"Három évig harcoltunk a babákért, de Eszter sose látta őket. Ha nem küzdöttünk volna értük, Eszter ma itt lenne velem." Csonka Gábor kisfiát, Balázst eteti félszegen cumisüvegből, míg Eszter édesanyja Gergőt büfizteti. Az ikrek még bőven édesanyjuk hasában lehetnének: ha Eszter élne, várandóssága 35. hetében lenne. A gyerekek születését követő tizenkettedik napon, fájdalmak közt, felismerhetetlenségig eltorzulva távozott.
Gábor és Eszter házasságkötésük után egy évvel fordultak a győri Kaáli Intézethez, és a harmadik próbálkozásra Eszter teherbe esett. "Terhessége álom volt; se magas vérnyomás, se émelygés" - Gábor annak is örült, hogy Eszter, aki a győri Tescóban volt tb-ügyintéző, a várandósságot otthon töltötte. Habár ikerterhességnél már a 36-37. héten szülhetnek a nők, Eszter orvosa a 30. heti vizsgálaton azt mondta: valószínűleg a negyvenedik hétig kihúzza. A 31. hét végén azonban Eszter furcsán érezte magát, bevizesedett a lába. Másnap némi fehérjét találtak a vizeletében, ezért bent tartották a győri Petz Aladár Megyei Oktatókórházban. A laboreredményekből (az átlagosan minden kétszázadik terhességnél előforduló) terhességi toxémiát mutattak ki; mérgező anyagok kerültek a vérbe is, és a méhlepény sem működött rendesen. A babáknak szép súlyuk volt, tehát minden a sürgősségi császár mellett szólt. Június 22-én 12.45 perckor megszületett Balázs, majd öt perc múlva Gergő.
Bestoppolták
A szülés után Eszter méhe nem akart összehúzódni; a helyzet két nap múlva sem változott, ezért ki kellett venni a méhét. "Meglepően jól kezelte a helyzetet, ez van, meg kell csinálni, mondta." A műtét után a kórház központi intenzív osztályára vitték, és Gábor szerint Eszter valamivel jobban nézett ki. A férj rákérdezett, nem kellene-e már székletnek lenni, hiszen öt nap eltelt, de az intenzív osztály főorvosa megnyugtatta, hogy hasi műtétnél ez eltart pár napig. Eszter máj- és vesefunkciói nem voltak jók, ami a vérmérgezés jele lehetett, ezért az orvosok antibiotikus terápiába kezdtek. Ekkorra egész testét apró pöttyök lepték el, genynyes hólyagok, melyek vörösre, aztán feketére változtak. Öt nappal a szülés után konzultáció keretében vizsgálták meg Esztert; megállapították, hogy testén ödémák vannak. "Egyre többször kérdeztem, hogy mikor lesz már széklete. Vasárnapra a hasa akkora volt már, mint a terhesség végén (123 cm). Az orvosok beöntést, hashajtókat adtak neki. Az egyik orvos ki is fejezte nekem tanácstalanságát, a másik pedig úgy vélte: bélelzáródásról nincs szó, mert akkor Eszternek hánynia kellene. Eszter halála után, miután Gábor megkapta az orvosi dokumentációt, kiderült, hogy már ekkor HELLP-szindrómára gyanakodtak az orvosok; ez a terhességi toxémia nagyon súlyos formája, amely az anyára és a gyermekre nézve is életveszélyes lehet. Legjobb gyógyszere a várandósság azonnali befejezése.
Kedden Gábor szerint felesége felismerhetetlen állapotban volt. "Akkora volt a bokája, mint a combom. Az orvosokon is látszott a tehetetlenség. Folyamatosan vért kapott és antibiotikumokat. Durva hasi görcsei voltak, hiszen kilencedik napja nem székelt. Én etettem, mert nem tudta megfogni a kanalat" - emlékszik Gábor.
A CT-vizsgálatra, amit a férj már többször kért, a szülés után egy héttel került sor: megállapították, hogy egyik petefészke gyulladt, és sok levegő van a hasüregben. "Akkor beszéltünk utoljára. Eszter azt kérte, hogy mindkét petefészkét vegyék ki, mert gyorsan meg kell gyógyulnia. Élni akar, mert két gyereke van. Ahogy kijöttünk a szobából, sugárban hányni kezdett."
Még aznap megoperálták. "A műtét után az egyik orvos arról tájékoztatott, hogy feleségem vékonybelén több lyukat is találtak, melyeken keresztül béltartalom távozott a hasüregbe, de ezeket 'bestoppolták'. Megnyugtattak, hogy most már minden rendben lesz, mert eltávolították a fertőző gócokat."
Másnap reggel lassan ébresztgették Esztert, de eszméletlen maradt, teste tovább ödémásodott. "Ha nem tudom, hogy a feleségem, nem ismerem meg. Az orvos szerint újra meg kell műteni. Négy lehetőséget vázolt. Nem tudják fölkészíteni a műtétre, és meghal. Föl tudják készíteni a műtétre, de elvérzik a műtőasztalon. Felkészítik, túléli, de nem találnak fertőző gócot, és Eszter meghal. Felkészítik, túléli, találnak valamit, és van egy pici esélye a túlélésre" - sorolja szárazon Gábor. Másnap az orvos közölte Gáborral, hogy nem találtak gócot, kiöblítették Eszter hasüregét, és visszazárták. Este Gábor és Eszter édesanyja jobbnak látták nem bemenni a kórházba. Éjjel egykor telefonáltak, hogy Eszter meghalt. "Ültem az ágyban, és zokogtam, mintha elvették volna az életemet" - Gábor két nap múlva meglepődve vette észre a kórházi zárójelentésben, hogy Eszternek többszörös bélelzáródása volt, és két darab 2-3 mm-es luk volt a vékonybelén. Ekkor döntötte el, hogy ügyvédhez fordul (lásd keretes írásunkat). A győri kórház az ügyben nem nyilatkozik; álláspontjuk szerint nem vétettek szakmai hibát, Eszternek a legsúlyosabb terhességi mérgezése volt, abba halt bele.
Nem néztek rájuk
Péter egy hetet élt agyhalottan az egyik fővárosi kórházban. Öt évvel ezelőtt született.
"Elment a magzatvíz, ám a fizetett orvosunk épp szabadságon volt. Megadott egy helyettes orvost, de őt nem értük el. Az ügyeletben lévő doktornő odajött, hogy majd ő vezeti le a szülést. De legközelebb akkor láttuk, amikor már nagy volt a baj" - mondja András. Párja, Dorina egy barátnőjét, az akkor elsőéves, szülésznőnek tanuló Edinát is magával vitte a kórházba. Tizenkét órán át vajúdott, csak ritkán nyitották rájuk az ajtót. Dorina hirtelen erősen vérezni kezdett. Behívták a szülésznőt, aki méhszájlazító injekciót adott, részben mert az asszony kontrakciói közt nem volt szünet. Ettől Dorina elaludt. András leugrott a büfébe; mire visszajött, egyre több lett a vér.
"Volt egy furcsa érzésem, és mivel másfél-két órája senki nem hallgatott szívhangot, odahajoltam a Doppler szívhanghallgatóval. De nem találtam semmit, ezért kimentem szólni a szülésznőnek, biztos tanulóként bénázok. ' odajött, és megnyugtatott, hogy megvan a baba szívhangja. Utólag világos, hogy akkor már megkezdődött a belső vérzés, és a szülésznő a megemelkedett pulzusú édesanya szívét hallhatta" - mondta a Narancsnak Edina, aki azóta szülésznő lett.
A doktornő bejött. Megállapította, hogy teljesen nyílt a méhszáj, jöhetne a baba, ám kontrakció nem volt. A szívhangot nem találták.
"Erre lementek egy nagyobb szívhanghallgatóért, ám azon se hallatszott semmi. Majd hoztak egy kisebbet. Elmebaj volt, tíz percbe tellett, mire elhitték, hogy nincs szívhang, miközben köztudott, hogy a kritikus négy perc után súlyosan károsodhat a kisbaba" - mondja Gábor.
Utána leborotválták, megkatéterezték Dorinát, előkészítették a műtőt; a férfi szerint legalább fél óra telt el, mire a sürgős császármetszésre került a sor. "Már a tizenkét órás vajúdás alatt többször kérdeztük, nem lehetne-e császármetszést végezni, de elutasítottak."
Amikor kiemelték a kis Pétert, nem élt. Ennek ellenére az édesapa és a szülésznőhallgató elmondása szerint az került papírra, hogy "élveszületés". Az orvosok hosszas munkával hozták vissza a kisfiú szívhangját. Azonnal hívták a Cerny-mentőt, hiszen újszülöttintenzív csak kevés kórházban van. Péter egy hetet agyhalottan, egyéb testi funkciók híján feküdt a klinikán, csak a kis szíve vert.
Dorinának a szülésnél megrepedt a méhe. A kisbaba a hasüregbe jutott, a méhlepény leszakadt, ettől nem kapott oxigént. Mivel későn vették észre, sokáig volt oxigénhiányos állapotban, és súlyosan károsodott. "Haláltusájában szétrugdosta az anyukája szerveit. Annak az egy hétnek, amíg Péter élt, szinte semmi értelme nem volt" - mondja András. A pár nem akart pereskedni, mert a kisfiút úgyse hozza vissza semmi.
"Nem álltunk úgy anyagilag, hogy megengedhettük volna a pert. Hiszen a vesztes pernél nekünk kellett volna állni a kórház és a biztosító ügyvédjének cechjét, plusz valamit fizetni az államnak. Miután a legalapvetőbb dolgot, a halvaszületés tényét is meghamisították, a sikeres perre kevés esélyt láttunk. Csak a boncolási jegyzőkönyvet háromnegyed év múlva kaptuk meg" - mondja András. A férfi szerint Dorina nagyon vékony alkatú nő volt, a baba pedig ahhoz képest nagyon nagy (3,40 kg), ezért nem is lett volna szabad természetesen szülnie.
Edina ma úgy látja: Péterkének azért kellett meghalnia a kórházban, mert nem figyeltek rájuk. A fizetett orvos távol volt, és szülésznőjük sem volt. "A szórt figyelem miatt nem vették észre a baljós jeleket, mint amilyen a túl erős vérzés meg a folyamatos méhösszehúzódás volt; mindkettő a méhrepedés jele lehet. Persze nehéz észrevenni, ha be se jönnek" - emlékezik vissza Edina.
Dorina sose látta a kisfiát, csak fotón. Ha nincs ott Edina, a szülésbe ő is belehalhatott volna, hiszen súlyos belső vérzést szenvedett. Ráadásul a császár után nála is valamit elrontottak az orvosok, mert egy ideig nem volt vizelete, és évekig járta a kórházakat. Most már lehetne újra gyermeke, de eddig nem lett.
Bizonyítás
"Műtéti kockázat létezik. Az, hogy a császármetszésnél átszúrták Eszter vékonybelét, még nem műhiba. Szakmai hibává akkor válhat, hogy nem vették észre. Erről a folyamatban lévő közigazgatási eljárásban adnak véleményt a szakértők" - mondta a Narancsnak Ábrahám László. A neves ügyvédhez többnyire szülészeti esemény miatt jönnek. Évente országosan körülbelül háromszáz ügy kerül a bíróság elé, de ennél sokkal több eset van, amelyben peren kívül megegyeznek a felek, hiszen a kórház a sorozatos médiamegjelenésekkel nem akarja rontani reputációját. "Rendkívüli halálesetnél hivatalból eljárást kellene indítania a kórháznak. Meg kellene vizsgálni, történt-e mulasztás. Erre azonban nem mindig kerül sor. Ilyen esetben elvben a kórház igazságügyi boncolást kér" - mondja Ábrahám.
Az, hogy a boncolási eredmények alapján másban halt meg a beteg, mint amit az orvosok mondtak, gyakran mindössze a klinikapatológia eseteit gazdagítja, és az esetet az orvosok a szakmai tanulságok levonására használják föl. A kórház belső vizsgálatot is indíthat, ám ezek a szokásjog alapján történnek. Ábrahám képviselte azt a 24 éves nőt, akinek az egyik alföldi kórház nőgyógyászatán átszúrták a bélfalát. Mártát ugyanaz az orvos műtötte, aki korábban egy abortusz során átszúrta egy másik asszony beleit és a méhfalát. Az előző esetnél az orvos nem vette észre a hibát, és a nő belehalt. A kórház mindössze fél évre függesztette fel a munkavégzés alól L. Fábiánt, aki ellen büntetőeljárás is folyamatban van.
A károsultaknak több lehetőségük van: polgári pert kezdeményezhetnek, vagy büntetőeljárást indíthatnak az orvos ellen. A munkáltató által okozott kárért a polgári perben a munkáltató felel, míg büntetőeljárásnál az orvosnak kell vállalnia a következményeket. A gyakorlatban a személyesen orvosok ellen indított ügyek (foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés) a legritkábbak. Ábrahám László szerint a kártérítési perek hosszú évekig elhúzódnak; ám a megítélt összegek messze alulmaradnak az Európában szokásosaknak, az amerikai összegek pedig ""perenciás-tengeren túlinak" tűnnek. A kártérítést ötmillióig a kórházak biztosítói állják, az efölötti összeget a kórházaknak kell kigazdálkodni, vagy emiatt a fenntartójukhoz fordulni. "Az egészségügy szegénysége ezért a károsultakat is sújtja."
Az elmúlt években a panaszosok először az Országos Egészségbiztosítási Felügyelethez fordulnak; ha a felügyelet - az esetet a kórházaktól független szakértőkkel megvizsgáltatva - hibát állapít meg, nagyobb az esélye, hogy a bíróság előtt is megáll az ügy. A felügyelet azonban már olyanért is elmarasztalhat, amiért a bíróság nem ítél meg kártérítést; utóbbinál ugyanis nem pusztán a káreseményt és a mulasztás meglétét, hanem a hiba és a halál vagy károsodás közti ok-okozati viszonyt is bizonyítani kell. Ha például egy súlyos betegnél nem végeznek el egy laborvizsgálatot, azért a felügyelet bírságolhat, miközben a beteg halála és a vizsgálat elmaradása közti oksági kapcsolat híján a bíróságon nincs esélye a felperesnek. Az alperesnek egyébként azt kell bizonyítania a bíróság előtt, hogy az elvárható gondossággal járt el. Csonka Eszter esetében az a kérdés, hogy van-e összefüggés a férje szerint az elvárható gondosságot nélkülöző szülésvezetés és Eszter halála között; hogy az orvosok ott és akkor a szakma szabályai szerint körültekintéssel jártak-e el.
Nyolctól négyig szülünk
"Amikor orvosoknak tartok előadást, néha kimondom ezt a mondatot: 'Emlékszem, amikor először megöltem egy beteget.' A teremben azonnal, tapinthatóan megjelenik az ellenségesség. Árulást követtem el. Bár egyetlen orvos sem praktizálhat hosszú éveken át anélkül, hogy ne követne el olyan hibát, amely egy betege halálához vezet, amikor megtörténik, a legtöbb orvos vagy erőteljesen tagadja, hogy megtörtént volna, vagy azonnal talál tíz okot, amiért nem ő a hibás. Ha kijelentem, hogy komoly hibát követtem el, ezzel megsértem az orvostársadalom egyik íratlan szabályát: hibáinkat soha nem szabad elismernünk, mivel ezzel aláásnánk a saját magunkba vetett hitünket, ráadásul per esetén is kárunkra lenne" - írja Marsden Wagner magyarul hamarosan megjelenő könyvében (Amerikából jöttem, mesterségem címere szülész-nőgyógyász). Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) volt osztályvezetője szerint ha az orvosok ragaszkodnak ahhoz, hogy soha nem követnek el súlyos hibákat, akkor ugyanazokat a hibákat fogják újra és újra elkövetni. Az orvosok azonban ma már egyre jobban tartanak a perektől, és ez is hat a munkájukra. Kényelmességük mellett részben ez is lehet az oka annak, hogy Magyarországon a nők egyharmada, sőt, egyes vidéki kórházakban majdnem fele császármetszéssel hozza világra a gyermekét (a WHO ajánlása szerint az esetek 15 százaléka lenne indokolt).
"Bár azt gondolhatnánk, hogy a biológia nem ismer munkanapot és szünnapot, mi, magyar nők valahogy nem szülünk se hét végén, se ünnepnapokon. Ez a botrányos tendencia sajnos tovább folytatódik: egy májusi adatsor szerint hét végére nagyjából a felére esnek vissza a szülésszámok. Ez elfogadhatatlan" - nyilatkozott korábban a Népszabadságban Horváth Ágnes, az egészségügyi tárca volt vezetője. Egy nemzetközi kutatás szerint az este 7 és éjfél között születettek körében 12 százalékkal, a hajnali 1 és 6 óra között születettek körében 16 százalékkal magasabb a csecsemőhalandóság.
