Népszava: újabb jogköröket venne el a kormány az önkormányzatoktól

  • narancs.hu
  • 2021. február 23.

Belpol

Ezzel szinte semmi beleszólásuk nem lenne abba, mi épül a területükön.

Egy önkormányzat egy terv – ezzel a szlogennel venné ki a kormány a fővárosi és a megyei önkormányzatok kezéből a településszerkezeti terv készítésének jogát, illetve elvonná a többi településrendezési eszközt is, írja a Népszava. Emellett az is elképzelhető, hogy korlátozzák a kerületi, illetve települési önkormányzatok építési szabályzat alkotási jogkörét is.

Mint a lap írja, Budapesten a speciális kétszintű önkormányzati rendszer miatt bonyolultabb a helyzet. A főváros készíti ugyanis a településszerkezeti tervet, ebben megállapítják az adott terület beépítési kereteit, vagyis például azt, hogy hol épülhet lakóház vagy hogy hol lehet park. A kerületek pedig ennek alapján készítik el a saját építési szabályzatukat. Az építési engedélyeket utóbbi alapján adják ki.

A tervek szerint egy kézbe adnák a településszerkezeti tervek készítését, ez Budapesten lehet akár a kormányzati Budapest Fejlesztési Központ is. A hivatalos indoklás szerint erre azért van szükség, hogy a hatósági ügyintézést egyszerűsíteni lehessen, a főváros vezetése azonban inkább úgy értékeli, mint egy újabb támadást. Egy, a lap birtokába jutott levél szerint Karácsony Gergely részletes tájékoztatást kért Gulyás Gergelytől és azt kérte, hogy a fővárost soron kívül vonják be a jogszabályváltozás véleményezési eljárásába. A Miniszterelnökség a lap megkeresésére nem válaszolt.

Ha ezeket a jogköröket is kiveszi a kormány az önkormányzatok kezéből, szinte semmi beleszólásuk nem lesz abba, hogy mi épül a területükön.

 

 

Figyelmébe ajánljuk