Szüret extra: Ne hagyjuk szó nélkül, hogy a Jézusról szóló előadás producere zsidó!

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. febr. 06., 21:52
kommentek
15
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Stumpf András nem habozott rákérdezni erre az érthetetlen ellentmondásra. A rendező, Alföldi Róbert, az meg ateista! Mi folyik itt, kérem?

Rosta Mária, a Zikkurat Színpadi Ügynökség vezetője, az Alföldi Róbert rendezésében húsvétkor bemutatandó Passió XXI. című megaelőadás producere adott interjút a Mandinernek. Íme, két részlet:

Rosta: Nézze, nekem nincs saját gyerekem. Feltehetően szerettem volna, de amikor lehetett volna, akkor úgy döntöttünk a férjemmel, hogy nem lesz. Neki már volt az első házasságából két kislánya. Hogy is fogalmazzam meg: ha ilyen gyerekem lenne, mint Alföldi Róbert, annak örülnék. Annak igazán örülnék! Így pontos.

Stumpf: És érthető. Az már kevésbé, hogy miért épp önnek és miért épp Alföldivel kell belevágnia vallási témába, egy passióba.

Rosta: Mi ezzel a gond?

Stumpf: Nem gond, de másfél éve azt mondta magáról, hogy „egy zsidó lány”.

(...)

Rosta: Amire készülünk, az mindenki számára jó és pozitív élményt hordozó. És főleg senkit nem sért. Jóllehet már a sajtótájékoztató után a szélsőséges honlapok elkezdtek buzizni és zsidózni. A szokásos névtelen indulatok. Előadásunk pedig a mindig érvényes Jézust mutatja meg a 21. század körülményei között, Szabó Kimmel Tamás előadásában.

Stumpf: Mégis miért egy ateista producer és egy ateista rendező készít Jézusról bármit? Olyanok, akik szerint ő nem Isten…

 

A teljes interjú itt olvasható.

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. febr. 06., 21:52
kommentek
15
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 15 sálinger
    sálinger
    2017. február 08., szerda 12:28
    Igen, a Stumpf A. egy ilyen népnemzetijobbkonzervatív faszomtudja okoska, aki azért megpróbálja... Hátha sikerül. A kis ravasz. Nana...

  2. 14 rworse
    rworse
    2017. február 08., szerda 11:16
    Látszik a bokorból két nagy nyúlfül,
    látszik a bokorból Brekkencs orra,
    s még mi látszik a bokorból?
    Látszik egy tüskés hát!
  3. 13 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. február 08., szerda 10:35
    Pedig szegény Stumpf András csak azt tette, amit egy újságírónak tennie kell, a kérdéseivel lehatolni a dolgok mélyére, megpróbálni kiugrasztani a nyulat a bokorból (hátha kiderül, hogy Rosta Mária valójában egy orosz pópa, Alföldi Róbertnek meg van vagy tíz gyereke, a fele római katolikus, a másik fele meg görög), de a soros-gárdisták mindenbe belekötnek.
  4. 12 rworse
    rworse
    2017. február 08., szerda 07:39
    Az már képzelgéskéjelgésszédelgés, amit itt műveltek.
  5. 11 sálinger
    sálinger
    2017. február 08., szerda 06:38
    Hát, ez el lett képzelve. Színigaz. Ahogy az csak elképzelhető egyáltalán. Ha valaki pedig elképzelni sem tudná, hogy lehet ilyesmi még akár csak elképzelni is, az képzelje el, hogy ezt az elképzelhetetlenül elképzelhetetlen elképzelést egyszer még oktatni fogják a szakirányú felsőfokú műintézményekben. Na most képzeld...

  6. 10 szegedi789
    szegedi789
    2017. február 07., kedd 21:16
    És egy hülye kérdés feltételéhez mit kell, és mit nem kell teljesíteni ? Mi az aktuális mérce ? Mit kezdjünk a helyzettel, ha riportalany az ateista Mel Gibson bőrébe bújt Jézus ? Egy kérdés megválaszolásánál/feltevésénél a családfában meddig ássunk le ? Egy ateista művész alkotása teszhet-é egy vallásosnak ? Vallás szimplán esztétikai kategória ?
    Mi van akkor , ha a budhistának teszik, de a református ingatja a fejét ? Mi van, ha az az ateista később zsidó vagy katolikus lesz ? És fordítva ? Hány éves a kapitány, ha az ő korában Mel Gibson öregebb volt Kálvinnál ? És a tényleg mély, filozófikus kérdéseket csak írhatnánk napestig . Innen látszik, S.A. még csak be se melegedett az egy-két hülye kérdésével ... Reméljük, amikor feltűnik legközelebb az atvén, hírtvén, echotvén, a balónál, m1en, mandineren, tusványosi szabadegyetemen stb. stb. , sokkal körültekintőbben jár el az igazán hülye kérdések feltételével. Ámen.
  7. 9 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. február 07., kedd 19:59
    Sálinger: – Na, most képzeljük el szerencsétlen Stumpfot, amint…
    Stumpf A.: – Bocsánat, de miért vagyok én szerencsétlen?
    Sálinger: – Csak.
    Stumpf A.: – Ez nem válasz.
    Sálinger: – De az.
    Stumpf A.: – Miért?
    Sálinger: – Hát, hogy kinyalhasd a valagam.
    Stumpf A.: – Oké. Tolja le a gatyót.
    Sálinger: – Dehogy tolom.
    Stumpf A.: – De igen.
    Sálinger: – Na, most már húzzon a…
    Stumpf A.: – Követelem, hogy tolja le!
    Sálinger (orrba vágja)
    Stumpf A.: – Aúúú! Ezt most miért kaptam? Hol vagyok? Elfelejtettem a nevem.
    Sálinger (megszánja): – Maga Stumpf István alkotmánybíró, volt kancelláriaminiszter, a Hazafias Népfront alelnöke. Na, ismételje el!
    Stumpf A.: – Kancellárbíró alkotmányelnök.
    Sálinger: Látja, milyen nagy embert csináltam magából?

    Függöny
  8. 8 rworse
    rworse
    2017. február 07., kedd 18:12
    Egyetértek az előttem szólókkal, a nyasgem helyett például az elefes lenne az adekvát válaszpatent Rosta részéről Stumpf részére az inadekvát kérdései kapcsán. Oszt jónapot.
  9. 7 sálinger
    sálinger
    2017. február 07., kedd 14:56
    Na, most képzeljük el szerencsétlen Stumpfot, amint éppen meg akarna felelni e kategorikus felajánlásoknak, amik valójában persze adott manőver tárgyában sokkal inkább világos felszólítások, sem mint lehetőségek permutatív taglalása.

    Szóval, nem is tudom... De engem azért kifejezetten idegesítene a tudat, hogy valaki éppen ki akarja nyalni a vala....mimet. Úgy ütném orrba, hogy a nevét is elfelejtené. Elképzelhető tehát, hogy Stumpf is ilyesmiktől tartva retirálna a felszólítás elől. Őt is meg lehet érteni valahol. Nagy lelkesen nekiállna segget nyalni, erre orrba vágják. Kinek hiányzik az ilyesmi...

  10. 6 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. február 07., kedd 14:36
    Én sem hiszem, hogy a körültekintő és előzékeny Stumpf András elébe akart volna menni a zsidóbuzizásnak, hiszen Rosta Mária elmondja, hogy „már a sajtótájékoztató után a szélsőséges honlapok elkezdtek buzizni és zsidózni”, tehát a buzizsidózás már megtörtént, azt már nem lehet megelőzni, Stumpf András minden őszinte, szívből jövő igyekezete ellenére sem.

    Ami meg a makacs „miért?”-eket illeti, Rosta Mária azt is válaszolhatta volna, hogy „Hát azért, hogy kinyalhasd a valagam!” (Ottlik Géza: Iskola a határon). Kérdés, hogy a mandiner lehozott volna-e egy ilyen interjút:

    – Mária, miért egy ateista zsidó a Passió producere?
    – Azért, hogy kinyalhasd a valagam!
    – De akkor miért nem maga volt Mel Gibson Passiójának a producere?
    – Hogy kinyalhasd a valagam!
    – Tulajdonképpen miért veszett össze Szörényi Örssel?
    – Hát, hogy kinyalhasd a valagam!
    – És a simicskista Kálmán Olga miért hagyta ott a hitgyülis ATV-t?
    – Hogy duplán kinyalhasd a valagam!

    Persze Rosta Mária sokkal bölcsebb volt ennél.

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

Nincsenek is fekete lyukak. (Stephen Hawking)

Szerző adatlapja
Összes blog Itt