Nagy Imre ismeretlen élete - 2. - Az igazi forradalmár

szerző
Félix Péter
publikálva
2008/42. (10. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Sorozatunk első részében Nagy Imre 1944 előtti, kevéssé ismert tevékenységéről volt szó. Arról is keveset tud a szélesebb közvélemény, hogy milyen szerepe volt Nagynak a magyarországi németek deportálásában, a konkurens pártok eltüntetésében, az 1947-es választási csalásokban, a kommunisták 1948-as hatalomátvételében, a mezőgazdaság kollektivizálásában, a kulákok elleni brutális fellépésekben, és hogy befolyásos vezetőként szemrebbenés nélkül asszisztált a tömeges koncepciós perekhez. Félix Péter

Sorozatunk első részében Nagy Imre 1944 előtti, kevéssé ismert tevékenységéről volt szó. Arról is keveset tud a szélesebb közvélemény, hogy milyen szerepe volt Nagynak a magyarországi németek deportálásában, a konkurens pártok eltüntetésében, az 1947-es választási csalásokban, a kommunisták 1948-as hatalomátvételében, a mezőgazdaság kollektivizálásában, a kulákok elleni brutális fellépésekben, és hogy befolyásos vezetőként szemrebbenés nélkül asszisztált a tömeges koncepciós perekhez.

Nagy Imre 1944. október végén visszatért Magyarországra. Egy 1944. novemberi följegyzés szerint a Szovjetunió vezetői akkorra már eldöntötték, ki milyen pozíciót kap az általuk gründolt magyar Ideiglenes Nemzeti Kormányban. Nagynak, aki az akkor már Magyar Kommunista Pártnak (MKP) nevezett szervezet hierarchiájában az ötödik ember volt, a földművelésügyi tárca jutott. Sztálinék a lassú lépések taktikáját alkalmazva belementek a demokratikus választások kiírásába, s egyelőre nem is kívánták a legfőbb kommunista kádereket előtérbe helyezni, főleg nem a zsidó származásúakat. Az MKP vezetői közül Nagyon kívül senki nem kapott miniszteri posztot a Dálnoki Miklós Béla-féle kabinet indulásakor, Rákosi Mátyás pedig haza sem utazhatott Moszkvából. Nagy Imre 1945. március 17-én terjesztette a kormány elé a földreformról szóló elképzeléseit, amelyek alapján az ország területének 35 százalékát osztották fel, 5,6 millió hold földhöz juttatva 642 ezer kisparasztot.

Józan ésszel aligha képzelhető, hogy Nagy komolyan elhitte: az életképtelen törpebirtokok akár csak középtávon is az új tulajdonosoknál maradnak. Közel hat évet töltött a Szovjetunióban a Nemzetközi Mezőgazdasági Intézetnél, további két évet pedig külsősként a Szovjetunió Központi Statisztikai Hivatalánál; vagyis pontosan tudta, milyen szerkezetű mezőgazdaságot képzelnek el Sztálinék. A magyarországi földosztáshoz Moszkva elsősorban azért járult hozzá, hogy szétverjék a Magyarországon meghatározó jelentőségű nagybirtokrendszert, és hogy a magyar kommunisták népszerűséget szerezzenek. Nagy ismertsége mindenesetre megnőtt, és részben ezzel magyarázható, hogy 1945. május 25-én az MKP Politikai Bizottságába is beválasztották. A földosztás persze messze nem volt elég a kommunisták iránti szimpátia erősödéséhez. Egyrészt azért, mert azt nemcsak Nagyhoz, hanem elsősorban a horthysta Dálnoki Miklós Béla miniszterelnökhöz kötötték, másrészt a szovjet csapatok brutalitása miatt a lakosság kommunistaellenessége fokozódott. Az 1945. novemberi választások a kisgazdák nagy sikerét hozták, akik 57 százalékot szereztek, de a szociáldemokraták is fél százalékkal megelőzték a 17 százalékot begyűjtő MKP-t.

Tisztogatások

Ennek ellenére Nagy Imre maradhatott volna a földművelésügyi minisztériumban, de Moszkvában más szerepet szántak neki. Az abszolút többséget szerzett kisgazdák Kovács Bélát, a párt és a Magyar Parasztszövetség főtitkárát akarták belügyminiszternek. A hatalmi szempontból alighanem legjelentősebb tárcát azonban Rákosi Rajk Lászlónak szánta. Vorosilov marsall, a Szövetségi Ellenőrző Bizottság magyarországi vezetője a kisgazda vezetők értésére adta, hogy nagy baj lesz, ha ragaszkodnak a Belügyminisztériumhoz - amit ők a körülmények ismeretében tudomásul vettek. Ám Rajk jelölését ellenezték, és tiltakozásukat - először és utoljára - az oroszok is akceptálták, és a Kremlben (a mai tudásunk alapján meghökkentően magasra értékelt) Nagy Imrét javasolták a posztra. Máig nem tudható, miért volt akkora támogatottsága Nagynak Sztálin környezetében, hogy az sokszor Rákosival szemben is elégségesnek bizonyult. Így történhetett, hogy bár Rákosi följelentette Nagyot Moszkvában, megfúrni nem tudta.

Négy hónapos belügyminiszteri regnálása alatt Nagy Imre számos vállalhatatlan döntést hozott. Nemigen kutatott terület, hogy belügyminiszterként mennyire folyt bele a politikai rendőrség munkájába, s ezen a téren érhetik még a történészeket meglepetések. Az viszont már ma is egyértelműen állítható, hogy a kollektív bűnösséggel megvádolt, 500 ezerre tehető magyarországi német nemzetiségű lakosok 37 százalékának a deportálásában jelentős szerepet játszott. Belügyminiszterként ő adta ki 1945. december 29-én a deportálások jogi megalapozását biztosító hírhedt rendeletet. Az áldozatok módszeres kirablásával és sok száz ember halálával járó etnikai tisztogatás európai viszonylatban is az egyik legdurvábbnak számított. Charles Gati történész szerint ebben a kérdésben Nagy komoly nézeteltérésbe került Bibó Istvánnal, a Belügyminisztérium akkori közigazgatási osztályának a vezetőjével. Bibó a zsidók deportálásához hasonlította a szégyenteljes akciót, de hiába: Nagy e vitákban keményen védelmébe vette az áttelepítési koncepciót.

A Tildy-kormány minisztertanácsi jegyzőkönyvei fellelhetők az Országházban. Az 1945. december 22-i jegyzőkönyv szerint Nagy kijelenti: "A rendelet alapjául két körülmény szolgál. Egyrészt saját magyar nemzeti kötelezettségünk, amely a német lakossággal kapcsolatban arra ösztökél bennünket, hogy most végre a német lakosságot kitelepítsük. A másik pedig a szövetséges három demokratikus hatalom határozata." A német nemzetiségűek Németországba telepítését szovjet nyomásra elfogadta ugyanis Nagy-Britannia és az Egyesült Államok; erről a Szövetséges Ellenőrző Tanács 1945. november 20-án öt országra vonatkozó határozatot is hozott. Nagy Imre az idézett ülésen mind az ötszázezer magyarországi német kitelepítését szorgalmazta. "A potsdami határozat kimondja, hogy Magyarországról 500 ezer német kitelepítése szükséges" - érvelt. Ez azonban nem volt igaz, a potsdami határozat nem írt elő keretszámokat, s a november 20-i határozat is csak felső limitként jelölte a félmilliós számot. Megjegyzendő, hogy Nagy ezen a kifejezetten a németek deportálásával foglalkozó kormányülésen többször szólt hozzá, mint a Tildy-kormány összes többi ülésén együttvéve.

Rákosinak 1946 márciusában sikerült az ügybuzgó, de az MKP négy legfőbb vezetője által nemigen kedvelt Nagyot eltávolítania belügyminiszteri székéből, és a helyére Rajk Lászlót ültetnie. Rákosi ezúttal taktikus volt: előbb menesztette Nagyot, majd utólag jelentette a cserét Moszkvának azzal, hogy "Nagy elvtárs szív- és májpanaszokkal küszködik". Moszkvában lenyelték a békát, Gati szerint elsősorban azért, mert Nagy egyik protektora, Malenkov akkortájt időlegesen háttérbe szorult a Kreml felső vezetésében. Nagy Imre megtarthatta PB-tagságát és országgyűlési mandátumát. Nem törte le a kudarc, s hamarosan aktívan bekapcsolódott a kisgazdapárt orosz utasításra történt szétverésébe.

1946. március 12-én orosz nyomásra és a kommunisták vad kampányolása mellett kizártak az FKGP-ből 20 képviselőt, köztük Nagy Vincét és Sulyok Dezsőt. Három hónap múlva az oroszok elhurcolták Fehér Zoltán képviselőt. Decemberben letartóztatták Arany Bálintot és Szent-Iványi Domokost. Januárban Rajk újabb hét kisgazda képviselő mentelmi jogának a felfüggesztését érte el, valamint lemondatta Mistéth Endre építésügyi minisztert. Ezt követően zúdult össztűz Kovács Bélára, az FKGP főtitkárára, akit szintén összeesküvőnek bélyegeztek, és mentelmi jogának a felfüggesztését követelték.

Nagy Imre 1947. február 22-én az MKP második Szabolcs megyei konferenciáján így beszélt: "A reakció nem elégedett meg azzal, hogy nehézségeket támasszon, hogy akadályokat emeljen munkánk elé, hanem a demokrácia megsemmisítésére tört, megdöntésére szövetkezett." Később kijelentette: "A helyzet kiélesedett akkor, amikor bizonyossá vált, hogy Kovács Béla is részese az összeesküvésnek. (...) Ha a kisgazdapárt nem adná ki Kovács Bélát, ezzel elismerné, hogy nemcsak a kisgazdapárt egyes vezetői a bűnösök, hanem az egész kisgazdapárt az összeesküvők mögé áll. (...) Az összeesküvés felszámolása az ország érdeke. Mindenki figyelje az eseményeket, legyünk felkészülve, akár arra lesz szükség, hogy a tömegeket mozgósítsuk, akár egy új választásra." Kovács mentelmi jogát végül nem függesztette fel az Országgyűlés, ezért az oroszok a protokoll betartása nélkül a Szovjetunióba hurcolták, s ezzel kezdetét vette a kisgazdapárt fölszámolása. Donáth Györgyöt fölakasztották, tizenkét társát súlyos börtönbüntetéssel sújtották. Később hat további koncepciós perben 260 kisgazda vezető ellen indult eljárás, többek között Nagy Imre aktív tevékenységének is köszönhetően.

Nagy februári beszéde azért is érdekes, mert már akkor kilátásba helyezte az előre hozott választások kiírását, amikor a kisgazdáknak még abszolút többségük volt a parlamentben. 1947. július 25-én föloszlott az Országgyűlés, miután elfogadta azon új választójogi törvényt, amely korlátozta az ellenzéki pártok szereplését a választásokon, kihagyva a szavazójegyzékből a választásra jogosultak 10 százalékát - túlnyomórészt kisgazda és ellenzéki választót. Aki a választás napján - augusztus 31-én - nem tartózkodott a lakóhelyén, az a választási bizottságtól kért kék színű névjegyzékkivonat segítségével bárhol leszavazhatott az országban. Az MKP a Rajk vezette Belügyminisztériummal összejátszva több tízezer hamis névjegyzékkivonatot nyomtatott ki, s ezekkel a beszervezett aktivisták 15-20 helyen is szavaztak. A csalásokról szeptember 1-jén az Amerika Hangja is részletesen beszámolt, de a közvélemény enélkül is tisztában volt a helyzettel. Nagy november közepén szemrebbenés nélkül beleült az Országgyűlés elnöki székébe, és másfél évig ott is maradt.

Rákosiék azonban továbbra sem fogadták be. Gerő Ernőék pontosan ismerték agrárvízióit, hiszen a Szovjetunióban írt tanulmányainak a gyűjteményét Nagy már 1946 márciusában megjelentette. Kezdetben ez nem váltott ki jelentős kritikákat Rákosi környezetében, sőt áprilisban a Központi Vezetőség (KV) titkárságának mezőgazdasággal foglalkozó tagjává is megválasztották. Mégis e ponton látták a legalkalmasabbnak a támadást pártbéli ellenfelei. Az első pofont Nagy 1947 novemberében kapta, amikor Gerő előrukkolt a saját, a mezőgazdaság erőltetett kollektivizálását felvázoló agrártéziseivel. A magát komoly agrárszakembernek képzelő Nagy Imre az akkor közlekedési miniszter Gerő programját egész addigi agrárelméleti munkásságának, nevezetesen a magyar viszonyokra adaptált, a parasztságot csak lassú folyamat során kisemmiző, szövetkezetekbe kényszerítő elképzelésének megtámadásaként fogta fel. Nem is hagyta szó nélkül: december 10-én írásban részletesen kritizálta Gerő elképzeléseit - Rákosiék pedig kaptak az alkalmon, hogy Gerőt támogassák. Nagy 1948 júniusában kiszorult a KV titkárságából, így megint messze került a mezőgazdaság irányításától.

A hirtelen támadt tudós

A kor tragikomédiája, hogy bár Nagy többször is kritizálta a gyorsított kollektivizálást, még 1948 júniusában kinevezték a budapesti közgazdaság-tudományi egyetem agrárpolitikai tanszékének vezetőjévé (ha a mai oktatási modellre vetítjük végzettségét, akkor nyolc általános iskolai, fél év gimnáziumi és egy év kereskedelmi iskolai tanulmánnyal érte ezt el). A Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Központi Vezetőségének 1949. március 5-i ülésén Rákosi ismét erőteljesen kritizálta Nagynak a mezőgazdasági kollektivizálás fokozatos bevezetését továbbra is szükségesnek tartó hozzászólását. (Az MDP az MKP és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt 1948. július 22-i egyesülésével jött létre - a szerk.) Rákosi azonnal elküldte a Kremlbe az ülés jegyzőkönyvét, s ez nyerő lépésnek bizonyult. Szeptemberben orosz beleegyezéssel Nagyot kirakták a Politikai Bizottságból, jobboldali elhajlással vádolták - mire Nagy, nem először, önkritikát gyakorolt. Tudományos karrierje ennek ellenére fölfelé ívelt, októbertől már az agrártudományi egyetemen is taníthatott. Kapott egy szép villát a Pasaréti tér fölötti Orsó utcában, és 1950-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották.

Az a tény, hogy Nagy "jobboldali elhajlóként", Rákosi bírálójaként nem a börtönben sínylődött, hanem szilárd egzisztenciával rendelkezve "radikális" nézeteit terjeszthette két egyetemen is, enyhén szólva szokatlan. Charles Gati Vesztett illúziók című könyvében ezt azzal magyarázza, hogy a Kreml számára kínos lett volna egy 19 évig orosz földön élt kiemelt káder eltüntetése. Ez azt bizonyította volna, hogy hosszú évekig nem sikerült felfedezniük az ellenséges ügynököt, aki még Sztálinnal is személyesen találkozhatott egy fogadáson 1944-ben. Több történész is úgy véli, hogy Nagynak sokkal komolyabb kapcsolatrendszert sikerült kiépítenie Moszkvában, mint amennyi a rendelkezésre álló hiteles dokumentumok alapján föltételezhető.

Annyi mindenesetre bizonyos, hogy 1950 júniusában a KV frissen létrehozott adminisztratív osztályának a vezetője lett, ami jelentős politikai hatalommal járt. Az ő felügyelete alá tartozott a továbbiakban a kormányzati szerveknél, a Belügyminisztériumban és a fegyveres testületeknél folyó pártmunka felügyelete. Gati szerint Nagyot megbízható, önkritikára mindig hajlandó hithű kommunistaként kezelték a Kremlben. Mint írja: "Néma maradt az 1940-es évek végén, az 1950-es évek elején végrehajtott tisztogatások alatt, amikor nyomtalanul tűntek el a rendőrállam ártatlan áldozatai - egyházi vezetők, baloldali politikusok, s a Rákosi, esetleg Moszkva által kényelmetlennek, vagy fölöslegesnek ítélt kommunisták."

Nagy Imre december 16-án elvállalja az újonnan létrehozott Élelmezési Minisztérium vezetését. 1952. január 15-én a tárcát két részre választják, s Nagy az egyik utódtárca első vezetőjeként megkezdi begyűjtési miniszteri tevékenységét.

A padlássöprő

Míg korábban Nagy Imre komoly egzisztenciális kockázattal járó szakmai vitákba bonyolódott az erőltetett ütemű kollektivizálást kritizálva, addig élelmezési, majd begyűjtési miniszterként minden addigi szakmai meggyőződését feladva vállalta a parasztok, kulákok legkegyetlenebb kizsigerelését. A 251.800/1951 (IV. 20.) Élm. M. számú, általa kibocsátott rendelet 11. §-a szerint "A sertésbeadási kötelezettség teljesítésének elmulasztása közellátás érdekét veszélyeztető bűncselekmény, és a gazdasági rend büntetőjogi védelméről szóló 8800/1950. (VII. 26.) M.E. rendelet értelmében - amennyiben súlyosabb minősítés alá nem esik - 5 évig terjedő börtönnel büntetendő."

A parasztsággal szembeni terror részleteit átfogó módon még nem vizsgálta egyetlen történész sem, legalábbis nem sikerült ennek nyomára bukkannom. Nádasdi József, a Nyíregyházi Főiskola tanszékvezetője egy dolgozatában azt írja: "A begyűjtésről szóló rendeletek 1951-től büntető szankciókat is tartalmaztak, többek között 'a közellátás veszélyeztetésének vétségét', később bűntettét, amelynek címén több százezer paraszt ellen indítottak eljárást, és 1948-1956 között e bűncselekményért 193 826 főt ítéltek el a bíróságok, 1951-53 között egyedül több mint 120 ezret." Nagy Imre miniszterségei alatt tehát százhúszezer, mezőgazdaságból élő ember ellen folyt eljárás, és ez egyes adatok szerint legalább száz esetben végződött halálos ítélettel. Cseszka Éva egy interneten közzétett, cím nélküli írásában a következőkről tudósít. "A gazdák ellen lefolytatott perek csúcspontja az 1948-49-es év volt, de a perek a rendszer puhulásától, illetve keményedésétől függően 1956-ig folytatódtak. (...) Az 1948-55 között elítélt mintegy 400 ezer ember 24%-a mezőgazdasági munkás, 12%-a tsz-tag, 46%-a kis- és középparaszt, és 18%-a volt kulák. A kulákperek kegyetlenségüket és a kulákok mezőgazdasági népességben elfoglalt számarányát tekintve is a legdurvábbak voltak. Mondvacsinált okokból születtek halálos ítéletek, hogy megtörjék a falusi lakosság ellenállását, és a kommunista gazdasági rendszer kudarcát egy kitalált ellenségre kenjék."

Nagy József A parasztság helyzetének változása az első Nagy Imre kormány idején (1953-1955) című munkájában így ír az 1952-es évről: "1951-ben a háború utáni legjobb termést takarították be. A termelők így a megemelt beszolgáltatási követelményeknek is nagyrészt eleget tudtak tenni. 1952 viszont katasztrofális év volt. Májusban fagy vitte el a gyümölcsöst, majd utána hosszan tartó aszály volt. Az előző évi jó termésnek csak 40-50%-a termett. A kormány viszont ragaszkodott az 1951. évi begyűjtési eredmények teljesítéséhez. Már a cséplőgéptől raktárba kellett szállítani a gabonát, s ez volt a 'padlássöprés' éve. 1950-53 között több mint 600000 termelő hagyta el a mezőgazdaságot, de közülük 220000 1952-ben hagyott fel a termeléssel."

Lekli Béla A Begyűjtési Minisztérium 1952-1956 fondjainak repertóriuma című könyv bevezetőjében a következőket írja: "A Minisztertanács 1953 szeptemberében bizottságot küldött ki a begyűjtési költségek felmérésére, racionalizálási javaslatok megtételére. A bizottság megállapította, hogy a minisztérium rendkívül magas költséggel és létszámmal dolgozik (az ország területén 1953 decemberében 55 ezer embert foglalkoztatott a begyűjtés; 100 Ft értékű begyűjtött borra - pl. - 58 Ft 'adminisztrációs költség' esett; állatok esetében az arány 100:22 volt). A minisztériumban tovább élt a 'pénz nem számít' elv és gyakorlat; a költségeket igen magasra tervezték, így még 'megtakarítást' is jelenthettek." Ehhez képest Nagy Imre a Központi Vezetőséghez 1955-ben írt beadványában így írt erről az időszakról: "Mint élelmezési és begyűjtési miniszter, majd miniszterelnök-helyettes, aki felelős irányítója voltam a begyűjtésnek, mintegy három éven át számtalan alkalommal írásban és szóban kifejtettem a begyűjtés jelentőségét és szerepét a szocializmus építésében. Gyakorlati munkámban a begyűjtés eredményei bizonyították, hogy a párt és a kormány határozatait sikeresen végrehajtottam, akkor is, amikor a határozatokkal sok tekintetben nem értettem egyet, amit annak idején az illetékes párt- és állami szervek előtt ki is fejtettem."

1953. március 5-én meghalt Sztálin. Március 8-án a parlamenti gyászbeszédet Nagy Imre miniszterelnök-helyettes tartotta: "Fájdalmas csapástól lesújtva lépek a szónoki emelvényre, gyászba borult népünk színe elé, midőn a tisztelt Országgyűlésnek beterjesztem a Joszif Viszárionovics Sztálin halhatatlan emlékét törvénybe iktató javaslatot. (...) Sztálin lángelméjének fénysugara világította és világítja be azt az utat, amely a szabad élet, a szocializmus boldog világába vezet, amelyen haladva a nagy szovjet nép már a kommunizmus társadalmát építi. (...) A magyar nép sikereinek, a szocializmus építése terén elért eredményeinek szervezője a Magyar Dolgozók Pártja, amelynek soraiban népünk legjobb, leghűbb, legönfeláldozóbb fiai tömörülnek, szeretett Rákosi elvtársunk vezetésével. (...) Sztálin meghalt! De nagyszerű művében élni fog az idők végtelenségéig. "

Nagy Imrét 1953. július 4-én miniszterelnöknek választják. Az elkövetkező három és fél évben tevékenysége mindinkább mentesül a vonalasságtól, bár első miniszterelnöksége alatt nem engedték ki a politikai foglyok egy részét a börtönökből, nem szűnt meg a beszolgáltatási rendszer, és folytatódtak a kulákperek.

szerző
Félix Péter
publikálva
2008/42. (10. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:

Legfrissebb Narancs

Lépfenejárvány
Hát marhák ezek?
Tisztogatás a külügyben
Keleti huzat
A filozófus naplói
Heidegger és a nácizmus
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

Vélemény

még több Vélemény...

Szüret

Végül köszönöm személyes jókívánságait, amit ezúton viszonzok anyaként, kulturális és oktatási bizottsági elnökként és Magyarország második legerősebb pártja, a Jobbik országgyűlési képviselőjeként.
Dúró Dóra levele Pozsgai Zsoltnak, Magyar Hírlap még több Szüret...