Németh Szilárd törvénnyel szabályozná a PB-gázpalackok értékesítését

  • narancs.hu
  • 2023. június 3.

Gazdaság

A 11,5 kilós palackokból már tavaly tavasz óta hiány van.

A rezsibiztos az Origónak úgy nyilatkozott, hogy a kormány, a Fidesz-KDNP frakció, valamint a szolgáltatók támogatásával törvényjavaslatot készül benyújtani, amely „rendezi” a PB-gázpalackok piacán kialakult „helyzetet”, írja a 444.hu.

„Vissza kell térni a 11,5 kilogrammos töltőtömegre, aminek nem lehet magasabb az ára, mint a 10,9 kilogrammosé, és mindenhová, ahol erre szükség van, el kell jutnia a PB-gázpalacknak. Egyszerre kell fenntartani az ellátásbiztonságot és a megfizethetőséget” – mondta Németh Szilárd.

A HVG arra emlékeztet, hogy

a helyzetet a kormány okozta, amikor a „rezsicsökkentés” jegyében hatósági árat vezetett be a 11,5 kilós kiszerelésű palackokra:

hiány lett PB-gázpalackból, és ha van is, az kisebb töltőtömegű és drágább, mint korábban.

A 11,5 kilós, hatósági áron 5175 forintos palackokból már tavaly tavasszal hiány alakult ki, a három nagy szereplő közül a MOL és a Prímaenergia csak 10,9 kilós kiszerelést kínált, ezekhez 7000-8000 forintért lehetett hozzájutni. A hiány erősen sújtja a legszegényebb háztartásokat, ahol nincs bekötve a vezetékes gáz, vagy nyáron főzésre jellemzően palackos gázt használnak.

Németh Szilárd már tavaly márciusban beszélt arról, hogy a „kiskaput” be kell zárni, de jogalkotói lépés azóta sem történt, írja a 444.hu.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk