A dieppe-i toronyőr - Georges Simenon: A londoni férfi (könyv)

  • - bbe -
  • 2008. február 14.

Film

A kisregény megjelenése idején, 1933-ban az ifjú Simenon már sikeres és jómódú krimiszerző volt, a háta mögött a Maigret-regények első sorozatával. A "félirodalomból" - merthogy a Maigret-ket annak gondolta - ekkoriban a magasabb műfajok és a magasabb irodalmi szférák felé tört, ekkor tett először kísérletet arra, hogy a felügyelő figurájától megszabaduljon. A londoni férfi mindazonáltal le se tagadhatná szerzőjét: a tájfestés, a hétköznapi élet megannyi rettenetes, kilátástalan részletének, s az emberi törekvések hiábavaló tragikumának takarékos, mégis plasztikus ábrázolásmódja visszaköszön megannyi Maigret-történetből.

A kisregény megjelenése idején, 1933-ban az ifjú Simenon már sikeres és jómódú krimiszerző volt, a háta mögött a Maigret-regények első sorozatával. A "félirodalomból" - merthogy a Maigret-ket annak gondolta - ekkoriban a magasabb műfajok és a magasabb irodalmi szférák felé tört, ekkor tett először kísérletet arra, hogy a felügyelő figurájától megszabaduljon. A londoni férfi mindazonáltal le se tagadhatná szerzőjét: a tájfestés, a hétköznapi élet megannyi rettenetes, kilátástalan részletének, s az emberi törekvések hiábavaló tragikumának takarékos, mégis plasztikus ábrázolásmódja visszaköszön megannyi Maigret-történetből. Miként Simenon vonzódása is az Atlanti-óceán északi fertályához, a ködhöz, a hideg párához, a barátságtalan tengerhez, a szürkéhez, a tompa fényekhez.

Ami A londoni férfit mégis komorabbá teszi a Maigret-regényeknél, az épp a felügyelő hiánya. Hisz ezekben a nyomozás végére, a gyilkos leleplezésével, bűnösségének bebizonyításával valamiképpen helyreáll a világ erkölcsi rendje (amely a bűntettel bomlott meg); s megnyugodhatunk nemcsak abban, hogy ezért a rendért az állam, azaz valamely, az egyénnél magasabb, absztraktabb létező szavatol, de abban is, hogy ez a rend igenis létezik. Van igazság, mert van igazságszolgáltatás.

Efféle minikatarzis azonban A londoni férfi olvasójának nemigen adatik meg. A regény végletes, tökéletes pesszimizmusa épp a hiábavalóságban, a részvét teljes hiányában, a közönyben, az embert körülölelő semmiben van. Maloin, a középkorú vasúti toronyőr élete pokol, körülbelül mint bárkié (csak ő még túl sok heringet is eszik). Pokol a szótlansága, a családja, a családja irtózása tőle, a szegénysége, a megalázottsága. Amikor kihalássza a félmillió franknyi angol fonttal teli bőröndöt a kikötő vizéből, egy pillanatra felvillan a remény: el lehet a toronyból menni. Kiléphet a saját életéből, felfelé, egy magasabb osztályba: aligha találunk olyan Simenon-hőst, akit ne ez a vágy hajtana, s ritkán olyat, akit ne a bűnre vinne rá. De nincs az a pénz, ami Maloin-t, a született vesztest fel tudná emelni. A félmillió frankot egy ugyanolyan nyomorulttól lopta, mint ő maga, a lopást pedig gyilkosság követi. A lúzerek egymás ellen fordulnak, a pénz pedig visszavándorol azokhoz, akiket megillet: a gazdag emberekhez. "Rendes ember vagyok. Nem kell haragudni rám" - gondolja Maloin, amikor feladja magát. De a beismerés épp oly értelmetlen, mint Maloin minden cselekedete az életben. Öt évet kap: az egyetlen vigasztalása, hogy nem fejezik le. Kilátástalan, szörnyű regény, melyből nincs menekvés sem az irónia, sem a rend helyreállása feletti megnyugvás felé.

Fordította: Csákó Gábor. Könyvfakasztó Kiadó, 2006, 140 oldal, 2000 Ft

Figyelmébe ajánljuk