Rádió

Nem csapják le

Aktivisták a Klubrádióban

Interaktív

Habár ez az év újfent azt bizonyította be, hogy az „újkori” május 1-jéknek viszonylag korlátozott közük van a valósághoz, s a munka ünnepe mint egy kifújt tojás, tartalom nélküli héjként bármikor beroppanhat – azért voltak még néhányan, akik igyekeztek komolyan venni az eredeti elhatározásokat is.

Persze nem sokan, és nem is feltűnően, de mit is várhatunk, amikor a közbeszédformáló ta­nács­adók a legfőbb szájakba épp ezekben a napokban dugták a legnagyobb marhaságokat az állami bitófák újraácsolásától az ingyenáramig, gátlástalanul hülyére véve ezredszer is mindenkit. Lehet-e ennél jobb hátteret kívánni egy olyan műsornak, amely alcíme szerint „az elnyomásról és az ellenállásról” szól, témájául pedig ez alkalommal a munkás érdekvédelmi szervezetek állapotát választotta.

A Klubrádióban csütörtök esténként futó Levegőt! azonban – nagyon tisztességesen – nem akarja magas labdaként lecsapni a mai Magyarország hétköznapi abszurditását, hanem inkább kissé nehézkesen ugyan, de a probléma mélyére igyekszik hatolni. A műsorvezetők, A Város Mindenkié csoport aktivistáiként ismert Udvarhelyi Tessza és Misetics Bálint, valóban inkább aktivisták, mint műsorvezetők. Hallható, hogy nagyon „benne vannak” a témában, hogy mindenestül érdekli őket a társadalmi érdek-képviseleti lehetőségek mibenléte, s ez az átható érdeklődés már önmagában is kicsit szokatlan a közönyösségbe és cinizmusba merevedett médiumok rengetegében. Arról nem is beszélve, hogy a műsorvezetők hallhatóan nem az adást akarják megoldani, hanem a problémákat, vagyis a beszélgetőtársakkal és a hallgatókkal együtt szeretnének eljutni A-ból B-be. Ami részben meg is történik, legalábbis intellektuálisan, de hozzá kell tenni, hogy műsorként, hát, szóval kísérletezhetnének egy fokkal többet is a nem szakmabeli hallgatók érdeklődésének fenntartásán, mert minden okossága ellenére a Levegőt! időnként bizony kutya unalmas tud lenni.

A műsor báját ugyanaz adja, ami megnehezíti az odafigyelést: az amatőrsége. Ami nem ugyanaz, mint a felkészületlenség. Misetics és Udvarhelyi nagyon is felkészült, mint ahogy azok vendégeik, a kereskedelmi dolgozókat képviselő Melis Szilvia, illetve a bányászoktól érkező Beőthy-Fehér Szabolcs is. Viszont olyan, mintha csak résztvevői lennének ennek a műsornak, szerkesztői nem. Pedig alapvető fontosságú lenne a felvetődő kérdésekben minél több embert érdekeltté tenni. Miért nincs egységesebb és határozottabb fellépés a nyilvánvalóan munkavállaló-ellenes kormányintézkedések nyomán? Miért képtelenek a saját érdekeiket hathatósan képviselni a magyar dolgozók? Mit tett a szakmai és emberi morállal az új munka törvénykönyve vagy az új sztrájktörvény? Miért áll érdekében a kormánynak fenntartani a szakszervezetek fragmentált struktúráját? Csupa húsba vágó kérdés, amire – ez persze már önmagában is egy kisebb csodával ér fel – érvényes válaszok vagy legalább válaszkísérletek születnek az adásidő szűkössége ellenére is, ráadásul egy kellemesen kiegyensúlyozott beszélgetés során. Szóval nem is a részletek kidolgozottságával van itt gond, hanem a kép színgazdagságával. Egy-egy bejátszással, akár új, akár archív betéttel, helyszíni beszámolóval vagy bármi hasonlóval fel lehetne dobni az adást, s a bejátszások nyújtotta szusszanásnyi szünetek a műsorvezetőknek is jól jöttek volna, akik az elején a lámpalázzal, a végén meg a fáradtsággal küzdöttek, s ha háborút nem is, jó pár csatát azért elveszítettek a nyelvbotlások és a jegyzetlapzörgetések ellen.

A Levegőt! profilja még nem minden elemében kristályosodott ki. Néha egyértelműen az aktivizmus domborodik ki erősebben, az, hogy médiafelületként, tulajdonképpeni hangosításként funkcionáljon, máskor az elemző szándék az erősebb, megint máskor pedig egy hagyományos beszélgetős félórára emlékeztet a hangulat. Az eklektika persze sok esetben igencsak termékeny tud lenni, de összevisszaságba is fordulhat. Most szerencsére ez utóbbiból volt kevesebb, de a Levegőt! így is tapasztalt szerkesztőért kiált – mert ha a műsor jó értelemben szórakoztatóvá válna, azzal céljai eléréséhez is közelebb kerülne.

Levegőt!, Klubrádió, április 30.

Figyelmébe ajánljuk

Münster egén

Több mint húsz év telt el azóta, hogy az HBO bemutatta Tom Hanks és Steven Spielberg háborús sorozatát, az elég szerencsétlen magyar fordításban Az elit alakulatként futó Band of Brotherst.

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Búcsú a gonosztól

A német író, Otfried Preuβler (1923–2013) művei közül itthon leginkább a Torzonborzról, a rablóról (eredeti nevén Hotzenplotz) szóló történeteket ismerjük.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz.

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?