narancs.hu: Nagyszerűen játszik gonosz nőket.
Glenn Close: Pedig eleinte pont a kedves, szende karakterekben fedeztek fel. Angyali imázsom volt egészen a Végzetes vonzerőig, melynek hősnője halálra rémítette a földkerekség összes nős férfiját. Azt hittem, utálkozó levelek garmadáját fogom kapni, de csak egy négyoldalas litánia érkezett. És szereztem magamnak egy megszállott imádót, egy stalkert is! Az a feladatom, hogy árnyalatokat vigyek ezekbe az elvetemült nőszemélyekbe, hogy ne csak színtiszta gonosznak látsszanak. Az emberek gyakran megkérdezik, miért tudok olyan jól megformálni gonosz nőket. Erre mindig mosolygok, mert szerintem egyáltalán nem olyan szörnyűséges alakok! Való igaz, rettenetesen viselkednek, de megvan rá az okuk.
narancs.hu: Kemény nőnek mondaná magát?
GC: A férjem nem tart annak. De szerintem elég erős vagyok, ha már kibírtam ilyen sok évet ebben a szakmában!
narancs.hu: Előkelő, jómódú családból származik. A szülei mit szóltak hozzá, hogy színészi pályára lép?
GC: Nagyanyám a 20-as években Párizsban élt, jóban volt Sacha Guitryvel. De a mi tősgyökeres New England-i családunkban nem illett egy nőnek ilyen hivatást választania, hát abbahagyta a színészkedést. Fiatal voltam, amikor útra keltem, és egy konzervatív folklórcsoport tagjaként énekeltem. Úgy tekintettek erre az időszakra, mint az én elveszett éveimre. Szerencsére észhez tértem, egyetemre mentem, és teljesen más értékrendet tettem magamévá. Sebész apám sokat segített a szerepeimnél. A Végzetes vonzerő végén hasba lőnek. A kezem csurom vér. Apám korrigált bennünket: ilyen lövésnél a vér a háton jön ki. Újra kellett forgatnunk a jelenetet.
narancs.hu: Nem számít hagyományos szépségnek.
GC: Sokan azzal jönnek oda hozzám, hogy „Maga sokkal jobban néz ki az életben, mint a filmekben”. Hát milyen bók ez? Olyan szörnyen nézek ki a mozivásznon?!
narancs.hu: Eredetileg ön játszotta volna a Veszedelmes viszonyok főszerepét a Broadwayn.
GC: Úgy volt, hogy Kevin Spacey és én váltjuk fel az angol szereposztást, de hamarabb lekerült a műsorról a darab, mint hogy erre sor kerülhetett volna. Úgy láttam, ezzel el is úszott a lehetőség, hogy eljátsszam a szerepet. De aztán jött a film. Akkoriban született a lányom, hét héttel ezután kezdtük a forgatást Párizsban. Hatalmasak voltak a melleim abban a fűzős ruhában, mivel a jelenetek között éppen szoptattam. John Malkovich szereti, ha sokszor veszünk fel egy jelenetet, én nem. Ő minden ismétléssel egyre jobb, én meg egyre rosszabb vagyok!
narancs.hu: Volt már mélyponton szakmailag?
GC: Forgattam egy hülye kis vígjátékot, a Maxie-t, amit szabályosan kivégeztek a kritikusok. Kissé megtört ettől a lendületem. Nem sokkal később kaptam egy könyvet ajándékba: ledorongoló kritikákat tartalmazott, melyeket olyan színészekről írtak, akikre ma minden idők legnagyobbjaiként tekintünk. Ez épp jól jött, mert felismertem, hogy mindenki átmegy ilyen mélyrepüléseken. Ha nem bírod a kritikát, ne lépj erre a pályára! Ilyen egyszerű.
narancs.hu: Több mint harminc éve van a pályán. Sokat változott ezalatt a nők ábrázolása a filmekben.
GC: Hollywood szereti, ha a női főszereplők holtan végzik, mint a Végzetes vonzerőben. Manapság az aggaszt, hogy a tömegkultúra ismét tárgyiasítja a nőket annak alapján, hogy mekkora a mellük, milyen ruhát viselnek. Megütközök azon, amiket a lányomtól hallok: remekül néz ki, mégis meg van győződve róla, hogy kövér. Az összes osztálytársának étkezési zavarai vannak. Agymosást végeznek az ő generációján.
narancs.hu: Sok színésznő panaszkodik, hogy Hollywood nem díjazza az érettséget, a tapasztalatot.
GC: Valószínűleg könnyebb a férfiak dolga Hollywoodban. Mert nőként harminchárom, harmincnégy éves korodon túl egyre nehezebb a fennmaradás. Kevés olyan történet van, ami erős középkorú nőkről szólna. Szerintem kollektíven az emberi faj még mindig nehéznek találja, hogy hatalmi pozícióban lásson nőket.
narancs.hu: A filmszínész a rendező kezében van. Nem kényelmetlen ez a függés?
GC: Az én kedves barátom, Szabó István imádja Bergman filmjeit. A Találkozás Vénusszal készítésekor megkérdezte Erland Josephsont, miért olyan jók a színészek Bergmannál. „Mert tudja, hova kell tenni a kamerát”, válaszolt Erland. Teljesen elfogadom ezt a helyzetet. Nem vonom kétségbe a rendező instrukcióit, hanem engedelmesen végrehajtom azokat, hiszen a film az ő víziója.
narancs.hu: Mennyire válogatós, ha szerepajánlatokról van szó?
GC: Az általam megformált alakok titkai érdekelnek. A Végzetes vonzerőben Alex Forrestnek nagy-nagy titkai vannak, amikről senkinek sincs tudomása. A nagy borzongásban egyedül sírok a fürdőszobában egy férfi halála miatt, aztán visszamegyek a szobába a többiek közé, akiknek gőzük sincs arról, mi megy végbe bennem. A színész ilyen titkokból él – az egyetlen kockázat, hogy kivágják a filmből a titkokat!
narancs.hu: Új filmjében, az Albert Nobbsban is nagy a titok: a hősnő férfinak álcázza magát.
GC: Egy mélységesen traumatikus élmény hatására okosan úgy dönt, hogy a viktoriánus korabeli Írországban inkább férfinak álcázza magát, hogy megélhetésre és biztonságra tegyen szert. Szállodai pincérnek áll, akinek foglalkozásából adódóan az a dolga, hogy észrevétlen legyen. Nem transzszexuális figura. Nagyon is praktikusan közelíti meg az élethelyzetét.
narancs.hu: 1982-ben keltette életre a szerepet az Off-Broadway egyik színházában. A 90-es években Szabó Istvánnal próbálta összehozni a filmváltozatot.
GC: A Találkozás Vénusszal után megkért, hadd írjon egy filmtervet. Fordítója, Prekop Gabriella írta meg a forgatókönyv első változatát. Éveken át próbáltam pénzt szerezni a projektre, de nem sikerült. Amikor együtt dolgoztam Rodrigo García rendezővel, aki a női lélek filmese, éreztem, hogy jól értene ahhoz, hogyan vegyítse a drámát és a humort ebben a rendhagyó történetben. Irtó nehezemre esett felhívni Istvánt, hogy elmondjam, mással próbálkozom ismét összerakni a projektet.
narancs.hu: Ön szerint Szabó mennyit vitt bele saját magából ebbe az önmagát másként láttató figurába?
GC: Éveken át mesélgettem a barátaimnak és a rendezőimnek Albert Nobbs sztoriját. Sokan nem értették. István azonnal felfogta. Azt mondta nekem: „Sokféle rezsim uralma alatt éltem Magyarországon, és az embernek mindegyikhez van egy külön arca.” Vagyis ő erősen politikai kontextusban értelmezte a történetet. Annak példájaként, hogy mi mindent megtesznek az emberek, hogy ellavírozzanak a felszínen. Sok olyan ember van a világban, akik nagy titkokat hordoznak magukban. A mentális betegség ilyen stigma. A húgomról csak 47 éves korában állapították meg, hogy bipoláris, pedig kamaszkora óta az volt. Még mindig sokan vannak, akik úgy érzik, titkolniuk kell a homoszexualitásukat. Egy felvilágosodott világban teljesen mellékes, hogy kinek mi a neme. Mert az emberek közötti kötődések számítanak, nemre való tekintet nélkül. És ez csak két példa. Nap mint nap úgy lépünk ki az életbe, hogy elrejtjük benső bajaink tüneteit. Minden áldott nap átrendezzük az arcunkat. Minden egyes pillanatban van valami érzésünk vagy reakciónk, amit elrejtünk a külvilág elől. Csak a rejtegetés foka különböztet meg bennünket. És hogy képesek vagyunk-e ezzel együtt élni, vagy sem.
