú kormányzati közlemény napvilágot látott, a jobboldali Die Welt lehozott egy interjút (orcátlan módon dettó az online felületen) Magyarország külgazdasági miniszterével, Szijjártó Péterrel. Orbán valamikori nemzetközi sajtófelelőse arról beszélt a neves konzervatív lapnak, hogy Orbán meggyőződéses Európa-párti, ám a nemzetközi sajtónak pikkje van ránk, satöbbi, satöbbi. Meg nem is úgy gondolta a főnök azt az illiberális dolgot, csak „túlzón fordították le” a szövegét. Mi tagadás, vissza sem nagyon kérdeztek neki. Arról se feledkezzünk meg, hogy ez a most agyonsimfölt német Die Welt biztosított valamicske megszólalási lehetőséget Navracsics Tibornak szeptember elején, amikor egész Európa rajta köszörülte a nyelvét, s épp attól kellett reszketnie, hogy beveszik-e a sportszakkör vezetőjének az Európai Bizottságba. Akárhogy is, csak arról van szó, hogy egy kicsit sarokba lettünk szorítva, s szeretnénk kidumálni magunkat onnan. Nyomjuk a jófiúsági kampányt, amihez segítségül valakik belengették az interjút a mondott világlapban, viszonylag jónak mondható társaságban. Aztán ez az ígéret nem kifejezetten a kedvünk szerint valósult meg, s most truccolunk kicsit a sajtóra, mert arra biztos szabad. Illetve rohadtul nem vagyunk mindehhez hozzászokva.

Így jár az a politikus, akinek saját sajtója van. Orbán Viktor emberemlékezet óta nem adott interjút ellenzéki lapnak Magyarországon. Péntekenként, ha reggel nincs meccs, bemegy a rádiójába és leosztja a tudnivalókat, vagy néha bemegy vigyorogni valamelyik tévéjébe, s mond ezt-azt a lapjaiban. Neki leközlik a beszédeit, az a szokás. Kizárólag olyan helyeken mozog, ahol bizonyosan nem kérdeznek vissza, de még oda se nagyon. Az pedig, hogy pótkérdéseket tegyenek fel neki, mert karcsú volt a szöveg, nos, az egyenesen felfoghatatlan, mi több, szakmaiatlan. Mert a szakma Orbán szerint úgy működik, hogy nem kérdez vissza, nem tesz fel pótkérdéseket, viszont a végén megköszöni az interjút. Voltaképpen okkal hiheti ezt Orbán a sajtóról, hisz az itthoni jelentős része így működik, s nem is kellett lasszóval fogdosni az aktorait. Döntő többségük bejelentkezett e nemes küldetésre, bizonyos hányaduk alkalmasnak is találtatott rá.

S minden mással is így van. Itt ez a Magyarország nevű homokozó, milyen ügyesen lehet benne sajtót csinálni kislapáttal, kis sütőformácskával, nézd, tudok én adóhivatalt, alkotmánybíróságot, kommandót, iskolákat is csinálni, munkahelyeket, látod azokat a kis bunkereket a sarokban? Azok a trafikok. Ezek a szépek meg a stadionok.

Csak hát ilyen testhelyzetből nagyon nehéz elhitetni, hogy európai, hogy demokrata vagyok, s nem nyalom szíre-szóra minden szembejövő diktátor valagát. Most azért gurultunk dühbe, azért toporzékolunk kicsit, mert még azokkal sem sikerült megetetni semmi ilyesmit, akik valamiért a legnagyobb jóindulattal vannak irántunk. Ők ráadásul roppant kevesen is vannak.

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz. És már miért ne állítana listát, miért is ne akarna bejutni a Fővárosi Közgyűlésbe Magyar Péter pártja és az MKKP? Hisz’ nem csak a szűk pártérdek, hanem demokratikus közéletünk, illetőleg közéletünk demokratikusságának imperatívusza is azt követeli, hogy ha egy párt van, létezik és kitapintható közösségi igény is van rá, az méresse meg magát a nemes versenyben, és a verseny legyen nemes!

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?