Politikai hírek

  • 2000. november 16.

Belpol

Kábítószeres visszaélés: hetvenszeres növekedés
A kábítószer-élvezők 44 százaléka a 20-24 éves korosztályból kerül ki, további 23 százalék pedig a 15-19 évesekből - derült ki az Ifjúsági és Sportminisztérium adataiból. A hazánkban nyilvántartott drogfogyasztók száma az utóbbi négy évben megnégyszereződött, és jelenleg meghaladja a 12 ezret. A 20-24 éves korosztály vezet az amfetamintartalmú szerek élvezetében, a néhány évvel fiatalabbaké a második hely. A 18-24 éves drogfogyasztók 62 százaléka már követett el bűncselekményt. Az utóbbi nyolc évben hetvenszeresére nőtt a kábítószerrel való visszaélők száma. A növekedési ütem csak a legutolsó évben lassult, de még akkor is megközelítette a negyven százalékot. Miközben a legális drogok használata nem sokban változik, a marihuánaélvezők száma a legutóbbi négy évben négyszeresére bővült, az extasy és amfetaminszármazékok alkalmazása pedig hétszeresére nőtt.

Az ügyészséghez fordultak a doktoranduszok Megtámadták a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) legutóbbi közgyűlésének egyes határozatait a Doktoranduszok Országos Szövetségének (DOSZ) vezetői a Legfőbb Ügyészség előtt. A doktoranduszok szervezete alapszabály-ellenesnek tartja a HÖOK november 11-i közgyűlésének döntését, amellyel megszüntették a doktoranduszok elnökségi képviseletét. Véleményük szerint így a mintegy hatezres doktoranduszközösség kívül rekedt az intézményes érdekképviseletből. A közgyűlés döntése - azon túl, hogy jogilag hibás - értelmetlen, ugyanis a doktorandusz elnökségi tagok munkájáról szóló beszámolót a közgyűlés nagy többséggel elfogadta - olvasható a közleményben. A DOSZ álláspontja szerint a helyzet akkor lesz megnyugtató, ha a felsőoktatási törvény kimondja, hogy a doktoranduszok érdekképviseleti és szakmai közéletszervező testülete a DOSZ. Addig a doktoranduszok választott képviselőinek a HÖOK elnökségében a helyük.

Kaltenbach a parlamentet bírálja Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa szerint nehezen képzelhető el, hogy a lakosság 5-7 százalékát kitevő magyarországi cigányságnak ne legyen képviselete az Országgyűlésben. Az ombudsman szerint a kisebbségekkel foglalkozó egész hazai központi közigazgatási rendszer is alapvető reformokra szorul - ez többek között uniós csatlakozási követelmény is. A magyar alkotmány elvben rendelkezik ugyan a kisebbségek parlamenti képviseletéről, ez azonban máig nem valósult meg; ez azt is jelenti, hogy a kérdésben a magyar parlament alkotmánysértő. Az Európa Tanács megbízásából készített statisztika szerint a harminc évvel ezelőtti kilencvenhez képest ma háromszázhét különböző népcsoport él Európában. A látszólagos növekedés a demokratikus struktúrák erősödésének az eredménye, régebben sokan félelmeik miatt eltitkolták hovatartozásukat - hangzott el egy másik, az európai együttélésről rendezett tanácskozáson.

Clinton Vietnamban A gazdasági reformok gyorsítását és a szabadságjogok kiterjesztését javasolta Bill Clinton amerikai elnök vietnami látogatása utolsó napján a vietnami vezetésnek. Cserébe azzal biztatta a vietnami üzletembereket, hogy Amerika is érdekelt a délkelet-ázsiai ország felvirágoztatásában. A vietnami félnek a gazdasági reformok ellen nincs ellenvetése, a politikai nyitásra vonatkozó javaslatot azonban a vietnami kommunista párt főtitkára határozottan visszautasította. A potenciális amerikai befektetők egyelőre bizalmatlanok a 77 milliós kommunista országgal szemben. A látogatás idején egy alacsonyan szálló repülőgépről antikommunista röplapokat szórtak le Ho Si Minh-város központjára akkor, amikor Clinton beszédet mondott az amerikai-vietnami megbékélésről. A röplapok szövege a kommunista kormány megdöntésére szólította fel a vietnamiakat.

Elutasították a Mol Rt. keresetét A Fővárosi Bíróság jogszerűnek ítélte a júliusi gázár-emelés mértékét, ezzel első fokon elutasította a Mol Rt. keresetét, amelyet a társaság az állam ellen nyújtott be. A tőzsdén egy időre felfüggesztették a Mol részvényeinek kereskedését, mert az ítélet jelentősen befolyásolhatja a papír árfolyamának alakulását. Az olajtársaság azért fordult bírósághoz, mert a júliusi gázáremelés mértékét alacsonynak találta, és emiatt több mint hétmilliárd forint bevételkiesés keletkezett a cégnél. A bíróság szerint a gazdasági miniszter tevékenységéért a minisztérium felelős, a tárcavezető elleni keresetet ezért elutasította. Az állam felelősségét az ügyben szintén az állami szervezet, azaz a Gazdasági Minisztérium viseli, így az állam elleni keresetet is elutasította a bíróság. Az olajtársaság tulajdonhoz való alapjoga nem sérült, mivel a rendelet nem korlátozta a céget a birtoklásban és a haszonszerzésben sem.

huszonöt éve demokrácia Spanyolországban Franco spanyol diktátor halálának 25. évfordulóján több száz ember vett részt egy megemlékezésen, amelyen azon véleményüknek adtak hangot: rossz irányt vett Spanyolország az elmúlt 25 évben. A tüntetésen részt vevők a tartományi államforma megszüntetését, az abortusztörvény eltörlését és a halálbüntetés visszaállítását követelték. A Franco-párti tüntetéssel egy időben a rendőrségnek fel kellett oszlatnia több antifasiszta tüntetést a spanyol fővárosban. Felmérések szerint a spanyolok nyolcvan százalékának rossz emlékei vannak a diktátorral kapcsolatban. Franco 1936-tól 1975-ös haláláig irányította Európa XX. századi történelmének egyik leghosszabb diktatúráját. Az ország demokratikus átalakulása érdekében megszületett "felejtés paktuma" tette lehetővé Spanyolországban a békés átmenetet.

Egyetlen vallás vagy egyház neve sem fog szerepelni a jövő év februárjában tartandó népszámlálás véglegessé vált kérdőívén. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége az elmúlt hónapokban többször is tiltakozásának adott hangot amiatt, hogy az akkor még nem véglegesített kérdőíven konkrétan megnevezett felekezetek között - a római katolikus, a görög katolikus, a református és az evangélikus mellett - az izraelita is szerepelt.

huszonöt évi börtönbüntetésre ítéltek egy fehér farmert Dél-Afrikában, mert meggyilkolta egyik fekete munkását. Eicker Henning egy vasrúddal ütlegelni kezdte, majd kisteherautójának hátsó részéhez kötötte és így húzta végig a kavicsos úton áldozatát. Miután a munkás meghalt, az út szélén hagyta, és hazament.

Pusztaszőlősön sikerült elfojtani az augusztus 18. óta tomboló gázkitörést. A kútból nem tör fel sem a gáz, sem a hévíz. A Mol megismételte, hogy fizetni fog a károsultaknak.

Torgyán József júliusi útja után ismét egyhetes szingapúri és malajziai látogatást tett, ahol a magyar élelmiszer-szállítások növeléséről és a tudományos-műszaki együttműködésről tárgyalt. A földművelési és vidékfejlesztési miniszter hús és húskészítmények, valamint bor exportálását szeretné ösztönözni Szingapúrba, Malajziában pedig a biodízel üzemanyag, esetleg kukorica elhelyezésére lát lehetőséget.

Titokszakértővel konzultál az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) mint titokgazda arról, hogy Sándor Istvánnak, az olajbizottság előtt tett és a múlt héten nyilvánosságra hozott beszámolója sért-e államtitkot - közölte az ORFK kommunikációs igazgatója. Ha bebizonyosodik az államtitoksértés gyanúja, akkor a rendőrség feljelentést tesz az igazságügyi szakértő által megjelölt személlyel, személyekkel - akár az olajbizottság összes tagjával - szemben.

A kisgazda honvédelmi miniszter a Kis Újság ügye kapcsán kijelentette: hibát követne el, ha negatív diszkriminációt alkalmazna azért, mert a honvédelmi kommunikációs feladatokra vállalkozó 23 társaság közül egyről kiderül, hogy kisgazda-érdekeltségű. Szabó János elmondta: a minisztériumban lezajlott utóvizsgálat megállapította, hogy 12 millió forint kifizetése ellenében összesen 79 cikk jelent meg a Kis Újságban a honvédelem témakörében, a minisztérium pénzéből.

Figyelmébe ajánljuk