Az is politikai gesztus, ha a miniszter, aki szereti a szépet, roma festő művét akasztja ki az irodája falára annak az intézménynek a gyűjteményéből (Magyarországi Roma Parlament), amelyet fideszes párttársa, Kocsis Máté polgármestersége alatt szüntetnek meg a Tavaszmező utcában. De az is politikai gesztus, ha egy fiatal kurátor, a magyarországi kulturális színtéren példátlan módon, diskurzusokat és szokásos intézményi struktúrákat radikálisan újragondolva, roma galéria nyitásába vág bele.
Junghaus Tímea, a velencei biennálék történetében első Roma Pavilon kurátora, a nemzetközi és magyarországi roma értelmiség egyéb tagjaihoz hasonlóan azt ismerte föl, hogy az önrendelkezés joga a kisebbségek számára kulturális területen is az egyetlen járható út. A XX. század több mint fele telt el azzal, hogy a romák kultúrájáról, identitásáról folytatott diskurzusokat kizárólag nem romák folytatták, és a saját kanonizált narratívájuk margóján tartották a tőlük idegen művészetet. Ez a séma természetesen nem korlátozódott kizárólag a roma befogadástörténetre, hasonlóan jártak el a nyugati modernista kanonizációs intézmények a volt gyarmati országok kultúrájával, például a MoMA az afrikai művészettel. Az ebből a recepcióból való kiszakadást alapvetően a diskurzusbeli autonómia tudatosításának az igénye, illetve a posztkolonialista elméletek adaptálhatóságának felszabadító hatása vitte végbe. Junghaus Tímea galériájának első kiállítása, a Romaizmus ennek a formálódó, öntudatos saját narratívának a programkiállítása, mely egyszerre törekszik autonómiára, önreflexióra és konstruktív párbeszédre.
Fotó: Sarah Ann Martin
Már az is jelzésértékű, hogy a 45 négyzetméteres nonprofit kisgaléria (stílszerűen Gallery 8 - Roma Kortárs Művészeti Tér) nem a város valamely puccosabb galériás környékén, hanem a VIII. kerületi Mátyás tér egyik zöldre festett házának utcafrontján nyílt meg. Ettől persze menőbb, mint bármelyik. A kiállítás alcíme pedig - A roma kultúrtörténet konstruálása - egyidejűleg ígéri a diskurzus változásának történeti összefoglalóját, és a diskurzus tevőleges alakításának jelenbeli ambícióját. A megfogalmazás arra is vigyáz, hogy a folyamatot jelző "konstruálást", és nem a lezártságra utaló "megkonstruálása" kifejezést tartalmazza. A kurátor saját eddigi munkájának szakmai elismerését fektette bele a galériába: 2008-ban elnyert Kairos-díját, valamint 2012-ben, a macedón művészettörténész, Suzana Milevska jóvoltából megkapott Igor Zabel "Kultúra és elmélet" díját. Egy közösség érdekében végzett konzekvens kurátori munka értékét különösen emeli, ha ellenszélben végzik.
A kurátor egymás mellé helyezte a többség teóriájának romaképét azzal, amit művészeti médiumokon keresztül a romák saját magukról megalkottak. Ebből a konstrukcióból egy evolúciós folyamat rajzolódik ki, melynek kezdetét az 1968 utáni időszak jelenti, amikor Balázs Jánost mint idős, magányosan alkotó remetét "fedezték föl" és mitizálták, egyszersmind sajátos módon a folklór, valamint a "naiv" művészet részévé tették a roma művészetet. A roma művészetből rendezett eddigi legnagyobb kiállítást sem valamely művészeti intézmény, hanem ennek a diskurzusnak megfelelően a Néprajzi Múzeum vállalta fel 2000-ben. Fokozatosan, nagyon apró lépésekben haladt tehát az a folyamat, amely a generációváltással, a roma közösségekből kitermelődő új értelmiség megjelenésével párhuzamosan a saját értékrendű autonóm kultúra képének és tudatának megkonstruálására irányult. A kiállítás ezeket a törekvéseket párhuzamosan mutatja be azzal az elméleti munkával, amelyet a hazai kánonokat író kurátorok, teoretikusok a roma művészet integrálásáért és önértékelésének megerősítéséért tettek.
Ami a műveket illeti, a válogatás szempontjai arra irányultak, hogy egyszerre legyenek jelen az idősebb generációnak azon ikonikus képviselői (Balázs János, Kalányos Gyöngyi, Oláh Jolán, Péli Tamás, Omara), akik a hagyományos táblaképfestészet művelésével - mint sokáig kizárólagosan hozzáférhető médiummal - megteremtették a jellemzően narratív, sajátos színvilágú és ikonográfiájú roma művészetet. Ez a festészet sok esetben a személyes és a közösségi identitás megkonstruálásának volt az eszköze, miközben az újabb generáció láthatólag nem pusztán mediális fordulatot hajt végre a fotó és a videó lehetőségeit kihasználva, hanem általánosabb, reflektáltabb, a romáknak a többségi társadalomhoz való viszonyát elbeszélő nyelv kialakítására törekszik. A többségi társadalom súlyos deficiteket halmozott fel a roma közösségekkel szemben, de ez a kísérlet azt jelenti, hogy vannak olyan járható utak, amelyek - bizonyos értelemben a lokális kontextusok fölébe helyezkedve - lehetőségeket dolgozhatnak ki a romák és nem romák közötti véleménycserék számára. A mi dolgunk pedig - minimum - a támogató szolidaritás.
Gallery 8, Bp. VIII., Mátyás tér 13., nyitva április 4-ig
