Kiállítás

„Kiállítana ma Kassák?”

Értelmező közösségek. Új szerzemények 2012–2018

Képzőművészet

A Kassák Múzeum újrapozicionálása 2011-ben kezdődött. A korábban csak az 1975-ben bekerült törzsanyag (az özvegy, Kassák Lajosné Kárpáti Klára által átadott hagyaték) megőrzését vállaló, a magyar avantgárd „pápájának” mítoszát szinte megkövülten őrző intézmény egyszerre nyitott a közönség felé (ismeretterjesztő előadások) és az irodalmi/művészeti szakma képviselőinek irányába (tudományos kiadványok), miközben a sokszálú életmű egyes szegmenseihez új értelmezési lehetőségeket kínált fel (a nemzetközi neoavantgárd bemutatása, kortárs kiállítások).

Emellett „olyan szerzőkkel, alkotókkal is elkezdett foglalkozni, akik kritikai vagy szimpátiaviszonylatba hozhatók az életművel vagy Kassák személyével”. A mostani kiállítás célja, hogy egyrészt elhelyezze Kassákot a „pályatársak, riválisok és Kassák kritikusainak” körében, másrészt kortárs művek segítségével bemutassa, miként viszonyulnak a kassáki tanokhoz „mai követői és szellemi örökösei”. Maga az irodalomelméletből átemelt fogalom (értelmező közösségek) is erre utal, hiszen „egy tárgy jelentését nemcsak a története, gyűjteményi pozíciója, szakmai és művészeti kontextusa határozza meg, hanem az értelmező szempontjai is befolyásolhatják, ami – jelen esetben is – beépíthető a Kassákról alkotott tudományos képbe”.

A gondosan megrendezett kiállításon így voltaképpen két, néha egymásra is referáló és korszakokat is átívelő szint húzódik meg: az elmúlt években bekerült hagyatéki anyagok (Bálint Endre, Bálint István, Pán Imre és az ezekhez kapcsolódó interjúk) mellett több kortárs, a kassáki referenciákhoz különböző módon közelítő művész munkái is megjelennek.

A kiállítás vezérmotívuma az egyes pályatársakhoz tartozó, egyszerűsített családfák szerepeltetése. Kassák családjában – s erre utal a Vezér Erzsébettel, Kassák egyik testvérének menyével készített interjú is – szinte mindenkinek voltak művészi ambíciói; ha megnézzük a bécsi Ma munkatársait ábrázoló elhíresült fényképet, Bortnyikon kívül csak a családtagok alkották a szerkesztőséget. Kassák egyik sógora Uitz Béla volt (akitől két rézkarc szerepel) – miután 1922-ben szakított Kassákkal, Bécsben új lapot indított elsősorban a Moszkvában látott orosz avantgárd tendenciák népszerűsítésére. Az Egységmásodik számában jelent meg Karl Ioganson 1921-es konstruktivista objektje, melyhez Uitz leírást írt; e szerint a konstrukció képes megteremteni „a centrum-nélküli labilis egyensúlyt”. Konkrétan ezt a külső és belső nélküli művet építi fel újra a fiatal művész, Rudas Klára, hogy aztán szinte észrevétlen módon beemelje és lefotózza különféle politikai jelentésekkel terhelt magyarországi helyszíneken.

A másik genealógiai ábra Bálint Endréhez kötődik; így látható az is, hogy milyen rokoni kapcsolatban állt Szerb Antallal, Vajda Júliával és Jakovits Józseffel. Ugyan a művészkolónia központja, a Rottenbiller utca 1. számú házban található lakás nem jelenik meg, de a hatása igen; nyilván ez is közrejátszott abban, hogy fia, Bálint István is a művészet felé fordult. Számos fotó és dokumentum látható Bálint Endre levelezéséből, illetve Bálint István és a Kassák Stúdió (később Squat Theatre) tevékenységéről. Ez egyébként a kiállítás egyetlen megkérdőjelezhető pontja; nagyon nehéz, s kézírások esetében szinte lehetetlen a tárlókban elhelyezett anyagokat kisilabizálni.

A harmadik családfa Pán (Mezei) Imréhez tartozik (Bálint a Munka-körből ismerte Kassákot, és Pán Imrével együtt az Európai Iskola alapító tagjai is voltak). Mezei, aki a bécsi Ma illegális magyarországi terjesztője volt, és többször is publikált a lapban, 1955–1956-ban Kassákkal együtt írta meg Az izmusok története című könyvet, amely végül csak 1972-ben jelent meg – úgy, hogy Kassák szinte minden, a két szerzőre utaló nyomot elhagyott belőle. Láthatóak a fia, Mezei Gábor által indított szerzői jogi per dokumentumai, és felesége, Hauswirth Magda Kassákról készített karikatúrája. Szintén családfa „jutott” a műfordító és költő Havas Endrének (első versét Kassák publikálta), akit aztán végül a Rajk-perben elítéltek, majd a börtönben agyonvertek.

A kortárs művészek közül a legkönnyedebb hangot Juhász R. József üti meg; ő az, aki a 2013-as árvíz idején szmokingban és nyitott esernyővel több órán keresztül állt a Dunában, mialatt az folyamatosan emelkedett, s mely performanszról az árvízre érkezett katasztrófaturisták képeket és videókat készítettek – maga a projekt (a minikiállítás) a performansz teljes körű dokumentációja (internetes hírek, blogbejegyzések, a művészről készített fotók, videók).

Kaszás Tamásnak 2014-ben volt egyéni kiállítása a múzeumban; itt most a kassáki reklámművészet célja (azaz a tömegek vizuális nevelése) mint utópisztikus ötlet jelenik meg; az egykori terveket mint funkciójukat vesztett romokat építette fel.

A képi nyelv ugyan egészen más, de a szociális érzékenység és társadalmi (forradalmi) elkötelezettség megfelel a kassáki ideának: Nemes Csaba munkái már évek óta beleillenek ebbe a körbe. Az itt kiállított képregény (Hol a helyünk?) és tacepao (Szociálisan elkötelezett, plebejus művészetet!) mellett ő készítette azt a munkát, amelyben a jelen írás címében idézett kérdés is olvasható. Mely kérdés persze költői – a válasz annyira evidens, hogy nem is érdemes leírni.

Kassák Múzeum, nyitva október 14-ig

Figyelmébe ajánljuk