Hogyan nem lettem katona

szerző
Ferdinánd Zoltán
publikálva
2018. jan. 02., 20:14
kommentek
0
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ferdinánd Zoltán írása.

Nekem nem szokásom kidobni semmit, ezért aztán a mai napig a birtokomban van néhány „földalatti újság” a kilencvenes évekből. És eléggé meg lennék lepve, ha rajtam kívül mások is megőrizték volna a „Szabad Alternatíva” majdnem (?) minden példányát (nekem ’97 februárjától ’98 áprilisáig vannak meg).

A „Szabad Alternatíva” a Budapesti Autonóm Társulás anarchista „havilapja” volt, mindössze négy A4-es oldal, de nekem akkoriban (a kilencvenes évek közepéről beszélünk) és ott (egy nyomorult vidéki kisvárosban, közel a szerb határhoz) a nagyvilágot jelentette.

(Zárójel.)

Azt tudták, hogy a beszappanozott bélyegekről le lehet mosni a postai bélyegzőt, hogy újra felhasználhatóvá váljanak? (Ezt is az anarchistáktól tanultam, mi így álltunk ellen.)

(Zárójel bezárva.)

Idemásolok egy rövid részletet az egyik ’97-es lapszámból:

Nem árt tudni, hogy az ember nem egyik napról a másikra minősül át „anyaggá”; az emberi jogok elvesztésének is megvan a jogállami menetrendje. Első lépés a sorozás. Az ember itt még civilként jelenik meg; nem lehet egzecíroztatni (sőt, az utóbbi időben valahogy egyre nyájasabbak a sorozótisztek). Elő lehet adni az egészségügyi-pszichológiai problémákat, s ezen kívül még kismillió egyéb hivatkozással halasztás vagy mentesítés kérhető (…). A sorozás elmulasztása vétségnek minősül, pénzbírsággal büntethető (egyre emelkedő díjtételekkel). A következő lépcsőfoknál, a behívóparancs érkezésével szigorodnak a dolgok. Behívót az kap, aki a sorozáson már részt vett: sorköteles. Még „civil úr”, de ha a parancsnak nem tesz eleget, bűncselekményt követ el (3 év szabadságvesztés). Bevonulás után az eskütételig még mindig civil (persze itt már nem úgy kezelik): ez a szakasz egyben a végső, amikor még polgári szolgálatot lehet kérelmezni. Akár egy nappal a katonai eskü előtt is előadható az igény (nem kötelező írásban, a laktanyában megfogalmazni, elég szóban közölni); a delikvenst hazaengedik. Eskü után le lehet húzni a függönyt, leszerelésig semmilyen lehetőség nincs.

(Én ’80-ban születtem, ezt a szöveget tehát valamikor tizenhét éves koromban olvashattam először.)

Korábban miért nem beszélt nekem erről senki? Vagy nekem nem kellett volna tudnom arról, hogy a katonaságot akár el is lehet kerülni? És ha nem kerül a kezembe ez az újság? Akkor mi van? Bevonulok?

Bevonulni. Ez is mekkora egy baromság. Mindig is időpocsékolásnak tűnt az egész, a háború meg túlságosan kézzelfoghatónak. Akkoriban éppen Szabadkát bombázták, és Szabadka ott volt a szomszédban. Régebben rendszeresen jártunk Jugóba, de amióta nem volt Jugó, inkább nem mentünk. Mert minek.

Tőlem gyakran kérdeztek olyasmit gyerekkoromban, hogy „mi leszel, ha nagy leszel?” Micsoda értelmetlen kérdés. Mégis honnan tudhatnám? Tűzoltó. Esetleg vadakat terelő juhász. De hogy katona nem leszek, az kurvaélet. Ezek után meg pláne. Engem aztán nem visznek sehova.

Mintha tegnap lett volna. Egy haverom meg én éppen hazafelé tartottunk a kocsmából, amikor az egyik utcasarkon tüzet kért tőlünk egy gépfegyveres kiskatona. El sem tudtuk képzelni, hogy minek vezényelték oda azt a szerencsétlent. Mégis kitől kellett volna megvédenie? A szerbektől? És hogyan? Egy magyar katona egyetlen szuronnyal persze többet ér, mint egy amerikai ötezer rakétával, de akkor is.

Gondolom, adtunk a kiskatonának tüzet, talán rágyújtottunk mi is, már nem emlékszem, de az biztos, hogy miután elköszöntünk tőle, inkább visszamentünk a kocsmába, hogy megigyunk még néhány sört. Valamivel le kellett vezetnünk a feszültséget.

Ez a haverom később azt adta elő a sorozáson, hogy öngyilkos hajlamai vannak, meg hogy szabadidejében kisállatokat kínoz. Be is utalták néhány hétre a pszichiátriára, de aztán természetesen alkalmasnak találták, mert a hadseregnek minden épkézláb emberre szüksége volt, neki meg nem hiányzott se a keze, se a lába. Én erre képtelen vagyok, gondoltam, akkor már inkább a polgári szolgálat.

(De ugye nem vagy buzi? Ezt most azért kérdezed, mert nem akarok katona lenni? Mi másért? Nem vagyok buzi. Anarchista vagyok.)

Végül nem vonultam be. De ha nincs ez az újság, valószínűleg be sem adom a kérelmet, amiről persze ordítva próbáltak lebeszélni mindjárt a sorozáson. „Magából nagyszerű tüzér lenne!” Az lehet, de én nem akarok tüzér lenni.

Volt még egy elbeszélgetés néhány héttel vagy hónappal később, ahol lelkiismereti okokra hivatkozva a felmentésemet kértem, amit aztán meg is kaptam.

Végül sikerült megúsznom a polgári szolgálatot is, mert addig jártam egyetemre, részben előre megfontolt szándékból, amíg el nem törölték az egészet a francba.

Háború esetén majd nyilván én is túsz leszek.

Apokalipszis most

Apokalipszis most

 

 

_________

Az írókat viszonylag nagy figyelem övezi, kíváncsiak a véleményükre, megnyilvánulásaik gyakran komoly visszhangra találnak a médiában – miközben a civil szervezetek képviselői és az általuk elvégzett munka majdhogynem láthatatlan. Ezért jött létre a Civilekről írók oldal, ahol magyar írók, költők teszik közzé személyes élményeiket, történeteiket, gondolataikat a civil társadalommal, a civilség fogalmával kapcsolatban. A Civilekről írók projekt eredetileg a Facebookon indult, egészen pontosan itt.

szerző
Ferdinánd Zoltán
publikálva
2018. jan. 02., 20:14
kommentek
0
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

Civilekről írók

A következő három hónapban ezen az oldalon magyar írók és költők civilekkel kapcsolatos szövegei jelennek meg.

Szerző adatlapja

Blog

még több cikk