Tóth Györgyi, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NaNE) munkatársa
A héten mutatják be a Lilja 4-ever című svéd filmet (kritikánk a filmről a 47. oldalon), ami egy tizenhat éves, volt szovjet tagköztársaságból származó kislány kálváriáján keresztül próbálja felhívni a figyelmet arra, hogy a XXI. században is léteznek rabszolgák. Az Amnesty International adatai alapján a kábítószer és a fegyver mellett az emberkereskedelem a legjövedelmezőbb illegális üzlet: jelenleg többen élnek teljes kiszolgáltatottságban, mint az ún. rabszolgatartó társadalmak idején. Az elnyomottak kilencvennyolc százaléka nő vagy gyermek, a kényszermunka pedig leggyakrabban prostitúció. Vajon Magyarország mennyire érintett a témában?Lilja 4-ever kitalált történet, játékfilm. Nem túlzás, amit láthatunk?
Tóth Györgyi: Sajnos nem. Meggyőződésem, hogy a rendező konzultálhatott svéd civil szervezetekkel, mielőtt a filmet elkészítette. Nekem mint túlélőkkel foglalkozó aktivistának teljes mértékig realistának tűnt. Úgy érzem, a Lilja 4-ever nagyon jó megjelenítése azoknak a trendeknek, amelyekről nők és lányok százai számolnak be.
MN: Magyarországon is?
TGY: A trendek, a diszfunkcionális családi háttér, a gazdasági kényszerpálya és az ennek következtében megjelenő igény a külföldön való boldogulásra nálunk is tapasztalható, mint ahogy léteznek "toborzóirodák", félrevezető hirdetések vagy akár emberrablások és "eladások". Különösen Magyarország gazdaságilag elmaradott vidékein gyakoriak az ilyen esetek. Ráadásul sokszor előfordul, hogy az áldozat, amikor jelentkezik egy "garantáltan szexmentes külföldi munká"-ra, sejti, hogy mi áll a szöveg mögött. Mégis besétál a csapdába, mert egy ilyen kockázatos vállalkozás is legalább egy esély, hogy kitörjön abból a reménytelen helyzetből, amelyben él.
MN: A hirdetési újságok álláskínáló rovatai tele vannak gyanús ajánlatokkal. Ezt nem ellenőrzi senki?
TGY: Nem. Ha jól tudom, csak a halálhírekhez kell hivatalos iratot, a halotti bizonyítványt mellékelni. A lapok ugyan kérnek személyes adatokat a hirdetőktől, de csak "bemondásra". Sokan azonban még most is hisznek a nyomtatott szó hatalmában, úgy vélik, ami megjelenhet egy újságban, az minden gyanú felett áll. Az egészben az a legironikusabb, hogy három évvel ezelőtt, amikor a Nemzetközi Migrációs Szervezet (International Organization for Migration - IOM) az Expresszben megjelentetett az álláshirdetések között egy olyan felhívást, hogy a külföldi munkát kereső nők biztonsági információt kaphatnak a NaNE zöldszámán, tőlük kértek hivatalos igazolást.
MN: A Belügyi Szemle egyik tanulmányában azt olvashatjuk, hogy Észak-Magyarországon egy "teljes értékű" gyerek ára ötvenezer forint.
TGY: Az ilyesmi leggyakrabban a nagy szegénységben élő települések népessége körében fordulhat elő. Olyan környezetben, ahol még a magyar átlagnál is kevésbé védi meg a rendszer a gyerekeket az elhanyagoló vagy bántalmazó szülőktől, ahol senkinek nem tűnik fel, hogy hiányzik valaki. De tudunk olyan esetekről is, hogy a szülők a legalacsonyabb érdekérvényesítési képességgel rendelkező gyermeküket bocsátják áruba, elsősorban az értelmi fogyatékosokat. Általában nagy publicitást kap egy-egy nyilvánosságra kerülő, bizarr eset, de biztos vagyok benne, hogy ennél sokkal magasabb az érintettek száma. Mindez mégis leginkább arra mutat rá, mennyire hézagos ma még a gyermekvédelmi jelzőrendszer Magyarországon.
MN: Van-e arról adat, hogy hány áldozata van Magyarországon az emberkereskedelemnek?
TGY: Átfogó kutatás eddig még nem történt. Az IOM a kilencvenes évek közepén végzett egy régiós felmérést, de természetesen csak becsléseket közölnek. Ennek alapján a magyarországi felnőtt női áldozatok száma évi 3000-5000-re tehető.
MN: Kizárólag magyar állampolgárokról van szó?
TGY: Igen. A "tranzit"-ról még kevesebb adatunk van, hiszen az áldozatok sokszor nem is tudják, melyik országon keresztül haladtak át, de azt lehet sejteni, hogy az "átutazók", vagy akiket csak ideiglenesen tartanak fogva Magyarországon, nagyságrendekkel többen lehetnek. Azt tudjuk, hogy az áldozatok legtöbbször már az utazás alatt szembesülnek a sorsukkal, a "betörés"-re ugyanis gyakran ekkor kerül sor.
MN: Ez konkrétan mit jelent?
TGY: A "betörés" egy műszó a szervezett bűnözés területén, a prostitúcióra kényszerítést nevezik így. Lényege, hogy az áldozatban megerősödjön a kontrollvesztettség érzése. A fizikai erőszak gyakran szexuális erőszakkal jár, előfordul, hogy az áldozat megerőszakolásáról videofelvételt készítenek, és ezzel zsarolják a lányokat. Gyakori például az ún. adósságcsapda is, amikor az áldozatot szembesítik egy hatalmas (fiktív) tartozással, ami az utazás során halmozódott fel, sőt tudunk olyan esetről is, amikor - hogy példát statuáljanak - megölték az egyik nőt a többiek szeme láttára.
MN: Milyen körülmények között élnek ezek a lányok?
TGY: Ez is változó. Ami biztos, az a bezártság és a félelem. Tudunk olyan esetekről, amikor gyakorlatilag "zöldség" állapotban, folyamatos kábítószerezéssel tartottak fogva fiatal nőket, ám ami ennél is döbbenetesebb, vannak férfiak, akik az ilyen magatehetetlen testeket kívánják megvásárolni.
MN: A Lilja 4-everben azt láthatjuk, hogy a főszereplő kislányt olyan intenzíven használják, amit hosszú távon képtelenség kibírni. Mi lesz azokkal, akik a szó szoros értelmében belerokkannak a prostitúcióba?
TGY: Többségüket valószínűleg megölik. Ez történhet az állandó kábítószerezés mellékkörülményeként, vagy mert a napi tizenhat órás igénybevétel következtében fellépő krónikus betegségét nem kezeltetik. Magyarországon erről sincsenek megbízható adatok. Mivel az ilyen gyilkosságokat a szervezett bűnözés keretén belül hajtják végre, feltételezem, nem jelent gondot az sem, miként szabaduljanak meg egy holttesttől. Előfordul, hogy az áldozatnak sikerül megszöknie, és még az is megtörténhet, például ha az illető beleőrült a megrázkódtatásokba, hogy "csupán" kidobják. Persze papírok nélkül, egy teljesen idegen országban. Akit viszont "egészségesen" hazaengednek, vagy aki hazaszökik, biztosan hallgatni fog. Már csak azért is, mert mind szexuális erőszak áldozatának, mind pedig prostituáltnak lenni olyan stigma, amit kevesen mernek vállalni.
MN: Említette, hogy 3000-5000 magyar állampolgár válik áldozattá. Senki sem keresi őket?
TGY: A toborzók elsősorban olyan fiatalokat keresnek, akiknek sérült a személyes támogatórendszere, akikkel könnyen előfordulhat, hogy nem szólnak senkinek arról, mire készülnek, vagy akiknek nincsen olyan hozzátartozója, aki hamar észrevenné eltűnését. Sok mindenből fakadhat ez, intézeti háttérből éppúgy, mint a gyerek/fiatal által megtapasztalt elnyomó vagy akár erőszakos családi környezetből. Ha azonban a család, a hozzátartozók keresni kezdik, komoly falakba ütközhetnek. Sajnos nagyon sok a negatív tapasztalat a rendőrségi hozzáállásról, ami nem csoda, hiszen a rendőrök többsége egyáltalán nincs kiképezve ebben a témában. Sokszor egyszerűen elküldik a családtagokat azzal, "ez egy felnőtt ember, azt csinál, amit akar", és ez még a jobbik eset. Előfordult nemegyszer, hogy a rendőr kijelentette: "", a lánya biztos kurválkodik." Pedig amikor például a hozzátartozó közli, hogy az eltűnt személy eddig naponta jelentkezett, most viszont már hetek óta fel sem veszi a telefont, illene legalább megindítani az eljárást. De maga a büntető törvénykönyv is csak öt éve tartalmazza az emberkereskedelmet mint bűncselekményt.
MN: Tudja, hány esetben indítottak eljárást ezzel a váddal?
TGY: Ha jól tudom, több mint harminc rendőrségi vizsgálat zárult le, az ügyészségi, bírósági szakaszról viszont nincsenek adataim. Általánosságban azt lehet mondani, hogy az ilyen ügyekben az eljárás szinte kizárólag az áldozatok vallomására támaszkodik, más bizonyíték a legritkább esetben kerül elő, ami természetesen a vádlottnak kedvez. Hiszen csupán egy eleve megfélemlített tanút kell "összezavarni".
MN: Mekkorára becsülhető az a migráns tömeg, amelyik prostitúcióra kényszerítve vagy prostitúcióból él Magyarországon?
TGY: Még csak becsülni sem tudnám. Ami biztos, hogy a fogyasztói igények egyre nagyobbak, így a prostituáltak száma is évről évre növekszik.
MN: Mire alapozza ezt?
TGY: A gazdasági fellendülés következtében megnőtt a fizetőképes kereslet, másrészt viszont úgy gondolom, az is szerepet játszik, hogy lassan, de biztosan javul a nők helyzete a magyar társadalmon belül, és valamelyest beindult a magyar nők öntudatosabbá válása is. Svédországban és más gazdag államokban például azért van kereslet fiatal, teljes mértékben kiszolgáltatott migráns lányokra, mert az ottani nők többségével ezeket a dolgokat már nem lehet megcsinálni. Nekik ugyanis gazdasági kényszerből már nem kell prostituálódniuk, és persze a családon belüli erőszak megítélése is más, mint nálunk.
MN: A Lilja 4-ever elkészítését a svéd kormány támogatta, noha a svéd nőknem válnak áldozattá. Ennyire humánusak lennének?
TGY: Magyarország egyszerre forrás-, tranzit- és célország az emberkereskedelemben, a nyugati országok viszont csak fogyasztók. Azok az emberek, akik keleten eltűnnek, itt jelennek meg. Nemcsak mint azonosíthatatlan holttestek, menekülő nők, hanem mint bevándorlók tömege, tehát a svéd kormány sem kizárólag emberbarátságból támogatta ezt a filmet. Ráadásul ott olyan, a világon egyedülálló törvény van, ami nem a prostituáltat, hanem a fogyasztót bünteti. Egy ilyen film ráébresztheti az embereket arra, mitől bűnös az, aki szexuális szolgáltatást vásárol.
MN: Ha jól tudom, nálunk egy oktatófilm készült a témáról.
TGY: 1999-2000-ben az IOM szervezett egy multimédiás kampányt közcélú hirdetéssel, plakáttal, képregénnyel, de ennek keretében jött létre a NaNE információs zöldvonala is, hogy legalább egy telefonszám legyen, ahol érdeklődni lehet a témáról. A kampány részeként készült el a Ne dőlj be! című film, ami megtörtént eseteket dolgozott fel. Ezt a filmet több iskolában és nevelőintézetben is vetítették, sőt ha igény volt rá, el is küldték az intézményekbe. Az IOM egy évvel később egy akkreditált középiskolai tananyagot is kidolgozott, arról azonban nem tudok, hogy elkezdtek volna pedagógusokat képezni ezzel kapcsolatban. De Önvédelem kamaszoknak címmel mi is készítünk egy kísérleti tananyagot, aminek része a nőkereskedelem veszélyeire való felhívás.
MN: Honnan volt erre pénz?
TGY: Ezeket a projekteket az Európai Unió és az Egyesült Államok finanszírozta pályázati pénzekből.
MN: És a magyar állam?
TGY: Ma már legalább eljutottunk oda, hogy időnként szóba kerül a téma. Kézzelfogható eredmények azonban nincsenek, nem írnak ki pályázatokat, nem léteznek minisztériumi programok, és persze a költségvetésben egy fillér sincs ilyen célokra. Természetesen a NaNE vagy más, ezzel foglalkozó civil szervezet sem kap állami támogatást ilyen projektekre, az információs vonalat jelenleg például az amerikai külügyminisztérium pályázata finanszírozza.
MN: Nekik miért éri meg?
TGY: Azok az országok, amelyek efféle dolgokat finanszíroznak, szigorú migrációs politikát folytatnak. Biztos vannak mindenhol jóindulatú emberek, egy költségvetést azonban politikailag kell eladni. Tehát például az Egyesült Államokban azért tudnak támogatást szerezni akár egy ismeretlen kelet-európai ország civil szervezetének anyagi támogatásához is, mert el tudják hitetni, hogy ezzel is megakadályozzák a tömeges bevándorlást. Ez kőkemény politika.
MN: Nálunk viszont az a "kőkemény politika", hogy az áldozatok nem számítanak potenciális választóknak.
TGY: Azt gondolom, hogy az unióhoz csatlakozás után nálunk is változni fog a helyzet, onnan kezdve ugyanis nem lehet kizárólag a belső elvárások alapján politizálni. Nemzetközi kötelezettségeink lesznek, melyeket be kell tartani, és a nyugati államok minden bizonnyal azokat fogják először számon kérni, amelyek nekik is fontosak. A bevándorlók kérdése ezek közé tartozik, leegyszerűsítve az ő érdekük, hogy Magyarországról ne érkezzenek hozzájuk prostituáltak. Ami viszont a tranzitforgalmat, a hazai "fogyasztást" és ezzel kapcsolatban a magyar állam felelősségét illeti, úgy érzem, nagyon messze vagyunk még attól, hogy ebből bárki is politikai tőkét tudjon kovácsolni. Addig viszont javulás sem várható.
Legát Tibor
