Vége az iskolaévnek, diák és tanár egyaránt megkönnyebbülten fellélegzik.
Hiába, ebben nőttünk fel, így vagyunk szocializálva. Az iskola borzasztó, fárasztó és unalmas, örülünk, ha szünet van, és még jobban, ha vége. A hátunk közepére kívánjuk, utáljuk, elegünk van belőle. És ha egyszer végleg vége (kinek mikor – 16 vagy 14 évesen, érettségivel vagy diplomával), egy életre elegünk lesz abból, hogy minket bárki is tanítson, hogy készülni, felelni vagy akár csak másokat meghallgatni kelljen. Hagyjanak minket békén.
| ||
Ha valaki azt keresné, hol a helye az oktatásnak a kormányzat jelenlegi működésében, ne elsősorban arra gondoljon, hogy a Klik nevű vízfej hogyan keseríti meg a tanárok és az egész közoktatás életét, hogyan kellemetlenkedik naponta, és hogyan kell kibírni, kijátszani vagy kedvét keresni; ne is az jusson az eszébe, hogy mostanában maga a kormány mondja meg, mit, kik és hogyan tanítsanak az egyetemeken, magára vállalva az akkreditáció bonyolult, felelősségteljes munkáját, és alig burkoltan fenyegetve egyes felsőoktatási intézményeket; és még csak az se, hogy az óvodai gondozónőktől az egyetemi professzorokig gyalázatos fizetésekkel kényszeríti megalázó különmunkákra és méltatlan életvitelre az egész szektort. Nem. Mindez nagyon fontos, de talán mélyebben van a lényeg.
Az oktatásból van elegük, de nagyon.
Abból, hogy valaki okosabbnak, képzettebbnek, bölcsebbnek vagy tájékozottabbnak képzelve magát bárkinek megmondja, mit kellene tenni. Mi helyes, hogyan érdemes gondolkodni, mi lenne logikus vagy célravezető. Hát nem, ebből elég. Vége van az iskolának, a sarkon a tanító néni képébe fújom a füstöt, csúnya szavakat firkálok az iskolaigazgató kapujára, kilyukasztom annak a hülye docensnek a biciklikerekét.
Ebben nőttünk fel valamennyien, értsük meg, hogy a kormány is így gondolkodik. Ugyan, ki mondhatná meg nekünk, hogy mit és hogyan? Nem és nem teszem vissza a polcra a Pisti kisautóját, mert nekem kell, és kész. Enyimé, elvettem. Ki a francot érdekel, hogy mi Uganda fővárosa? Dead vagy deaf, nem tökmindegy?
Csak hogy néhány példát hozzak az elmúlt napokból: Magyarországon senkit sem oktatnak ki az emberi jogokról, se a demokráciáról – mondta Orbán Viktor. Jól érzi a miniszterelnök, hogy ahogyan ő is, mindenki más utálja, ha bármit el akarnak magyarázni, valamire felhívni a figyelmét, egyenesen: oktatni vagy kioktatni. Pfuj, ebből bőven elég volt az a sok keserves év az iskolapadban, ezt egy életre letudtuk, soha többé. Aztán megszólalt az oktatás legfőbb felelőse, aki konkrétan a kémiával szembeni olthatatlan ellenszenvét juttatta kifejezésre, de könnyen lehet, hogy sorra kerülnek majd más tudományterületek is (miért, a fizika meg a matek, meg a sok történelmi hülyeség – évszámok, csaták –, vagy az értelmetlen modern versek, az talán jobb?), egyelőre visszafogottnak bizonyult. És most ismét a miniszterelnök: „Korábban arra akartak tanítani minket, hogy a jó vezető csak az intézmények menedzselésére koncentrál”, mondta Orbán, ámde szerinte ez nem igaz. Hát persze hogy nem – jön ez a sok hülye okoskodó, tudjuk mi a magunkét, ne tanítson senki, kinőttünk már abból.
Röviden: vége az iskolának, és aki végleg kijárta, annak nemcsak egy életre el is megy a kedve attól, hogy valaha bárki is oktassa, hanem ki is kéri magának, és ha teheti, édes bosszút áll mindazokon, akik élete egy szakaszát megkeserítették. Menjen minden oktató a francba, örüljön, hogy ennyivel megússza.
