Ciánszennyeződés a Szamoson és a Tiszán: A halál vize

szerző
Szerbhorváth György
publikálva
2000/6. (02. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ez nem Csernobil, nyilatkozta lapunknak Szőke Sándor, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Főfelügyelőség igazgatója. És valóban, nem atombomba robbant fel Nagybánya (Baia Mare, ma: Románia) mellett, hanem csupán több mint százezer köbméternyi cianidtartalmú szennyvíz került be a Szamosba egy gátszakadás következtében. És azután a Tiszába. És emiatt pusztul minden a vizekben.

Ez nem Csernobil, nyilatkozta lapunknak Szőke Sándor, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Főfelügyelőség igazgatója. És valóban, nem atombomba robbant fel Nagybánya (Baia Mare, ma: Románia) mellett, hanem csupán több mint százezer köbméternyi cianidtartalmú szennyvíz került be a Szamosba egy gátszakadás következtében. És azután a Tiszába. És emiatt pusztul minden a vizekben.

A nyíregyházi környezetvédelmi és vízügyi központban senki sem viseli magán a pánikbetegség jeleit, mindenki laza és nyugtatgatnak bennünket: az óvatosság ugyan nem árt, de hát a Szamos meg a Tisza eddig is kész katasztrófa volt. Szőke szerint a sajtó kissé túlspilázza az ügyet, ráadásul pontatlanul is folyik a riadalomkeltés, mint haltetemek a ciános vízben. Józan paraszti ésszel kell élni, mondja Szőke Sándor: "A Szamost most sokkszerű hatás érte, ami ugyan látványos, de a Szamos a folyó romániai vízgyűjtő területén az állattartó telepek miatt ettől függetlenül is folyamatosan állandó szervesanyag-terhelésnek van kitéve, ami szintén rossz vízminőséget okoz." Ez bár alacsonyabb intenzitású, ám krónikus dolog; azaz ugyanolyan veszélyes, mint ez az egyszeri ciánszennyeződés. A Tiszán emiatt már a tiszavirágzás is elmaradt.

Szőke szerint

az idén pecázni is lehet

majd, a Szamos már kezd is újjáéledni, pedig háromszázszor nagyobb ciánkoncentrációt mértek benne pár napja a megengedettnél. Szerencse, hogy alacsony a vízszintje, így a belvíz is a folyó felé mozog, ergo elképzelhetetlen, hogy a szántóföldek meg a kutak elszennyeződjenek. Szőke Sándor úgy véli, kizárt, hogy a folyótól tíz méterre kimutatható lenne a cián. Ezért aztán túlzás, hogy ott, ahol vezetékes a víz, veszélyben lenne az ivóvízellátás, de még az ásott és a fúrt kutak sincsenek veszélyben, plusz Szolnokon sem lehet majd nagy probléma a longitudinális diszperzió miatt, mondja Szőke szaknyelven (azaz addig szépen felhígul a ciánszennyeződés).

A ciánra amúgy felkészült a szervezetünk, kis mennyiségben gyógyszer, nagy mennyiségben meg nem, például a barackpálinkában is jelentős mértékben van, ha a barackmaggal együtt főzik ki, mondja Szőke. A kérdés csak az, mennyi az a kis és nagy mennyiség. Elek István toxikológus szerint 2-300 milligrammnyi ciánvegyület, ha szájon át kerül be, már pár perc alatt kivégzi az embert, és bőrön keresztül is felszívódhat. Ez annyit jelent, hogy ha múlt hét keddjén valaki benyomott volna magába egy liternyi vizet a Szamosból (lazítandó két liter borát), jól járt volna a koporsós.

Kérdezem, volt-e itt Pepó miniszter úr, ha már környezetvédelmi katasztrófahelyzet van. Nem volt, mondja Szőke, de hát minek is jönne, ez szakmai kérdés, aminek a rendezése a mi dolgunk, persze a központtal folyamatosan egyeztetnek.

A terep valóban nem túl látványos ahhoz, hogy miniszteri látogatást érdemelne, mivel éppen semmi sem látszódik, leszámítva a Tisza-parton bámészkodókat, akik szintén azt nézik, hogy semmit sem látni, még döglött halakat sem.

A nyíregyházi vízügyesek a halakról értekeznek: a magyarországi folyószakaszon látott döglött halak vélhetően

nem magyar halak,

hanem románok, mivel az ottaniak - főképpen a hegyi Zazar-patakban - jócskán elkényeztetettek az üdítő hegyi víztől. A mi halaink viszont már megszokták a szar vizet, így rá se kottyintottak az ügyre. A vízügyesek szerint a magukat nem elvermelő (téli álmot nem alvó) halak előre megérzik a szennyeződést, húzzák is rögtön a csíkot, a többiek meg szépen tovább alszanak. Egyébként a kárt még lehetetlen felbecsülni, a Tisza felső szakasza befagyott, így a halpusztulás méretéről senkinek sincs halvány dunsztja sem.

A vízügyesek Lónyára irányítanak, ott most minden két órában vízmintát vesznek a folyóból. Csakhogy Lónyánál befagyott a rév, nem tudunk átmenni a túloldalra. Csak azt látjuk, hogy valakik dunsztosüvegekkel vonulnak a túloldalon, miután egy motoros csónakról a folyó széléből merítenek. Meríthetnének a fősodorból is, de ott nagyobb a szennyeződés; mivégre a pánikkeltés, ugye.

Irány Tuzsér, a település a folyón harminc kilométerrel van lejjebb Lónyától, mostanság ért le a szennyeződés. A falu jegyzője, Papik Tamás szerint az emberek itt eddig is szidták a románokat, úgyhogy nem oly nagy változás, hogy most emiatt is szidják őket - ez jellemzi a falu hangulatát (egy másik ismerősöm mindezt úgy fogalmazta meg, hogy ő környezetvédelmi okokból revizionista). ´k maguk figyelmeztették a lakosságot, ne igyanak, főzzenek, mossanak, itassanak az ásott és fúrt kutakból. Amúgy az egész falu vezetékes vízen van, a víz hétszáz méteres mélységből jön, kizárt, hogy beszennyeződhessen. Megérkezik Pinkóczi József is, a helyi horgászegyesület elnöke, aki kissé árnyalja a halak életéről Nyíregyházán megszerzett ismereteinket: a télen is aktív ragadozóféléknek ugyan nagyobb az esélyük a túlélésre, mint az elvermelteknek (amelyek egyszerűen beledöglenek az iszapba, ha eléri őket a méreg, és soha sem fog kiderülni, mennyien is voltak), csakhogy a ragadozófélék így, február elejére már igencsak legyengültek, kizárt hát, hogy tömegesen képesek lennének a menekülésre. Ráadásul ha eléri őket a szennyeződés, mozgás közben még inkább felhalmozódik bennük a cián, úgyhogy ők sem járnak túl jól, arról nem is beszélve, hogy a halak sem szeretik nonstop váltogatni lakhelyüket, és nehezen szánják el magukat a költözésre, magyarán erősen patrióták. Amúgy a tuzsériak már rég nem pecáznak a Tiszában, zsíros, mocskos szennyvízre hasonlít az egész, így inkább egy holtágba telepítenek halakat - ha most a Tisza feljebb emelkedik, le fogják zárni a holtágat. Pinkóczi szerint a folyóban éppen mostanra kezdett visszaállni a korábbi állapot a Tisza-part kövezése után, de ez a szennyeződés most jó időre betett.

Kitérünk az előrelátható veszélyekre is: a Tiszán eddig is folyt orvhalászat, és ha a halállomány nem is pusztul ki teljesen, az biztos, hogy tiszai halból jó ideig nem ajánlatos konzumálni, ki tudja, mennyi ciánt tud elviselni-felhalmozni és továbbadni az embernek. Csakhogy az orvhalászok nem zárjeggyel fognak túladni a zsákmányon, és nyilván nem fogják bevallani, honnan ered az áru. Különösen veszélyes lehet, ha olcsóbban árulják majd, és a szegények ráharapnak a halra.

Jövet-menet Tiszaújvárosnál még kihasználjuk az alkalmat - pénteken még nem ért el idáig a szennyeződés -, és a halászcsárdában jó telezabáljuk magunkat harcsával. Az biztos, hogy az idei év nem a Tisza-parti idegenforgalom éve lesz, és nem kis bátorság kell majd ahhoz, hogy ottani halászcsárdában lakmározzunk, vagy éppen Tisza-túrán kajakozgassunk.

Nota bene: Szőke Sándor azt mondta, ő ezek után is előbb merne szamosi vagy tiszai halászlét enni, mint rajnait.

Rusznák József, a tuzséri gátőr múlt csütörtök este óta kétóránként vesz vízmintát a folyóból, amit aztán Nyíregyházára vagy Debrecenbe visznek elemzésre. Emiatt még másnap délután sem tudni - a polgármesteri hivatalban sem -, hogy Tuzsérnél mekkora a szennyeződés. Harminc kilométerrel feljebb, Lónyánál

a megengedett érték 125-szörösét

mérték (0,1 mg helyett 12,5 mg cián volt egy liter vízben), úgyhogy itt sem lehet sokkal kevesebb.

Rusznák havi harmincháromezerért gátőrködik: öt kilométernyi partot és hat kilométernyi töltést felügyel. Ezenfelül szolgálati lakás jár, és ma már egy gátőrnek sem feketevágásból kell kiegészíteni a csekély jövedelmet, mert háztáji és istállók is vannak a ház körül; ő maga egy tehenet, két borjút és pár sertést nevelget, bár ez most mind tiszta ráfizetés. Amúgy nyugis meló, mondja, bár jelenleg kétóránként folyamatosan vizet kell mernie a műanyag pötyölkébe, úgyhogy alvás alig-a-falig. Magunk is láthatjuk, hogy a folyón semmi sem látszik, itt teljesen befagyott, csak a szélén nem, minthogy emelkedik a víz.

Rusznák is elmondja: a koncentráció a fősodorban van, ezért a szélén való méricskélés nem mutathatja meg a szennyeződés igazi mértékét. Beleszagolunk a vízbe, semmi sem érződik, bár a gátőr, illetve kollégái is az éjszaka hipós klórszagot véltek érezni.

Amíg a vízmintavétellel foglalatoskodunk, lejön a parthoz egy helybéli fiatalember, Rusznákot faggatja, megitathatja-e lovait az ásott kútból. Megitathatod, bár nem ajánlom, mondja a gátőr, a lovász ezt persze nem érti, most akkor itathat vagy nem. Közbelépek, és elmondom, hogy a hivatalos közleményekkel ellentétben Nyíregyházán nekünk azt mondták, hogy a királynőt megölni nem kell félnetek jó lesz. Megkérdem, hány méterre van az az ásott kút? Hát, mint ide a töltés meg még annyi. Az több mint tíz méter, mérem fel a helyzetet és, mondom: ott már biztonságos a legrosszabb esetben is, itatni lehet, bár ha meg lehet oldani vezetékessel, mégis jobb lenne, és ki tudja, mit szólnak az egészhez a lovak: ők mégiscsak érzékenyek, a pocsolyavizet se szívesen isszák, nemhogy a ciános vizet.

Katasztrófa nincsen,

mondják a másodfokú katasztrófavédelmi készültséget elrendelő katasztrófavédelmisek, bár a helyzet rosszabb, mint gondolták, nyilatkozta nyírségi igazgatójuk. A befagyott Szamos és Felső-Tisza február végéig biztosan nem olvad ki, így legfeljebb márciusban tudhatjuk meg, mekkora is a kár. Minthogy Románia semmiféle nemzetközi környezetvédelmi szerződést nem írt alá, most sem lehet kártérítést követelni, ahogyan az 1993-as pakuraszennyezés miatt sem lehetett (ami annyiban volt szerencsésebb, hogy a pakurát lepkehálóval le lehetett szedni, a cián viszont úszik szabadon és megfoghatatlanul). Igaz, a környezetszennyezésért felelős ausztrál-román vállalat, az Aurul tevékenységét felfüggesztették a román hatóságok, hogy a horribilis összegű büntetésről - 3 millió lej, úgy 45-48 ezer forint - már ne is beszéljünk.

A java tehát hátravan: hogy mi is történt, és mekkora kárt okoz, a jövőben fog kiderülni. Valahogyan úgy, ahogyan az első világháború utáni időszakban hosszú évek múltak el, míg kiderült a Tisza mentén, hogy egyes asszonyok légypapírból nyert arzénnal mérgezgették meg férjurukat, népszokás-méretben. És hogy most hány asszony hígítja férje borát Szamos- vagy Tisza-vízzel, szintúgy majd később írhatja meg egy új Móricz Zsigmond.

Szerbhorváth György

(A ciánszennyezésről lásd még a 40-41. oldalt.)

szerző
Szerbhorváth György
publikálva
2000/6. (02. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra