Politikai hírek

  • 1997. április 3.

Belpol

Hága: szlovák hét
Véget ért a "szlovák hét" a hágai nemzetközi bíróságon. A bős-nagymarosi vízlépcső perében északi szomszédaink a magyar és a csehszlovák állam által 1977-ben aláírt szerződés érvényességére, valamint a "magyar fél által eltúlzott környezeti károkra" építették érveiket. Francia és cseh védőik úgy vélik, hogy az államközi egyezmény magyar részről történt egyoldalú felbontása miatt Szlovákiát magas kártérítés illetné meg. A magyar küldöttség tagjai kifejtették: minden előzetes elképzeléseik szerint zajlott, nem érte őket váratlanul a szlovákok álláspontja. Az érdemi vita ezzel lezárult, a hágai bírói testület áprilisban a helyszínen tájékozódik a felek állításainak valódiságáról, döntés szeptember körül várható. (Képünkön a folyóelterelési munkálatok.)

Oroszország: bérkövetelő tüntetések A szervezők és a hatóságok eltérő adatai alapján is bizonyos, hogy milliós nagyságrendű volt a száma azoknak a tüntetőknek, akik Oroszországban a szakszervezetek hívására vonultak az utcákra "a munkáért, bérekért és szociális garanciákért". Azokban a városokban, ahol kommunista szervezetek is részt vettek a tüntetésekben, kormányellenes jelszavak is elhangzottak, valamint az elnök távozását is követelték. Rendbontásra sehol nem került sor, ám a tüntetéseken megjelenő kormánytagokat több helyen kifütyülték. Jelcin elnök a tüntetések napján utasítást adott a fizetésekre, illetve nyugdíjakra elkülönített összegek kezelésének szigorítására; több régióban pedig a tüntetés előestéjén megkezdték az elmaradt fizetések folyósítását is.

Le Pen marad Megerősítették pozíciójában Jean-Marie Le Pent, a francia szélsőjobboldali Nemzeti Front (NF) eddigi vezetőjét a párt Strasbourgban megtartott tizedik konferenciáján. A 2200 NF-küldöttön kívül tizenegy országból hívtak vendéget: Magyarországról Csurka István MIÉP-vezető vett részt az ülésen, de képviseltette magát a Nagy-Románia Párt és a Szlovák Nemzeti Párt is. A francia politikai életet alaposan felkavaró tanácskozás ellen több százan tiltakoztak a városban az Európa Tanács székházánál, a baloldali ellenzék pedig tízezres tömegben vonult végig a strasbourgi belvároson. A zavargások elkerülése érdekében mintegy 1500 rendőrt vezényeltek az utcákra, az NF-tanácskozás színhelyén is szigorú biztonsági intézkedéseket foganatosítottak.

Kérdéses "Nyírfa-akció" "Nem feladatom, hogy minden törvénysértési gyanú esetén tájékoztassam a parlament nemzetbiztonsági bizottságát" - mondta Nikolits István titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter arra a kérdésre, hogy miért nem tájékoztatta négy hónap alatt az illetékeseket arról, hogy kormánytagokat és parlamenti képviselőket is megfigyelt az Információs Hivatal. A Nyírfa-akció 1994-ben kezdődött, eredetileg a magyar-ukrán határ melletti illegális kereskedelem felderítése céljából. Illetékesek szerint az Információs Hivatal azóta elbocsátott két munkatársa a "pletykaszintű információkat" engedélyhez nem kötött titkosszolgálati eszközökkel gyűjtötte össze, "politikai szándékoktól függetlenül". A kormány állásfoglalása szerint a megfigyelteket azonnal tájékoztatni kell a róluk szóló információkról. (Lásd még: 16-17. oldal.)

Suchman: "elfogult az ÁSZ" Suchman Tamás volt privatizációért felelős tárca nélküli miniszter szerint az Állami Számvevőszék (ÁSZ) "politikai hangulatkeltéshez asszisztálva idő előtt kiszivárogtatott információkat az ÁPV Rt. 1995-ös tevékenységét vizsgáló jelentésből, amit tendenciózusan állítottak össze". Az eredmények Suchman szerint őt igazolják: míg 1994-ig az állami vagyon 48,9 százalékát 254 milliárd forintért privatizálták, addig az ő felügyelete alatt a vagyon 17 százalékát 640 milliárdért értékesítették. (Az ÁSZ a törvény alapján járt el, mivel az anyag nem volt titkos: ezért juttatták el vezető politikusokhoz és a sajtóhoz is.) Suchman Tamás egyébként az energiaár-emelés előkészítetlenségéért a Magyar Energiahivatal vezetőjét, valamint a Magyar Villamosművek első emberét tette felelőssé.

Kistermelők: tovább A kistermelők forgalomlassító demonstrációi nem vezettek súlyosabb közlekedési fennakadáshoz a hét közepén, és a kormányt sem sarkallták újabb tárgyalásokra. A parlament ezzel egy időben elfogadta a kistermelők adó- és tb-terheinek csökkentését célzó kormány-előterjesztést. Ennek ellenére a Gazdakörök Országos Egyesülete újabb agrárdemonstrációt helyezett kilátásba, ha a kormány nem hajlandó teljesíteni 12 pontos követelésüket. A kiskőrösi Metész (a múlt heti forgalomlassító akció szervezője) vezetői ismét szorosabbra fűzték kapcsolataikat bizonyos politikai pártokkal: a MIÉP immár úgy hirdette meg április 4-ére tervezett megmozdulását, hogy "egy célért két tüntetés" lesz a Szabadság téren; a másik leendő résztvevő a Metész. A kormány előreláthatólag április 12-én kezd egyeztetéseket az átfogó magyar agrárreformról kerekasztal-tárgyalások keretében. (Lásd még: 47. oldal.)

Elégtelen légvédelem? "Tökéletesen elégtelennek" minősítette egy lapnyilatkozatában a magyar légtér védelmét Hollósi Nándor altábornagy az után, hogy a haderőreform keretében pénteken újabb 39 harci repülőgépet vontak ki a Magyar Honvédség kötelékéből: a taszári helyőrség átalakítása kapcsán Pápára költöztetett repülőezred kivonásával 50 gép maradt a honvédségnél; a hagyományos fegyverzetről szóló bécsi megállapodás értelmében azonban ennek több mint háromszorosa szolgálhatna a magyar hadseregnél. A honvédség vezérkari főnökének első helyettese mellett más katonai vezetők is úgy ítélték meg, hogy csak békeidőben elegendő ennyi gép fenntartása. A Honvédelmi Minisztérium illetékesei a leselejtezett gépeket eladják. A kivonással egy időben napokon belül több bemutatót tartanak a Gripen, az F-16-os és a Mirage típusú harci repülőgépeket forgalmazó cégek.

Izrael: viszonylag békés ünnepek Az Arab Liga kairói csúcsán több ország elvetette Arafat palesztin vezető azon javaslatát, hogy az arab országok fagyasszanak be minden kapcsolatot Izraellel. Felhívását a palesztin vezető azzal indokolta, hogy Izrael "egy népet büntet egy ember öngyilkos tettéért", amikor - többek közt - zárolta az autonóm terület határait. A palesztin rendőrök egyébként megakadályozták, hogy összecsapások kezdődjenek a szent helyek környékén a zsidó húsvét ünnepén. (Lásd még: 22. oldal.)

Az SZDSZ visszahívná Maczót G. Nagyné Maczó Ágnest, aki az FKgP alelnöki tisztét is betölti, pártja nem kívánja visszahívni a parlament alelnöki posztjáról azt követően sem, hogy a parlament ülésén tett antiszemita kijelentései miatt az SZDSZ bejelentette: a házbizottság ülésén kezdeményezi az alelnök visszahívását, ha ezt addig az FKgP nem teszi meg. Gál Zoltán, az Országgyűlés szocialista elnöke egy nyilatkozatában korábban arról beszélt, hogy ezt a kérdést a kisgazdák dolga eldönteni, egyébként G. Nagyné alelnöki teendőit "tisztességesen látja el". A kisgazdák elnöke épp a visszahívás kezdeményezését nevezte "fasiszta" elgondolásnak, amivel meg kívánják félemlíteni pártját. Az Országgyűlés emberi jogi bizottságának ülésén a kormánypárti képviselők, valamint az MDNP és a KDNP támogatták a G. Nagyné kijelentését elítélő állásfoglalást. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége a parlament elnökéhez írott levelében felvetette: G. Nagyné ezután nem alkalmas tisztsége betöltésére. Kiállt viszont mellette az az irodalmi társaság, amelynek maga és férje is tagja.

Albánia: nemzetközi segítség A zavargások továbbra sem szűnnek a balkáni államban; az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatot fogadott el arról, hogy az országba nemzetközi katonai erőket küld, amelyek a segélyszállítmányokat biztosítják majd. A magyar kormány lapzártánk után dönt az esetleges magyar katonai részvételről; ezt az is befolyásolja, hogy részt vesz-e az akcióban más, NATO-tagságra pályázó állam is. Időközben egy olasz hadihajóval ütközött és elsüllyedt egy albán menekülteket szállító hajó, 117 utassal - többségében nőkkel és gyermekekkel - a fedélzetén; csupán 34 embert sikerült élve kimenteni. A katasztrófáért az olaszországi albán nagykövet az olaszokat vádolja: az olasz korvett kétszer is nekirontott az albán hajónak, ráadásul a mentéssel is késlekedtek - állítja. Az olasz haditengerészet vezérkari főnöke viszont teljes határozottsággal az albán hajó kapitányát okolja.

Morze

Három gyermek halálát okozta egy volt szovjet katonai laktanya elhagyatott épületének összedőlése. A budakeszi önkormányzat elrendelte az épület azonnali bontását, a hasonló házakat a környéken elkerítették.

Magyarországon a legrosszabb a lakosság gazdasági hangulata - derült ki egy osztrák közvélemény-kutató tanulmányából. Véleményük szerint a magyarokat az sokkolta, hogy "a jólét túl drágává vált".

Altatótúladagolással követett el öngyilkosságot egy szekta 39 tagja egy kaliforniai farmon. Úgy képzelték, hogy ezáltal porhüvelyüket elhagyva, a Hale-Bopp üstökös mögött közelgő ufón távozhatnak egy másik világba. A Menny Kapuja elnevezésű csoport tagjai alkohol, kábítószer és szex nélküli életet hirdettek; a férfiak egy része kasztrált volt. (Lásd még: 45. oldal.)

Lakossági bejelentés alapján vettek őrizetbe ötvenkilenc 16 és 25 év közötti fiatalt Császártöltésen, kábítószerrel való visszaélés gyanújával; a rendőrség jelentése szerint letartóztattak egy dealert is.

Hét és fél ezren tüntettek Amszterdamban a fajgyűlölet ellen néhány nappal azt követően, hogy Hágában ismeretlenek egy török nőre és öt gyermekére gyújtották a házat; a család tagjai mindannyian meghaltak.

A fajgyűlölet ellen szólt Bill Clinton amerikai elnök rádióbeszédében az után, hogy Chicagóban fehér fiatalok összevertek egy 13 éves fekete fiút, aki azóta kómában van. A fajgyűlöletet Clinton "az amerikai eszményeket sújtó csapásnak" nevezte.

Hivatalában fogadta a Lezsák Sándor vezette MDF-es küldöttséget Emil Constantinescu román elnök. Lezsák felajánlotta pártja kormányzási tapasztalatait a román vezetésnek.

Közlekedési balesetet szenvedtek magyar televíziósok Bagdadban; egy operatőr meghalt, Chrudinák Alajos munkatársa kórházi kezelést követően térhet haza.

Állításuk szerint mind a magyar, mind pedig az osztrák határőröket lefizették azok az osztrák újságírók, akik kábítószer-kereskedőnek adva ki magukat, egy török embercsempésszel átvitették magukat az osztrák-magyar határon.

Öko

Évente mintegy 18 ezer tonna gépjármű- és 4 ezer tonna ipari akkumulátor válik feleslegessé; 1 tonna hulladékból 0,5 tonna ólom nyerhető. Ezzel a mennyiséggel a hazai ólomigény fedezhető lenne. A Budapesti Kereskedelmi Iparkamara a napokban tüntette ki a Perion akkumulátorgyárat a feldolgozás költségét évi 200 millióval csökkentő, környezetkímélő eljárásáért.

Egy olajkútnál keletkezett tűz nyomán vastag, fekete füst árasztotta el Csecsenföld fővárosát és környékét. A hatóságok szerint a maffia bosszújáról van szó, amiért intenzív kampány vette kezdetét az illegális olajkitermelők ellen.

A szabályok kijátszásának különleges leleményeként fitnesspark építésére szóló engedéllyel igen sok helyen nyitottak zugbányát. A hatóságok szerint az országban körülbelül száz illegális homok- és kavicsbánya működik, a legtöbb az M5-ös autópálya közelében. A jelenség a költségvetést illető bányajáradék elmaradása mellett azért is káros, mert az illegális bányák gyakran veszélyeztetik a térség ivóvízbázisát, nem ritka, hogy veszélyes anyagok kerülnek a vizekbe.

Eddigi legsúlyosabb jogi vereségét szenvedte el az évtizedeken át verhetetlen amerikai dohányipar: a Ligget cég elismerte, hogy a cigaretta rákot, a nikotin függőséget okoz, és a reklám a fiatalkorúak rászoktatását célozza. A Ligget megígérte azt is, hogy 25 éven át az adózás előtti profitjának 25 százalékát felvilágosító kampányra fordítja.

Az Ökohírekért köszönet az Ökoszolgálatnak (tel.: 1/269-4460, tel./fax: 111-7855, drótposta: szolgak [at] okosz [dot] zpok [dot] hu).

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz. És már miért ne állítana listát, miért is ne akarna bejutni a Fővárosi Közgyűlésbe Magyar Péter pártja és az MKKP? Hisz’ nem csak a szűk pártérdek, hanem demokratikus közéletünk, illetőleg közéletünk demokratikusságának imperatívusza is azt követeli, hogy ha egy párt van, létezik és kitapintható közösségi igény is van rá, az méresse meg magát a nemes versenyben, és a verseny legyen nemes!

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?