Erősen tartok első "munkanapomtól" a Blikkben: ahogy kora reggel sietek a szerkesztőség felé (fél kilenckor kezdődik, és a vidéki kiadás esetében este hétkor, a budapestinél tízkor zárul a nap), lelki szemeim előtt látom, ahogy bekerítenek a bulvárzombik, és amint kiderül, hogy dunsztom sincs, kik szerepelnek az épp futó tehetségkutatókban, celebadatokat hörögve kiszívják az agyamat. Annyiban igazam lett, hogy rengeteg információval gazdagszom már az első órákban: többek közt életmentő műmellekről, frizsiderbe ragadt emberekről, különféle hírességek létezéséről és magánéletük aktuális állásáról szerzek tudomást. Az is hamar világossá válik, hogy teljesen normális, többségükben kedves és segítőkész emberek dolgoznak itt - pedig érthető volna, ha a pokolba kívánnák, hogy egy másik laptól jött újságíró szabadon mászkál a munkahelyükön, beül az értekezletekre, és kérdéseket tesz fel a munkájukról -, akik nagyon értenek ahhoz, amit napi 10, esetenként 14 órában csinálnak.
Első blikkre (Murányi Marcell a kép jobb szélén)
Fotó: Sióréti Gábor
Egekbe vagy sárba
A Blikkből átlag napi 170 ezer példány fogy, és kb. egymillió ember olvassa - többségük nemhogy egyedül innen tájékozódik a (köz)élet eseményeiről, de Murányi Marcell elmondása szerint sokan csak az újság révén találkoznak írott magyar szóval. A főszerkesztő állítja: a lap piaci helyzete hatalommal nem, sokkal inkább felelősséggel jár: bár a politikarovat kicsi (lapszámonként egy oldal), fajsúlyos, és igyekeznek mindig olyan, társadalmilag fontos témákat feldolgozni, amikkel más még nem foglalkozott. Nem véletlen, hogy a Blikkre komoly (vagy ahogy itt hívják: szeriőz) médiumok is hivatkoznak, többek közt a hvg.hu, az index, az origo, a két kereskedelmi csatorna híradója és a Népszabadság is vesz át anyagot a napilaptól. S bár a Blikk egyik alapszabálya - fogalmazz a lehető legegyszerűbben, ugyanakkor érzelmesen - a közéleti cikkekre is vonatkozik, komoly újságírói munka áll az anyagok többsége hátterében. A Blikk írt először többek közt Lázár János hírhedt lézerblokkolójáról, a fideszes megyei közgyűlési vezetők önkormányzati pénzből fedezett Azori-szigeteki üléséről (a lap pert is indított a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége ellen, miután a szervezet többszöri megkeresésükre sem válaszolt), vagy arról, hogy Zsiga "meg lehet élni 47 ezer forintból" Marcell miskolctapolcai háza előtt azonnal leaszfaltozták az utat, amint az épület a képviselő birtokába került, miközben a településen sok helyen még földút van. "Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne legyünk pártatlanok - mondja a lapot hat éve vezető Murányi -, nem akarjuk még a látszatát sem kelteni annak, hogy kiszolgáltatottak lennénk bármely politikai erőnek." A nemrég nagy port kavart ötödik kerületi szoborról a főszerkesztő annyit mondott, hogy Rogán Antal fideszes polgármester megkérdezte a kiadót, mit szólnának, ha egy Blikket szorongatna a közpénzen felállított bronzrikkancs; a Ringier belement, és innentől a lap főszerkesztőjének nem volt beleszólása a dologba, de persze nem bánja az ingyenreklámot. Murányi szerint egyébként azért írnak sokat - a jelek szerint nekik igen hálás - Rogánról, mert a politikusnak számos tisztsége és szép nagy családja van; mint mondja, régen az uralkodók, most a politikusok magánélete tartja lázban az embereket.
Függetlenül attól, hogy politikusról vagy celebről van szó, a hírességek ügyes-bajos dolgait ugyanazzal a két cikktípussal oldja meg a Blikk: lehúzóssal vagy felemelőssel. Előbbiben a stikliket, botlásokat leplezik le, utóbbiban (többnyire az alany kérésére) boldog családi körben és/vagy szerelmesen találkozhatunk ismert emberekkel. Átmenet - kicsit kedves vagy kicsit odapörkölős - nincs, viszont ha a helyzet úgy kívánja, a lap könnyedén cserél az irányon. A valóságshow-hősökből, képviselőkből, pornós dj-kből, bűnelkövetőkből, áldozatok hozzátartozóiból, hullócsillagokból és hasonlókból összetevődő állandó szereplőgárdából két csoport esik ki: azok, akiket vélhetően kevesen ismernek és a Jobbik. A szélsőséges pártról nagyon határozott a főszerkesztő álláspontja: elvből nem emelik be a Jobbikot a mainstreambe, még a nevét sem hajlandók leírni, hacsak nem feltétlenül szükséges. A szerkesztőségben töltött pár hetem alatt épp egy ilyen kivételes helyzet adódott, amikor Gyöngyösi Márton felvetette a parlamentben a zsidó származású állami tisztségviselők összeszámolásának ötletét. A Blikk napokig foglalkozott az üggyel, a fasizmusellenes tüntetéshez is írtak beharangozó anyagot. A politikánál maradva: a diáktüntetést címlapon hozták, és gyártottak egy ötletes összeállítást arról, hogy mennyibe kerülne a kormánytagok diplomája, ha az új szabályozás szerint végeznék az egyetemet.
Másodikra
Fotó: Sióréti Gábor
Gyártás közben
A sűrű munkanap rovatértekezletekkel indul, ahol az újságíróknak két-három cikkötlettel kell előrukkolniuk. Tízből kilencszer a "sztárok és sztorik" rovat hozza a címlapsztorit, úgyhogy hozzájuk ülök be, és megtudok ezt-azt a világ folyásáról: például, hogy Zoé elájult a sok munkától. Kisebb vita indul arról, mi is az ő foglalkozása, végül abban maradnak, hogy a Fix Tévén vezet mellnagyobbítós műsort, abba fáradt bele. Lesz Tom Berenger-interjú, ennek megörülök, végre egy név, ami nekem is mond valamit, de amikor kiderül, hogy a szerkesztőn és rajtam kívül senki sem hallott A szakasz című filmről, életemben először öregnek érzem magam. Végigvesszük a többi témát is, a szerkesztő pillanatok alatt dönt: egy énekes bejelentkezett, hogy szeretné, ha írnának az új CD-jéről. "Csak ha hajlandó arról beszélni, miért nincs nője három éve" - szól az ítélet. A "luxushajón kitört hányós-fosós járvány" kell, legyilkolt floridai gyerekek nem kellenek, a csajával nemrég szakított Zámbó Krisztián (Jimmy fia) természetesen kell. Aki nem hozott elég használható témát, az kap egy kis dorgálást, majd mindenki megy a dolgára.
"Ez egy gyár, ahol mindig a topon kell lenni - panaszolja az egyik újságíró. - A legrosszabb a megfelelési kényszer, a folyamatos stressz, hogy ha nem hozol elég eladható témát, vagy nem dolgozol iszonyú gyorsan, akkor bajba kerülsz. Többször volt már, hogy felriadtam éjszaka, és reggelig azon görcsöltem, mivel rukkoljak elő az értekezleten." Hozzá hasonlóan mások is vannak, akik az igen magas fizetések és egyéb juttatások ellenére sem maradéktalanul elégedettek a munkájukkal: a legtöbben arra panaszkodnak, hogy nagyon leegyszerűsítve kell írniuk ("mintha a piacon beszélgetnél"), ráadásul nem azt, amit gondolnak, hanem amit az olvasók elvárnak tőlük. A felpörgetett életmóddal kéz a kézben járó magánélethiány szintén sokaknak okoz problémát, ugyanakkor a megkérdezettek egyikét sem zavarja, hogy miről kell írnia. Úgy tűnik, még a korábban más típusú lapoknál dolgozók is (többen a HVG-től, a Népszabadságtól vagy a régi Magyar Hírlaptól kerültek ide) teljesen elfogadták a bulvár egyik alaptörvényét: ha kilépsz a nyilvánosság elé, álld az ütéseket. A hírességek és a bulvárlapok kapcsolata meglehetősen kusza és helyzetfüggő a korábban már említett égbe emelős vs. földbe döngölős eljárásmód, illetve a médiaszabályozás miatt. Pallagi Ferenc, aki hét évig volt a Blikk főszerkesztője, és jelenleg a fő konkurens Borsot vezeti, a következő példával illusztrálja a sajátos viszonyt: amikor Madonnának megszületett a lánya, hetekig rejtegette, mondván, hogy a gyermeke személyiségi jogait védi. Amikor aztán kijött a lemeze, hirtelen kiállt a kamerák elé, karján a babával. Elgondolkodtató, hogy amikor anyukának nem jelenik meg albuma, akkor joga van a gyereknek a magánélethez, amikor megjelenik, ez a jog hirtelen elpárolog, sőt a csecsemő bekerül egy reklámgépezetbe - mondja a hazai bulvár egyik megteremtőjeként számon tartott szakember, hozzátéve, hogy a politikusoknál pontosan ugyanez van, csak ők kampányidőszakban hajlamosak megfeledkezni közeli hozzátartozóik addig tűzzel-vassal védett személyi jogairól. "Nem hiszek a bulvárújságírásban, és nem hiszek a bulvárban - a szó önmagában sokakban azt a képzetet kelti, hogy itt reggelente friss, gőzölgő marhavért szolgálnak fel a szerkesztőknek, akik vértől iszapos kezüket összedörzsölik, és megmondják, hogy ma épp kit fogunk kicsinálni" - ezt már Murányi Marcell mondja. A Blikk-főszerkesztő szerint ugyanolyan elvek szerint dolgoznak, mint más újságok: fontos, hogy legalább két forrásuk legyen, és ha valakiről írnak, mindig megkérdezik őt is a sztoriról. Ha három megkeresésükre nem reagál, megírják a cikket.
Színe, visszája
A Blikknek jelenleg 8-10 olyan pere zajlik, ahol valamely híresség kifogásolta a róla megjelenteket. A nyerési-vesztési arányt nehéz megállapítani, mivel megesik, hogy valaki elbukja a (többnyire rágalmazásért és/vagy hitelrontásért indított) büntetőpert, de a polgárit megnyeri: például amikor a büntetőper ítélete szerint igazat írt az újság, ám polgári perben bebizonyosodik, hogy a felperes hozzájárulása nélkül közöltek róla fotót. Legutóbb Stohl András nyert első fokon az újsággal szemben: tucatnyi cikkel kapcsolatban (melyek két ügyével foglalkoztak több felvonásban) kilencben döntött a javára a bíróság, 2,1 millió forintot ítéltek meg neki, és úgy néz ki, mennek tovább másodfokra. Stohl bulváros megítélésével szembesülni sajátos élmény: "a mi" világunkban alapvetően remek színésznek tartjuk, aki belecsúszott a bulvárba, és aki szétcsapva balesetet okozott, de leülte érte a büntetését. Ehhez képest a Blikkben afféle mindig előhúzható Antikrisztusként funkcionál, aki bármit csinál - vagy épp nem csinál -, az biztosan rossz, káros és erkölcstelen. Bár a színházi bemutatóiról is mindig lelkiismeretesen beszámolnak, a hangsúly egyértelműen nem a színészi munkásságán van. Természetesen erre is van a Blikknek elmélete: egyrészt az, hogy a celeblét lényege nem a teljesítmény, hanem a létezés maga, másrészt fontos megmutatni a "kisembernek", hogy mi történik a "nagyemberrel", ha rosszat tesz; hogy rá is ugyanúgy vonatkoznak-e a törvények, mint bárki másra. Utóbbi a Stohllal foglalkozó irdatlan mennyiségű cikk egy részére valóban igaz, ugyanakkor számos olyan anyag is megjelent az újságban, aminél szövegértelmező legyen a talpán, aki rálel a kisember-nagyember problematikára, s nem inkább rosszindulatú, a privát szférát erősen sértő szenzációhajhászásként tudja csak értelmezni az olvasottakat.
"A bulvár és az ismert emberek viszonya nagyon alkatfüggő: van olyan híresség, aki teljesen jól tudja ezt kezelni - mondja erről lapunknak Stohl András. - A legalapvetőbb sztori az, hogy adjál koncot, és akkor nem bántanak. Biztos van olyan is, hogy jóban vannak, és ezért bizonyos dolgokat nem írnak meg róluk. És vannak az olyan típusú emberek, mint én, akik nem foglalkoznak a bulvárral, élik az életüket - néha botrányosan, néha nem botrányosan -, és mivel valamit muszáj a híres emberről írniuk, jobb híján kreálnak cikkeket, amikből aztán nagyon jól megélnek." A színész, aki évek óta nem nyilatkozik egyetlen bulvárlapnak sem, elismeri, szolgáltatott alapot arra, hogy írjanak róla: "Csináltam hülyeségeket, meg is fizettem értük. De amikor nem történik körülöttem az égvilágon semmi, akkor is összehordanak rólam mindenfélét. Amíg nincsenek fékek, amíg nem lehet olyan büntetést akasztani a nyakukba, hogy azt tényleg megérezze egy bulvárlap, addig ez lesz. Előbb-utóbb valakit ki fognak csinálni."
A felmérések szerint a Blikk olvasótábora lényegében lefedi Magyarország szociodemográfiai térképét: a férfi-nő arány 51-49 százalék, korcsoportok szerint a legerősebb közönség a 30-59 éveseké (60 százalék). A 8 általánost végzettek az olvasók 23, az érettségizettek 35, a felsőfokú végzettségűek 13 százalékát teszik ki. A Blikk az országos lapok között a leginkább vidékcentrikus: olvasóinak 75 százaléka él a fővároson kívül. "A legnagyobb ellenségünk nem az internet, hanem a szegénység - mondja Murányi Marcell. - Az emberek ma kétszer meggondolják, hogy akár száz forintot is kiadnak-e valamire, ami nem feltétlenül szükséges az életben maradásukhoz." A gazdasági válság az egész magyar sajtónak betett, még a helyzetet legjobban átvészelő Blikknek is durván 50 ezerrel esett a példányszáma, amit hosszú távon nem lehet növelni - tudtuk meg Papp Gábortól, a Ringier szórakoztató és sportüzletágának igazgatójától. "Vannak akcióink, nyereményjátékaink, promócióink, amik 1-2 napra vagy hetekre megugrasztják a példányszámot, de abban a vásárlói motivációban, hogy 'nekem mindennap újságot kell vennem, hogy képben legyek', az internet korában már nem lehet hinni. A hirdetési piac átrendeződése, konszolidációja nálunk is tetten érhető - folytatja Papp Gábor -, a 10-15 évvel ezelőtti aranykorhoz képest megfontoltabbak a hirdetők, kétszer is meggondolják, hol és hogyan hirdetnek." Bár a lap példányszáma folyamatosan csökken, az online Blikké pedig ezzel párhuzamosan nő, Papp szerint a napilap bevétele ma még a sokszorosa annak, amit a napi 150-160 ezres látogatottságú online a reklámfelületek értékesítésével tud termelni - és ez vélhetően hosszú évekig így is marad.
Mindennap háború
Amikor a svájci tulajdonú Blikk 1994-ben megjelent a színen, a piac lényegében telített volt nem kimondottan bulvár, de a műfaj eszközeit használó újságokkal. A hatalmas árelőny (20 forintba került) és főként a különféle nyereményjátékok formájában testet öltő, a magyar médiapiacon addig példátlan tőkeberuházás ellenére a lap évekig masszívan veszteséges volt. A legenda szerint 1997-ben úgy hívták Pallagi Ferencet főszerkesztőnek, hogy ha neki sem sikerül a trendfordítás, megszüntetik az újságot. A szakember lecserélte a szerkesztőség nyolcvan százalékát, és a nyugati bulvárlapok mintájára radikálisan átformálta a tartalmat és a látványt. Elindult a hatalmas, színes képekkel operáló celebgyártás. "A jó bulvárújságnak egyetlen titka van: csak olyat szabad beletenni, ami az embereket érdekli" - tudtuk meg a tutit Pallagitól, aki hét év után hagyta ott a Blikket, mert "az már kész volt". 2004-ben napi 254 ezer példány fogyott az újságból, amely akkor már Magyarország legolvasottabb napilapja volt. A szakértelem mellett azért a szerencsének is volt némi szerepe abban, hogy a Blikk azzá vált, ami: 1997-ben elindultak a kereskedelmi tévék, amik egyrészt konkurenciát jelentettek, másrészt viszont egyre-másra kreálták a rövid szavatosságú hírességeket. A második nagy ugrás Zámbó Jimmy 2001-es halálakor következett - fél évig (!) csak az énekes volt a címlapon -, majd jött 2002 és vele a luxusvillákba zárt szerencsétlenek takaró alatti szexből és cifra káromkodásokból gyúrt 15 perces hírnevei. "Csináltam szeriőzt is, de szakmailag bulvárt csinálni sokkal nehezebb - mondja Pallagi. - Előbbinél adott egy napirend, 40 százalékban lehet előre tudni, hogy miről írunk másnap. Bulvárújságnál minden reggel üres kasz-szával indulunk."
Tízkor nyit az első szerkesztőségi értekezlet (estig lesz még kettő), amelyen a rovatvezetők oldalakra lebontva elmondják, hogy mivel készülnek az aktuális lapszámba. Minden olajozottan működik, mindenki tudja a dolgát, Murányi nyolc döntés per perc aránnyal dolgozik, maximum a címlapnál mérlegel hosszabban. Iszonyatosan gyorsan végiglapozza a ma megjelent lapszámot, elmondja, mi jó, mi nem jó, mit folytassanak, mire figyeljenek oda jobban, és kiválasztja a "nap legjobbját", azt a cikket, amiért komoly prémiumot kap az írója. Aki egy héten háromszor nyeri el a megtisztelő titulust, az automatikusan "a hét legjobbjává" válik, és duplázzák az összeget. Átbeszélik, hogyan áll a bajba jutottakat lényegében törvényi felügyelet nélkül kisemmiző végrehajtókat lebuktató cikksorozat, jönnek az ötletek, minek hol kell utánanézni, kiket milyen kérdésekkel kellene felkeresni, az egyik kolléga azonnal megy is telefonálni. Az online egyik szerkesztője is részt vesz az értekezleten, vele végigveszik, hogy mennek a cikkek. Kiderül, hogy Semjén plágiumügye nem igazán pörög, épp csak 4500-at hozott (10 ezer kattintás felett számít valami jónak). Ez nagy baj, mert a print címlapjának azt szánták, hogy hiába állapította meg az egyetem ("ne írjuk azt, hogy ELTE, azt se tudják, eszik-e vagy isszák"), hogy a miniszterelnök-helyettes összelopkodta a szakdolgozatát, semmiféle következménye nem lett az ügynek. "El kell adni az újságot, de ezt az ügyet is fontos megírni - magyarázta később a dilemma lényegét Murányi. - Kérdés, vagyunk-e olyan erősek, hogy egy ilyen történetet, amit fontosnak ítélünk, kirakjunk a címlapra, tudván, hogy nem túl kapós." Végül címlap lett. A Blikk tehát képes rácáfolni arra a közkeletű nézetre, hogy kizárólag a profit érdekli: bizonyos esetekben a társadalmi szempont előbbre való az üzleti érdeknél. Már-már meghatódom, de pörög tovább a nap, és "a szétesett seggű nő" kálváriája, a Mikulás szexuális kisugárzása, VV Manci legújabb szájplasztikája, valamint a legtrendibb vaginaékszer ráébreszt: még mindig Bulvárországban vagyok.
