Interjú

"Most nem fogok énekelni"

Janicsák István zuglói polgármesterjelölt

Belpol

Mostanában az egykori Z'zi Labor énekesét ábrázoló óriásplakátokkal vannak teli a zuglói utcák. Janicsák István azonban nem koncertre invitálja a közönséget: a Zuglóiak Érdek-képviseleti Egyesülete (ZÉK) polgármesterjelöltjeként néz le ránk.

Magyar Narancs: Korábban nem hallottunk a ZÉK-ről. Mit kell tudni erről az egyesületről?

Janicsák István: Ha a ZÉK múltjára vagy a hátterére vagy kíváncsi, ne engem kérdezz, én új fazon vagyok itt. Nem sokkal az előtt ismertem meg őket, hogy májusban felkértek moderátornak az egyik rendezvényükre. De éppen azért vállaltam el a szereplést, mert megtetszett az egyesület tevékenysége. Van egy csomó kifejezetten civil kezdeményezésük. Jogsegély-szolgálatot hoztak létre, járőröznek a kerületben, odafigyelnek a lakók legapróbb problémáira is. És ami különösen tetszett, hogy gyönyörűen rendbe hozták a Mogyoródi úti sportpályát, ami korábban úgy nézett ki, mint egy szeméttelep.

MN: Annyira jól moderáltál, hogy máris meglátták benned az esélyes polgármestert?

JI: Amikor a rendezvény után leültünk beszélgetni, megkérdezték, hogy nem akarnék-e velük dolgozni. Nem kellett kétszer kérdezniük, örömmel csatlakoztam hozzájuk. Úgy voltam vele, hogy Zugló az otthonom, tehát ha teszek érte valamit, akkor nekem is jobb lesz. A felkérés kapóra jött amiatt is, mert az utóbbi időben producerként, vállalkozóként inkább a saját tortámat sütögettem. Csakhogy én elsősorban csapatjátékos vagyok, a ZÉK pedig jó csapatnak tűnik. Először csak önkormányzati képviselőségről volt szó, amit teketóriázás nélkül elvállaltam. Abban a pár utcányi világban, ahol élek, ismer mindenki, szeretnek, úgy voltam vele, hogy miért ne tudnám képviselni az ott élők érdekeit. Szóval elvállaltam. De nem sokkal ezután már azzal jöttek, hogy engem találnak a legalkalmasabbnak a polgármesterjelöltségre: azt mondták, "te ismert ember vagy, imádod Zuglót, és mivel 56 évesen már beléptél abba a korba, hogy a zenei pályádon nagy változások úgysem lesznek, nem leszel többet fiatal popsztár, szerintünk teljes erőbedobással tudnál a feladatra koncentrálni". Először nagyon zavarba jöttem, mivel természetesen soha nem gondoltam erre. Kértem egy kis haladékot, hogy átgondoljam, tényleg van-e bennem annyi spiritusz, hogy felelősséggel igent mondhassak. Elkezdtem tanulmányozni az önkormányzat működését, a költségvetést és így tovább. Beszéltem régi ismerősömmel, a veresegyházi polgármesterrel, aki úgy tudom, világrekorder azzal, hogy már 42 éve áll a város élén. ' azt mondta, nyugodtan vállaljam el, mert minden azon múlik, hogy sikerül-e egy ütőképes csapatot összehozni. A döntő mégis az volt, hogy láttam egy statisztikát, amelyből kiderült, hogy a zuglói képviselők nagy része nem Zuglóban él. Belegondoltam, hogy mivel a mostani polgármester Mogyoródon lakik, ott szavaz, akkor személy szerint neki mi lehet a fontos? Hát az, hogy Mogyoródon legyen minden szép, jó és csendes. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy akinek nem fűződik személyes érdeke a vezetése alá tartozó városrészhez, hogyan tudná képviselni azt?

MN: Ezt nevezik lokálpatriotizmusnak.

JI: Lehet. Azt én is nagy hülyeségnek tartanám, hogy csak a lokálpatriotizmust helyezzük előtérbe, hogy ne képviseljék magukat a pártok, és politikamentes legyen az önkormányzatok működése. Ez illúzió. A civil kontroll viszont nem az. Úgy gondolom, hogy egy önkormányzatban már három-négy ember is képes arra, hogy a pártok között sertepertélve a civil érdekeket képviselje. Egy erősebb civil kontroll esetén nem lennének olyan sumák pártalkuk, amik az érintetteknek ugyan mindenképpen jók, a kerületnek viszont annál kevésbé. Olyan helyzetben van jelenleg a kerület, hogy már azzal nyernénk, ha legalább Zugló is harmadik fél lehetne egy pártalkuban.

MN: Ilyen egyszerű lenne? Mindenki lop, ezt kell megszüntetni vagy csökkenteni, és akkor minden rendbe jön? Ez így elég demagóg.

JI: Tudod, én popzenész vagyok, ezért igyekszem demagóg dolgokat mondani. De félretéve a viccet, amióta megjelentek az óriásplakátok, özönlenek hozzám a levelek. "Kedves Janicsák István! Átver minket az önkormányzat, többet kell fizetnünk a fűtésért, lenyúlnak..." Nagyon érdekes érzés ezeket olvasni. Mert lehet, hogy nem olyan egyszerű a polgámesterség, mint amilyennek látszik, de ezekből a levelekből nekem az derül ki, hogy ha olyanok vezetnek egy városrészt, akiknek máshol van az otthonuk, akkor azok nem hitelesek.

MN: Az emberek többsége azonban nem hiteles emberekre, hanem pártokra szavaz.

JI: Sikerült egy olyan kampánystábot összehozni, ami csupa rutinos szakemberből áll, vagyis nem ez az első választási kampányuk. Az első körben azon vagyunk, hogy még a pártok kampánya előtt bemutatkozzon a ZÉK. Most még csak egy kis celebkedésről van szó, azért jelentek meg szinte a semmiből a rólam készült óriásplakátok, hogy személyemen keresztül a ZÉK is a figyelem középpontjába kerüljön. Augusztus végén lesz egy nagy rendezvényünk, ahová a többi zuglói civilszervezetet is megpróbáljuk odacsábítani, és hosszú távú együttműködést ajánlunk föl nekik. Azt láttuk, hogy a választások előtt a pártok is a civilszervezeteket próbálják magukhoz édesgetni, de ha mi már korábban összefogunk velük, lépéselőnybe kerülünk. Itt szeretnénk az ajánlószelvény-gyűjtést is magasabb fokozatba állítani, mivel a ZÉK-nek mind a 15 zuglói választókörzetben van képviselőjelöltje. Vannak olyan celeb haverjaim, akik - persze lehet, hogy csak a brahi kedvéért - már bejelentkeztek, hogy gyűjtenének nekem kopogtatócédulát. Lehet, hogy forgatunk erről majd egy filmet... Szóval kicsit közvetlenebbre szeretnénk venni a kampányt. Reméljük, ennyi elég lesz, hogy megszerezzük a lakosság kellő támogatását, mivel csak szeptemberben állunk elő a gazdasági és szakmai elképzeléseinkkel, amit a költségvetés tanulmányozása és a lakosság körében készített felmérés alapján készít a ZÉK szakembergárdája.

MN: Kikből áll ez a szakembergárda?

JI: Nem csak azért nem mondok neveket, mert én sem ismerek mindenkit. Többségük az önkormányzatnál dolgozik vagy dolgozott, elsősorban ezért nem mondom meg, hogy kikről van szó. Annyit viszont elárulhatok, hogy nem párttagok, hanem szakmájuk az önkormányzati munka. Azt viszont mindenki láthatja, hogy képviselőjelöltjeink közül ketten is tagjai a jelenlegi képviselő-testületnek: Tamás László és Kricsfalvi Jenő.

MN: Utóbbi az MSZP képviselője volt, most pedig a szociáldemokrata párté.

JI: Azt nem tudom, de az biztos, hogy ide párttag be nem teszi a lábát.

MN: És a pártok? Mi lesz, ha együttműködést ajánlanak fel?

JI: Az esélytelen mindig keresi a lehetőséget, hogyan válhat esélyessé. Mi ezt a lehetőséget abban láttuk, hogy előbb kell jelentkeznünk a többieknél. Szeptemberben sokkal nehezebb lett volna szóhoz jutni. Most még ott tartunk, hogy nem tárgyalunk pártokkal. De ha megválasztanak, az én ajtóm nyitva áll mindenki előtt. Most még csak egy akaratról van szó, egyszerűen csak jó polgármester akarok lenni, aztán hogy mi jön ki ebből, és milyen áron érhetem el, arról korai lenne bármit is mondani. Én szeretném mindenkivel megtalálni a megfelelő hangot, keresni a megegyezést, de nyílt sisakkal, konszenzussal, nem pedig mindenféle háttéralkuk nyomán. Jó, tudom, hogy ez már lassan egy kortesbeszéd, de tényleg így gondolom. Most viszont nem egyezkedünk. Tudom, hogy ez furcsa, mert mi gyengének számítunk, és az lenne a logikus, hogy keressük a kapcsolatot a pártokkal, ám én fontosnak tartom, hogy a legvégsőkig kitartsunk a függetlenségünk mellett. Hogy nézne ki, hogy most egy hétig még civil vagyok, utána meg koalíciós partner? Különben sem tudunk szinte semmit az ellenfeleinkről. Úgy néz ki, hogy Pelyva úr lesz az MSZP jelöltje, Papcsák úr - aki a jelenlegi polgármesterhez hasonlóan nem zuglói - a Fideszé. Az LMP pedig bármennyire is az SZDSZ hagyta űrt próbálja betölteni, szerintem nem liberális. Inkább egy nettó zöld párt.

MN: Összeomlása előtt az SZDSZ igen erős volt a kerületben. A jelenlegi polgármester, Weinek Leonárd is az ő jelöltjük volt. Vannak, akik azt feltételezik, hogy a ZÉK voltaképpen a zuglói SZDSZ maradványaira épül.

JI: Ez hülyeség. Az viszont igaz, hogy a kampányunkba olyanok is besegítenek, akik korábban az SZDSZ-t segítették. De ők - úgy tudom - nem voltak párttagok.

MN: Milyen kapcsolatban vagytok Weinek Leonárddal?

JI: Semmilyenben.

MN: Folyamatosan hangsúlyozod a pártonkívüliséget, ám mivel a jelenlegi helyzetben szinte mindenhol a Fideszt tartják esélyesnek, a ZÉK-et - bármennyire is tiltakozik ellene - a baloldalon fogják elhelyezni. Vagyis ha nem fogtok össze az MSZP-vel, LMP-vel, teljesen esélytelenek vagytok.

JI: Hogy te így gondolod, az a te szívügyed. Én rendelkezem egy csomó liberális gondolattal, de nem tartom magam liberális politikusnak. De rendelkezem egy csomó jobboldali gondolattal is, barátaim többsége jobboldali, egy népi aszszonykórussal dolgoztam együtt. Részt vettem jobboldali politikusok kampányában is mint fellépő, elvállaltam mindent, ami nem szélsőséges. Én úgy gondolom, hogy a Fideszt is gyöngíthetjük, mert szerintem a Fidesznek is van egy csomó olyan szavazója, aki azt mondja, hogy "országban gondolkodva fideszes vagyok, de otthonban gondolkodva lehet, hogy érdemes megkockáztatni ezt a konszenzusos pasit". A józan fejjel gondolkodó Fidesz-szavazó nagyon jól tudja, hogy ide is pártkatonát küldenek, aki a párt érdekeit esetleg a kerület érdekei elé helyezi.

MN: Az előbb azt mondtad, nem vagy liberális politikus, de valóban most még "semmilyen" politikus nem vagy. Készséggel elhiszek mindent, amit mondasz, hogy mit szeretnél, miért fontos a pártokfelettiség és így tovább. Egy percig sem kételkedem abban, hogy szíved Zuglóért dobog, ám az eddigiekből nekem nem derült ki - pláne, hogy a ZÉK programja még nem publikus -, tudod-e egyáltalán, hogy mi a dolga egy polgármesternek?

JI: Soha nem mernék "nagypolitikai" feladatot vállalni, mert azt már ennyi idősen nem lehet kitanulni. Viszont felelősséggel gondolkodom, és családról, otthonról, Zuglóról van annyi tapasztalatom, hogy kiállhassak, és jó kerületi politikus legyek. Tudok az emberekkel beszélni, barátkozós típus vagyok. A popszakmában is azért tudtam ennyi ideig megmaradni, mert a sikernél sokkal jobban élveztem az ezzel járó közvetlenséget.

MN: Több mint százezren élnek Zuglóban. Nem hívhatsz meg mindenkit egy sörre, hogy elbeszélgessetek. Ha jót teszel egy zuglóival, azzal árthatsz egy másiknak.

JI: Miből gondolod azt, hogy egy párttag jobban tud ebben dönteni?

MN: Nem gondolom azt. Én arra gondolok, ha megválasztanak, polgármesterként konfrontálódnod kell majd bizonyos kérdésekben a lakossággal.

JI: Én abban bízom, hogy sikerül mindenkivel megtalálni a korrekt hangot. Reménykedem abban, hogy ebből jól is ki lehet jönni. Példa előttem a veresegyházi polgármester. 't sem szereti mindenki, hogy is szerethetné, de mondhatnám a Z'zi Labor együttest is. Hát azt se szerette mindenki. Tudod, miket kaptam, amikor a csapból is a Z'zi Labor folyt? Aztán a végén kiderült, hogy az a zenekar mégis letett valamit az asztalra. És ezzel csak azt akarom mondani, hogy van annyi tapasztalatom, hogy egyesek rosszindulata miatt ne kerüljek a padlóra.

MN: Ha már a Z'zi Labor szóba került, a tévében azt mondtad, hogy a kampányban beveted a veresegyházi asszonykórust is.

JI: Beszélek én sok hülyeséget. A bulvárnak az kell. Valamelyik újság megírta, hogy indulok polgármesterként, a cikket az asszonykórussal illusztrálták, és az volt a címe: "Besegít az asszonykórus?" Lehet, hogy ott lesznek a kampánybulin, de énekelni nem fognak. Mint ahogy én sem. Viszont olyan a káposztás rétesük, hogy az felér egy fél szavazattal.

MN: Profi kampánystáb, óriásplakátok, buli. Ráadásul most éppen a ZÉK Mexikói úti székházában beszélgetünk. Honnan van erre pénz?

JI: Igazából a saját pénzünket adtuk össze, de folyamatosan keressük a kapcsolatot zuglói üzletemberekkel, támogatókkal. Emellett a lakosság körében is folyik gyűjtés. A legkisebb adományt is szívesen látjuk. Valaki a porcelán étkészletet ajánlotta fel, de például az óriásplakátok esetében a nyomda támogatott: csak a papírt kellett kifizetnünk.

MN: Egy üzletember akkor ad pénzt, ha hasznot remél.

JI: Föl sem merült, hogy a köszöneten kívül másként is megháláljuk az adományokat. Mi úgy gondolkodunk, hogy aki adományoz, érje be avval, hogy olyan emberek képviselik az érdekeit, akik valóban ismerik és szeretik Zuglót.

Figyelmébe ajánljuk