A jóságos rendőrök megmutatják

  • narancs.hu
  • 2015. január 4.

Fekete Lyuk

Idegenrendészeti eljárást indítottak 41 koszovói, 9 afgán, 1 szír és 2 iráni állampolgárral szemben, akiket 2014. december 29-én és december 30-án, Tompa, Bácsszentgyörgy, Kunbaja és Kelebia térségében ellenőriztek a járőrök.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint „a rendkívüli hidegre tekintettel a kirendeltségek járőrei a fűtött előállító helyiségekben, illetve a melegedőben elhelyezett határsértőknek és gyermekeiknek takarókat, valamint a Vöröskereszt és a Máltai Szeretetszolgálat által biztosított adományruhákat osztottak szét, valamint – folyamatosan rendelkezésre álló – forró teával is ellátták őket”.
Mindezt a police.hu rendőrségi portálon osztják meg velünk, ám nemcsak szóban, képekben is. A közleményhez fotógalériát is csatoltak. Nézzék meg önök is, hogyan dokumentálták az „akciót”. A magunk részéről nem találunk szavakat.

false

false

false

 

Figyelmébe ajánljuk