Kiskanállal az óceánt

szerző
Csutak Gabi
publikálva
2018. jan. 15., 16:10
kommentek
0
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Csutak Gabi írása.

Már több hónapja hallgattam a veszekedéseket. Előbb csak visszafojtott, ingerült suttogást lehetett hallani, aztán félrecsúszó, egyre inkább kivehető hangokat: kiabálás, sírás, valami tompa puffanás, mintha asztalhoz, szekrényhez csapódott volna valami, aztán csend. Még egy darabig mozdulatlanul ültem, füleltem, töprengtem, hogy mit is lehetne csinálni. Visszakapcsoltam a zenét, és tovább dolgoztam.

Egyre gyakrabban hallottam ezeket a zajokat, és egyre jobban áthallatszottak, de mintha lényegében minden ugyanúgy zajlott volna le. De nemcsak a falon túli zajok ismétlődése rémített meg, hanem az is, hogy az én reakcióim is ugyanazok: hangosabban dobogott a szívem, füleltem, próbáltam kivenni, hogy mi történik, egy ponton azt éreztem, hogy valahogy be kellene avatkozni, aztán letettem róla, és végül visszatértem ahhoz, amit azelőtt csináltam.

Aztán egy vasárnap délelőtt hallottam, hogy egy nő sír a lépcsőházban, és időnként valamilyen kaparászó hangot is lehetett hallani, mint amikor egy kutya jelzi, hogy be szeretne menni az ajtón. Kimentem a lépcsőházba. A hang az alattam lévő emeletről jött. Haboztam, hogy mit csináljak, aztán elindultam lefelé a lépcsőn. A szomszéd nő az egyik ajtó előtt guggolt és sírt, közben időnként a körmével nagyon óvatosan megkocogtatta az ajtót, és kérlelte az élettársát, hogy engedje be. Megkérdeztem, mi a baj, segíthetek-e, de nem adott választ, csak rázta a fejét, és az arcába húzta a haját, hogy ne lássam. Kicsit még álldogáltam tanácstalanul, aztán lassan visszamentem a lakásomba, még füleltem egy kicsit, töprengtem, hogy mit lehetne tenni, végül visszakapcsoltam a zenét, és csináltam ugyanazt, amit addig.

De a következő napokban is ott motoszkált a fejemben az a kaparászó hang, nem tudtam szabadulni tőle. Elkezdtem az interneten családon belüli erőszakkal kapcsolatos cikkeket olvasni. Volt, amit már tudtam erről, volt, ami megdöbbentett, és persze röpködtek a számok, hogy minden ötödik nőt bántalmaznak, hogy évente átlagosan 50-en halnak meg családon belüli erőszak következtében. De azt még mindig nem láttam, hogy én mit tehetnék.

Pár nappal később sikoltozásra ébredtem, félálomban úgy tűnt, mintha egy állatot ölnének le. Valaki futott a lépcsőházban, és akkor már hallottam, hogy segítségért kiált. Amikor kimentem, láttam, hogy ugyanaz a nő, akit legutóbb az ajtó előtt guggolva láttam. Remegve kapaszkodott a korlátba, haját megint az arcába húzta, akkor vettem észre, hogy a keze és a haja is véres. Én még lebénultan álltam, amikor az egyik szomszéd kijött, és már hívta is a rendőrséget. A nő zokogni kezdett, és azt mondta, hogy majdnem megfojtották. Többen is kijöttek a lakásukból, vártuk a rendőröket. Egy-két perc múlva megjelent a nő élettársa, frissen borotválva, öltönyben, aktatáskával. Olyan arccal lépett ki az ajtón, mintha nem értené, mi ez a felfordulás, miért gyűltek össze a szomszédok. Senkiben nem merült fel, hogy meg lehetne akadályozni, hogy elmenjen. Nem a félelem hatott bénítóan. Annyira átlagosnak és ártalmatlannak tűnt, hogy egy pillanatra átvillant az agyamon: tényleg csak rossz helyen jár. A rendőrök egy perccel később érkeztek meg.

Utána napokig teljes volt a csend, mint minden komolyabb eset után. Aztán kezdődött minden elölről, a kiabálások, a sírás, a puffanások, és megint csend. Addigra rájöttem, hogy a NANE egyesületet bárki felhívhatja, aki hasonló dolgokat tapasztal a környezetében. Így hát telefonáltam. Nagyon nagy szükség lehet a munkájukra, ugyanis majdnem egy órán át próbálkoztam, mire sikerült beszélnem az egyik önkéntesükkel. Kedvesen és szakszerűen tájékoztattak, hogy mik a lehetőségek egy ilyen helyzetben.

Nem akarok belemenni a részletekbe, elsősorban azért, mert nem biztos, hogy képes lennék elég pontosan összefoglalni, amit hallottam, ezenkívül személyre szóló tanácsokat kaptam egy konkrét helyzetben, nem tudhatom, hogy mi az, ami általánosan érvényes mindebből. Mindenesetre ajánlom azoknak, akik hozzám hasonlóan családon belüli erőszak tanúivá válnak, hogy kérjenek segítséget olyan civil szervezetektől, amelyek ezzel foglalkoznak. Jellemző, hogy bár több honlapot megnéztem, és láttam, hogy áldozatoknak és érintetteknek szóló tájékoztatás és segélyvonal is létezik, sokáig nem jöttem rá, hogy nemcsak családtagok, barátok, tanárok telefonálhatnak, hanem mindenki „érintett”, aki érintettnek érzi magát.

Ez a konkrét probléma korántsem oldódott meg. Annyit remélek, hogyha legközelebb hasonló helyzet adódik, akkor már nem fogok olyan bénultan állni, eszembe fog jutni, hogy mit lehetne tenni, mit lehetne mondani. Ezenkívül tájékoztató füzeteket fognak postázni nekem, amelyeket eljuttatok az érintetthez és a szomszédokhoz is.

Sok kérdést felvetett bennem ez a helyzet. Például, hogy miért nem ismerem a szomszédaimat? Miért csak akkor jutott eszembe, hogy tegyek valamit, amikor az egyik halálfélelmében segítséget kért? Miért halogattam olyan sokáig a telefonálást? Egyáltalán képes vagyok odamenni egy idegenhez, hogy felajánljam a segítségemet?

Amíg a NANE önkéntesét hallgattam, megértettem valamit abból a példaértékű civil attitűdből, ami minden mondata mögött ott volt aranyfedezetként. A civilek azok, akik hajlandóak nekiállni, hogy kiskanállal merjék ki az óceánból a vizet, pedig ők képesek a leginkább átlátni, hogy erre milyen esélyeik vannak. Tudják, hogy milyen korlátozottak a lehetőségeik, nem naivak, nem idealisták, mégis arra koncentrálnak, amit megtehetnek másokért, arra, amit remélni lehet. Jó lenne, ha ezt minél többen el tudnánk tanulni tőlük.

_________

Az írókat viszonylag nagy figyelem övezi, kíváncsiak a véleményükre, megnyilvánulásaik gyakran komoly visszhangra találnak a médiában – miközben a civil szervezetek képviselői és az általuk elvégzett munka majdhogynem láthatatlan. Ezért jött létre a Civilekről írók oldal, ahol magyar írók, költők teszik közzé személyes élményeiket, történeteiket, gondolataikat a civil társadalommal, a civilség fogalmával kapcsolatban. A Civilekről írók projekt eredetileg a Facebookon indult, egészen pontosan itt.

szerző
Csutak Gabi
publikálva
2018. jan. 15., 16:10
kommentek
0
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

Civilekről írók

A következő három hónapban ezen az oldalon magyar írók és költők civilekkel kapcsolatos szövegei jelennek meg.

Szerző adatlapja