„Kinyírtam a macskámat” - Robert Crumb képregényművész

Magára haragította a nőket, a feketéket, a zsidókat, a keresztényeket, meg mindazokat, akik nem értik a szatírát. Az amerikai under­ground képregénygurut franciaországi lakóhelyén értük utol, hogy Bukowski alkoholizmusáról, Serena Williams fenekéről, Istenről és az LSD-ről is társalogjunk.

Magyar Narancs: Sokat köszönhet az LSD-nek.

Robert Crumb: Bivalyerős vízióim voltak az LSD-től. Az egyik legerősebb látomásomban olyan karikatúrák jelentek meg, amilyenek utoljára a húszas-harmincas években voltak divatban. A hatvanas években, amikor az LSD-s tripjeim voltak, egészen más volt az uralkodó karikatúradivat a nyugati világban: egyfajta modern minimalista stílus, aminek Jules Feiffer volt a bajnoka. Ez nekem nem jött be. Aztán jött az LSD-s látomás.

MN: Ekkoriban született meg híres teremtménye, Fritz, a macska, és a hippik körében elhíresült Keep on Truckin’.

RC: Fritz annyira népszerűvé vált, hogy jöttek a rajzfilmesek, igazi, dörzsölt fejesek a médiából; addig erősködtek, míg igent mondtam a rajzfilmre. Az eredmény olyan szörnyű lett, hogy kénytelen voltam kinyírni a macskámat. A Keep on Truckin’ is áttört a mainstreambe: a legkülönfélébb cuccokon láttam viszont a rajzomat. Az ügyvédem meggyőzött, hogy pereljek. Tárgyalótermi huzavonák kezdődtek – ez volt csak a kafkai rémálom.

MN: Dolgozott Charles Bukowskival is. Az sem lehetett egy leányálom…

RC: Egy-két novellájához készítettem illusztrációkat, és valami naplóféleséghez is, de nem álltunk szoros kapcsolatban. Váltottunk néhány levelet, összefutottunk néhányszor, de barátság nem alakult ki köztünk. Ő megállás nélkül vedelt, én egy kortyot sem ittam, semmi értelme nem lett volna erőltetni a dolgot. Egy alkoholista és egy absztinens – nem a legnyerőbb párosítás.

MN: Robert Crumb visszatérő figurája a képregényeinek. Mikor kezdte szerepeltetni önmagát?

RC: Talán a hatvanas évek végén. Sokat agyaltam, mennyit mutassak meg a sötét oldalamból, a szexuális fantáziámból. Az eredmény láttán elsősorban a nők akadtak ki. A legtöbb női olvasómat sikerült is magamra haragítanom és elijesztenem ezekkel a szexuális kitárulkozásokkal.

MN: Mit kifogásoltak a nők?

RC: A nőkkel szembeni erőszakot. Aki ilyet látott a képregényeimben, annak igaza volt: a nőkkel szembeni erőszak valóban ott van a rajzaimon. Még csak nem is burkoltan. Mi tagadás, fiatal éveimben valóban tele voltam haraggal a nőkkel szemben. Egy fiatal és mérges számkivetett rajzai ezek. Fájt, hogy a nők a seggfejekhez vonzódnak és nem hozzám, pedig én olyan kedves fiúnak gondoltam magam.

MN: A szex ábrázolásában kit tart a legnagyobb képregényművésznek?

RC: Mások rajzaiban sosem maga a szex, hanem a személyesség fogott meg. Mások rajzai engem sosem izgattak fel, csak a sajátjaim. A pornó sem használt, nem nagyon érdekelt. A szexuális fantáziáimat a saját rajzaimon keresztül és persze hús-vér nőkkel tudtam csak kiélni.

MN: Elég nagy ugrás innen a Biblia: nemrég elkészítette a Teremtés könyvének képregényváltozatát.

RC: Visszafogtam magam. A szexjelenetek megrajzolásánál behatolást és péniszeket nem rajzoltam, és a meztelenségben is a minimumra szorítkoztam. Nem akartam gúnyt űzni a Bibliából. Elég bizarr olvasmány az már önmagában is, minek még rátenni egy lapáttal. Ott hagyatkoztam csak a saját interpretációmra, ahol a szöveg nem ad pontos leírást. Hűen követtem a Biblia betűjét. Sokan kérdezték, miért ábrázoltam Istent emberi alakként; hát, mert a Bibliában is sokszor emberi módon nyilvánul meg. Egyszer egy álmomban meg is jelent nekem Isten. Sajnos csak a pillanat tört részéig tartott.

MN: A bibliai öltözködési stílust is megálmodta?

RC: A ruhákat Cecil B. DeMille filmjéből, a Tízparancsolatból vettem. De használtam Griffith Türelmetlenségét is. Micsoda film, micsoda díszletek, micsoda tömegjelenetek! Ha megnézi közelebbről, a statiszták mind kampós műorrot viselnek, hogy kellőképpen szemitának tűnjenek. Tele a film kampós műorrokkal.

MN: Volt egy figurája, egy félmeztelen, telt keblű, fűszoknyás, nimfomán fekete törzsi asszonyság, Angelfood McSpade – meg is kapta érte, hogy rasszista.

RC: Akik nem értették a szatí­rát, azonnal lerasszistáztak. Nem mindenki érti a szatírát. Angel­food épp hogy a rasszizmus szatírája. Voltak feketék, akik értették, mások az öklüket rázták.

MN: Serena Williamsról is készített egy rajzot – mintha Angelfood köszönne vissza benne…

RC: Micsoda fenék, uramatyám! Serena Wil­liams egy megtestesült Angelfood McSpade! Serena Williams feneke a fenekek feneke!

MN: A When the goddamn Jews take over America (Amikor az istenverte zsidók elfoglalják Amerikát) című képregényét sem mindenki értette.

RC: Kaptam is hideget-meleget Art Spiegelmantól (a Maus szerzője - a szerk). Szerinte túl messzire mentem, ez már szatírának is sok, mert érzéketlen és bántó. Az első ilyen rajzom a When the Niggers take over America volt. A nigger az egyik legrasszistább kifejezés, s megértem, ha valaki egy szatíra keretei közt sem képes elviselni. Ugyanez van a zsidókkal is. Art Spiegelman szülei megjárták Auschwitzot, megértem, hogy bármi, ami antiszemitizmusnak tűnik, kiveri a biztosítékot. Szerencsére a barátságom Spiegelmannal nem sínylette meg. Ha bármi kifogása akad a rajzaimmal kapcsolatban, azonnal lecsesz mind a mai napig.