Szigeti László: Nehéz ma a cseh és szlovák irodalom népszerűsítése Magyarországon, hiszen negyven év alatt mérhetetlen mennyiségű anyag ment át az államközi szerződés keretében Magyarországra, de ennek többsége - az értékes munkák mellett - inkább dehonesztálta ezeket az irodalmakat. Ennek köszönhetően a cseh irodalomból a magyar közönség ma is két írót ismer főleg, Hrabalt és Kunderát, több kiemelkedő mű pedig egyszerűen elveszett a tömegben. Pedig gyakran a cseh irodalomnak egy-egy kevésbé ismert, de rendkívül fontos szeletét próbálták meg bemutatni. Ilyen volt például nemrég egy Otokar Brezina-kötet, aminek szakmai berkekben nagy visszhangja volt, vagy V. Detre Zsuzsa és Varga György Ladislav Klíma-válogatása. Kíváncsi vagyok, milyen lesz most a fogadtatása annak a könyvnek, amit decemberben adtunk ki, valódi unikum, Karel Hynek Mácha múlt századi cseh költő Május című nagy költeményét. A kötet, amely a Holtak gondolata címet viseli, a fordításon kívül tartalmaz néhány korabeli esszét is azoktól, aki támadták vagy védték Máchát.
MaNcs: A Kalligramot ma az egyik legjobb szlovák, tehát szlovák nyelvű könyveket megjelentető kiadóként tartják számon Szlovákiában. Ezt hogy sikerült elérniük?
SZL: 1994-ben tágult a munkánk még egy körrel, a szlovák irodalommal és társadalomtudománnyal. A Kalligram egyik közeli barátja, aki bejárt ide beszélgetni, kávézgatni, Juraj Spitzer felajánlotta a Nem akartam zsidónak születni (Nechcel´ som byt´ zid) című emlékiratát, amit húsz éve írt, és még ´89-után sem mert elővenni, csak röviddel a halála előtt. E könyvvel szinte berobbantunk a szlovák könyvpiacra. Ezután döntöttünk úgy, hogy rendszeresen kiadunk szlovák nyelvű könyveket is.
MaNcs: De nem ez volt az első szlovák nyelvű kötetük.
SZL: Az első Fábry Zoltán A vádlott megszólal című, a szlovákiai magyarság és a csehországi németek 1945 utáni néhány éves jogfosztottságát, a kitelepítéseket ismertető, tiltakozó memorandumának a fordítása volt.
MaNcs: Ennek milyen volt a visszhangja a szlovákok között?
SZL: A tévében láttuk, hogy a képviselők olvassák a parlamenti ülések alatt. Amúgy vegyes. A szlovák demokraták, Martin Simecka vagy Miroslav Kusy nagyra értékelték a kiadását, a másik oldal, a nacionalisták felháborodtak, hogy úgymond még mindig a sebeinket nyalogatjuk. De a Spitzer-kötet sugallta azt, hogy szlovák könyveket is ki kell adni, olyanokat, amelyek tükröt állítanak a mai szlovák társadalomnak. A Domino sorozatot, amelyben eddig tucatnyi kortárs szlovák politológus, szociológus, publicista vagy politikus jelentette meg tanulmányait, mára a szlovák könyvkritika is úgy értékeli, hogy ez alapozta meg a demokratikus szlovák politikai publicisztikát, amely addig nem létezett, vagy zűrzavaros értékorientációval rendelkezett. Elsősorban ennek a sorozatnak köszönhetően értük el a szlovák könyvkiadásban a mai rangunkat. Másodsorban pedig annak, bármennyire viccesnek tűnik, hogy földrajzilag is a városközpontban vagyunk, és ide járnak a szlovák írók, szlovák politikusok, szociológusok. Nagyon jó a kávénk híre. Rengeteg vita folyik ma a kiadóban a szlovák demokratikus fejlődés vagy a szlovák-magyar kapcsolatok hogyan továbbjáról. Létrejött egy szlovák-magyar szellemi műhely írókkal, filozófusokkal és egy nagyon jó fordítói gárdával, amely segítségével fontos alapozó munkát végezhetünk a szlovák társadalomtudomány javára.
MaNcs: Tükröt tartanak a szlovák társadalom elé. Nem veszélyes, ha éppen egy magyar kiadó teszi ezt? Nem mondják, hogy törődjetek a magatok dolgával?
SZL: Van ilyen is, de hát őket nem kell túlzottan figyelembe venni. Talán, hogy ezt a tükörtartást még evidensebbé tegyük, eddig mintegy 15-20 magyar szerző munkáját is megjelentettük szlovák nyelven, Babitstól Bibón, Nádas Péteren át Szilágyi Ákosig és Závada Pálig. Emellett két évvel ezelőtt beindítottuk az OS című szlovák nyelvű havilapot (a lap címe a szlovák "obcianska spolocnost", polgári társadalom rövidítése - a szerk.). A szlovák társadalmon belül nincs egyetlenegy olyan erős értékrendi vonal, elég széles bázis, amely maga el tudna tartani, európai szinten művelni egy lapot, hogy az mondjuk csak szociálliberális legyen. Ezért a mi lapunk konzervatív is meg liberális is, de mindenképpen demokrata és a demokráciára összpontosít. A lap egyik számának bemutatásakor egy szlovák szociológus pozitív értelemben megjegyezte, hogy nagyon érezni rajta a magyar szellemiséget.
MaNcs: Hogy értette?
SZL: Azt mondta, hogy a magyar szellemi élet a liberalizmust, a liberális felfogást tulajdonképpen a modernizáció szinonimájának tartja, és ilyen értelemben ez a lap arra összpontosít, hogy segítse a szlovák társadalmat a modernizációban. Vagyis szerinte ez a lap például azt is sugallja, mit kell tenni ahhoz, hogy az EU, a NATO valamilyen formában ne csússzon el Szlovákia elől. Emellett a Kalligram igyekszik elfogadtatni a szlovák társadalommal és szakemberekkel, hogy ebben a régióban évszázadokig fennmaradó államot először Szent István alapított. Ami azért fontos, mert a szlovák történelemtudat deficites, vagy inkább egyoldalú és félrevezető. Idén, persze ha pénzt is sikerül szerezni rá, meg szeretnénk jelentetni Szent István Intelmeit szlovák és latin nyelven, a mai Szlovákia területén található Szent István-festményeket, -freskókat, -szobrokat ábrázoló képanyaggal kiegészítve. Elmondtam ezt a tervemet és nagyjából az Intelmek tartalmát Frantisek Mikloskónak, a szlovák parlament egykori elnökének. Mire ő elkérte azt az ismert passzust az Intelmekből, amely arról szól, hogy a többnyelvű ország erősebb, mint az egynyelvű, egyszokású, hogy beleépíthesse valamelyik felszólalásába.
MaNcs: Mekkora a valós hozama az ilyen dolgoknak?
SZL: Szerintem e téren nem lehet látványos sikereket hajszolni. Nagyon aprólékos, meggyőző és hiteles munkát kell végezni, hogy ez az egész egy esetleges válsághelyzetben ne dőljön össze, mint egy kártyavár. Bár ilyesmit most nem feltételezek.
MaNcs: A régióról, Közép-Európáról szólt egy másik sorozatuk is Visegrád néven.
SZL: Azután, hogy a politikusok Visegrádot levették az asztalról, leálltunk vele. A tervezett könyvek évről évre továbbra is megjelennek, de már nem a Visegrád logóval, mert meg szeretnénk ezeket a könyveket szabadítani bármiféle politikai attitűdtől. A politikusok egyszerűen nem érdemlik meg, hogy az irodalmon keresztül népszerűsítsük őket és azt, amit hol kitesznek a kirakatba, hol meg beveszik onnét. Most éppen ismét a kirakatba került Visegrád, de megint azt hiszem, hogy ez csak időszaki érdeklődés. Isten adja, hogy tévedjek, de nem engedhetjük meg magunknak, hogy meglovagoljuk ezt a hullámot, mert már megéltünk egy hullámtörést.
MaNcs: De mi ma Közép-Európa, nem a történelem, hanem a mai realitás szemszögéből? Az ismét meghirdetett visegrádi együttműködésnek is az a fő baja, hogy a politikusok, akik különféle okok miatt újjáélesztették, maguk se nagyon tudják konkrét, a közvéleménnyel elfogadtatható tartalommal megtölteni. Olyasmivel, ami nem szűkül le értelmiségiek kerekasztal-beszélgetéseire.
SZL: Kosovo után politikailag egyetlen dolgot kell és lehet eladni, a béke garantálását. Ha erre ez a négy ország nem képes, vagy ezt nem ismeri fel, akkor veszélyzónába löki saját lakosait. Úgy látszik, a pillanatnyi politikai elitek legalább ezt felismerték. Én két nagy területen látok együttműködési lehetőséget. Az egyik az ökológia, hiszen nem lehet, hogy azért, mert ötven kilométerre a határ mögött van egy mérgező gyár, ne együtt kezeljék a problémát. A másik a kultúra. Mindaz, amin keresztül ezek a népek levetkezhetik az önmagukban egymásról alkotott előítéleteiket. Szeretnénk módosítani azokat a félelmeket, amelyek kivetülnek az egyes közép-európai történetírásokra és tankönyvekre. Egy olyan, kisiskolásoknak készült szlovák tankönyvről álmodom, ahol van egy rajz, rajta egy család, melléírva, hogy "ocko, mamka a ja", apuka, anyuka és én, és a rajzon ott van a szomszéd is, aki mellé azt írják, hogy ez Lajos bácsi, ő magyarul beszél, és itt él velünk. Az alapoknál kell elkezdeni, hogy természetessé váljon a gyereknek is, hogy ebben a térségben mindenütt a szomszédunk valamiben más lehet, mint mi. Szlovák példát mondtam, de ez kivetíthető bárhová. A kultúrában a multikulturális szemlélet sokfelé már meghonosodott, de a hivatásos oktatásügytől, történelemoktatástól és az elit politika háttérországától még mindig idegen. Az elit politikus mondja a magáét, viszont az államgépezet szellemisége ezt nem tükrözi vissza, és gyakran inkább nacionalista vagy rasszista szellemben működik.
MaNcs: Mennyire hatottak az önök munkájára a politikai helyzet változásai, például az, amikor Meciar volt hatalmon?
SZL: Politikától függetlenül természetesen nem tudunk tevékenykedni, de a politika nem határozhatja meg, hogy mit adunk ki. A belső értékrendünk szelektál, az, amit legtömörebben tradíciónak nevezhetnénk. Ezt a tradíciót a szlovákiai magyar családok történelem- és irodalomszemléletéből hozzuk magunkal. Ha nem is politika-, de történelemfüggők vagyunk. A családjainkban hétköznapi szinten éltük meg a szlovák-magyar viszonyt. Láttuk, hogy az a szemlélet, amit apáink képviseltek, nem vezetett nagy eredményre.
MaNcs: Ez mit jelent?
SZL: Azt, hogy igazából itt, házon vagy országon belül szlovák-magyar vagy kisebbségi-többségi kiegyezés nem volt. Együttműködés igen, például az első csehszlovák köztársaság idején az akkori prágai parlamentben, de az is nehézkesen ment. Ami érthető, mert akkor még a szlovákiai magyar mélytudatban az volt, hogy az egész határkérdés csak átmeneti dolog. Ezt kaptam én is a családomtól. Az édesanyám már kilencven felé jár, de a mai napig vár arra a nagy történelmi igazságtételre, ami mára már teljesen irreális. Ezzel a történelemszemlélettel nem lehet mit kezdeni. A szlovákiai magyarságnak tudatosítania kell történelmi helyzetét, és ilyen értelemben nem a politika, hanem a történelem van ránk és a kiadói politikánkra befolyással. Nem lehet azt csinálni, ahogy 1918-tól a szlovákiai magyarok viszonyultak a szlovákokhoz és a csehekhez. Más hozzáállás kell, és ezt szerencsére a kor hozza magával. Nagyon fontosnak tartom, hogy a szlovák társadalom véleményalkotó elitjének objektív képe alakuljon ki a modern magyar történetírásról, a magyar irodalomról, ezért kell magyar szerzőktől szlovák nyelven könyveket megjelentetnünk, ezért is jó az OS nevű folyóirat, ami átvesz mai magyar szerzőket is.
A másik dolog, amin radikálisan változtatni kellett, hogy milyen mértékben szólhat bele a mindenkori magyar politika a kisebbségek dolgába. A kisebbségek mára politikailag, gazdaságilag nagymértékben önállósultak, ami nem a kulturális és szellemi identitás és kapcsolat megtagadását jelenti, hanem azt, hogy az ésszerű, racionális életben maradás követelményeinek megfelelően politikailag és gazdaságilag integrálódni kívánnak abba a társadalomba, amelyben éppen leledzenek. Már holnap választ kell kapnunk és adnunk arra, hogy milyen szerepet akarunk betölteni az itteni politikai vagy pénzügyi életben. Kulturális integrálódásunk pedig még ennél is hosszabb távú és bonyolultabb folyamat. Nem tudjuk megítélni, milyen hatással van Nádas Péter vagy Grendel Lajos a mai szlovák irodalomra, miután ez hajszálereken keresztül zajlik. De nem adunk ki olyan művet, amely magyar oldalról dehonesztáló, támadó a szlovák nemzetre vagy fordítva. A cél nem egymás legyűrése, hanem egymás habitusának, dilemmáinak, kínlódásának a megismerése és közvetítése a legkisebb konfliktuskockázattal. Tudjuk, hogy Mohács a magyarnak vereség volt, a töröknek győzelem, és mindkettőnknek együtt kell élnünk azzal a tudattal, hogy ez így volt, mivel a történelmet nem lehet átírni. Hasonló eset szlovák-magyar viszonylatban Trianon. A többség ilyenkor azt teheti a kisebbségért, hogy ezt a fájdalmát és vereségét enyhíteni segít azzal, hogy gazdaságilag és politikailag segít neki integrálódni, miközben kulturálisan és szellemileg hagyja őrizni identitását. Sőt miután megőrizni nem elég, segíti fejleszteni, tágítani.
MaNcs: Mennyire lehet sikeres ez a tevékenység? Sikerül-e meggyőzniük valakit azon a kisszámú szlovák értelmiségin kívül, akik már amúgy is toleránsak és segítőkészek voltak?
SZL: Remélem, senki nem sértődik meg, de olyan, akit amúgy sem kellett volna meggyőzni, nem nagyon akadt. A meggyőzésnek különféle módozatai vannak, gyakran olyanok, amelyekre az ember nem is gondol. Minél több árnyalatot láttat a saját dilemmarendszeréből a szlovákiai magyarság a szlovákokkal, annál kevesebb meggyőző erő kell. Én annak örülök, hogy ha a napilapok könyvlistáját fellapozom, ritka az olyan hét, hogy a lista élén vagy az első tíz-tizenkét cím között ne lenne két-három Kalligram-könyv.
Persze lehet, hogy donkihotizmus az egész. A szerb könyvkiadás jut az eszembe, ott már Tito alatt megjelentek azok a filozófusok, akiket mi most adunk ki szlovákul. Ennek ellenére azzal a társadalommal az történt, ami. Egy társadalom realitásával nem azonos az, amit a modern társadalmak értelmisége gondol az általa képviselt potenciálról, a művészet, a könyvkiadás vagy a filozófia lehetőségeiről. A szerbeknek iszonyatosan nagy irodalmi, szociológiai, filozófiai könyvtáruk van, és mi lett a haszna. Amit mi csinálunk, összetörhet, mint egy babaház. De az a közösség, amely fogyasztója a könyveinknek, talán nem csúszhat annyit a lejtőn, mint a szerb értelmiség egy rétege csúszott.
MaNcs: Honnan van mindehhez a pénz?
SZL: Tény, hogy nem vagyunk tőkeerős kiadó. A tőkénk a tudásunk, a mozgáskészségünk, a kreativitásunk. Az én energiám hatvan, néha nyolcvan százaléka arra megy el, hogy pénzt kerítsek. Volt olyan időszak, amikor az államtól egyáltalán nem kaptunk, tavaly javult valamit a helyzet. De ez nem megoldás, ettől a kis kiadók ismét politikafüggővé válnak. Ezért kell a szlovákiai magyaroknak a gazdasági szférában is integrálódniuk. Schwarzenberg herceg cseh politikus fogalmazta meg tavaly egy konferencián, hogy 1989 novembere hatalomváltás volt, a forradalom csak azután kezdődött a gazdasági átrendeződéssel. Ennek a forradalomnak vannak nyertesei. Hogy ezek minél többen lehessenek, ahhoz az 1989 révén birtokon belül kerülteknek rá kellene jönniük, hogy nemcsak politikai és gazdasági, de politikai hatalmuk is van, és hogy nem őrizhetik meg pozícióikat az országban, ha valamilyen módon nem törődnek annak szellemi életével. Egyelőre nincs sok jele, hogy ezt felfogták volna, de szerintem a helyzet majd rákényszeríti őket erre.
MaNcs: Magyarországon mintha jobban érdeklődnének a cseh kultúra iránt, és többet tudnának róla, mint fordítva. Mi lehet ennek az oka?
SZL: Talán szerepet játszik benne az is, hogy Budapest és Prága is Nyugat-orientált, de míg Budapestnek Prága térbelileg is nyugatra van, fordítva, metaforikusan mondva, Prágának már Bécs is alatta van, Pest meg Kelet. Ha már a prágaiak keletre néznek, a negyvenmilliós lengyel csapatra és Moszkvára figyelmeznek. A Klaus-féle politika is részben ennek volt a kifejeződése. Most azonban Csehország részben ráébredt arra, hogy ez a többéves önimádat és önszeretet iszonyatos önbecsapás volt. Ha a cseh-szlovák szétválás idején ki kellett volna adnom Közép-Európában az "önimádat társadalma" plecsnit, a csehek kapták volna. Ma már talán jobb a helyzet, csakhogy most meg azzal kell megküzdenünk, hogy a szomszédok és azok kultúrája nem elég érdekes a kereskedelmi média számára.
MaNcs: Cseh barátaimat rendszeresen meglepi, hogy Magyarországon hány, a Kalligramhoz hasonló kiadó és folyóirat létezik. Sokkal gazdagabb az itteni kínálat, mint Csehországban. Miért van ez? Szerepet játszik ebben az, hogy a magyar civil társadalom, alapítványi hálózat is sokkal gazdagabb, mint a cseh?
SZL: A két világháború között a magyar irodalom és társadalom féltékenyen és irigykedve nézte a két háború közti cseh történéseket, Capekékat és a többieket, akik sokkal gyorsabban fordították és reflektálták az akkori világirodalmi trendeket, mint a magyarok. A kocka valószínűleg ´56-ban fordult. A megismeréshiányt és szabadsághiányt, valamint a megismerésre és a szabadságra való igényt sokal intenzívebben élte meg a magyar társadalom, mint a cseh vagy a szlovák. ´56 ennek adja tanújelét, a szabadsághiány ellen sokkal radikálisabban lépett fel a magyar és a lengyel társadalom, mint a cseh és a szlovák. A csehszlovák ´68 mögött más vágyak voltak, mint a magyar ´56 vagy a gdanski tüntetések mögött. Csehszlovákiában reformokat akartak, Magyarországon és Lengyelországban szabadságot és függetlenséget. Ma szabadsághiány nincs, van viszont megismeréshiány. Mi az, amit a világról tudunk, mennyire vagyunk kíváncsiak, mennyire élünk gettóéletet, hisz a kis nemzet lehet gettó is, ha rosszul irányítják és szervezik, miközben persze eljátszhatja a legtökéletesebbet. A cseh és szlovák nemzet másként látja önmagát, mint a magyar. A magyar értelmiségben benne van az, hogy ő egy herderi sziget, nem csak nyelvi értelemben, és a génjeibe táplálta, hogy többet tudjon a környezetéről és a tágabb világról, mint azok, akik esetenként elkényelmesedetten és beképzelten - legalábbis a felszínen - erősebbeknek érzik magukat. Abból a társadalomból pedig, ahol nincs megismerésre, a szellemi világ tágasságára való igény, mint valami csápok jönnek elő a negatív ideológiák. Végül is az önimádat is az. A magyar szellemi élet az utóbbi tíz évben független attól, hogy ki volt a kormánynál, és nem engedheti meg magának azt, hogy erről a függetlenségről és szellemi nyitottságról lemondjon. Ezt a szellemi nyitottságot azután a politikai elitek gazdasági nyitottsággá és oktatási nyitottsággá tudták tenni. Csehországban ez még csak mostanában zajlik, most kezdenek végigtárgyalni eddig elhallgatott kérdéseket, amelyek Magyarországon már a gyakorlati megvalósulásuknál tartanak. Kutattam például, mit produkált a cseh regény az utóbbi tíz évben és tíz évről. Egyetlen ilyen művet ismerek, ki is adtuk, Jáchym Topol Nővérem című regényét, amely egy óriási káoszt ír le. Többet nem találtam. Ilyen értelemben a magyar irodalom ma sokkal erőteljesebben produkál, hitelesebb és mélyebb képet ad. A szlovák irodalom helyzete hasonlít a cseh irodaloméhoz. 1992-ben itt szétesett egy állam, egy szellemi közeg, és ezt mind a mai napig sem a cseh, sem a szlovák irodalom igazából meg sem próbálta feldolgozni. Ahhoz, hogy ez mekkora feladat, mi magyarok is konyítunk valamit Trianon miatt.é
Morvay Péter
