A laposföld-hívők súlya is kisebb, ha pont az Egyenlítőn mérjük

szerző
Hraskó Gábor
publikálva
2017. dec. 11., 17:20
kommentek
15
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nehéz elképzelni, de bizony púpozódik a víz a medencében, és hiába forog a Föld, nem dőlünk el.

A múlt heti laposföld-hitről szóló bejegyzés végén közöltem egy fejtörőt:

Építünk az óceánon egy medencét, amibe vizet teszünk. Az alábbi három ábra közül melyik ábrázolja azt, amit tapasztalni fogunk?

false

 

El kell árulnom, hogy ez a fejtörő eredetileg a laposföld-hívők fórumán jelent meg. Szerintük természetesen az „A” kép ábrázolja helyesen a szituációt. A „B” variációt azért tették fel, mert szerintük egyértelmű, hogy egy lapos fenekű „szabályos” medencében lapos a vízfelszín, és rá akartak mutatni, hogy milyen nonszensz feltételezni, hogy közvetlen alatta a tenger felszíne meg görbült. Mert ha a felső vízfelszín lapos, akkor miért lenne az alsó felszín görbült, ugyebár?

Természetesen a „C” változaton kacagnak csak igazán, mert

hát ki látott már olyan uszodát, amelyben púpos lett volna a vízfelszín.

Pedig persze a „C” változat a helyes. Az „A” változat is helyesnek tekinthető, ha kicsi méretekről beszélünk. De ha néhány ezer kilométeres a medence, akkor ott bizony már nem elhanyagolható a görbület, és tényleg a „C” ábrához hasonlatos. Kétségkívül furán néz ki a medencében púposodó víz, még nekem „gömbföld-hívőnek” is. De hát ez van, tényleg mélyebb lesz a víz a medence közepén, mint a szélein.

Kicsit könnyebben érthető mindez, ha más koordináta-rendszerben ábrázoljuk. Legyen a vízfelszín laposan ábrázolva, mert laikus szemléletünknek tényleg az tűnik természetesnek. Persze ez torzított ábrázolás, nem a valóságot tükrözi, de valahogy tényleg kényelmesebb. Ábrázoljuk rajta a medencét ugyanilyen módon torzítva. Az eredeti „C” ábrán is láthatjuk, hogy a medence falai nem merőlegesek a tengervíz felszínére, hanem befele dőlnek. A medence alja sincs mindenhol egyenlő távolságra a tenger felszínétől. Középen belóg. Ha egy ilyen medencébe vizet töltünk, és ebben a torzított perspektívában ábrázoljuk, akkor a medence vízfelszíne is laposként jelenik meg, és párhuzamos lesz a tengerfelszínnel.

false

Ismerve kedves laposföld-hívő polgártársaimat, most boldogan kacarásznak: „Látod, szerintük is természetellenes a görbült vízfelszín!” Nem, nem ezt mondom. Csak nekünk, laikus, mindennapi embereknek tűnik idegennek, furcsának a valódi megoldás.

De tudjuk, hogy elménk becsap, a világ furcsább és érdekesebb, mint azt a fotelben elmélkedve gondolnánk.

A Magyar Narancs Facebook-oldalán hozzászólásaikban néhányan gyanakodtak a „C” megoldásra, de nem voltak valami magabiztosak. Az egyik kommentelő szerint egyik ábrám sem helyes: „…a víz a tehetetlenségéből fakadóan a medencében a Föld forgásával ellentétes irányba árad, torlódik.” Ez érdekes feltevés, de tévedés. Hasonló ahhoz a lapos földes érveléshez, amely szerint egy forgó Földön hatalmas szélviharok lennének, mert a légréteg nem tudná követni a forgást, amelynek sebessége az egyenlítőn 1670 km/óra. Azt gondolná az ember, hogy a keleti irányba forgó Földön a gyorsulást okozó erő is keleti irányú. Pedig nem. Forgáskor a gyorsulást okozó erő merőleges a pillanatnyi haladási irányra, a Föld középpontja fele mutat. Mi ezzel az erővel ellentétes irányú, felfele mutató virtuális (tehetetlenségi) erőt, a centrifugális erőt érezzük (mint amikor a balra forduló villamoson jobbra dőlünk el).

Emiatt picit a mi súlyunk is kisebb az Egyenlítő mentén, mint ahogy a sarkoknál mérjük, vagy amit egy álló Földön mérnénk.

Nem dőlünk el a forgó Földön, hanem csak egy kicsit könnyebbek vagyunk, mintha állna. A kifele mutató tehetetlenségi erő az oka annak, hogy a Föld kissé ellipszoid alakú, az Egyenlítőnél ducibb, mint a sarkokon. Akkor lennének szélviharok, akkor lendülne ki a tengervíz és akkor dőlnénk el mi is, ha az álló Föld elkezdene egyre gyorsabban forogni. Ez mindaddig tartana, ameddig el nem érné a Föld a végleges forgási sebességét. Utána már nem lenne ilyen vízszintesen ható tehetetlenségi erő.

false

Mindez nem csak elmélkedés!

Pontos mérésekkel kimutathatók a súlykülönbségek, illetve a gravitációs gyorsulási különbség a Föld különböző pontjain. Ezek a különbségek passzolnak a gömb alakú Föld képéhez. Csak azért esik nehezemre azt írni, hogy ez is igazolja azt, hogy a Föld gömbölyű, mert ma mindez már nem igazán lényeges. Közvetlenül is észleljük, látjuk a Föld alakját az űrhajósok szemén és az általuk kezelt kamerákon keresztül.

szerző
Hraskó Gábor
publikálva
2017. dec. 11., 17:20
kommentek
15
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 5
    sálinger
    2017. december 12., kedd 09:15
    Simán visszaérkezhetnénk és vissza is érkezünk, köszönhetően a lapos földnek. Még ott, csak a Clark Ádám téren is le lehet gyalogolni 40 000 km-t úgy, hogy a végén csak be kell fordulni és máris ott vagyunk a nulla kilométer kőnél. Elhatározás és akarat kérdése az egész.

    A kishitűeket nem igazolja a valóság, mert, ha Föld gömbölyű lenne, akkor az elindulás után nagyjából félúton lepotyognának a másik oldalon, miként azt már Kolumbusznak is a szemébe vágták kora tudományának bátor szemléletű élharcosai.

    Jobb, ha mindenki beletörődik, visszaérkezés tehát csak a lapos Földön lehetséges.

  2. 4
    tiszapolgári
    2017. december 12., kedd 08:04
    Ha a Föld lapos lenne, akkor nem születhetett volna meg az a közmondás, hogy „A világot átéri, mégis egy tyúk átlépi (Egyenlítő).” Illetve, Budapest 0 kilométertől indulva, 40 000 kilométernyi gyaloglás után, nem érkezhetnénk vissza ugyanoda.
  3. 3
    rworse
    2017. december 12., kedd 07:19
    A Föld nyilvánvalóan lapos, hiszen ha eredendően gömbölyded lenne, akkor a tömegének a gravitációja által létrehozott térgörbület valami önmagába visszatérő hiperboloidot hozna létre, olyan meg nincs, és felszíne se lenne, amin élhetnénk. Vagyis a Descartes-féle alapvetés kiterjesztése: Gondolkodom, tehát lapos.
  4. 2
    KassaiSonka
    2017. december 12., kedd 01:04
    Sajnálatos, hogy éppen Hraskó Gábor terjeszt a Narancs oldalain áltudományos propagandát, mert a valóság tényei azok sajnos irgalmatlanul kemény dolgok. Ha ugyanis Hraskó Gábor kimegy az ajtaja elé, láthatja, ameddig a szem ellát, a Föld egészen lapos, de ha elfárad a tengerpartra, ott is csak ezt láthatja, azzal a különbséggel, hogy ott még a lapos rész végét is jól lehet látni! Már csak egy nagy tábla kellene oda: Itt a vége, látod!? Nem látod? Na,látod...

    Különösen nagy öngólt lőtt Hraskó Gábor az űrhajó példával, mert az űrben készült felvételek ezrei is azt bizonyítják, hogy a Föld tényleg semmi más, mint egy nagy lapos kerek korong. Akinek szeme van, láthatja.

    Az ún. laposföld-elmélet tehát nem elmélet, hanem a szigorú tények tudománya. Aminek egyik első előfutárát Albert Einsteinben tisztelhetjük, aki a független inerciarendszerek kapcsán bizonyította, hogy bennük az idő bizony egészen másként telik, amit az bizonyít világosan, hogy az egyik inerciarendszert a másikból nézve ez a különbség egyértelműen és világosan látható is! Mondta Einstein... Meg még írta is. Úgyhogy pláne.

    És ezt például a reneszánsz festők által felfedezett perspektivikus ábrázolás is bizonyítja, ami szigorú tárgyi tényeként mutatja be, hogy a távolabbi tárgyak mindig kisebbek a közelebbieknél! Aki ránéz ezekre a festményekre, meg az általuk ábrázolt tárgyi valóságra, ezt éppúgy a saját szemével láthatja, mint azt, hogy a Föld lapos. Hogy Bolyairól már ne is beszéljünk, akinek a párhuzamosai szintén a végtelenben találkoznak, mint tudjuk. A reneszánsz festők állítását tehát Bolyai, a mi Bolyaink az ő elképesztő matematikai éleslátásával bizonyította be, tisztán matematikai úton. Ennyi.

    Szóval nagy dolog a valódi, az igazi tudomány, Hraskó Gábornak pedig kis ideig szüneteltetnie illenék tévtanainak terjesztését, ha nem akar egyenesen a végtelen tudású, hatalmas fárosszal, Albert Einsteinnel szembemenni.

    Hogy sok mindennel együtt Bolyait meg a reneszánsz festőket már ne is emlegessük...

  5. 1
    tiszapolgári
    2017. december 11., hétfő 18:01
    A C a helyes válasz.

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

Hraskó Gábor

Tudósnak születtem aztán emberek közé keveredtem.

Hraskó Gábor
Szerző adatlapja

Blog

még több cikk