Lázár János norvég mintás pulóvert még köthet, megállapodást nem

  • narancs.hu
  • 2014. november 4.

Hírnarancs

Tönkreteszik az alternatív iskolákat, Fidesz-civilek 0 forintból, főpolgármester-helyettesek milliókért. Keddi hírek.

Rövid, súlyos betegség után, 77 éves korában, szerettei körében elhunyt Margitai Ági, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész színművész – adta hírül reggel az MTI. A művésznővel augusztusban készítettünk interjút, váratlan távozása mindannyiunkat megdöbbentett. Ezért a szokásosnál is nehezebb volt azt a vergődést végigvenni, amit ezen a tavaszias kedden a képünkbe vágtak „politika” címén.

false

 

Fotó: Németh Dániel

A Népszabadság cikkéből az derül ki, hogy a „nagy mű”, ami Hoffmann Rózsa nevéhez köthető, még befejezetlen. Való igaz, a közoktatás egykori nagyasszonyának figyelmét elkerülte az alternatív iskolák ellehetetlenítése, de – ahogy a dalban is – „azért vannak a jó barátok”… Jelesül Varga Mihály alias Miska, aki azonban soha nem lesz olyan nagyvonalú, mint egy főpincér. A lap szerint ugyanis a miniszter nemzetgazdasági tervezete szembemegy a közoktatási törvénnyel, amely szerint „a költségvetési hozzájárulás összege fedezi a nevelési-oktatási intézmény és a pedagógiai szakszolgálat ellátásához szükséges pedagógusok és a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazottak illetményét, munkabérét és ezek járulékait”. Nos, ennek lesz vége, ha Varga elképzelése teljesül, ő ugyanis azt tartaná helyénvalónak, hogy a civil szervezetek, alapítványok és gazdasági társaságok által fenntartott intézményekben a dolgozók bértámogatása mindössze 30%-os lenne, szemben az állami, egyházi (!) és önkormányzati iskolák 75%-os támogatásával. „Az egyházi oktatásra persze mindez nem vonatkozik, amiből az következik, hogy az államnak többet ér az egyházi iskolába járó gyerek, mint az, aki alapítványi intézménybe jár. Ez súlyosan diszkriminatívnak tűnik, ezért ebben az ügyben a Népszabadság az oktatási jogok biztosához, Aáry Tamás Lajoshoz fordult” – írják.

false

 

Fotó: MTI

Már csak hármat kell aludni, és megalakul az új fővárosi közgyűlés, az ünnepélyes aktuson Orbán Viktor is beszédet mond, ami már csak azért sem meglepő, mert van egy olyan sejtésünk, hogy a kis vezér eleve azt gondolja, hogy Budapest is az ő magántulajdona. Ha még ott nem is tartunk, de az biztos, hogy a leköszönő és a most alakuló közgyűlésről elmondhatja ugyanezt. Az viszont csak most derült ki, hogy az ünnepi aktus utáni első szavazás a főpolgármester-helyettesek javadalmazásáról szól majd. Az MTI híre szerint Bagdy Gábor leendő pénzügyi főpolgármester-helyettes havi illetményét 1 millió 37 ezer 57 forintban állapítja meg, amihez 155 ezer 559 forint költségtérítésre lenne jogosult, Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős helyettes havi 972 ezer 241 forintot kaphat, költségtérítése pedig 145 ezer 836 forint lehet, a humán területek főpolgármester-helyettesi posztjára jelölt Szalay-Bobrovniczky Alexandra illetménye havonta 907 ezer 425 forint lehet, költségtérítése pedig 136 ezer 114 forint. Az Index cikkéből kiderül, hogy míg Bagdy és Szeneczey eddig is e poszton városvezettek, az új emberről, Szalay-Bobrovniczky Alexandráról csak azt tudni, hogy a Századvég Alapítvány kuratóriuma elnökhelyettesének felesége. Kell ennél hitelesebb jogosítvány?

false

 

És ha már a vezetők… Délelőtti posztunkban írtuk meg, hogy egy „ősfideszes”, Habony Árpád „felfedezője”, a Forster Központ korábbi elnöke, Cselovszki Zoltán lesz az Iparművészeti Múzeum igazgatója. Pontosabban megbízott igazgatója, ugyanis – forrásaink szerint – „az építész végzettségű Cselovszkinak nincs meg a megfelelő végzettsége, ezért hosszú távon megbízott vezetőként irányítja majd a közgyűjteményt. Ez idő alatt elvégzi a múzeumigazgatók számára előírt vezetői tanfolyamot, s az elképzelések szerint az intézmény alapító okiratát úgy módosítják, hogy bekerül abba az építészet is, így elegendő lesz az ilyen irányú végzettség”. Ezek után már valóban kétségünk sincs afelől, hogy Cselovszkinál alkalmasabb személy nincs jelenleg a múzeum élére.

Az LMP közérdekű adatigénylést nyújtott be annak érdekében, hogy kiderüljön, kap-e közpénzt a Civil Összefogás Fórum, illetve a CBA és a Coop a Földművelésügyi Minisztériummal kötött stratégai együttműködés keretében, és ha igen, akkor milyen konkrét feladatok ellátására és mennyit? Az LMP tudni szeretné továbbá, hogy milyen szempontok alapján választotta ki a tárca a két üzletláncot és a CÖF-öt a feladat megvalósítására. Szél Bernadett hétfőn a parlamentben kérdezte a kormányt a fenti kérdésekről, azonban semelyik kérdésre sem kapott érdemi választ.

Válaszolt azonban a CÖF-CÖKA! Képzeljék el, kikérik maguknak az efféle sértegetést. Mint írják, „a Földművelésügyi Minisztériumnak semmi köze a CÖF-CÖKA, a CBA és a Coop Hungary között megkötött szerződéshez, de megnyugtatásul közöljük, hogy az utóbbi szerződés sem tartalmaz szervezetünknek semmiféle támogatást. A szerződők önkéntes munkával a magyar vidék érdekében kívánnak tevékenykedni”. És hogy végképp ne legyen kétségünk, ezt is írják: „Szél Bernadett képviselő asszony felfokozott kíváncsiságát szeretnénk gyorsan kielégíteni, ezért közöljük: a CÖF-CÖKA-nak nyújtott állami, tehát közpénzekből származó támogatás összege e projekt keretében 0, azaz nulla forint.” Annyit tennénk ehhez csak hozzá, hogy ugyanez igaz más „projektekre” is? Fidesz-kampány etc. (Nem sokkal később befutott a minisztérium válasza is, mit gondolnak, milyen szöveggel? Csak azért se írjuk ide, kitalálják azt Önök maguktól is.)

Valószínűleg véletlen egybeesés, hogy szinte ugyanekkor, a 444.hu jóvoltából látott napvilágot az a levél, melyben „kormányhivatalnok hív vadászokat és halászokat, hogy lássák ingyen vendégül a békemenet résztvevőit", amit ugyebár a CÖF szervez… Na, így már érthető, hogyan jön össze a bizonyos 0 forint. Igazán sajnáljuk, hogy Csizmadia László, a CÖF elnöke letiltotta a portál vele készült, témába vágó interjúját.

Végül egy tasli Lázár Jánosnak. Tove Skarstein budapesti norvég nagykövet a követségen rendezett sajtótájékoztató után kijelentette, hogy az illetékes norvég miniszter nem fogadta el Lázár János meghívását, pedig azokat a bizonyítékokat kívánta volna bemutatni a norvégoknak, melyek szerint az Ökotárs visszaélt az ő bizalmukkal. De hogy ne unatkozzunk, Lázár Jánossal együtt tanuljunk meg inkább egy Beatles-dalt!

Figyelmébe ajánljuk