Felmérés: a magyarok szerint az EU még mindig demokratikusabb, mint Magyarország

  • - urfi -
  • 2017. április 28.

Belpol

Most akkor ki állítson meg kit?

A legújabb Eurobarométer az EU mind a 28 tagállamában, összesen mintegy 28 ezer állampolgárt kérdezett meg több fontos kérdésről. Az Európai Parlament összefoglalója kiemeli, hogy „az emberek nagy része az EU-ra jó dologként tekint, a számok már a 2008-as válság előtti adatokhoz közelítenek”.

Ami minket illet: „A magyar emberek egyre inkább az unióhoz tartozónak érzik magukat (63%), több mint a felük felgyorsítaná a tagállamok közötti integrációt, és kiemelkedően magas számban gondolják úgy, hogy az unió demokratikusan működik.”

false

 

Fotó: Bankó Gábor

Már az is beszédes belpolitikailag, hogy a kormányzati brüsszelezés kellős közepén, a plakátkampány és a nemzeti konzultáció beindítása után a tavaly őszi 58% helyett 63% kötődik az EU-hoz. De az is sokat elmond, amit a magyar válaszadók a demokrácia működéséről mondtak. A lenti táblázatokon az látható, mennyire elégedettek az egyes tagállamok polgárai az EU, illetve a saját országuk demokratikus működésével. A százalékok itt azokra vonatkoznak, akik „nagyon elégedettek” vagy „meglehetősen elégedettek” (szemben a „nem nagyon elégedett” és az „egyáltalán nem elégedett” válaszadókkal).

Nézzük az EU megítélését: itt a magyarok 45 százaléka elégedett, ami 4 százalékkal kevesebb, mint tavaly novemberben.

false

De Magyarországról még lesújtóbb a véleményünk: a fél évvel ezelőtti 42 százalék helyett már csak 40 százalék elégedett a demokrácia itthoni működésével.

false

A magyar összefoglalót itt, a teljes elemzést itt tudják elolvasni.

Figyelmébe ajánljuk