Pszichiáterek a belügyminiszternél: Feküdjenek a díványomra!

  • - péeszer -
  • 1997. november 20.

Belpol

A múlt héten Kuncze Gábor belügyminiszter eszmecserére hívta azoknak a tudományos szervezeteknek a képviselőit, akik sajtónyilatkozatban tiltakoztak a Funk-ügy kapcsán (lásd: Fogyasztóvédelem, 1997. október 30., Műhiba, november 6.) a kábítószeres betegek nyilvántartásának lefoglalása, az orvos-beteg viszony tönkretétele miatt. A találkozón jelen volt Kökény Mihály népjóléti miniszter és dr. Berta Attila, Budapest rendőrfőkapitánya is. A betegek jogainak védelmére tett ígéretek mellett a legfontosabb mondat Kuncze Gáboré volt, amikor kijelentette: a kábítószerkérdés nem rendőrségi ügy.
A múlt héten Kuncze Gábor belügyminiszter eszmecserére hívta azoknak a tudományos szervezeteknek a képviselőit, akik sajtónyilatkozatban tiltakoztak a Funk-ügy kapcsán (lásd: Fogyasztóvédelem, 1997. október 30., Műhiba, november 6.) a kábítószeres betegek nyilvántartásának lefoglalása, az orvos-beteg viszony tönkretétele miatt. A találkozón jelen volt Kökény Mihály népjóléti miniszter és dr. Berta Attila, Budapest rendőrfőkapitánya is. A betegek jogainak védelmére tett ígéretek mellett a legfontosabb mondat Kuncze Gáboré volt, amikor kijelentette: a kábítószerkérdés nem rendőrségi ügy.

A majd kétórás találkozón a Funk-ügyet csak érintőlegesen vitatták meg a jelenlévők, a két miniszter, a rendőrfőkapitány, az Addiktológiai, a Pszichiátriai, a Narkológiai Társaság és az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet képviselői. "A rendőrség meglehetősen rigid álláspontot képvisel Funk doktorral kapcsolatban", mondta a találkozó után Veér András, a kábítószerügyi tárcaközi bizottság új elnöke. A szigorúság ezúttal persze nem csak a rendőrség sajátja, a nyomozás miatt állásából felfüggesztett doktort a Nyirő Gyula utcai kórház igazgatója kitiltotta az intézményből, Funk Sándor csak az intézményvezető engedélyével léphet be. Helyettese az addiktológiai osztály fekvőbetegeit járóbeteggé nyilvánította, és megszüntette a Depridol-kezelést. A heroinfüggők "gyógyítása" jelenleg az elvonási tünetek kezelésére alkalmatlan Seduxennel történik.

"Ezt a találkozót

egy bizalmi viszony megingása

hozta létre. A bizalmatlanság légköre tönkreteheti a kábítószerbetegek és az őket kezelő orvosok közötti viszonyt. Az a tiltakozás pedig, ami a betegek jogainak védelmében megkérdőjelezte a Funk-ügyben nyomozók eljárásának törvényességét, bizalmatlanságot okozhat a rendőrséggel szemben", indokolta az eszmecsere szükségességét Kuncze Gábor. Bár a rendőrség állítja, hogy törvényesen járt el a betegek kartonjai és a Depridol-lista lefoglalása során, az is biztos, hogy ez a fajta törvényesség sérti a betegjogokat. A Belügyminisztérium (BM) most arra tett ígéretet, hogy megvizsgálva a jelenlegi törvényi hátteret, már az új egészségügyi törvény életbelépéséig - ami a jelenleginél sokkal erőteljesebben lép fel a betegjogok, különös tekintettel a pszichiátriai betegek jogainak védelmében - is kidolgoz egy olyan rendszert, amely biztonságot nyújthat a drogfüggőknek egy hasonló eljárás során. Az elképzelések szerint egy eljövendő, drogambulancián történő házkutatás során a betegkartonok lepecsételt borítékokba kerülnek, és kinyitásukkor jelen lenne egy olyan személy, aki ügyelne arra, hogy a nyomozáshoz szükséges adatokon túl más ne kerüljön a rendőrség nyilvántartásába. "Az ügyben vizsgálatot folytató adatvédelmi biztos ajánlását biztos, hogy mindenki figyelembe fogja venni", állítja a belügyminiszter.

"Miért érdekes az, hogy előre- vagy hátrabilincseltük Funk doktor kezét?", kérdezett vissza Berta Attila. Igaza is lehet a főváros főrendőrének, teli van a szakirodalom olyan történetekkel, amikor az onkológiai kezelésről hazatérvén őrizetbe vett orvos rárontott az arra haladó rendőrkutyára, és bizony csak a hátrabilincselés és a szájkosár mentette meg az ebet attól, hogy a közdoktor lenyúljon a torkán, és a fűtetlen kórházi folyosón muffnak használja.

A rendőrfőkapitány szerint

az, hogy a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű szervezet sajtótájékoztatón számolt be a Funk-ügyben tett állításainak ellenkezőjéről, nem bizonyít semmit. Jó szó ide a bizonyítás, az egyik napilap a múlt héten írt arról, hogy hamarosan lezárják a nyomozást a Depridol-ügyben, mert nem helytállók és vélhetően nem teljesen törvényes eljárás során keletkeztek a Funk doktorra tett terhelő vallomások. Berta Attila szerint erről szó sincs, miként az sem igaz, hogy eljárás indult volna a Funk-ügyben nyomozó rendőr ellen. "Már ne haragudjon, de miért indult volna?", tesz fel ismét egy kérdést a rendőrfőkapitány.

Kökény Mihály aznap reggel a Napkeltében vitatkozott Juhász Gáborral, a parlament kábítószerügyi bizottságának elnökével. Kökény doktor néha érzéketlennek tűnik a drogosokkal kapcsolatban, ezúttal az élő adás első mondatában figyelmeztette a műsorvezetőt, hogy a drogoknál sokkal veszélyesebb dolgok is vannak az életben, lássuk például csak az alkoholisták és a dohányosok számát. Veér András szerint valóban sokkal kevesebb drogos van Magyarországon, mint alkoholista, de mivel a kábítószeresek jó része fiatalkorú, és a drogfogyasztás törvénybe ütközik, sokkal nagyobb figyelmet kell rá fordítani. A megelőzésben szerepet kell játszania nemcsak a népjóléti, hanem a művelődési minisztériumnak is. "A megbeszélés legnagyobb eredményének azt tartom, hogy a belügyminiszter úr kimondta, a kábítószerkérdés nem rendőrségi ügy. Természetesen fel kell lépni a dealerek ellen, sőt ha egy orvos kábítószert pénzért ad a betegeinek, akkor őt sokkal súlyosabban kell büntetni, hiszen a betegek bizalmával élt vissza. Ezt azért hangsúlyozom, mert meggyőződésem, hogy Funk doktor nem követte el azt, amivel gyanúsítják. Ezért is mondtuk Kuncze Gábornak, hogy mi azt szeretnénk, ha ez az ügy minél előbb lezárulna", mondta Veér András.

- péeszer -

Figyelmébe ajánljuk

Miénk itt a vér

  • - turcsányi -

A papa mozija ez. Nem pont a formula hagyományos értelmében, sokkal inkább szó szerint. A hatvanas évek közepén az olasz anyakönyvi hivatal kigyűjtötte a Sergio keresztnevű polgárokat, s mindegyiket hatóságilag kötelezték arra, hogy spagettiwesterneket készítsenek.

Megszemélyesített dokumentumok  

„Boldog magyar jövőt!” – olvassuk a feliratot Chilf Mária kollázsán, ahol egy felvonuláson Lenin, Rákosi és Sztálin fényképét viszik a munkások és az úttörők, nyomukban a ledöntött Sztálin-szobor feje gurul egy tankkal a háttérben.

Építő játék

  • Kiss Annamária

Horváth Csaba rendező-koreográfusnak, a Forte Társulat művészeti vezetőjének színházában legalább annyira fontos a mozgás, mint a szöveg, nem csoda, hogy ezen az estén, a mozgásszínházas tempóhoz kevéssé szokott kőszínházas társulati tagoknak melegük van.

„Megeszi a kígyót”

Alighanem a magyar kultúrára korábban is jellemző, az utóbbi időben pedig mintha még erőteljesebben megjelenő befelé fordulás miatt lehet, hogy egy olyan jelentős életmű, amilyen Ladik Kataliné, egyszerűen nem találja meg benne a helyét – holott minden adott lenne hozzá.

Halk, mély morgás

Szentesen két bulltípusú kutya kijutott az utcára, halálra mart egy férfit és örök életére megnyomorított egy nőt. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a gazdára, akinek fogalma sem volt arról, mire képesek a házőrzői, és milyen nevelésre lett volna szükségük.

 

Hídpénz

„Az önkormányzat egy olyan fejlesztést kíván megvalósítani, hogy a Szárhegyet és a Vár­hegyet összekötnénk egy függőhíddal."

Az arany csillogása

Emlékszik még bárki is arra, hogy mikor volt az a „vizes” világbajnokság Budapesten, amikor a toronyugráshoz a Dunába húztak fel egy ménkű nagy tornyot, hogy az majd milyen jól fog mutatni a világmindenség összes televíziós készülékén?

Csak a szégyen

Egy héttel ezelőtt az ENSZ Közgyűlése elfogadta azt a határozatot, amely július 11-ét a srebrenicai népirtás emléknapjává nyilvánítja.

Feltétlenül, de nem mindenképpen

A németek sohasem fogják megbocsátani a zsidóknak Auschwitzot – hangzik egy ismert, vitatott eredetű bon mot. Mint sok más általánosításban, ebben is lehetett igazság, amíg maguk a tettesek és a nácikkal együttműködők értelmezték úgy bűneiket, hogy a végén valahogy mégis a zsidók legyenek a hibásak. Gyermekeik és unokáik azonban már elfojtás vagy kivetítés nélkül tekinthettek a népirtásra, és vonhatták kérdőre felmenőiket.

Szerelem és politika

„Ötvenegy éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Tánczos Gábor, az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa, a Győrffy kollégium volt tagja, ismert publicista. A pedagógián kívül behatóan foglalkozott a NÉKOSZ történetével és a romániai magyar kultúrával.”

 

Előrehozott 2026

Olyan intenzitással történnek az események a magyar belpolitikában az utóbbi hónapokban, hogy immár komolyan felvethető: Orbán rendszerét akár a 2026-os általános választások előtt is le lehet váltani. Ideje hát gondolkodni ilyen forgatókönyveken is.