Színház

Mindenki akármije

Soharóza – Jónás Vera Experiment: Back-Pack

Kritika

„Zöld fű közt árva két ibolyácska, elröppen év és óra. Múló az élet”, halljuk a most 23 taggal (15 nő és 8 férfi) felálló kórus bevezető dalát. Itt kapcsolódik be a zenekar, még a szólista nélkül. Halas Dóra, a kísérleti kórus karnagya ritkán áll színpadra, de most végigkíséri az előadást, amelyet a Soharóza és a Jónás Vera Experiment hozott létre, és fókuszában az öröklött sors kérdései, a transz­generációs élményeink (nem csupán a traumák!) állnak. Mennyit alakít rajtunk a felmenőink sorsa? Hogyan mozgat minket láthatatlan, de örökké bennünk élő hagyatékuk? Személyiség, nevelés és genetika: valóban csak ennyiből áll össze az, amit énnek nevezünk?

Nem ez a két csoport első együttműködése. Jónás Verát sima kórustagként is láthattuk már a Soharózában, például a Nagy Fruzsina által is jegyzett Dalok a kamrából című catwalk koncerten (kritikánkat lásd: Majd megemésztjük, Magyar Narancs, 2021. augusztus 25.), de a karantén alatt a két csapat A nyolcas sáv címen egy kamaszoknak szóló meselemezt is megjelentetett, azon is prózai és zenés betétek váltották egymást. A mostani előadást közös feldolgozómunka előzte meg, amelynek minden lenyomata ott van ebben a nagyon is személyes, nehezen meghatározható műfajú produkcióban. A (nyitó- és a záródarab kivételével angol nyelvű) dalokat „megmagyarázó” vagy előkészítő betétek választják el egymástól, amelyek sok esetben önálló jelenetként is meg­állnak. A legszebb ilyen egység, amikor Halas Dóra a felkészítő work­shopok egyikén elhangzott történetet olvas fel, amelyből kiderül, az illető édesanyja nem gonoszságból hajigál ki minden tárgyat. Hanem azért, mert anno látta a lebombázott házukat. Ahogy semmivé lett mindaz, amiért egy életen át dolgoztak.

Autofikció és pszichológia, két nagyon divatos irány. De most valami egészen unikálisat kapunk. Ahogy a kórus a fájdalomig ismétli azokat a mondatokat, amelyekkel már gyerekként szétütötték a fejünk. Ahogy bemozdítják a nagyon is hasonló fényképalbumainkat. Ahogy befejezi ki-ki azt a mondatot, hogy „Akármit is csinálok, nem tudom…” nem nézni a Titanicot, nem tudok eleget főzni… Mindenkinek megvan ez az akármije.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Elsüllyedt Budapest

„Szép Ernő előbb népszerű költő volt, azután divatos színpadi szerző lett, regényei irodalmi szenzációknak számítottak, azután egy időre szinte teljesen megfeledkeztünk róla” – írta Hegedűs Géza 1976-ban, A magyar irodalom arcképcsarnoka című portrékötetében. 

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.

Isten nevében

Egy gyermek ára: három miatyánk, két üdvözlégy – pimf összeg, mindenkinek megéri, vevőnek, eladónak, az üzlet hivatalos tanújának (ezúttal a Jóisten az, lakcím, anyja neve, három példányban), de legfőként a Fidesznek. Most még pénzbe se kerül: alsónadrágokban fizetik ki a papságot. Választások jönnek, tartják a markukat, lökni kell nekik valamit, hogy misézés közben rendesen korteskedjenek, Isten akarata szerint.

Távolságtartás

A három még logikus és észszerű. Sőt, a három elvárható (a Tisza Párt és az MKKP potenciális szavazói szemszögéből mindenképpen), s aligha sérelmezhető (a rivális pártok híveinek perspektívájából) – ennyi kerületi polgármesterjelölt kell ugyanis a fővárosi listaállításhoz. És már miért ne állítana listát, miért is ne akarna bejutni a Fővárosi Közgyűlésbe Magyar Péter pártja és az MKKP? Hisz’ nem csak a szűk pártérdek, hanem demokratikus közéletünk, illetőleg közéletünk demokratikusságának imperatívusza is azt követeli, hogy ha egy párt van, létezik és kitapintható közösségi igény is van rá, az méresse meg magát a nemes versenyben, és a verseny legyen nemes!

Mint parton a hal

  • Földényi F. László

Pontosan húsz évvel ezelőtt egy német napilap többeket megkérdezett, mit várunk mi, magyarok a küszöbön álló EU-csatlakozástól. Én akkor habozás nélkül ezt válaszoltam: Komp-ország hajója végre kiköt – Nyugaton. Vagyis: Európában. A Fidesz épp ellenzékben volt. De már jóval korábban kiadta a velejéig antidemokratikus jelszót: „a haza nem lehet ellenzékben”, s előre tudni lehetett, merre kormányozzák majd a hajót, ha újra hatalomra jutnak.

„Mi nem tartozunk bele a nemzetbe?”

A Nemzeti Összetartozás Hídja egyelőre nem annyira a nemzet összetartozását, sokkal inkább azokat az emberi és eljárásjogi anomáliákat testesíti meg, amelyekkel ma Magyarországon egyre könnyebb bármilyen, NER-nek kedves beruházást végigvinni.

Dermedt figyelem

Az elbitangolt ellenzéki szavazók jó részét néhány hónap alatt becsatornázta Magyar Péter és a Tisza Párt. De mire jutnak így az elhagyott pártok?

„Mint egy óvodás”

A közszereplők cáfolhatóan hamis privát legendáival az egyik fő probléma az irracionalitás, a logikátlanság – vélekedik a történész. A többi közt Magyar Péter sikeréről is beszélgettünk Ungváry Krisztiánnal, aki nem hiszi, hogy az országban hamarosan véget érne az agymosó demagógia uralma.

Kérik vissza Szepit

Kiskunhalason civilekkel együtt fideszes politikusok tüntettek egy főhatósági döntés, a kórházigazgató menesztése miatt. Mivel a leváltást senki sem indokolta, a helyiek intrikát sejtenek mögötte, és meg is találták a bűnöst.

„Ötven vagy száz év”

Két évtizeden át, 1990 és 2010 között volt a fővárosi IX. kerület polgármestere, 2019 után négy évig Baranyi Krisztina tanácsadója, most ismét indul a polgármesteri székért. Szakmai viták, szemléletbeli ellentétek és csapdahelyzetbe került képviselők is kellettek az induláshoz, aminek persze a Fidesz is örül.