Vágvölgyi B. András: Elektrosokk

publikálva
1996/41. (10. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Befejeződött a nagy mű, igen, a gép forog (persze képletesen, a számítógépben nincs semmi, ami forogjon, alapvető különbség ez mechanika és komputerelektronika között, de ebbe most ne menjünk bele), az alkotó meg pihenés helyett kitalál valami mást. Harmincnégy hete kezdődött az Elektrosokk, a többi Egotriphez hasonlóan, fél évre lett kitalálva, ezt nyolc héttel sikerült sztahanovista mód túlteljesíteni. Más rendszer lesz, más szerzők, vetésforgó, több izgalom. Színesebb, érdekesebb. Fejlődünk, mint szoktunk. A digitális forradalom sem marad ki a jövendő Egotripek közül, Bodoky kollégám és harcostársam fogja követni a témát Fájllövés címen. (BTW - by the way; apropó, a számítógépes zsargonban -, szokás lapunkat kritizálni, hogy túl sokat foglalkozunk az Internettel, keveset a magyarokat is érdeklő s érintő témákkal, mint a korrupciós botrányok, a televíziós vetélkedők, a nemzeti hagymáz, az elszegényedés vagy a nyers sertészsír fogyasztása. Nos, hadd jelentsem ki ismételten és ünnepélyesen: a digitális forradalom korunk legfontosabb eseménye, amely alapvetőbben befolyásolja majd a világot meg az emberiség jövőjét, mint a gőzgép és a robbanómotor együttvéve; olyan mélységig, mint a tűz megszelídítése vagy a maghasadás mesterséges előidézése.)

Befejeződött a nagy mű, igen, a gép forog (persze képletesen, a számítógépben nincs semmi, ami forogjon, alapvető különbség ez mechanika és komputerelektronika között, de ebbe most ne menjünk bele), az alkotó meg pihenés helyett kitalál valami mást. Harmincnégy hete kezdődött az Elektrosokk, a többi Egotriphez hasonlóan, fél évre lett kitalálva, ezt nyolc héttel sikerült sztahanovista mód túlteljesíteni. Más rendszer lesz, más szerzők, vetésforgó, több izgalom. Színesebb, érdekesebb. Fejlődünk, mint szoktunk. A digitális forradalom sem marad ki a jövendő Egotripek közül, Bodoky kollégám és harcostársam fogja követni a témát Fájllövés címen. (BTW - by the way; apropó, a számítógépes zsargonban -, szokás lapunkat kritizálni, hogy túl sokat foglalkozunk az Internettel, keveset a magyarokat is érdeklő s érintő témákkal, mint a korrupciós botrányok, a televíziós vetélkedők, a nemzeti hagymáz, az elszegényedés vagy a nyers sertészsír fogyasztása. Nos, hadd jelentsem ki ismételten és ünnepélyesen: a digitális forradalom korunk legfontosabb eseménye, amely alapvetőbben befolyásolja majd a világot meg az emberiség jövőjét, mint a gőzgép és a robbanómotor együttvéve; olyan mélységig, mint a tűz megszelídítése vagy a maghasadás mesterséges előidézése.)

Harmincnégy héttel ezelőtthöz képest mi változott a digitális forradalom magyarországi színterén? Elég sok, és viszonylag kevés. Megnyílt az első igazán profi cybercafé Budapesten, és majd minden magyar újság megcsinálta a maga digitális variánsát - 1995-ben a Magyar Narancs még az egyedüli magyar sajtótermék volt a cyberspace-ben, ez mára nagyon megváltozott -, a magyar miniszterelnök valamely hideg verítékes-ludvérces éjszakáján megálmodott új-régi rendőri szerve igazi szingapúri módon nyúlt az Internethez az esztergomi kecsupos robbanás ügyében, és továbbra is megmaradt a helyi telefonhívások díjának időegységenként és nem átalányban való elszámolása még a számítógépes felhasználás esetén is, mely intézkedés a digitális forradalom előrehaladtának legnagyobb kerékkötője, megítélésem szerint a fasizmus egy - s nem is a legkevésbé visszataszító - formája. Letisztult az Internet-szolgáltatók piaca, estek az árak, és nagyságrendekkel többen férnek hozzá, tudnak róla, mint fél évvel korábban. Sikk a névjegykártyákra e-mail-, sőt igazán jobb helyeken web-címet is feltüntetni, kéthetente van valami komolyabb konferencia, tévéműsorok indultak s haltak el, Internet ömlik a rádióból, és a lapok számítástechnikai mellékletekkel kedveskednek az olvasóknak. Vannak biztató kezdeményezések a necc felhasználásáról az oktatásban, a számítógépesítettségben felzárkózunk Európához.

Utóbbi elég nagy baj, már hogy Európához, és nem Észak-Amerikához vagy Kelet-Ázsiához zárkózunk fel, amelyek nagyságrendekkel fejlettebbek, mint a nyugat-európaiak, de ez már így szokott lenni, nekünk mindenből a másodlagos frissességű jut. Láttam ´95 nyarán egy világtérképet az Internetet alkotó helyi hálózatokról - amelynek persze megvoltak a pontos kritériumai és definíciója, de ezt most mellőzöm. Akkor Angliában, Franciaországban és Németországban 5-5 teljesnek tekinthető helyi hálózat volt, Olaszországban 3, Svédországban 1. Ettől keletre a legközelebb Kínában volt hálózat, szám szerint 22, Dél-Koreában 45, Japánban 90. Ausztráliát, Kanadát már elfelejtettem, az Egyesült Államokban viszont 1700 helyi hálózatot tartottak nyilván. Körülbelül ezek a digitális fejlődés arányai, ami persze számunkra nem kedvező, de meg lehet ezt is szokni, meg is szoktuk az utóbbi néhány száz év alatt. Ettől még van magyar szájberszpész, lesz is, fejlődni is fog, csak kisszerűbb, buheráltabb, lassúdadabb lesz, mint a piacvezető országokban, de ez így van rendjén, ha nem így lenne, nem is lehetne a miénk.

Para-Kovács Imre

Én-teriőr

A veszprémi Helyőrségi Művelődési Otthon igazán csodás műalkotás, világos terei biztos kézzel tagoltak, büféje otthonos, színpada pedig egyenesen pazar. Jó ezt tudni, még akkor is, ha sohasem jutunk el oda. Budapesten is vannak ilyen kellemes terek, itt van például a Szikra Lapnyomda ebédlője vagy a Hajnal Imre Egészségügyi Továbbképző Intézet aulája, hogy most csak a kedvenceimet említsem. Fontos, hogy az ember hol tölti az idejét, mert Makovecz Imrével egyetemben vallom, hogy az épületeknek személyiségformáló erejük van. Nem csak az számít, hogy milyen a földsugárzás, vagy merre futnak a vízerek, hanem az is, milyen a szoba kialakítása, belmagassága, tetőszerkezete. Ismerek egy embert, aki sokáig lógatta az orrát, aztán másik lakásba költözött, és azóta nem. Ilyen egyszerű.

Engem mondjuk ezeken kívül még befolyásol a villamos távvezetékek közelsége is, ösztönösen kerülöm a póznákat, leszámítva azokat a pillanatokat, amikor az ember már nem kerül, jöjjön, aminek jönnie kell, szaladjanak a fák, úgymond, fusson a szekér. A magasfeszültségen kívül hat rám a nullpontenergia, a reggeli pezsgő a kád szélén és a Népszava Magazin címlapja is, de ezeket már nagyjából megtanultam kezelni, élek velük és vissza. Most egy kicsit szűkösebb napok jönnek, nem lesz annyi apokalipszis, mint ahogy Önök már megszokhatták hétről hétre, rövidebb-hosszabb pihenők lesznek, új horizontok nyílnak, friss halálraítéltek járkálnak majd. A rombolásnak vége, részben bevégeztetett, mostantól Önökön a sor, hogy táncoljanak a romokon. Életnek, halálnak dinamikája van, nem lehet csak úgy beleszaladni tárt karokkal ebbe a terpeszkedő fekete lyukba, mint egy gumizsiráfba a Ligetben, hát táncolok még kicsit az eseményhorizonton, nem kímélem a karmámat, megpaskolom a röntgenorvos arcát, amikor hebegve próbál valami megnyugtató dumát lökni a tüdőmön látható foltokról, aztán gyorsan táviratot fogalmazok, nehogy készületlenül érje érkezésem a Léteztetőt: Hűtsd be a sört, Uram, megyek, részemről mondjunk MaNcsot, hogy teljesítsük részben kérésed és parancsod.

Turcsányi Sándor

Láthatás

Hol is hagytuk el?

Véget ért a második felvonás.

A szünetben műlesiklást gyakorolt a függöny és a bányászati megbízott. A többiek, jegyszedők, nézők, drapériák, Bodri macska hazamentek, mert a tévében kezdődött a fogathajtás, melyben a régió is érdekelt volt. Egy lyukas zápfogat kellett áthajtani két metsző (egyik fog, másik pont olló) és egy viharjelzés között, és akinek ez sikerült, felhívhatta Rózsa Gyurit, Dózsa Gyurit és a lelki segélyszolgálatot, hogy neve részt vegyen a bányavényekből, jutányosan.

Sajnos Martos Flórián Vulkán 2. típusú tévéje, egy nagyobb végkielégítés reményében, aznap mondta föl a titkosszolgálatot, így a jeles színidirektor szégyenszemre visszaódalgott a kultúra távolról sem jó külsejű fellegvárába. Égett pofájáról a bőr, ilyet, hogy tudniillik egy előadást a tapsrendig követett volna, utoljára Rákosi alatt csinált, és azóta is bánta. Bosszút forralt, csak a rezsón, a gázt egész Tatabányán kikötötték, a monoxid végett. Útba ejtette Herbert von Hohenzollern bolgárkertészetét, ahol ezerért paradicsomot vett, a rohadtból adjon, kedveském, betegnek lesz, mondta, és hagyta, hogy Herbert másodszor is leköpje.

A harmadik felvonásban már csak fél szívvel és zónazúzával játszottak a fiúk. Petőfi Gergely eltökítette valahová a "kurvaanyád botocskámat", mely az egész drámát megoldotta volna, így a szereplők látszatmegoldásokat alkalmaztak időhúzásos jelleggel.

Szóval már nagyon unták Tatabányát, szívük Dörögdre húzott, Babához a Négytüdejűbe.

A színigazgató megdobálta őket paradicsommal, mire ők hozzávágták a zongorát, és fölszálltak egy arra járó csillére. Meg se álltak Dörögdig.

Azóta járja a mondás, elsősorban a Tatabánya-Vértesszőlős-tengely mentiben, hogy megbukott, mint Rottenbiller.

Kovács Kristóf

7, hó

Tarajos gőte: parabiológiai képződmény, egyszerre költő, közalkalmazott és kétéltű, Rút Ernő protoirodalmi álfirkász álneve, amelyet harmadik (a R. E. a második) énjének tiszteletére vett fel, ha nem is a keresztségben, de sok tekintetben hasonló körülmények és baljós előjelek között. Nem tudni, három ismert formája közül (és lehet, hogy még több is van) melyikben a legijesztőbb küllemű, de a verseny szoros és erős, a mezőnyt az sem gyengíti, hogy a formák átfedik egymást. Költőként ő az egyetlen, aki farkának lecsippenődését nemhogy túlélni hajlamos, de a veszteséget önerőből képes pótolni, bár az új sosem olyan jó, mint a régi volt: vagy útban van, vagy még ott sincs, sosem olyan vastag rajta a porréteg, mint a t. g. többi részén, ezáltal kellemetlen közfigyelmet és számos, ebből fakadó félreértést provokálva.

Ezeket a közalkalmazott boronálja el, miközben kétéltű módjára éppen egy másik elemben tartózkodik, mint ahová eredetileg indult: szárazon vibráló torokkal legyeket les, hogy elfogyassza őket, miközben körülötte, fák árnyas lombjai közül vagy a zsombékos nyugodalmának mélyéről madárcsicsert és egzotikus halászlérecepteket sodor a fülébe (pedig az nincs neki) az alkonyati Zephyrus; vízben viszont didereg és egyfolytában gyanakszik, hogy a víz majd hirtelen mélyülni kezd, és akkor jól kiderül róla, hogy nem is kétéltű, legfeljebb másfél.

Pedig nem: ő fél, például attól, hogy ismeretlen embertársa használt autójának betolására kéri fel, mire ő, ahogy szokta, engedelmeskedik (szenvedélye az engedelmeskedés), és beletolja a járművet az első arra vetődő rendőrjárőrbe; vagy hogy kívánnivalókat, esetleg épp kénköves füstöt hagy maga után. Ezeket, hogy ebből az éncsoportosulásából - a kétéltű közalkalmazottéból tehát - kievickéljen, gyorsan lekölti. Ha kell, akár adott n-számra is, mivel költőként sem feledkezik meg közalkalmazotti mivoltáról. Legfeljebb magáról néha-néha, de akkor mindig jön valaki, és emlékezteti.

Ilyenkor mély hálát érez, amelyet sűrű bocsánatkéréssel próbál leplezni vagy megerősíteni, ez neki is mindegy, majd - mert időközben ráébred, hogy szonettkoszorúját egy vibráló torkú, nyelvét izgága indulattal öltögető légyvadász karmocskákban végződő mellső végtagja nyújtja át - sűrű búcsúzásba fog, köszönöm, hogy meghallgattak, súgja a - felőle legalábbis úgy tűnik, rá figyelő - fülekbe, mi?, hallja a választ nyolc(±n)ezer torokból, mondom, köszönöm, hogy meghallgattak. Hogy mondja?, érkezik a válasz, köszönöm - ordítja most már, torka vibrál, szeme meredt, nyelve két utcával odébb - hogy, folytatná, de megunja. Vállat (pedig az sincs neki) von, otthagy csapot, az Úszóleckék kezdőknek című kiadványt, papot, és csobbanva a nagy valószínűséggel előbb vagy utóbb csakugyan aggasztóan mélyülni kezdő vízbe veti magát.

publikálva
1996/41. (10. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk