Pálya a magasban

Mr. G. történetei

Egotrip

Wimbledonban ismét győzött, ezzel Roger Federer lett a tenisz statisztikai királya: "trónra ült", "megkoronázták" és így tovább. Sokféle királyság létezik, ez nyilván csak az egyik, talán mind közül a legegzaktabb. Szubjektíve persze van, amit ennél is nagyobb királyságnak gondolhatunk; lehet, hogy Don Budge érte el a csúcsot 1938-ban, amikor a Roland Garros döntőjének megnyerése után maga Pablo Casals hívta meg őt egy házi koncertre. A cselló legnagyobb királya a vacsorát követően két órán át muzsikált - kizárólag a bajnoknak. Ez is csak egy történet, a statisztika viszont nem hazudik - mondhatnánk -, de tudjuk, hogy az igazi király leginkább a továbbhagyományozott történetek révén juthat az örökléthez. Ezek egy része olyan, ami csak vele eshetett meg, adott időben, adott helyen. Ennél azonban még többet jelent, ha olyan történetek is születnek, amelyek bárki mással is megeshettek, a továbbmesélők mégis a királyt teszik meg főszereplőnek. Bár a mondák tipológiájában tovább nem merészkednék, annyi azért valószínű, hogy a valódi királyok esetében a két történettípus együtt létezik. Az alábbiakban az egyetlen valódi teniszkirályról és történeteiről lesz szó.

Wimbledonban ismét győzött, ezzel Roger Federer lett a tenisz statisztikai királya: "trónra ült", "megkoronázták" és így tovább. Sokféle királyság létezik, ez nyilván csak az egyik, talán mind közül a legegzaktabb. Szubjektíve persze van, amit ennél is nagyobb királyságnak gondolhatunk; lehet, hogy Don Budge érte el a csúcsot 1938-ban, amikor a Roland Garros döntőjének megnyerése után maga Pablo Casals hívta meg őt egy házi koncertre. A cselló legnagyobb királya a vacsorát követően két órán át muzsikált - kizárólag a bajnoknak. Ez is csak egy történet, a statisztika viszont nem hazudik - mondhatnánk -, de tudjuk, hogy az igazi király leginkább a továbbhagyományozott történetek révén juthat az örökléthez. Ezek egy része olyan, ami csak vele eshetett meg, adott időben, adott helyen. Ennél azonban még többet jelent, ha olyan történetek is születnek, amelyek bárki mással is megeshettek, a továbbmesélők mégis a királyt teszik meg főszereplőnek. Bár a mondák tipológiájában tovább nem merészkednék, annyi azért valószínű, hogy a valódi királyok esetében a két történettípus együtt létezik. Az alábbiakban az egyetlen valódi teniszkirályról és történeteiről lesz szó.

Mr. G. élt-halt a teniszért, és ha tehette, minden évben elindult egy-egy versenyen a francia Riviérán. A nevezési lapon mindig csak ennyi állt: Mr. G., ennek ellenére mindenki tudta, kiről van szó - illetve majdnem mindenki. Az első világháború utáni zűrzavaros években történt, amikor Nizza kávéházaiban még gyakran robbantak ki spontán viták harcos jobboldaliak, még harcosabb baloldaliak és egyszerű nyárspolgárok között. Egy radikális ifjú épp az egyik legelőkelőbb helyet választotta, hogy lelkes szózatot tartson a monarchiák szükségszerű bukásáról, a szebb és jobb rendszerek eljöveteléről. Kényszerű közönsége figyelemre sem méltatta, ezért a heves szónok a szomszéd asztalnál addig csendben teázgató Mr. G.-hez fordult: "Maga nem így gondolja?" A válasz bizonytalanul hangzott: "Mit is mondjak erre?" Az ifjú még inkább tűzbe jött: "Maga csak nem royalista?" Mr. G. egykedvűen válaszolt: "Royalista, az nem. De én vagyok a svéd király."

V. Gusztávot a róla szóló számtalan történet igazi úriembernek, sőt valódi demokratának írja le. Jellemző rá, hogy a monarchiák újabb kori történetében talán egyedülálló módon sohasem viselte a koronáját, ellenben mindenkivel szívesen teniszezett. Alapvetően persze valamennyi sport megszállottja volt: síelt és korcsolyázott, ahogy az egy rendes svédhez illik, katonaideje alatt lovasversenyeken indult, sőt többször nyert is. Remekül úszott, emellett egész életében kiváló lövészként tartották számon, gyakran vadászott rénszarvasra, trófeái díjakat kaptak, és még a horgászat is érdekelte. ' volt az 1912. évi stockholmi olimpiai játékok védnöke, a Svéd Zsokéklub alapítója, de mindenek fölött: a teniszező király.

Teniszmániáját 1879-ben Angliából hozta magával, és bár a nép részéről akkoriban inkább értetlenségbe ütközött, már abban az évben megépíttette Svédország első pályáját. Ettől kezdve több mint hatvan éven át folyamatosan játszott és versenyzett, és összesen több mint kétszáz díjat nyert. A huszadik század első éveiben - ekkor elmúlt már negyvenéves - Svédország egyik legjobb párosjátékosaként tartották számon, egyik alattvalójával, Gunnar Setterwall-lal az oldalán 1906-ban - egy évvel még a trónra lépés előtt - győzött a stockholmi nyílt teniszbajnokságon. Hazájában és Franciaországban ezek után is évtizedekig szorgalmasan indult kisebb-nagyobb (hendikep) versenyeken - az inkognitó megőrzésére használt Mr. G. név eközben vált fogalommá -, gyakran neves teniszezők oldalán. A húszas-harmincas években a legnagyobb sztárok is szívesen ütögettek a szemüveges, ősz bajuszú, konzervatív módon elegáns úriemberrel, s ettől néhányukat csupán egyik rettenetes szokása riasztotta el: Mr. G. ugyanis meccs után sohasem mulasztotta el leültetni partnereit, hogy együtt fogyasszanak el egy-egy csésze kamillateát. Egyik kedvenc tenisz- és teatársa az "isteni" Suzanne Lenglen volt, a játékos, aki a húszas években forradalmasította és igazi médiaeseménnyé tette a női teniszt. A Lenglen légies mozgásáról akkoriban készült fotók még ma is csodálatosak, a fiatalon elhunyt "La Divine" azonban nem csupán "nyújtózkodásai" nyomán vált híressé, hanem mert ő volt az első hölgy, aki Wimbledonban olyan felsőben jelent meg, amely nem takarta az alkarját. Még nagyobb megdöbbenést keltett, amikor a játszmák közötti szünetekben húzott egyet-egyet az odakészített brandysüvegből. A királlyal persze csak teát ivott, de meccs közben azért eligazgatta az uralkodót. Az egyik versenyen például azt javasolta társának, hogy húzódjon egy kicsit balra. "A miniszterelnököm is mindig ezt mondja" - szólt a más történetekből is ismert válasz.

A tenisz és a politika nemcsak az apró történetekben fűződött össze a király életében, hanem a több emberöltőt felölelő emlékezetben is. Ifjúkorában, amikor még Grand Slam sem létezett, és Wimbledon is csak az első éveiben járt, William Renshaw volt az általa is csodált bajnok, a második világháború után pedig még hírt kaphatott Asbóth József párizsi sikeréről. Fiatalon még találkozott III. Napóleonnal és Viktória királynővel, túlélt három német császárt és túlélte Hitlert is, sőt, megérte a hidegháború kezdetét. A XX. századi történelemre jellemző módon a svéd király legfontosabb tenisztörténete végül is a németekhez és Hitlerhez kapcsolódik. A harmincas évek közepén Berlinben tett látogatása során V. Gusztáv a náci diktátorral folytatott megbeszélés után közvetlenül a teniszpályára sietett, ahol tüntetőleg a német teniszéletből zsidó származása miatt kizárt Daniel Prenn-nel játszott meccset. A háború idején pedig nagy valószínűséggel neki köszönhető, hogy életben maradt az orosz frontról visszatért és Svédországban befogadott német teniszsztár, Gottfried von Cramm, illetve a koncentrációs táborba zárt - és csak 1945-ben szabadult - francia bajnok, Jean Borotra.

Mr. G. csupán 1946-ban, 88 éves korában - orvosai tanácsára - tette le végleg a teniszütőt; ezek után időtöltésként már jobbára csak a szivarozás és a kötögetés maradt számára. V. Gusztáv a világ akkori legidősebb uralkodójaként és a tenisz koronázatlan királyaként hunyt el 1950-ben.

Figyelmébe ajánljuk

Kárpáti Judit: A tiszta olaj könyve

"Ahogyan sok más helyen, újfent találkozom a jelenséggel: azt a szót, hogy zsidó, nehezen mondják ki. Nincsen e mögött ártó szándék, ami mögötte van, az pontosan a semmi. A gondolatok hiánya, az erről való gondolkodás hiánya." Kárpáti Judit megrázó írása nem ismert családtagokról, Tiszavasvári egykori izraelita közösségéről.