Politikai hírek

  • 1997. január 16.

Belpol

Rendőrbűnözés: erős növekedés
Rendőrbűnözés: erős növekedés Évente 500-700 bűncselekményt követnek el rendőrök, az esetek hatvan százaléka Budapesten és Pest megyében történik. A Legfőbb Ügyészség nyomozásfelügyeleti főosztálya illetékes vezetőjének napokban megjelent lapnyilatkozata szerint a rendőri törvénysértések fele például jogtalan fogva tartás, kényszervallatás, bántalmazás hivatalos eljárásban. Ezen bűncselekmények elkövetésének gyanúja kapcsán egyre nő a büntetőeljárások száma - állítja Vitéz Miklós a Népszabadságban -, de a belső nyomozásnak sok esetben nem sikerül egyértelműen bebizonyítania, hogy a rendőr kihallgatás közben, többnyire tanúk nélkül bántalmazta a sértettet. Megháromszorozódott a korrupciós bűncselekmények száma is; a tapasztalatok szerint a vesztegetéssel vádolt rendőrök három- és tízezer forint közötti összeget kértek egy-egy szabálysértés elnézéséért.

Severin: válasz a vádakra Heves támadást intéztek nacionalista román politikai erők Victor Ciorbea román kormányfő külpolitikája és a külügyminiszter Adrian Severin ellen, amiért magyarországi tárgyalásai során lehetségesnek nevezte a kolozsvári magyar konzulátus megnyitását. A nacionalisták szerint a kolozsvári konzulátuson, amíg nyitva lehetett, diplomáciai mentességgel rendelkező magyar diplomaták folytattak kémtevékenységet. Severin visszautasította a vádakat, hangsúlyozva, hogy "Magyarország Románia természetes szövetségese kell hogy legyen". Hasonló szellemben nyilatkozott a magyar külügyminiszter is.

Tocsik visszavonta Tocsik Márta, az ÁPV Rt. botrányában érintett jogásznő ügyvédje azt javasolta védencének: vonja vissza október közepén tett vallomásának azon részét, amelyben Boldvai Lászlóval (az MSZP pénztárnokával, parlamenti képviselőjével) és Budai Györggyel (aki az SZDSZ pénzügyeit kezelte) való kapcsolatáról nyilatkozott, mert a vallomás ezen részében nyilvánvaló ellentmondások vannak. Tocsik viszont úgy határozott, hogy a szerinte erős gyógyszerek hatása alatt tett egész vallomást visszavonja, mert annak a szakmai kérdéseket firtató részében is "ellentmondásokat fedezett fel". Györgyi Kálmán legfőbb ügyész erre reagálva közölte: nem vonja vissza Boldvai László mentelmi jogának felfüggesztésére tett javaslatát. Lapértesülések szerint időközben felmondott Liszkai Péter, az ÁPV Rt.-nek a Tocsik-ügyben érintett jogtanácsosa. (Lásd még: 39. oldal.)

Budapest Bank: bírált szerződés "Gyenge és kifogásolható" szerződés született a Budapest Bank (BB) privatizációja során - jelentette ki Medgyessy Péter pénzügyminiszter az elődje, Bokros Lajos által végrehajtott privatizációt bírálva. A kormány, miután utólag értékelte a BB 1995-ben kezdődött magánosítását - amit a Pénzügyminisztérium mellett a Kormányzati Ellenőrzési Iroda is vizsgált -, tavaly december végén módosította a szerződést, mert az a magyar állam számára előnytelen kötelezettségvállalásokat tartalmazott. Bár Medgyessy kijelentette: Bokros politikai felelőssége nem bizonyítható, a volt pénzügyminiszter személye elleni támadásnak minősítette szavait. Horn a szerződés módosítását a szerződés megkötése óta megváltozott gazdasági helyzettel indokolta.

Jelcin ismét beteg Stabil az állapota a tüdőgyulladással küszködő orosz elnöknek, de Borisz Jelcin még nem jutott túl a betegség nehezén - közölték orvosai; az államfő a kórházban is dolgozik. Kezelőorvosa korábban közepesen súlyosnak nevezte az elnök tüdőgyulladását. Szergej Mironov szombati tévéinterjújában azt mondta, hogy Jelcinnek még négy-öt napig kórházban kell maradnia, összesen pedig mintegy három hétre van szüksége a teljes felépüléshez. Hozzátette, ez a betegség nincs összefüggésben Jelcin néhány hónappal ezelőtti szívműtétével. Egy moszkvai kereskedelmi rádióadó a Jelcint kezelő klinikától úgy értesült: késedelmes kórházba szállíttatásával Mironov felelős az elnök egészségi állapotának romlásáért.

Orosz NATO-feltételek Oroszország a NATO tervezett kibővítésének kérdését össze akarja kötni a START-2 szerződés ratifikálásával - közölte az orosz külügyi szóvivő; az orosz parlament mindeddig nem hagyta jóvá az Egyesült Államokkal évekkel ezelőtt aláírt START-2 szerződést, amely harmadára csökkentené a két ország hadászati támadófegyvereinek számát. Baturin, az orosz nemzetvédelmi tanács titkára és Primakov külügyminiszter szorgalmazta a szerződés módosítását a NATO keleti bővítése miatt. Ukrajna közben jelezte, hogy különleges kapcsolatok kiépítésére törekszik a NATO-val: be kíván illeszkedni az európai szervezetekbe, nemzetközi garanciát akar kapni biztonságára és rendezni kívánja kapcsolatait Oroszországgal azáltal, hogy a NATO elismeri tekintélyét.

Vállalkozók: kényszerhelyzetben Az elmúlt év utolsó és az új év első napjaiban a fővárosban mintegy 6000 egyéni vállalkozó adta vissza vállalkozói igazolványát; az egyéni vállalkozók érdekeit védő szervezetek véleménye szerint azért, mert a tb-törvény módosítása és az ezzel egy időben megalkotott, az egészségügyi hozzájárulásról szóló törvény elhibázott koncepcióra épül. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökhelyettese szerint a most életbe lépő és végiggondolatlan tb-szabályozásért az egészségügyi és a társadalombiztosítási önkormányzat tehető felelőssé, mert - Vadász György szerint - miután értékelhető koncepciót az önkormányzatok nem tudtak alkotni, a Pénzügyminisztérium által javasolt szabályozás lépett életbe, az előzetes hatásvizsgálatokat azonban nem végezték el.

Közel-Kelet: közel a megegyezés? Husszein jordániai király közvetítésével Izrael megegyezett a palesztinokkal, hogy a jövő év közepéig kivonják Ciszjordánia mezőgazdasági övezetéből az izraeli katonaságot. Izrael eredetileg 1999 májusához ragaszkodott, a palesztinok pedig azt követelték, hogy a csapatkivonás ez év szeptemberéig fejeződjék be. Netanjahu izraeli kormányfő és Husszein jordán király Tel-Avivban lényegében megállapodott a hebroni csapatkivonásban is. Dennis Ross amerikai közvetítő - aki terveivel ellentétben vasárnap mégsem utazott haza - bizakodóan nyilatkozott arról, hogy hamarosan aláírhatják az izraeli csapatkivonásokról szóló megállapodást.

Szocialista Göncz-bírálat Bihari Mihály, az MSZP közjogi munkacsoportjának vezetője, a Göncz Árpád által az Országgyűlésnek visszaküldött összeférhetetlenségi törvény egyik kidolgozója kijelentette: az államfő kifogásainak egy része "félreértésen" alapul, másrészt politikai megfontolásokat fogalmaz meg. Bihari a köztársasági elnök jogi természetű aggályai közül "egyetlen komolyan vehetőt" talált: elgondolkodtató a törvény "részlegesen visszamenőleges hatálya", vagyis hogy a képviselőséggel összeférhetetlennek minősülnek az 1994 után szerzett, a törvény hatálya alá eső gazdasági tisztségek. Bihari szerint az államfő érveléséből nem derül ki, hogy szükségesnek tartja-e egyáltalán a törvény meghozatalát, illetve azt, hogy a közélet tisztasága érdekében a képviselők jövedelmi viszonyai átláthatóvá váljanak.

Szerbia: ellenzéki győzelem A belgrádi polgármester támogatásáról biztosította a novemberi szerbiai helyhatósági választások eredeti eredményeinek elismerését követelő tüntetőket, és korábbi bejelentésével ellentétben nem mond le. Belgrádban változatlanul több tízezren tüntetnek naponta, múlt héten azonban a rohamrendőrök megakadályozták az ellenzéki tüntetők belvárosi és autós felvonulását is. A szombati ellenzéki nagygyűlésen Lezsák Sándor, az MDF elnöke ismertette az osztrák Alois Mocknak, az európai konzervatív pártokat tömörítő szervezet elnökének levelét, amelyben "bukottnak" nevezte Slobodan Milosevic elnök rendszerét. Előzőleg a szerb legfelsőbb bíróság Nis után újabb városban, Versecen is elismerte az ellenzékiek győzelmét. Értesülések szerint Milosevic meneszteni kívánja Mirko Marjanovic szerb kormányfőt és az igazságügy-minisztert, őket téve felelőssé a csalások miatt. A magyar kormány is értésre adta, hogy a válsághelyzet megoldását az EBESZ ajánlásainak betartásában látja.

Súlyosbodó etnikai konfliktusok? "Az etnikai konfliktusok gyakorisága és súlyossága növekvő tendenciát mutat, és túlnyomórészt a cigányság a szenvedő alany. A konfliktusokat a jelenlegi joggyakorlat nem tudja hatékonyan kezelni" - áll abban az elemzésben, amelyet Vastagh Pál igazságügy-miniszter és Tabajdi Csaba, a kisebbségekért felelős politikai államtitkár készített a hazánkban élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről. A jelentés többek közt felhívja a figyelmet a parlament 1991 óta fennálló mulasztásos alkotmánysértésére, amiért megoldatlan a kisebbségek parlamenti képviselete. A jelentés szerint kiemelt fontosságú kidolgozni a cigányság számára lakásépítési, foglalkoztatási programokat, és hangsúlyosan fel kell lépni a diszkrimináció ellen.

Morze

Egy részeg honvédtiszt kis híján megölt egy fotóriportert Budapesten, amikor az őrnagyra - aki tilos jelzés ellenére ment át az úttesten - az autót vezető fotós rádudált, mire ő válaszul rálőtt az autóra. Az őrnagyot elbocsátották.

Egy pisztoly, tíz lőszer és két tár tűnt el a közelmúltban a parlament igen szigorúan őrzött fegyverszobájából, ahová a szabályok szerint csak kormányőrök léphetnek be; a nyomozás folyik.

Kergemarha-kórral fertőzött növekedési hormont adtak ki a hatóságok felhasználásra Franciaországban, feltehetően azután is, hogy felmerült a gyanú a fertőzöttségre; a készítményeket gyerekek kapták.

Valószínűleg megszűnik a Kárpótlási Hivatal: feladatait a földhivatalok és a megyei közigazgatási hivatalok veszik át, és egy-egy főosztályt is létrehoznak a Belügy- és a Földművelésügyi Minisztériumban; döntés két hónapon belül várható.

13 gramm amfetamint tartalmazó csomagot találtak egy rutinellenőrzés során egy autóban Budapesten. A BRFK kábítószerrel való visszaélés miatt eljárást indított a vezető ellen.

A Nyilvánosság Klub az Alkotmánybírósághoz fordul, mert szerinte a médiatörvény egyes passzusai meghatározó befolyást biztosítanak a politikai pártoknak a műsorok tartalmára, és ez sérti a közszolgálati média függetlenségét.

Nem lesz kötelező a személyi igazolvány használata hazánkban két év múlva: a személyazonosság igazolására elég lesz az új útlevél vagy a vezetői engedély is.

Botrányt okozott, hogy a Charta 77 elnevezésű, a kommunista rendszer ellen küzdő cseh szervezet alakulásának 20. évfordulóján rendezett megemlékezésre a Charta aláíróinak csak mintegy felét hívták meg helyhiányra hivatkozva.

Megszüntette a nyomozást a Fővárosi Főügyészség a tavaly nyári, több ezer megbetegedést okozó szalmonellafertőzés ügyében; az ügyészség nem találta meg a tömeges ételmérgezés felelősét.

Öko

Japán partjainál tovább terjed az a hatalmas olajfolt, amelyet egy orosz tartályhajó elsüllyedése okozott. A két kilométer mélyen fekvő tanker 12 ezer tonna olajat szállított, amikor szerencsétlenül járt. Az olajfolt atomerőművek környékét is veszélyezteti.

A garéi hulladékégető ügyében a hónap közepén hirdet ítéletet a Pécsi Közigazgatási Bíróság. A pert a közeli Szalánta község indította az ellen az engedély ellen, amit tavaly adott ki a Környezetvédelmi Főfelügyelőség. Garé határában közel hatvanezer tonna veszélyes hulladék szennyezi a környezetet, amelyet egy égetőmű odatelepítésével kívánnának megsemmisíteni.

A bősi per ügyében fogadta Baja Ferenc környezetvédelmi és Lotz Károly közlekedési miniszter a Duna Mozgalom képviselőit. A zöldek azt akarják, hogy Budapest ne egyezzen meg peren kívül Pozsonnyal, mert szerintük a Duna elterelése miatt veszélybe került természeti értékek megóvására ma már a per az egyetlen lehetőség.

A Hága közelében lévő atomhulladék-temető és -feldolgozó közelében háromszor nagyobb a gyerekek leukémiás megbetegedésének veszélye, mint máshol - állítja egy brit egészségügyi szaklap. A francia környezetvédelmi miniszter vizsgálatot fontolgat az ügyben, a feldolgozó vezetői viszont cáfolták a szaklap értesüléseit.

A német Siemens és a francia Framatome cég által vezetett német-spanyol konzorcium szállíthat gőzfejlesztő berendezést a szlovéniai Krsko atomerőművébe. A szomszédos Ausztria környezetvédői már többször is kampányt kezdtek az atomerőmű bezárásáért, sőt a szlovén Zöld Alternatíva Párt hívei is tiltakoztak az atomerőmű ellen.

A 2000-ben megrendezendő sydneyi olimpiára az ausztrál szervezők környezetbarát olimpiai falut szeretnének építeni: ennek energiaszükségleteit napelemek biztosítanák. Miután az itt őshonos növényekkel ültetik körbe a létesítményt, minimálisra csökkenthető a vízfelhasználás is.

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz. És már miért ne állítana listát, miért is ne akarna bejutni a Fővárosi Közgyűlésbe Magyar Péter pártja és az MKKP? Hisz’ nem csak a szűk pártérdek, hanem demokratikus közéletünk, illetőleg közéletünk demokratikusságának imperatívusza is azt követeli, hogy ha egy párt van, létezik és kitapintható közösségi igény is van rá, az méresse meg magát a nemes versenyben, és a verseny legyen nemes!

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?