"Ez az üzenet és annak bármely csatolt anyaga bizalmas, jogi védelem alatt áll, a nyilvános közléstől védett" - áll egyebek mellett abban a kísérőlevélben, amelyet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) küldött ki január első felében elektronikus úton a minisztériumok, egyéb kormányszervek és kormányzati háttérintézmények vezetőinek. Ezek után jutott el többszörös áttéten keresztül hozzánk Az új magyar médiaszabályozással kapcsolatos hitek és tévhitek, európai példák című anyag.
Hogy az anyag az NMHH gondozásában jelent meg, azt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkársága erősítette meg írásban feltett kérdéseinkre. A médiahatóságnál az elmúlt napokban többször érdeklődtünk az összeállításról és annak megismerhetőségéről; az NMHH kedd reggeli válasza szerint a tájékoztató anyag "létezik, annak pontosításán, véglegesítésén jelenleg is dolgozunk. Amint a végleges és szakmailag is pontos szöveg elkészül, azt közzétesszük".
Az NMHH-dolgozatot és annak kísérőlevelét jogászoknak is megmutattuk. "A kísérőlevélben megfogalmazottak szigorúan hangoznak, de csak azoknak, akik nincsenek tisztában a titkosítás tartalmi és formai követelményeivel. Ezek, megítélésem szerint, nem teljesülnek. Másrészt a benne foglalt fenyegetések részben nélkülözik a konkrétumokat, részben pontatlanok. Nem derül ki belőle, miért bizalmas az anyag, s az sem, kinek vagy minek a jogvédelme alatt áll. Másrészt ez a kísérőlevél is feltételezi, hogy az e-mailen továbbított anyag úgymond 'illetéktelen' kezekbe kerülhet. Végül, az állami és kormányzati szervek munkája - néhány államtitok körébe tartozó ügyet kivéve - a nyilvánosságra tartozik. Így a fenyegetőzés, titkolózás, főként médiaügyben, nehezen értelmezhető" - mondta a Narancsnak egy neve mellőzését kérő, ismert jogász.
A szóban forgó törvényről már születtek kormányzati magyarázó anyagok, azokat azonban a nyilvánosságnak szánták: az egyiket a Navracsics Tibor vezette KIM, a másikat Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő jegyezte (ezekről lásd: Jogában áll hallgatni, Magyar Narancs, 2011. január 6.).
Tömören, velősen
A tájékoztató három fejezetből áll: "Hamis vádak", "Valós tényeken alapuló csúsztatások" és "Elhallgatott érdemek". Ezekben az NMHH a törvényt ért kritikák legfőbb állításait próbálja - meglehetősen leegyszerűsítve - egybegyűjteni. E bírálatokra ezután olykor didaktikus és kisiskolás szintű tagadó válaszokat ad. (A negyedik szövegrész a Támpontok a médiatörvény-javaslat kommunikációjához címet viseli, ami megtévesztő, hiszen a címzettek többsége a küldeményt a törvény elfogadása után kapta.)
"A törvény nem mondja meg, mi számít jogsértésnek" - említi az egyik kifogást a NMHH-dolgozat első fejezete. A javasolt hatósági válasz: "Nem igaz. A törvény pontosan körülírja a médiumok kötelezettségeit, és pontosan meghatározza az alkalmazható szankciók körét. A törvényben foglalt előírások megsértése számít jogsértésnek." Ennyi: semmi konkrétum, semmi törvényi hivatkozás. Másutt magát a cáfolandó állítást is annyira lebutítja az iránymutató anyag, hogy végül is egy nem létező kritikát igyekszik megválaszolni. "Az analóg médiaszolgáltatások frekvenciapályázatain a Médiatanács kedve szerint dönthet a nyertesről, vagy akár el is kerülheti a döntést" - szól a tagadni hivatott "vád". E pont arra a bírálatra utalhat, miszerint a médiaszabályozásról szóló törvény kivételes esetekben lehetőséget ad pályáztatás nélküli frekvenciahasználatra. E lehetőséget a dolgozat nem is vitatja, ám úgy fogalmaz, hogy ilyenre "csak bizonyos, jól körülhatárolt esetben kerülhet sor". Azzal viszont nem bíbelődik, hogy mely feltételek mellett lehetséges e megoldás.
Forráskezelés
A törvénnyel szembeni egyik kifogást különösen fontosnak tarthatja a hatóság (ahogyan az NMHH összegzi e bírálatot: a "Médiaalkotmány korlátozza az újságírók azon jogát, hogy informátoraik kilétét titokban tartsák; a Médiatanács arra kötelezheti őket, hogy megnevezzék forrásaikat"). Ez a passzus utóbb szerepelt abban a közleményben is, amit a hatóság a január 14-i, Kossuth téri, a sajtószabadság védelmében rendezett tüntetés után adott ki a demonstrálók kiáltványára válaszolva. Az NMHH értelmezésében "a magyar sajtóban megjelent médiaszabályozással kapcsolatos írások nagy része a törvények szövegének félreértelmezése miatt fogalmaz meg téves következtetéseket. E félreértések a Kossuth téri demonstrálók kiáltványába is bekerültek".
"A Médiatanács tiszteletben tartja a magántitkot és az újságírók bizalmas forrásait. A Médiatanács nem kötelezheti, nem kérheti, hogy az újságíró fedje fel forrását, ugyanis erre semmilyen jogosítványa nincs. Mivel erre nincs joga, értelemszerűen bírságot sem szabhat ki emiatt. Az új szabályozás nagyobb védelmet ad az újságírónak és a forrásnak is" - olvasni az NMHH és a Médiatanács múlt pénteki közös közleményében. Másként látja ezt a Szól a Rádió Facebook-csoport, amely ezt válaszolta a médiahatóságnak. "Nem igaz, hogy a szabályozás nem teszi lehetővé a Médiatanácsnak, hogy megismerje az újságírók információforrásait, illetve megismerjen bármely más, a szerkesztőségek birtokában lévő bizalmas információt. Ez következik a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény 6. § (3) bekezdéséből: 'Bíróság vagy hatóság - a nemzetbiztonság és a közrend védelme vagy bűncselekmények elkövetésének felderítése vagy megelőzése érdekében - kivételesen indokolt esetben az információforrás felfedésére kötelezheti a médiatartalom-szolgáltatót, valamint a vele munkaviszonyban vagy más, munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személyt.' Másrészt következik abból, hogy a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 182. és 184. §-a egyértelműen kimondja, hogy a Médiatanács 'hatóság', amely így - a meghatározatlan tartalmú 'közrend' védelmében - kötelezheti az orgánumokat és az újságírókat az információforrások felfedésére. Ugyanez a jogszabály tartalmaz olyan rendelkezést is, amelynek alapján a Médiatanács megismerheti az újságírók információit, jegyzeteit, nem közölt vagy nem közlésre szánt dokumentumait is, eközben is megismerheti az információforrásokat. A törvény 155. § (2) szerint: a 'Hatóság jogosult a médiaszolgáltatással, sajtótermék kiadásával, illetve műsorterjesztéssel kapcsolatos - akár törvény által védett titkot is magában foglaló - adatot tartalmazó valamennyi eszközt, iratot, dokumentumot megtekinteni, megvizsgálni, azokról másolatot, kivonatot készíteni.' A Médiatanács ilyen intézkedései nincsenek bírósági határozathoz kötve, és az adatszolgáltatás megtagadásának esetére a törvény eljárási bírságot helyez kilátásba."
Elhallgatott érdemek
Azt sem tartja az NMHH megalapozott kritikának, hogy - amint a hatósági kiskáté fogalmaz - a "Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, valamint a Médiatanács hatalma példa nélküli Európában". Szerinte ez nem igaz, majd hírközlési, médiapiaci, gazdasági, digitális és műszaki okokkal magyarázza az új rendszert, amely igen széles körű jogosítványokat ad a hatóság kezébe. Ám azt még e belső használatra szánt anyag is elismeri: "Ugyanakkor igaz, hogy az elektronikus média és a sajtó közös hatósági szabályozása nem általánosan megszokott lépés." Hogy egészen konkrétak legyünk, ilyen rendszer egyetlen EU-tagországban sincs.
"A korábbi rendkívül pazarló működés, az összeomlással fenyegető gazdasági helyzet, valamint a teljes morális és szakmai züllés nem tett lehetővé mást, mint az alapvető, radikális reformot" - fogalmaz az NMHH dolgozata arra a vádra, hogy "a közszolgálati médiumok egységesítése, a központosított hírszolgáltatás felszámolja a sokszínű médiát". Az anyag leszögezi: a négy közmédium "önállósága, függetlensége továbbra is megmarad, de gazdálkodásukat racionalizálják. Ekként a közös hírszolgáltatás nem a sokszínű tájékoztatás eltűnését, hanem a felesleges párhuzamok kiszűrését eredményezi."
A "négyek" közül a Magyar Rádiót, az MTI-t és a Duna Tv-t semmilyen gazdasági összeomlás nem fenyegette. Konkrétumok nélkül pedig értelmezhetetlen a "teljes morális és szakmai züllés" is, ami ebben a formában akár az mr1 színvonalas közéleti magazinjaira, vagy az MTI október előtti munkájára is vonatkozhat. A "sokszínűség" állítólagos megtartására pedig ne is pazaroljunk szót.
Végül két gyöngyszem a harmadik fejezetből: a dolgozat szerint a törvény "elhallgatott érdeme", hogy tiszteletben tartja a piaci viszonyokat. Kérdés, hogy jogállamban elvárható-e más? S ugyancsak elhallgatott érdemnek nevezi az anyag, hogy az "új médiaalkotmány több, a sajtószabadságot előmozdító, progresszív elemet tartalmaz". Ezek közé sorolja az oknyomozó újságírás és a szerkesztői szabadság védelmét. Kár, hogy a törvényből ezt az oknyomozó sajtómunkások és a szerkesztők nemigen olvassák ki.
