Csőd szélén az Orbán irodájától kőhajításnyira lévő orosz „kémbank”

  • narancs.hu
  • 2023. február 27.

Gazdaság

Az összes likviditási tartalékát felélte, a szankciók folytán pénzeszközei zárolva vannak.

Hosszú ideje zárolva vannak a budapesti székhelyű, de orosz hátterű Nemzetközi Beruházási Bank pénzeszközei a világ egyik legnagyobb pénzügyi értékpapír-tranzakciós cége, az Euroclear rendszerében – írja a hvg.hu hétfő reggel.

Egy kiszivárgott dokumentum szerint a bank igyekezett feloldani a zárolást, de a belga pénzügyminisztérium ebben nem partner. Még Nagy Márton is lobbizott az érdekükben. A bank az I. kerületben, a Lánchíd budai hídfőjénél, a Lánchíd Palotában működik, alig pár száz méterre a Miniszterelnökségtől.

A lap birtokába került dokumentum szerint a Nemzetközi Beruházási Bank egyik vezetője arról írt belső levelezésben, hogy az idei első negyedévre olyan súlyos hiányt prognosztizált, amit a hitelportfólió értékesítésével sem tudnának pótolni. De ha még a hitelei egy részét el is adná a bank, az eladási árengedmények miatt ez újabb jelentős veszteségekhez vezetne.

Az IIB 2022-ben szinte az összes likviditási tartalékát felélte, ezért az Euroclearben lévő pénzeszközei nélkül a bankot a fizetésképtelenség veszélye fenyegeti, vagy kénytelen lesz már 2023 májusában átsrukturálni a kötvényeit.

A Nemzetközi Beruházási Bankot a sajtóban gyakran csak orosz „kémbankként” emlegetik, a belga pénzügyminisztérium szintén attól tart, hogy szankciós listán szereplő oligarchák befolyása érvényesül a pénzintézetben.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.