Tartalom

MaNcs, XV. évf. 45. szám, (2003.11.06.) (2003-11-06)

Egotrip

Egotrip

Nádasdy Ádám: Modern Talking (Alanyban gondolkodni)

Okos, hagyományos tanítás (már a régi görögök!), hogy a mondatok alanyból és állítmányból állnak. Például (1) János hegeszt. Ki? János. Mit csinál? Hegeszt. A János az alany, a hegeszt az állítmány. Ez mélyen igaz, hiszen a világ dolgairól állítást, ítéletet többnyire így szoktunk tenni: az alany az, akiről mondani készülök valamit, az állítmány meg az, amit állítok róla. Csapataink helytállnak. Mátrai lebukott. Mindnyájan hegedülünk. Én tiltakoznék. Köd gomolygott. A rákérdezés-próba szépen működik: a "ki?/mi?" megadja az alanyt, a "mit csinál?" az állítmányt. A próba voltaképpen azt jelenti, hogy a mondat egyik szavát (pl. János, köd) a megfelelő kérdőszóval (ki? mi?) helyettesítjük, és ha sikerül, akkor azt tekintjük alanynak.

Publicisztika

Publicisztika

Dobrovits Mihály: Cirkuszt vagy kenyeret (Kell-e nekünk magyar EU-biztos és magyar EU-elnökség?)

Amagyar politikai életben ritkán alakul ki jószerivel teljes konszenzus. Most épp egy ilyen pillanatnak vagyunk tanúi: 2004 után legyen magyar biztos az Európai Bizottságban (abban a testületben, amely leginkább emlékeztet egyfajta kormányra, és fenn kell maradnia a jelenlegi, félévenként rotálódó EU-elnökségnek is: így ugyanis egyszer bizonyosan Magyarország is elnök lesz. A magyar diplomácia azzal érvel, hogy ellenkező esetben a nettó befizető nagy államok elveszik a kisebbek elől a levegőt.

Publicisztika

Jakab Béla: A nemzet és a korai halál (Miért nincs igazi vita az egészségügy reformjáról?)

Géza, a 80 éves, Svédországba szakadt magyar irdatlan köveket ásott épp ki balatonakarattyai telkén, amikor furcsa szorítást érzett a szíve tájékán. Mikor a levegője is fogyni kezdett, megijedt, bevágta magát Volvójába, és meg sem állt Ferihegyig. Kétszeresen is szerencséje volt. Az M7-en sem radar, sem Trabantok nem álltak útjába, és elérte a koppenhágai járatot. Néhány óra múlva a malmői mentő robogott vele az ügyeletes kórházba. Ott megállapították az infarktust, és fél óra múlva egy ultrahangos masinériával szétzúzták a babszemnyi vérrögöt a vénában, mielőtt az a tüdőbe jutván befejezettnek nyilváníttatta volna Géza földi pályafutását. Összesen 2,5 óra út Ferihegyig, 1,5 óra Koppenhágáig, egy újabb fél óra a hídon Malmőbe - és Kőásó Géza túl volt az életveszélyen. Egy hétig feküdt a kórházban: ellátták gyógyszerekkel és tanácsokkal, és szeptemberben újra itt lehetett kedvenc telkén, igaz, az ásást napszámosra bízta. Mint elmesélte, (a méregdrága) svéd biztosítása teljesen fedezte a kalandot: egy percre sem érezte úgy a kórházban, hogy a hálán kívül mással is tartozna a szófukar orvosoknak és az ápolónőknek.

Publicisztika

Polgári porcelánmaci

"Aggasztónak tartom, hogy ez már nem az első eset, amikor kifejezetten a polgári-nemzeti vagy keresztény értékrendet magáénak valló műsorokat érnek ilyen atrocitások" - aggódott egy kicsit a "demokráciáért" Orbán Viktor azután, hogy a köztévéből kirúgták az Éjjeli menedék című izé, műsort. Az Éjjeli menedék azért verte ki a biztosítékot, mert az október 23-i neonyilas gyűlésen riportot készített David Irving angol "történésszel" az 56-os forradalomról.

Publicisztika

Nyomják Ragátsot

A képen a kávépénz. Csinos, régebben fölbontott konzervdoboz, valamikor hamutartónak használták, de Ibi néni kimosta, most benne gyűlik a koffeinre való. Egyre közeledünk hozzá, szubjektív kamera, kicsit billeg a kép: kezet látunk, belemarkol, aztán még egyszer, a ragacsos ujjak közül elgurul az apró. Káromkodás. A kép az érzékhatárig sötétedik, a kamera az asztal alatt matat, valaki felborít egy széket, megint káromkodás, majd megcsillan egy fellelt egyforintos, de hirtelen eltűnik a sötétben. Vége főcím.

Olvasói levelek

Olvasói levelek

olvasói levelek

Identitáskeres(ked)ők című írásuk bőséggel citál példákat a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség és a Magyar Demokrata című sajtótermék közötti összefonódások bemutatására. Talán mellékes körülmény, de én hiányoltam a felsorolásból a számomra legmulatságosabb elemet, ti. hogy a Fidesz számára a lap Szövetség címmel szerkesztőségi tartalomként megjelenő, önálló, többoldalas, logóval ellátott pártrovatot tart fenn (lásd például: legfrissebb szám, 13-14. oldal).

Belpol

Belpol

Jobb-jobb háború a Fidesz körül: Kenyér, harc, ideológia

A jobboldali sajtó Schmidt Máriát, a Terror Háza főigazgatóját nevezte meg a Fidesz "liberális stratégiája" kidolgozójaként. A Demokrata október 23-i száma szerint a történész és a dobogókői továbbképzés közötti kapocs Heltai Péter személye: "Heltai Péter Schmidt Mária közeli ismerőse, rendszeres műsorvezetője a XXI. Századi Intézet rendezvényeinek, míg a Terror Házában állítólag amolyan háttérfeladatot vállal a kommunikáció terén", ráadásul a lap szerint Schmidt és férje, Ungár András állna a Heti Válasz megvételére készülő, Heltai Péter és Martonyi János nevével fémjelzett csoport mögött. (Heltai a Heti Válasz esetleges megvételéről nem kívánt lapunknak nyilatkozni.)

Külpol

Külpol

Kulturális hírek

n MAGYAR MAGIC November 4-én, a magyar arany- és ezüstművesség kiemelkedő alkotásainak kiállításával a londoni Gilbert Collection termeiben megnyílt a Magyar Magic címen futó nagy-britanniai magyar kulturális évad. Az első hetek eseményeinek sorában szerepel többek között a Nemzeti Filharmonikusok hangversenye (Kodály, Liszt, Dvorák művei, vezényel Kocsis Zoltán, zongorázik Jandó Jenő), a Tudósok Londont, Batht, Birminghamet, Bristolt, Leedst és Newcastle-t érintő turnéja, Bánffy Miklós erdélyi trilógiája harmadik kötetének bemutatása (The Phoenix Land), a Balogh Kálmánt is soraiban tudó Dresch Quartet fellépése (egy műsorban Rabih-Abou Khalillal), három világzenei koncert (Balázs Elemérék, Romano Drom, Vujicsics, utóbbi Paraszkay György magyarországi szerbekről készített fotóinak kiállításával együtt), a Budapest Klezmer Band koncertje, a Raindance Filmfesztivál keretében a Hukkle (Pálfi György) és az Alvajáró (Miklauzic Bence) vetítése, egy előkarácsonyi kirakodóvásár a Covent Garden piacterén, egy álomszelet a huszadik század elejének festészetéből a Freud Múzeumban (Lesznai Anna, Csontváry, Gulácsy, filmekkel párosítva: Csontváry, Az én huszadik századom, A Wittman fiúk), Németh Ákos, Kárpáti Péter, Egressy Zoltán és Háy János egy-egy drámája angol fordításának bemutatója, Eötvös Péter, a Keller vonósnégyes és az UMZE kamaraegyüttes fellépése Huddersfieldben, fiatal muzsikusaink bemutatkozása a Wallace Collection koncerttermében (Ewald fúvósötös, Kelemen Barnabás, Bogányis Gergely, Csalog Gábor, Klenyán Csaba, Rozmán Lajos, Lakatos György), Kicsiny Balázs installációja a londoni Treasury Galleryben, Kádár Béla és Scheiber Hugó tárlata a londoni Zsidó Múzeum Ben Uri képtárában, Capa, Brassa•, Moholy-Nagy, Mari Mahr és Máté Olga fotói a Proud Galleriesben, magyar irodalmi est a New End Theatre-ben és Radnóti Miklós Forced March című kötetének bemutatója.n NITSCH: 65 Hermann Nitsch 65.

Külpol

cyber hírek

Antivírusnak álcázott vírus A W32.Sober féregvírus egyik álcázási módja, hogy antivírus-alkalmazásként ajánlja magát. A hamisított levélben egy állítólagos új féregre figyelmeztet, és rögtön gyógyírt is kínál hozzá.

Könyv

Könyv

Fogyatékkal élők a felsőoktatásban: Egyenlőtlen pályák

J. születése óta mozgássérült. Egy vidéki kisvárosban élt, most végzős szociális szakos. Az általános iskolát magántanulóként végezte el, 15 évesen elkezdte a dolgozók középiskoláját. Egy kétéves tanfolyamra jött Budapestre. Az ELTE-t azért választotta, mert van benne mozgássérült lift - ám a központi épületben, ahova ő járt, csak lépcső volt. Nem tudta megközelíteni a tanulmányi osztályt, a hallgatói önkormányzatot, a büfét, a könyvtárba nem fért be. Az elsőre "feltépték" ismerősök, magasabbra nem jutott, de az óraadókkal sikerült megbeszélni, hogy hozzák lejjebb az órát. "Most már tudok nevetni számos kínos vagy fájdalmas ügyön - mint amikor legurultam egy emeletet a lépcsőn, és a székem előbb ért le, mint én."

Könyv

Előadás-kritika: "Volt itt valaki kiszes rajtam kívül?" (Stumpf István: Politikai szocializáció a Kádár-korszakban)

Áll az Orbán-kormány volt kancelláriaminisztere a jogi egyetem nagyelőadójában, és huncut mosollyal nézi a hallgatókat. Nem, rajta kívül senki nem volt KISZ-tag, a felismerés pikantériája feloldja az esetleges politikai fenntartásokat tanár és diák között. Maradnak az érdeklődő politológusnövendékek és egy tapasztalt, de fiatalos szakember, aki bevezeti őket a Kádár-korszak rejtelmeibe.

Könyv

Rendőrtiszti főiskola: Tojásfej és fakabát

A legkevésbé ismert felsőoktatási intézmények egyike. Egyszerre civil műhely, ahol jól képzett szociológusok, jogászok és kriminológusok dolgoznak, és egy erőszakszervezet utánpótlási bázisa. Ezen az iskolán ezredesek tanítanak, osztályok helyett szakaszok vannak, és a diákok egyenruhában látogatják az órákat.

Könyv

Hírek

nLonely planet Az OECD legfrissebb, 42 országot érintő felmérésében 15 éves diákoktól azt próbálták megtudni, hogy magányosnak, kívülállónak vagy ügyetlennek érzik-e magukat az iskolában. A felmérés szerint a koreai és a lengyel diákok 41 százaléka és az albán diákok 40 százaléka magányos az iskolában. A magyar gyerekek 19 százaléka érzi magát magányosnak az osztályteremben, ezzel a lista harmadik helyén végeztünk, a második helyen a svéd és izraeli diákok osztoznak, a legkevésbé pedig a brazil és az angol gyerekek érzik egyedül magukat az iskolában. A felmérés a lógási hajlandóságot is vizsgálta: 45 százalék lógóssal Izrael viszi a prímet, Japánban viszont csak 4 százalék az iskolakerülők aránya. Magyarország a középmezőnyben végzett, a hazai tanulók 18 százaléka jár az iskola mellé időnként.

Film
Zene

Zene

Színház: Műpofon (A Különös házasság a József Attila Színházban)

Milyen olcsó poén ez, aztán az ember csak nem bír ellenállni: különös házasság, az bizony, amelyet Závada Pál (és némely alkotótársa, például a zeneszerző Sáry László) kötött a József Attila Színházzal. Csakhogy a darabban a Buttler gróf csak kimenekül a végén egy huszárvágással a helyzetből, Závada Pál meg benne marad nyakig.

Zene

Képzőművészet: K. und K. und K. (Alfred Kubin, Karel Hlavacek, Bela Kolarzová és Stanislav Kolibal kiállításai)

Néhány nap múlva zár Linz vadonatúj múzeumában, a Lentosban az Avantgárd és tradíció című kiállítás, mely a tavasszal átadott nagyszerű épület "sorsának" nyitányaként Közép-Európára koncentrálva, de azért a fölé kinyúlva tekintette át a huszadik század művészetét. Az anyag érdekes, a módszer - miszerint analógiákat és párhuzamokat kerestek motívumok és ideák formai, szellemi és földrajzi megfeleléseihez - hasznos és célravezető, mindazonáltal maga a kiállítás nem keltett ájulatot. Nem is tehette, mert a rendezők a saját gyűjteményt használták a demonstrációra: mások mellett Karel Appel, Tony Cragg, Oskar Kokoschka, Alfred Kubin, Maria Lassnig, Markus Lüpertz, Markus Prachensky, Egon Schiele, Sean Scully, Jan Voss és Andy Warhol műveit, márpedig egy ilyen ritkás lista még nemigen alkalmas ennyire nagyralátó vagy inkább parttalan téma vizsgálatára, de még csak illusztrációjára sem. Ami azonban vigasztaló, s kisszerű önzésünket - ha ki nem is elégíti, mindenesetre - időlegesen megnyugtathatja, hogy a linzi gyűjtemény Bak Imrétől Radák Eszterig példátlanul sok magyar művész munkáit őrzi, sőt mi több, ki is állítja.

Zene

Film: Falig érő szájjal (Good bye, Lenin!)

Halottak napjára virradó hajnal a temetőben. Lassan olvad a sötétség, a tegnap esti gyertyák csonkig égtek, a köd mögött furcsa zajok, az ott tán egy árnyalak, valahol madár sikolt, a falu felől összefolyó kutyaugatás, az autógumi alatt a sündisznó pont olyan hangot ad, mint egy pillepalack. Szubjektív kamera, hülye zene. 

Zene

Film: Mélyütés (Lilja 4-ever)

Egy lakótelep valamelyik ex-szovjet balti köztársaságban, ehhez képest a "Havanna" karib csoda, Békásmegyer Manhattan. Lilja, Vologya meg a többi itt élő nyomorult kamasz - New Kids On The East Block - a tizennegyedik születésnapjukra kapnak egy "végállomás" táblát, miközben Britney Spears énekel. Húsz év múlva Joszif Kobzon. Közben lehet álmodozni a szépségről és a gazdagságről. Britneyről. Mobiltelefonról.

Zene

Film: A lapát lesújt (Grunwalsky Ferenc: Táncalak)

Atáncfilm az nem olyan dolog, hogy beül az ember a moziba, gondol erre-arra, bámészkodik, elhelyezkedik, izeg-mozog még egy kicsit, aztán majd amit lát, az úgyis elsodorja. A táncfilmre ellazított lélekkel, mégis összpontosítva, várakozásteli, ámde türelmes, enyhén emelkedett állapotban illendő beülni. Az alkotók egyenrangú közösségét a felirat szerint a rendezőn kívül Orbán Ottó költő (felolvassa egy versét), Kurtág György, az elhangzó művek többségének zeneszerzője, Nádler István festő (az ő keze vonása íródik rá majd olykor a képekre) és természetesen a film tárgya és főszereplője, Ladányi Andrea alkotja. Nagyszerű táncos, testének, mozdulatainak kisugárzása van, nem is tácos, a mozduló, átlelkesített test művésze vagy mi, esendő bicsaklások, félénk támaszkeresések, beszorulás, vergődés, szívszorítóan gyönyörű, na. És van mögé egy pompás helyszín, a komáromi Monostori erőd kazamatái, termei és folyosói meg még néhány további, múzeumi tér. Ladányi Andrea moccan, a néző meg készen áll, hogy nézze. Nézze őt. De ezt Grunwalsky nem engedi. A vers rendben az elején, ott a helye:

Zene

Koncert: Valóságshow (David Bowie Bécsben)

Új albumát élőben is világgá kürtöli az 56 éves bálvány. Az előzetes beszámolók alapján az A Reality Tour nem csak lenyűgöző teljesítmény és zseniális show, több annál: a popzene kvintesszenciája. De az elmúlt harminc évben melyik Bowie-műsor nem volt az?

Zene

Lemez: Zászlóra fel! (Oumou Sangaré: Oumou)

Már majdnem elfelejtettem Oumou Sangarét. A hét évvel ezelőtti Worotan óta nem nagyon hallatott magáról, Malin meg akkora pezsgés volt mostanában, hogy... tetszenek érteni. Ali Farka Toure, Toumani Diabaté, Salif Keita, Djelimady Tounkara, Habib Koite, Rokia Traoré, Boubacar Traoré - volt kivel törődni.

Lokál
Tudomány

Tudomány

Hód-visszatelepítési akció: Tiszadobra verve

A világosi fegyverletétel után néhány évvel a Komárom melletti Ácsnál elesett az utolsó magyar hódvár, a feltartott kézzel kimasírozó védőket egyszerűen agyonlőtték. A WWF hét éve elkezdte visszaköltöztetni a kipusztított rágcsálót a hazai árterekre, miként Mária Terézia idején, most is német telepesek érkeznek az elnéptelenedett területekre. Mielőtt a horgászok és az erdészek a szívükhöz kapnának, szögezzük le: a hód étrendje zömében nem halakból, hanem lágyszárú növényekből áll, és vár helyett beéri partba vájt üreggel is.

Szex

Szex

A nő ír: Testszöveg

"A nők azt mondják, hogy a nyelv, amit beszélünk, megmérgezi a hangrést, a nyelvet, a szájpadlást, az ajkakat. Az, amit beszélünk, olyan szavakból áll, melyek megölnek minket. Azt mondják, a nyelv, amit beszélünk, olyan jelekből áll, melyek, ha rendeltetésszerűen használjuk őket, olyan jelentéssel bírnak, amit a férfiak adtak nekik."

Szex

Roma nő: Szidi (A templomig menet)

A roma lakodalom látványa a nem cigányok többségének olyan, mint a bika szeme előtt lobogtatott vörös lepel: sok roma együtt, boldogan ünnepelve, autonómiájuk és identitásuk tudatában. Minimum fejcsóválás, mondjuk a hangoskodás miatt. Lenéző mosoly a cifra kölcsönzői báli ruhák és "mit panaszkodnak akkor ezek" morgás az aranyak tündöklése láttán. A rokonok sokaságát kézenfekvő hangoskodó tömegnek észlelni, a lánykérés rítusát késelésig is elfajulható veszekedésnek, a testvérek iránti tiszteletet és a családfők közötti egyenlőség cigány ideáljáért vívott presztízsharcot szemérmetlen rongyrázásnak, az idő sajátos strukturálását zűrzavarnak vagy lehetetlenkedésnek. Mondjuk egy roma lakodalom esetében lehetséges egy olyan, pontosnak hitt kép megkonstruálása, melynek semmi köze a megismeréshez és a valósághoz. A teljességgel értelmetlen, ám annál elítélőbb és bántóbb konstrukció - egyszóval az ostobaság - vezet egy bizonyos bazi nagy roma lagzihoz, de dokumentumfilmnek nevezett kukkolásokhoz, valamint egyéb, tévéműsorokhoz előhúzható és tetszőlegesen értelmezhető vágóképekhez is.