Maksa Zoltán még mindig nem érti, miért gáz nők megerőszakolásával viccelődni

  • narancs.hu
  • 2015. január 4.

Fekete Lyuk

Szerinte félreértették, ő csak azt hangsúlyozta, „hogy a témával foglalkozni kell”. Aztán savazta kicsit az országot, meg az ELTE-s drogos diákokat, akiknek mindent lehet. Majd bocsánatot kért. Ez tényleg egyre rosszabb.

„Mintegy kétszáz magányos nő várakozik napok óta az ELTE jogi kar környékén, megerőszakolásban reménykedve” – mondta Maksa a HírTv-ben.

Ez volt az az álhír, ami lement élő adásban, és természetesen kiverte a biztosítékot sokaknál. Például a Nőkért Egyesület kérelemmel fordult a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz hatósági eljárás megindítása végett, a HírTv Paletta műsorának 2014. december 31-i adásában, az Újra Maksa Híradó című részében elhangzott tartalom miatt.

Maksa a rengeteg felháborodás után elnézést kért, de olvassák el az indoklást! A fickó nem érti az egészet!

„Szomorú vagyok, hogy sokan félreértettek, ezért elnézést kérek. Nem viccnek szántam, hanem a dühömet humorba fojtottam, és azt szerettem volna hangsúlyozni, hogy ezzel a témával bizony foglalkozni kell, hiszen nem szabadna, hogy több ilyen eset történjen. Nem a viccen, hanem a történet lényegén volt a hangsúly” – mondta a Vasárnapi Blikknek Maksa.

De ez már a finomított változat!

Hiszen az origo.hu, illetve a 444.hu fotója szerint Maksa nemrég még azt írta az Fb-oldalára: „Megint tanultam valamit. Mindenekelőtt azt, hogy ez már nem az az ország, ahol az ilyen poénokat pontosan tudták hova tenni, értelmezni. Vagyis meglátták a mögöttes dühöt, ami szülte, hogy ezeknek az újgazdag, ELTE-s, drogos értelmiségieknek mindent lehet! Na, ez ma már nem működik, sőt, ezek szerint nekik van igazuk... Istenem, hány ilyen volt már a híradómban 13 év alatt, és érdekes módon mindenki tudta, hogy nem vicc. Mindenkitől elnézést kérek, megkövetve mindazokat, akiket ez érzékenyen érintett!”

false

 

Ám ha volt is ilyen bejegyzés, ma már nincs ott.

Helyette ez van: „Mindenkitől szeretnék elnézést kérni a HírTv-ben elhangzott egyik hírem szóhasználata miatt! Azon belül is magától a HírTv-től, akiket akaratomon kívül ezzel kellemetlen helyzetbe hoztam. Idén nyáron lesz 33 éve, hogy hetente többször is kiállok néha több száz ember elé, mindig a maksimumra törekedtem, ez a fogalmazási hiba most becsúszott, mélyen megkövetek mindenkit, akit ezzel megbántottam! Tiszteletteljes főhajtással sok mosolyra okot adó napot kívánok az országnak!”

Szóval a végén talán Maksa is rájött, hogy elég már az újévi ámokfutásból, és cenzúrázta magát.

Szép kör volt, gratulálunk hozzá!

Ui.: Az elismerés természetesen a HírTv-nek is jár, amely képernyőre engedte ezt a micsodát.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.