Magyar Narancs: Thomas Cromwellnek, VIII. Henrik bizalmas tanácsadójának sokáig elég rossz volt a PR-ja; a sötétben bujkáló, gátlástalan hatalomtechnikus bélyege jutott szegénynek. Mikor váltott pozitívra az összkép?
Hilary Mantel: A nagy Tudor-korász, G. R. Elton 1953-ban megjelent műve, a The Tudor Revolution in Government alapjaiban változtatta meg VIII. Henrik uralkodásának és benne Cromwell szerepének a megítélését. Thomas Cromwellt a szerző zseniális figurának, a korszak központi alakjának mutatta. Ám ez szakmunka volt, és az is maradt: a történészek olvasmánya. A szélesebb olvasórétegek Cromwell-képét elsősorban a filmek és a regények alakították: ezekben pedig Cromwell mellékes, ám annál gonoszabb figuraként tűnik fel. És hát a történészek sem álltak mindig a helyzet magaslatán: egynémely közkedvelt szakmabeli meglehetősen lusta hozzáállást tanúsított. Ahelyett, hogy a forrásokhoz fáradtak volna, tárgyi tévedésekkel és sztereotípiákkal zsúfolták tele a Cromwellről szóló munkáikat.
|
MN: Azért Cromwell megítélésében a ló másik oldalára sem kell átesni, ugye?
HM: Botorság lenne Cromwell zsenialitását elvitatni, de hasonló ballépés lenne holmi szentként ábrázolni. Én csak arról kívánom meggyőzni az olvasóimat, hogy függesszék fel az előítéleteiket, helyezkedjenek bele Cromwell küzdelmeibe, amit a hazáért, a királyért és persze önmagáért folytatott. Mert nagy önérvényesítő volt, semmi kétség, kemény és kíméletlen machinátor. Egyszersmind olyasvalaki, aki mer nagyban gondolkodni, kreatív, a dolgok mélyére lát. S olykor még együttérző is. Dörzsölt realista volt, olyan mikromenedzser, aki nem veszett el a részletekben. A nagy összefüggéseket is felismerte.
|
MN: Az ismert Cromwell-portré egy meglehetősen hétköznapi, sótlan figurát ábrázol.
HM: Hans Holbein festménye az egyetlen korabeli portréja. Első blikkre valóban egy unalmas, hétköznapi, középkorú embert látni, az arckifejezése sem árul el sokat. Nemrégiben tanulmányozni kezdtem azokat a festményeket, amelyeket Holbein Londonban élő német kereskedőkről készített. Ugyanaz az egyszerűség köszön vissza ezekről a festményekről. Az a gyanúm, hogy Holbein ezzel Cromwell vallási szimpátiáit akarta kifejezésre juttatni. Azokat a protestáns szimpátiákat, melyeket az említett kereskedők is osztottak, és amelyek ez idő tájt Angliában igen veszélyesnek számítottak. Az én verzióm nem Holbein ellenében készült, inkább a továbbgondolása a képnek.
MN: Nem lehetett egy életbiztosítás Cromwell helyében lenni. Alacsony átlagéletkor, gyakori kivégzések, véres kezű munkaadó…
HM: Hogy mennyi volt az átlagéletkor, azt nem tudhatjuk. Angliában a statisztika Cromwell-lel kezdődik. Ő volt az, aki elrendelte, hogy minden egyházközségnek nyilvántartásba kell vennie a keresztelőket, házasságokat, haláleseteket. A korai gyermekkor volt a legveszélyesebb időszak; ha ezt túlélte valaki, jó esélye volt a modern emberéhez hasonlítható életkorra. Az idősek persze sokkal rozogábbak voltak, mint manapság. A nők számára a szülés, a férfiak számára, ha közszereplők voltak, a király jelentette a legnagyobb veszélyforrást. Henrik szélsőséges természetű főnök volt. Uralkodása első népszerűségi intézkedése az volt, hogy apja két tanácsadóját kivégeztette. Ez egy új kor eljövetelét volt hivatott jelképezni, ám ehelyett egy új módszer kezdetét jelentette. Henrik hihetetlenül sármos, intelligens és kegyetlen ember volt. Ha valaki a szolgálatába szegődött, tudatában kellett lennie, hogy veszélyes üzembe jelentkezik munkára.
|
MN: Cromwell humora írói találmány vagy történelmi tény?
HM: A leveleiben tetten érhető a humor, annak is a száraz, fekete fajtája. A spanyol nagykövettől tudjuk, hogy olyan ember volt, aki biztosra akart menni, a humorban is. Ha valami szellemeset mondott, úgy hunyorított, hogy a hallgatóságából mindenki tudtára adja, hogy valami vicceset mondott.
MN: A mai politikusok közül kit tart Cromwell méltó utódjának?
HM: Abban az időben a tétek jóval nagyobbak voltak, mint manapság. Bátorságra vallott, ha valaki belépett a politikai arénába. Ma nem kell bátorság, alacsony a rizikófaktor. Nem hiszem, hogy a mai garnitúrából bárkit is hasonlítani lehet Cromwellhez.
|
MN: Merénylet Margaret Thatcher ellen – ez a hamarosan megjelenő novelláskötetének címe. A brit művészek nagy része igazi szörnyetegnek látta Thatchert. Ön is?
HM: Thatcherrel csak a címadó novella foglalkozik, de Thatcher szelleme nagyon is él és virul, Anglia szinte minden szegletében érezteti a hatását. A történelemformálók közé tartozott, de még túl korai lenne megmondani, hogy milyen ez a forma. Még legalább egy generáció kell ahhoz, hogy megértsük az örökségét. Számomra ő több is, mint politikus: a maga szörnyűségében is lenyűgöző pszichológiai eset. Igen, a művészek megvetették, mert javíthatatlan nyárspolgár volt. De higgye el, ez csak a kisebbik rossz volt benne.