Tartalom

MaNcs 30. évf. 39. sz. (2018-09-27)

Publicisztika

Klaniczay Gábor

Publicisztika

A múltat végképp eltörölni?

A Collegium Budapest (hűlt) helye

Olvasom a híreket: „Új tudományos szellemi központ nyitotta meg kapuit a budai Óvárosháza felújított épületében.” A szeptember 21-én rendezett megnyitó ünnepségen tartott beszédében Matolcsy György MNB-elnök elmondta: „Kilenc szellemi műhely működik majd a bölcs várban, a tudás házában, az épületben egyebek mellett 3 doktori program, köztük a Széchenyi Egyetem angol nyelvű doktori iskolája, 2 alapítvány, könyvkiadó és érmekiállítás is helyet kapott.” S hozzátette azt is: „Jelképes téren, jelképes helyen, jelképes időben” adták át a korábban majdnem teljesen lerombolt épületet, ami „azt jelképezi, hogy Magyarország 2010 után megtalálta helyét a világban, Kelet és Nyugat között jelképes hídfőállást teremtett”. Palkovics László innovációs miniszter ugyancsak beszélt az ünnepségen, és elmondta: „Azt szeretnénk, hogy Magyarország és Budapest Európa innovációs központja legyen.”

Egotrip
A szerk.

A szerk.

A szerk.

Idegben

Ne bántsd a magyart, mert a magyar az olyan, hogy nem hagyja magát. Tűr, tűr, jóval tovább, mint az rendes helyeken elvárható lenne, a magyarnak akár fát is lehet vágni a hátán, de egyszer felhagy a tűréssel, s odacsap, ahova köll. S ahogy köll, vagy majdnem, ahogy köll (Orthografie und Grammatik habe ich nicht verbessert. De ne rohanjunk ennyire előre.)

A szerk.

A szerk.

Jones gazda fél

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének őrkutyái éberek voltak, és ennek eredményeként elbocsátották a Századvég című folyóirat főszerkesztőjét majd szerkesztőségét, a lapot kiadó kormányközeli Századvég Alapítvány pedig közölte, hogy az új feladat „a kormány irányvonalának támogatása lesz”. Ezek után lemondott a szerkesztőbizottság körülbelül fele.

A szerk.

A szerk.

„A magyar adófizetőknek egyetlen forintjába sem”

„Orbán Viktor a MOL–Vidi FC minden mérkőzésére el szokott menni. Az utazások során a focicsapat tulajdonosának vendége, és ugyanolyan módon utazik, mint a MOL–Vidi FC többi vendége. Ez eddig is így volt, és ezután is így történik majd. Mindez a magyar adófizetőknek egyetlen forintjába sem kerül” – mondta Havasi Bertalan, és talán nem is lenne ezzel gond, ha egy „Hajrá Vidi!” feliratú Ikarus állna a csapat leghűségesebb szurkolóinak rendelkezésére.

Belpol

Terjeszkedő magántőke az egészségügyben

Belpol

Üzlet lesz az

Az Orbán-kormány nem akarja növelni a feneketlen kútnak tartott állami egészségügyi rendszer költségvetését, inkább az immáron több mint százmilliárdosra hízott magánszektort erősítenék. Csányi Sándor és a NER mágnásai már megmozdultak.

Interjú

Belpol

„Elfogadtuk az ajánlatot”

Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija csak úgy vállalta a megszólalást a Narancsban, ha véleménycikket közölhet vagy interjút adhat a témában. Ez utóbbi lehetőséggel éltünk.

A Sorsok Háza, Schmidt Mária, Köves Slomó

Belpol

A kósersági pecsét

Jövőre megnyílik a Sorsok Háza, amelyet a Köves Slomó-féle zsidó közösség kap meg. Információink szerint az állandó kiállítás Schmidt Mária vitatott holokausztfelfogását fogja tükrözni, azt Kövesék időszaki kiállítással és oktatási programmal próbálják majd ellensúlyozni. E döntéssel a magyar kormány szembemegy azzal a határozott izraeli kéréssel, hogy ne Schmidt legyen az intézmény szakmai felelőse.

A határvédelem joga és az Európai Unió

Belpol

A kapukulcs őrzői

Bár a magyar határigazgatási rendszer több ponton sértheti az uniós jogot, az uniós határvédelmi ügynökség, a – „brüsszeli zsoldosokat” kiállító – Frontex csak az orbáni fantáziavilágban akar migránsokat szabadítani az országra.

Egy zavaros program és Orbán főtanácsadója

Belpol

És mit hoz a nyuszi?

Nem ételt, hanem játék robotokat osztogatott nemrég Hegedüs Zsuzsa, de a káosz nem tűnik kisebbnek. Apró ügy, ami mégis sok mindent megmutat.

Külpol

Népszavazás Macedóniában

Külpol

Nagy Sándor lépést vált

Szeptember 30-án népszavazás lesz az ország nevéről. A Görögországgal 27 éve fennálló konfliktus ilyetén lezárása új távlatokat nyithatna a sikerekben nem éppen bővelkedő jugoszláv utódállamnak. A megegyezés ugyanis azt jelentené, hogy Szkopje megkezdheti – hosszú és rögös – útját az EU-tagság felé. Már ha sikerül felülkerekedni a társadalmi passzivitáson, és elmarad a bojkott.

Interaktív

Rádió

Interaktív

Nem köszön a szomszéd

Morvai Krisztina elemez

„Én tíz éve hallgatom ezt, el tudják képzelni a kedves hallgatók, hogy ez miféle idegrendszeri megterhelést jelent.” Nem, ezt nem a rádiókritikus mondja, hanem a Karc FM „gyorselemző” műsorának, a Kérdőjelnek legutóbbi vendége, Morvai Krisztina „független” európai parlamenti képviselő. A téma nyilván a Sargentini-jelentés, mi más lehetne, a kétségbe­esett panasz oka pedig, hogy a baloldali képviselők el akarják törölni a nemzetállamokat.

Zene

Lemez

Zene

Hazavitte, megsütötte

Anna Calvi: Hunter

A visszatekintéshez megvan már a kellő távlat, így nyugodtan leírhatjuk: Anna Calvi személyében egy erős, szuverén, minden tekintetben saját hanggal bíró előadó jelent meg, teljes alkotói fegyverzetben még az évtized elején.

Zene

„A blues nem fér össze Trumppal”

Ian Siegal énekes, gitáros

A kortárs brit blues legnagyobbja, aki szinte hazajár Magyarországra. Idei bluesalbuma az év egyik legjobbja ebben a műfajban, ráadásul a korábbiaknál politikusabb hangvételű.

Koncert

Zene

Érdemes lenne…

Pozsonyi Világzenei Fesztivál

Az igazság az, hogy kissé lemaradtam a szlovák zenék frontján. Nem nagyon, legfeljebb ötvenévnyit. Persze akkor sem kimondottan a szlovák rockban utaztam, de azért a lemezboltokban rendre belebotlottam. Ott volt a Dežo Ursiny-féle Provisorium, aztán a Prúdy, a Collegium Musicum, a Gattch és a Fermáta, mondhatni, a progrock java. Most, hogy a bakelit iránti vágy megint a tetőfokára hágott, újra kiadták a lemezeiket, a régiek pedig csillagászati áron… – ennyit a történelemről.

Könyv

Könyv

Könyv

Stradivari a sivatagban

Mathias Énard: Iránytű

„Ez a regény egy tudományos szerelmi történet, amely erotikát kölcsönöz a kultúra megismerésének” – mondta egy alkalommal Ma­thias Énard, amiből rögtön gyanítható, hogy a csaknem ötszáz oldalas mű nem elsöprő kalandregény. Olyannyira nem, hogy története egyetlen figura énelbeszéléséből áll, ideje egyetlen éjszakába sűrűsödik össze, tere pedig egy bécsi, közelebbről porzellangassei lakás hálószobáját tölti ki.

Interjú

Könyv

„Az iszlámnak semmi köze a terrortámadásokhoz”

Mathias Énard író

Két nagylélegzetű regénye (Zóna, Iránytű) és egy kisebb (Mesélj nekik csatákról, királyokról és elefántokról) is megjelent idén magyarul, majd maga a Goncourt-díjas francia szerző is eljött Budapestre. Ekkor beszélgettünk.

Színház

Színház

Színház

Ők lehelnek életet a nőbe

Háy János: A lány, aki hozott lélekből dolgozott

Amikor létrejön és kiteljesedik egy új élet, az valójában inkább a szülőktől, esetleg a tágabb szociális környezettől kapott motívumok és minták újrarendeződése – legalábbis nagyon így fest Háy János novelláiból, melyeket akár „sorvezetőként” is olvashatunk arra nézvést, hogyan nem kellene élni. A lány, aki hozott lélekből dolgozott főhőse például anyai mintára olyan férfihez megy feleségül, akit nem szeret és akivel örömtelen a szex, apai mintára pedig a problémáktól való menekülés legradikálisabb módját választja.

Képzőművészet

Kiállítás

Képzőművészet

„Kiállítana ma Kassák?”

Értelmező közösségek. Új szerzemények 2012–2018

A Kassák Múzeum újrapozicionálása 2011-ben kezdődött. A korábban csak az 1975-ben bekerült törzsanyag (az özvegy, Kassák Lajosné Kárpáti Klára által átadott hagyaték) megőrzését vállaló, a magyar avantgárd „pápájának” mítoszát szinte megkövülten őrző intézmény egyszerre nyitott a közönség felé (ismeretterjesztő előadások) és az irodalmi/művészeti szakma képviselőinek irányába (tudományos kiadványok), miközben a sokszálú életmű egyes szegmenseihez új értelmezési lehetőségeket kínált fel (a nemzetközi neoavantgárd bemutatása, kortárs kiállítások).

Gasztro
Tudomány

Interjú

Tudomány

Miért olyan kevés a víz a Dunában és okozhat-e ez katasztrófát?

Somlyódy László akadémikus a természetes vizeink állapotáról

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján bizonyos, hogy jelentős éghajlati eredetű gondokkal kerülünk szembe hazai vizeinknél: villámárvíz, aszály, a folyók esetében szélsőséges vízjárás várható. A Duna alacsony vízállása idővel a folyó menti vízbázisok minőségét is ronthatja, rosszabb esetben a Paksi Atomerőmű részleges leállítását is kikényszerítheti.

Lokál

Interjú

Lokál

„Kukákat itt sem lehetett látni”

Urbán Csilla, a Humusz Szövetség elnöke

Ha tudatosan szeretnénk az általunk megtermelt hulladékról gondoskodni, nem elég szelektíven gyűjteni azt. Mit tehetnek a családok, hogy jelentősen csökkentsék a saját szemétmennyiségüket?

Kiállítás

Lokál

Szép az, ami praktikus

Az Otto Wagner-emlékév bécsi kiállításai

Bécs az idei centenáriumon két kiállítással is adózik Otto Wagner emlékének. Ausztria és alighanem a régió legfontosabb 20. századi építésze ugyan nem lett megasztár, mint a szintén 100 éve elhunyt művésztársak, Gustav Klimt és Egon Schiele, de életműve és hatása megkerülhetetlen.

Mikrofilm