A pártállam saját magára költi adónkat

  • narancs.hu
  • 2015. május 15.

Hírnarancs

Az állam inkább saját működésére költ jövőre, mint jóléti kiadásokra, a Simon-ügyből semmit sem tudtak kihozni a nyomozó szervek (a Fidesz pedig már mindent kipréselt belőle), Budapesten óriásmecset épülhet, eltűnik néhány NB I-es csapat, és visszatér a májusi meleg – hírek a tavaszi véghajrából.

Költségvetés, te csodás!

Nem jó irányba változnak az állami kiadások 2016-ban a napi.hu elemzése szerint. Egy jó hír azért akad: az államadósság kamatkiadásai csökkennek. A kormány a bejáratott rogánizmussal az adócsökkentés költségvetésének nevezi a szokatlanul korán, már a héten benyújtott 2016-os költségvetést, ennek megfelelően az szja 16 százalékról 15 százalékra, a sertéstőkehús áfája 27 százalékról 5 százalékra csökken, mérséklődik a bankadó, és nő a kétgyermekes családok kedvezménye. A büdzsé funkcionális mérlege – amit maga a kormány készített el – azonban egészen más képet mutat. A lehető legrosszabb mix jött össze: a számok azt mutatják, hogy az állam működési kiadásai nőnek, a jóléti kiadások stagnálnak, a gazdasági költések csökkennek. Némely elemzők és újságok a takarékosság jegyében ünnepelték a kormányt, hogy a 2016-os költségvetés bevételi és kiadási főösszegei elmaradnak az ideitől, azaz a kormány kevesebb adót vett ki és költ el. A csökkenés oka azonban jóval prózaibb: nem az adóbevételek csökkennek, hanem az uniós támogatások. Az idei 2562 milliárd forinttal szemben 2016-ban „csak” 1401 milliárd uniós fejlesztési kiadás jelenik meg a büdzsében – ez a csökkenés oka mind a bevételi, mind a kiadási oldalon.

 

Simon-ügy: semmi sem derült ki

Lényegében lezárult az MSZP egykori elnökhelyettesének ügyében folytatott nyomozás − tudta meg a Napi Gazdaság. A félhivatalos kormánylap bennfentes információi szerint a nyomozóknak nem sikerült kideríteniük, milyen forrásból származik az eltitkolt 240 millió forint, sőt, ebben a kérdésben a svájci és az osztrák jogsegélykérelmekből nyert adatok sem nyújtottak semmiféle segítséget. Úgy tűnik, Simon Gábor védekezési stratégiája eredményre vezetett: az egykori honatya ugyanis a kihallgatások során nem tett érdemi vallomást, így aztán nem is fordulhatott elő, hogy ellentmondásba kerüljön bármilyen állítással, adattal, esetleg önmagával. Mint az köztudott, Simon az eljárás során visszafizetett több mint 128 millió forint adóhátralékot. Ennek a lépésnek a lényege a védekezés szempontjából egyértelműen az, hogy költségvetési csalás gyanúja esetén a kettőtől nyolc évig terjedő büntetési tétel korlátlanul enyhíthető, ha a gyanúsított még a vádirat benyújtása előtt megtéríti az okozott kárt. A lap szerint könnyen megtörténhet, hogy Simon nem vagy csak nagyon rövid időre kerül majd rács mögé a bíróság jogerős ítéletét követően. Az pedig szinte bizonyosra vehető, hogy a bécsi bankszámlán parkoltatott vagyon megmaradó részével – több, mint 100 millió forinttal − minden további nélkül rendelkezhet majd a volt szocialista országgyűlési képviselő.

false

Fotó: MTI

Tört árnyat nyújt a minarét – Mecset a Fehér úton?

Az Index cikke szerint óriásmecset, pontosabban egy nagyméretű mecsetkomplexum épülhet lapunk szerkesztőségének korábbi székhelye szomszédságában, a X. kerületi Fehér úton. A vélelmezhetően török beruházók a Vigyázó blog szerint már megállapodtak a kőbányai önkormányzattal is, a török nagykövet pedig tárgyalt a kerület polgármesterével. A látványtervek mindenesetre már a YouTube-on is megtekinthetők. A négy magas minaret között álló mecsetkomplexum és a hozzá kapcsolódó, több hektáros épületegyüttes (szállodával, étteremmel!) nemcsak Magyarország, hanem a közép-európai térség legnagyobb muszlim vallási központja lehet – már, ha megépül. A tervekről tudniillik a videón kívül eddig semmilyen információ nem jelent meg. Emellett azt sem tudjuk, kikkel telik majd meg egy ekkora vallási központ: a kicsiny magyarországi muszlim közösség mellett az építtetők esetleg az ország (igen valószínűtlenül rohamos ütemű) iszlamizációjában bízhatnak. S ne felejtsük, az utolsó török csapatok már az 1690-es évekre elhagyták hazánk mai területét!

 

Csipes és Dombvári a lebukásról

A kokainnal megbukó két válogatott kajakos, Csipes Tamara és Dombvári Bence a Hvg.hu-nak nyilatkozott arról, mit éltek át a mintavételkor, és mit gondolnak a tíz hónapos eltiltásról. A két sportolót a dunavarsányi edzőtáborban ellenőrizték, s a gyorsteszt alapján azonnal kiderült, hogy kokaint fogyasztottak. Dombvárinak düh, ijedtség és félelem volt az első reakciója – vallomása szerint magára volt dühös. Csipes ehhez képest bepánikolt, és nem akarta elhinni az eredményt, úgyhogy kért is egy B mintát.

„Ha mondjuk egy pozitív doppingtesztet kaptam volna vissza, akkor élve elástam volna magam. Mert az csalás. Én nem csaltam, hanem hibáztam. Egyszer. Nem vagyok hülye, a kajakozásból élek, nem tehetem tönkre magam” – fogalmaz Csipes. Mindkét kajakosnak a családjával volt legnehezebb szembenéznie, emellett érzik az össztársadalmi megvetést is (ennek megnyilvánulási formáiról nem beszéltek), csapattársaiktól azonban egy rossz megjegyzést sem kapnak. A kajak-kenu szövetség tíz hónapra tiltotta el a sportolókat. Kimarad nekik a bakui Európa-játékok, két válogató és a kvalifikációs világbajnokság. A napi sportlap friss híre szerint Csipes és Dombvári enyhítésért fellebbezett a kajak-kenu szakszövetségnél.

 

Magyar futball

Lassan tovább züllik a közvetett és közvetlen milliárdokkal, no meg stadionokkal halálra támogatott magyar futball: az MLSZ csupán fut az események után, amikor kétségbeesetten létszámcsökkentésről beszél. Annyi bizonyos, hogy a letartóztatott tulajdonosa (Tarsoly Csaba Quaestor-vezér) nélkül maradt Győri ETO legfeljebb az NB III-as indulásban bízhat (az sem lesz egyszerű), de nem kapott licencet a Lombard Pápa sem, melynek tulajdonosa, Bíró Péter éppen most váltotta házi őrizetre az előzetest. A MLSZ tisztviselői szerint a Kecskemét és a Pécs (itt az alexandrás Matyi Dezső a klubelnök) is kriminálisan működött, így jövőre licenc híján nem indulhatnak az NB I-ben.

false

 

Visszatér a május

A pénteki hűvös idő csupán egynapos kitérő volt: a hétvégére, mint az frissített prognózisunkból is kiderül, visszatér a remek májusi idő. A jövő keddtől, pláne szerdától kezdve pedig kifejezetten meleg, nyári napok köszöntenek ránk, sőt a hét közepétől akár néhány napos kánikula is. Erre azért már azt mondanánk: jobb lenne a 32-33 fokos meleget inkább júliusra tartogatni!

Figyelmébe ajánljuk