1. Raymond Carver: Kezdők (Ford.: Barabás András. Magvető, 2010) - 133 pont
2. Ljudmila Ulickaja: Elsők és utolsók - Válogatott elbeszélések (Ford.: Goretity József. Magvető, 2010) - 61 pont
3. Pier Paolo Pasolini: Forgatókönyvek I. (Ford.: Lukácsi Margit. Kalligram, 2010) - 46 pont
4-5. Sofi Oksanen: Tisztogatás (Ford.: Pap Éva. Scolar, 2010) - 30 pont
Italo Calvino: Eleink - A nem létező lovag - A kettészelt őrgróf - A famászó báró (Ford.: Telegdi Polgár István. Európa, 2010) - 30 pont
6. Jacques Roubaud: Vala mi: fekete (Ford.: Seláf Levente. Kalligram, 2010) - 28 pont
7. César Aira: Epizódok egy vándorfestő életéből (Ford.: Cserháti Éva. Magvető, 2010) - 27 pont
8-10. Orhan Pamuk: Az ártatlanság múzeuma (Ford.: Tasnádi Edit. Ulpius-ház, 2010) - 18 pont
Karol D. Horváth: Karol D. Horváth (Ford.: Garajszki Margit. JAK-L'Harmattan, 2010) - 18 pont
Vladimir Nabokov: Adomány (Ford.: Pap Vera Ágnes. Európa, 2010) - 18 pont
11-12. Jacek Dehnel: Lala (Ford.: Keresztes Gáspár. Kalligram, 2010) - 16 pont
Maurice Blanchot: Aki nem tartott velem (Ford.: Bende József. Kalligram, 2010) -16 pont
Szavazóink:Ambrus Judit, Bazsányi Sándor, Bárány Tibor, Báthori Csaba, Bedecs László, Bojtár Endre, Csáki Márton, Faragó Kornélia, Halmai Tamás, Horváth Györgyi, Jánossy Lajos, Jenei László, Kálmán C. György, Kiss Noémi, k. kabai lóránt, Lapis József, László Ferenc, Lóránd Zsófia, Margócsy István, Menyhért Anna, Mikola Gyöngyi, Németh Zoltán, Pallag Zoltán, Selyem Zsuzsa, Szegő János, Szilágyi Zsófia, Tarján Tamás, Teslár Ákos, Urfi Péter.
A szavazóknak minden alkalommal 4, a közelmúltban magyarul megjelent szépirodalmi vagy azzal határos műfajú kötetet kell megnevezniük és sorrendbe állítaniuk; az első 15, a második 10, a harmadik 6, a negyedik pedig 3 pontot kap.
A listás könyvek megvásárolhatók a Fókusz Könyváruházban. Cím: 1072 Budapest, Rákóczi út 14. fokusz [dot] budapest [at] lira [dot] hu
Arra igazán nem panaszkodhatnak a mélyen tisztelt olvasók, hogy szolgálatukban tevékenykedő kritikusaik nem orientálják őket megfelelő határozottsággal. Felborult a papírforma és vele együtt a pálya is: az amerikai irodalom valóban legendás alkotóját, Raymond Carvert ajánlják legkivált, elsősorban, mindenekelőtt az önök figyelmébe, a többiekről legfeljebb azt jegyezhetjük fel, hogy ők is a pályán voltak. Carver kétségtelenül óriás, de azért ez az unisono mégiscsak meglepő gesztus volt az ítészek részéről, mintha összebeszéltek volna, elvégre a statisztaszerepre kárhoztatott többiek sem akárkik úgymond. Carver könyvét mindenesetre vegyék gyorsan meg, amíg még lehet, aztán folytassák az olvasást: a Magvető most megjelent könyve egy Carver-sorozat első darabja (kritikánkat róla lásd a Narancs november 11-i számában). A szerző, az amerikai minimalizmus formateremtő mestere "amerikai Csehov", ahogy a fülön idéztetik - és tényleg. Elolvas az ember egy-egy elbeszélést, és ahogy visszagondol, nem érti, hogy tulajdonképpen mitől, mikor, hogyan mutatkozott meg a szövegben ez a végtelen kilátástalanság és nyomorúság, miközben persze nem történt semmi, hiszen már régen megtörtént minden.
Egy új Csehovval érkeztek be a második helyre az oroszok is - az övék abban különbözik az eredetitől, hogy nő: az immár - a Magvetőnek hála - itthon is népszerű Ljudmila Ulickaját elbeszéléseinek borítóján "szoknyás Csehov"-ként emlegetik. Az oroszoknak több babér nem terem, szó azonban bőven van róluk Sofi Oksanen irtózatos és nagyszerű könyvében. A félig finn, félig észt szerző a kiszolgáltatottság történeti és személyes tapasztalatairól szóló könyve meglehetősen zajos siker volt hazájában: a születése óta eltelt 2 év alatt közel 30 nyelven jelent meg, míg lecsapott rá a szemfüles Scolar Kiadó.
Az olaszok (feltéve, hogy figyelik a Narancsot) két neves szerzőjüket is az élvonalban tudhatják. Pasolini életműkiadásában a filmforgatókönyvek első kötetére kerített sort a Kalligram - ahogy eddig minden kötet, úgy ez is felkerült a listára, ránk lehet számítani. Calvino, a másik talján fantasztikus elemekre épülő súlyos történelmi kisregényeit ismét régi versenyző újonnan lefordított munkája követi, a formai truvájok sorát felvonultató Jacques Roubaud verseskönyve. Az argentin César Aira izgalmas könyve zárja a tömött középmezőnyt, amely poétikusan és okosan, egészen különleges módon beszél a világ ábrázolhatóságának kérdéséről vagy kérdésességéről.
A Nobel-díjas Orhan Pamuk szerelmi története, ahogy a cím is ígéri, összekapcsolódik egy furcsa múzeum keletkezésével: e szöveg jó értelemben vett szentimentalizmusát hatásosan ellensúlyozza, ha a lista előírása szerint Karol D. Horváth Karol D. Horváth című bizarrul szellemes könyvét veszik elő rögtön utána.
Nabokovval - ezt még az előző listagazda is reklamálta - talán nem mindig bánnak érdemeihez méltón szavazóink, életműkiadásának egy-egy darabjáról megesett, hogy elfeledkeztünk, ez a korai regény azonban felfért. Nyomában a Blanchot-életműsorozatnak az előző kettőhöz kapcsolódó, talányosan szép harmadik kötete jár. Bár célt érne e makacs kitartás, amellyel minden kötetet beszavaztak az elszánt kultúrmunkások: a nálunk talán kevésbé ismert Blanchot nagy író, tényleg. Blanchot-val párban zárja a listát egy szimpatikus és tehetséges lengyel fiatalember könyve, amit ő maga így ajánlott a Litera vele készített, nagyszerű interjújában (A rossz dolgokról is írnunk kell, 2010. szeptember 14.): "A történetmesélés mellett ez a könyv az elmúlásról is szól. Ahogy haladunk a történetben, feltárul a történetmesélés hanyatlása is, ahogy a nagymama elméje elszürkül, úgy esnek szét a történetek is. Végül az unoka veszi át tőle az elejtett szálat, és kibomlik így az ő története is, azaz azt is látjuk, ahogy a generációk átveszik a történeteket, és a sajátjukká gyúrják őket."
Gigászok nyitják és gigászok is zárják aktuális javaslatcsomagunkat: Carver, Nabokov, Blanchot. Mindkét irányból el lehet indulni. Philip Rothot (Kiégés) pedig most is, mint mindig, hozzábiggyesztjük a névsorhoz a listakrónikás választottjaként.
