Tiltakoztak a felcsúti kisvasút ellen, máris eljárás indult ellenük

  • Magyar Krisztián
  • 2016. június 14.

Kis-Magyarország

A rendőrség szabálysértési eljárást indított a DK-s politikus ellen, akik utóbb nem voltak hajlandóak „bocsánatot kérni”. Az is lehet, hogy bíróságra kell majd járniuk.

A felcsúti kisvasút átadását követő napon a Demokratikus Koalíció aktivistái egy darabig megakadályozták, hogy a szerelvény elinduljon első hivatalos útjára. Ahogy arról elsőként beszámoltunk, Földi Judit székesfehérvári és Kovács Viktória keszthelyi önkormányzati képviselő a mozdony elé feküdt, rendőri felszólítás ellenére sem mozdultak, így az egyenruhások emelték le őket a sínekről. Akkor az akciójukat Földi Judit úgy kommentálta: elegük van abból, hogy a kormány stadionokra és értelmetlen beruházásokra szór el rengeteg pénzt akkor, amikor például az egészségügy az összeomlás szélén van.

A vasúthoz közelebb Földi Judit, előtte Kovács Viktória

A vasúthoz közelebb Földi Judit, előtte Kovács Viktória

Fotó: A szerző felvétele

 

A Bicskéről kiérkező rendőrök nem állították elő a DK-s politikusokat, ám szabálysértési eljárást kezdeményeztek velük szemben.

Mint megtudtuk, mindkét önkormányzati képviselő esetében „közérdeki üzem megzavarása” és a „jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni szabálysértés” miatt indult eljárás. Földi Judit a magyarnarancs.hu-nak elmondta, őt hétfőn hallgatták meg a székesfehérvári kapitányságon, ahol felajánlottak neki egy úgynevezett közvetítői eljárást, amely során pártfogó bevonásával jöhetne létre egy írásos dokumentum egyebek közt arról, hogy miként tenné jóvá a szabálysértés következményeit. Az erről szóló tájékoztatásban az szerepel, hogy a közvetítés során Földi Juditnak „lehetősége nyílik a szabálysértés sértettjétől bocsánatot kérni, jóvátételt nyújtani a sértett és/vagy a közösség számára”. A fehérvári politikus elmondása szerint ugyanakkor a rendőrségen nem tudták neki megmondani, hogy kitől is kellene elnézést kérnie, így ő nem fogadta el a pártfogó bevonását, az eljárás tovább folytatódik. Földi Juditot ezután arról tájékoztatták, hogy sorsa a feljelentést elkészítő Bicske Rendőrkapitányság kezében van, ha szerencsés, megúszhatja egy figyelmeztetéssel, de akár bírósági szakaszig is eljuthat az ügy.

„Azt is jegyzőkönyvbe mondtam, hogy nem vagyok hajlandó pénzbírságot fizetni, ha kiszabnának rám ilyet, akkor azt közérdekű munkával szeretném majd ledolgozni. Felőlem a felcsúti kisvasút pénztárába is kihelyezhetnek, de addig be kell szereznem néhány izgalmas könyvet, hogy ne unatkozzak ott egész nap, hiszen a hírek szerint nincsenek mostanában utasok arrafelé” – nyilatkozta Földi Judit.

A keszthelyi Kovács Viktóriát már hetekkel ezelőtt meghallgatták a Balaton-parti város kapitányságán, ahol nagyjából minden úgy folyt, mint politikustársánál: ő sem fogadta el a közvetítői eljárást, és kijelentette, hogy pénzbírságot nem hajlandó megfizetni, mivel közérdekű munkára váltaná a büntetést. Ezek után ő is azt várja, hogy mit lép a bicskei kapitányság.

Mindkét képviselőtől megkérdeztük, hogy az eljárást látva ismét a kisvasút elé feküdnének-e tiltakozásképp, a válasz határozott igen volt. Földi Judit azt is hozzátette, ha a felcsúti kisvasutat meghosszabbítják (a lehetséges irányokról itt írtunk bővebben) bármilyen irányba, akkor újra hasonló akcióba kezd, mert szerinte így lehet az emberek figyelmét jobban felhívni a „felelőtlen pénzszórásra és arra, hogy mennyit költ a Fidesz Orbán Viktor hobbijára és gyermekkori álmaira az adófizetők pénzéből.”

Figyelmébe ajánljuk