A szerk.

A múlt terhe

A szerk.

Václav Havel, Václav Klaus, Miloš Zeman… a szakítás után létrejött Cseh Köztársaság elmúlt 30 kerek esztendejének államfői. Csupa így vagy úgy jelentős férfiú, Havel a kommunizmus, az orosz megszállás elleni küzdelem mítoszi hőse, a demokrácia, a szabadság utáni vágyakozás megtestesítője – így őrzi emlékét a cseh nép, a világtörténelem, s nagyjából minden értelmes ember a Földön.

A másik kettő viszont a Cseh Köztársaság históriájának két legsötétebb figurája. A szélsőnacionalista Klaus, akivel a hasonló kaliberű Vladimír Mečiar – csak és kizárólag saját politikai érdekeik szerint – Csehszlovákia szétválását leboltolta, illetve az Oroszország, Kína és a Becherovka olthatatlan szerelmeseként hírhedtté vált Zeman. Rövid ideig egymás politikai ellenfelei voltak, aztán legkésőbb az elnöki hivatal átadás-átvétele óta egy követ fújtak (egymással és például Putyinnal), s ezt a követ a kezdetek óta cipeli az ország – néha nem is esik olyan nehezére. Ám a legújabb kori cseh történelem ismer még egy hozzájuk fogható rémalakot, s mit ad isten, a megjelenésünket követő két napon (pénteken délután 2-től este 10-ig, szombaton reggel 8-tól délután 2-ig) tartandó elnökválasztás pont őróla fog szólni. Vagyis hosszú ideje róla szól már, de azóta bizonyosan, hogy hosszan kellett találgatni, elindul-e a választáson, vagy sem. Maga körömszakadtáig tagadta, oh, jaj, dehogy miközben mindenki tudta az utcán, a kocsmákban, a sajtóban, hogy de bizony…

Andrej Babišnak kétségkívül jól indult a hete. Hétfőn a bíróság felmentette a hosszú évek óta húzódó Gólyafészek-balhé vádjai alól. (Az ügy lényege az volt, hogy vajh’ elcsatornáztak-e, vagy sem 50 millió koronányi, tehát közel egymilliárd HUF-nyi EU-s pénzt plázaépítés örvén a maestro irányába.) A felmentő ítélet ugyan nem jogerős, még lehet fellebbezni a Legfelsőbb Bíróságnál, de ennek gyakorlati jelentősége nincs. Babiš nemhogy megúszta, de jól is jött ki a dologból, hiszen akik szerint megérdemelte volna a büntetést, azok eddig is biztos ellenszavazói voltak, ellenben a bizonytalan választók nem kis része láthatja úgy, hogy most akkor rácsapták a kósersági pecsétet. (Magyar szál: Jana Nagyovát, korabeli jobbkezét is felmentették. További magyar szál: a jelenlegi jobbkeze Tünde Bartha. Még további magyar szál: Orbán Viktor gratulált Babiš felmentéséhez – ők már csak ilyenek, gratulálnak egy felmentő ítélethez. Lehet, hogy a felfüggesztetthez is gratulált volna: az a fő, hogy megúsztad.)

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?

„Mint egy óvodás”

A közszereplők cáfolhatóan hamis privát legendáival az egyik fő probléma az irracionalitás, a logikátlanság – vélekedik a történész. A többi közt Magyar Péter sikeréről is beszélgettünk Ungváry Krisztiánnal, aki nem hiszi, hogy az országban hamarosan véget érne az agymosó demagógia uralma.

Kérik vissza Szepit

Kiskunhalason civilekkel együtt fideszes politikusok tüntettek egy főhatósági döntés, a kórházigazgató menesztése miatt. Mivel a leváltást senki sem indokolta, a helyiek intrikát sejtenek mögötte, és meg is találták a bűnöst.

„Ötven vagy száz év”

Két évtizeden át, 1990 és 2010 között volt a fővárosi IX. kerület polgármestere, 2019 után négy évig Baranyi Krisztina tanácsadója, most ismét indul a polgármesteri székért. Szakmai viták, szemléletbeli ellentétek és csapdahelyzetbe került képviselők is kellettek az induláshoz, aminek persze a Fidesz is örül.