Sevardnadze elkergetése óta Grúziában ígéretes folyamatok indultak el. Zurab Zsvania miniszterelnök halálával viszont nemcsak a demokratikus kormányerõk közti egyensúly bomlott fel, hanem a reformok kilátásai is rosszabbodtak.
A tavaly még önállósulni próbáló fekete-tengeri grúz tartomány, a szubtrópusi Adzsária legnagyobb városa, Batumi málladozó fürdõvárosi palotáival és bambuszligeteivel elsõre egy banánköztársaság viharvert fõvárosának képét mutatja. A bádoglemezekkel egybentartott lakótelepi házak tövében vágtató esküvõi konvoj Mercedesei és Ladái viszont tipikus grúz lakodalomba tartanak, ahol a 400 fõs asztaltársaságot az ország gasztronómiai repertoárja várja, meg vodka kancsószámra. A võfély rokona, a Szovjetunió egykori nagyváltósúlyú bokszbajnoka az utcáról felszedett turistába szabályos idõközönként egy vizespohár szeszt igyekszik belédiktálni (fröccsel szokás kísérni). Az '56-ban Magyarországon katonáskodó szenior sportember felállva könnyezi meg Papp László halálát, de a kilencedik tószt közepén váratlanul összeroskad: még látjuk, amint szorítósegédei a padlóról a kormány mögé ültetik. Az asztalhoz invitált környékbeli szegények buzgón kanalaznak, kezük akkor sem pihen, amikor a fiatal pár gyönyörûséges táncba kezd. A kecses mozdulatokat a tbiliszi egyetem jogászprofesszora is álmodozva bámulja. "Én adzsáriai vagyok, és ez sokat jelent nekem, de a grúz egy nemzet. Aki mást mond, összevissza beszél. Örülök, hogy Abasidze repült."
Az Eduard Sevardnadzét 2003 novemberében elkergetõ forradalom vezetõibõl tavaly januárban felálló hatalom elsõ komoly sikere a renegát kiskirály, Abasidze kormányzó viszonylag békés eltávolítása és a tartomány fölötti ellenõrzés megszilárdítása volt. Az ország területi integritását a kezdetektõl fogva prioritásként kezelõ
Szaakasvili elnök és Zsvania kormányfõ
által vezetett adminisztráció ezzel nem csupán a grúz gazdaság fejlõdését hátráltató helyi csempészetet zárta rövidre, Adzsária visszatérése társadalom-lélektani szempontból is fontos volt. A grúzok döbbenten tapasztalták, hogy a problémákat akár meg is lehet oldani. A Szaakasviliék iránti bizalmat tovább növelte a korábbi elnök alatt elburjánzó korrupció elleni agresszív kampány is. Nem csupán a közintézményekben indult tisztogatás, az emberek az elsõ naptól a bõrükön érezhették az új idõszámítást. A fõvárosba vezetõ országúton a méteres lyukakat kerülgetõ autóst grúz és angol nyelvû felirat buzdítja, hogy az esetleges rendõri túlkapásokat, indokolatlan büntetést azonnal jelentse. A rendõri visszaélések és erõszak megfékezését a hatóság nem bízta a véletlenre: rövid idõ alatt mintegy 13 ezer, fõleg autósok fosztogatására specializálódott közeget bocsátottak el, helyükre jól képzett és jól fizetett egyenruhások kerültek. A polgárbarátra fazonírozott rendõrség és a katonaság összehangolt akciói nyomán Tbilisziben sokat javult a közbiztonság, de olyan hegyvidéki területet is sikerült pacifikálni, ahol korábban a törvényt kizárólag felfegyverzett nagycsaládok és csempészbandák diktálták. Kevésbé látványos, ám a demokrácia megszilárdítása szempontjából életbe vágó volt az ország haderejének átszervezése. A védelmi minisztérium civil kontroll alá került, miként az exbelügyminiszter magánhadseregeként számon tartott 8 ezer fõs különleges katonai alakulat is. Miközben a katonák létszáma tavaly 30 százalékkal csökkent, a védelmi büdzsé megduplázódott.
A kormányzat ugyanakkor rengeteg problémával küszködik. Az adzsáriai sikert az Oroszországgal határos, szakadár Dél-Oszétiában nem tudta megismételni, a tavaly augusztusban kis híján háborúskodásba torkolló fegyveres incidensben mindkét oldalon katonák és civilek vesztették életüket. A már jó ideje önjáró Abházia miatt tovább romlott az amúgy is reménytelennek tûnõ orosz-grúz viszony, Tbiliszi a szakadárok támogatásával, az ország és a régió destabilizálásával vádolja Moszkvát, az viszont a grúz területen mai napig létezõ csecsen kiképzõtáborokról beszél. Az új külpolitikai orientáció jegyében az iraki, afganisztáni és kosovói békefenntartásban is részt vállaló Grúzia a területi egyesítés programjához nyugati támogatást szorgalmaz. Ám Bush óvakodik attól, hogy nyíltan konfrontálódjon az orosz vezetéssel. Pedig közvetítõ nélkül az ország nem képes rendezni nézeteltéréseit a túl erõs Moszkvával, amelynek sikerült azt is elérnie, hogy az EBESZ megfigyelõi januártól távozzanak a kritikus határszakaszokról.
Az orosz Észak-Oszétia felõl a vad Kaukázuson át a fõvárosba vezetõ utat órákig blokád torlaszolja el, a környék falvainak lakói az akadozó elektromos ellátás miatt tüntetnek. A keresztbe fektetett rönkökön férfiak és gyerekek üldögélnek, kendõs asszonyok pörölnek a tömeg meggyõzésére érkezõ hivatalnokokkal, rendfenntartókkal. A 90-es évek derekán csak szórványosan mûködõ közmûellátás még ma is akár hosszan szünetelhet, aki teheti, alternatív fûtésrõl és világításról gondoskodik. Miközben számtalan hivatalnok került az utcára, a privát szektorban nem sikerült új munkahelyeket létrehozni, a nyugdíjasok nyomorognak, a vidék önellátásra rendezkedett be, a városiak megélhetését pedig továbbra is inkább leleményességük, mint járandóságaik garantálják. Bár egyre több mûködõtõke jön az országba és a privatizáció tavaly új lendületet vett, szakértõk szerint a nyugati típusú piacgazdaság kiépítése egy helyben áll,
a kormánynak nincs világos programja
a jelentõs adósságállomány kezelésére sem. "A demokratikus intézmények gyengesége az egyik legégetõbb belpolitikai problémánk" - állítja a Narancsnak George Gotua szociológus, aki szerint az egyes hatalmi ágak közti egyensúly és a képzett, elkötelezett bürokraták hiánya miatt a reformfolyamatok sikere sokkal inkább egy-egy erõs emberen múlik. Szaakasvili elnök és a végrehajtó hatalom kezében így csábítóan sok erõ összpontosul, az ellenzék parlamenti ereje elenyészõ. Civil szervezetek a bíróságok kiszolgáltatottságának bizonyítékát látták az antikorrupciós kampányban megvádolt bürokraták elleni eljárásokban is, ahol szerintük a hatalom többször is átlépte a törvényesség határait, azt az érzést keltve, hogy célja nemegyszer az elnök politikai ellenfeleinek elbátortalanítása volt. Szaakasvili hatalmának további növekedése sokak szerint már a 2003-as "Rózsák forradalmára" keresztelt, jól szervezett népi megmozdulás kitûzött céljaival és szellemével is ellentétes lenne. Az ország második emberének halála (február 3.) viszont éppen errefelé sodorja Grúziát.
A hivatalos vizsgálatok szerint Zsvania a nemrég tartományi kormányzóhelyettessé kinevezett 25 éves Raul Juszupovval együtt annak bérelt lakásában, valamikor hajnali 4 és fél 5 között, egy rosszul beszerelt iráni gyártmányú fûtõberendezés szivárgása miatt hunyt el. A kormány a mai napig kitart amellett, hogy baleset történt, s elutasította az ellenzék parlamenti vizsgálóbizottság felállítására tett javaslatát; ugyanakkor a kedélyek csillapítására az eset felgöngyölítésébe az FBI-t is bevonta. Az utca, a sajtó egy része és az ellenzék vezetõi azonban kételkednek - jóllehet az amerikai nyomozók megérkezésük után néhány nappal már siettek leszögezni, hogy semmi jelét nem találják idegenkezûségnek. Nem találtak kapcsolatot a kormányfõ halála és a néhány nappal elõbb Goriban történt - három rendõr életét is kioltó - robbantásos merénylet között sem. Az FBI végsõ következtetéseit ugyan csak három hét múlva teszi közzé, de a gyilkosságot szimatolókat az sem fogja megnyugtatni. Az eset körülményeit nem túl koherensen tálaló hatósági tájékoztatás csak növelte a bizonytalanságot. Az ellenzék és a sajtó szerint a kormány gyanúsan hamar zárta ki a gyilkosság lehetõségét. Elvileg persze semmi különös nincs abban, ha Grúziában ma valaki szén-monoxid- mérgezésben hal meg. Rengetegen szerel(tet)nek be lakásukba török vagy iráni gázkonvektort, de a szakszerûtlen installáció miatt tavaly negyvenen fulladtak meg, ebbõl féltucatnyian december második felében.
"Mindegyik álmában" - állítja a hivatalos vizsgálatot leggyakrabban kritizáló Nino Nikoleisvili, az ellenzékhez sorolt orvos szakértõ, az igazságügyi minisztérium korábbi fõnyomozója. A sajtónak bemutatott egyperces helyszíni videofelvétel tanúsága szerint a két férfit ébren, ráadásul külön helyiségben érte a halál. Juszupov egyes értesülések szerint pár napja, más források szerint hónapokkal ezelõtt szereltette be a fûtõberendezést, a fõbérlõ szerint ebben egy ismeretlen alkalmi munkás mûködött közre. Az eset napján a fõvárosi gázszolgáltató igazgatója még azzal nyugtatta a közvéleményt, hogy a szóban forgó készülék valóban befelé szivárogtatta a gázt, de a sajtó a Tbilgazi szóvivõjére hivatkozva egy héttel késõbb már azzal sokkolt, hogy a kérdéses idõszakban a szolgáltató túlnyomás miatt a háztömbben hajnali 3-tól délelõtt tízig szüneteltette az ellátást. A köz azt sem érti, mit keresett a miniszterelnök éjszaka az ifjú politikus bérleményében, errõl a nexusról ugyanis senki sem tudott. Azt a verziót, hogy Juszupov egyhetes kemény munkával, hivatalos ügyben kuncsorogta volna ki a találkozót, az idõpont és a helyszín teszi kérdésessé: az asztalon étel, ital bõven, a két férfi a jelek szerint backgammont játszott, testõrök sehol. A jól értesültek ekkor már arról beszéltek, hogy a fiatalembert a háromgyerekes miniszterelnökhöz esetleg intim szálak fûzték. Az összeesküvést szimatolók legutóbb akkor kaptak új muníciót, amikor Juszupov édesapja egy interjúban közölte, hogy fia velük lakott, nem bérelt semmilyen lakást, és megkérdõjelezte, hogy Raul egyáltalán a lakásban halt volna meg. A hatóságok azt sem árulják el, kivel beszélt mobilján Zsvania oly hosszan a halála elõtt.
A gyilkosságot valószínûsítõ tábor sem egységes. Az orosz biztonsági erõket okoló parlamenti képviselõk szerint a Grúziát mindenáron destabilizálni kívánó Moszkva bánt el a politikussal. Tény, hogy Zsvania személye jelentette az egyensúlyt a Sevardnadze után kialakult hatalmi háromszögben, ami belõle, a parlament elnök asszonyából és Szaakasvili elnökbõl állt. Könnyen lehet, hogy Zsvania halálával a forradalom utáni kormányzó erõk status quójának valóban lõttek, ami pedig beláthatatlan következményekkel fenyeget. A teória kritikusai szerint azonban Moszkva sokkal inkább tudott tárgyalni a kiszámítható és higgadt Zsvaniával, mint a lobbanékony elnökkel; az orosz lapok máris a két ország viszonyának további romlását prognosztizálják. A moszkvafóbok szerint azonban pont ez volt a cél, mert így a radikalizálódó Grúzia ügyeibe az orosz vezetés könnyebben beleütheti az orrát. A Szaakasvili környe-zetét gyanúsító elmélet képviselõi hatalmi vetélkedést emlegetnek, ahol a Sevardnadze megbuktatásában kulcsszerepet játszó kormányfõ (õ hívta vissza Amerikából Szaakasvilit) és az elnök között már az ellenzék vezetõjének posztjáért is kemény versengés folyt; utóbb viszonyuk végképp elmérgesedett. Mások szerint
a Zsvania-Szaakasvili-tandem
igenis jól mûködött, hiszen tavaly épp a kettejük közti hatékonyabb munkamegosztás érdekében módosítottak az alkotmányon, és a karizmatikus államfõ a jelentõs államigazgatási tapasztalattal, széles befolyással bíró Zsvaniára támaszkodott nehéz küzdelmeiben. Egy harmadik csoport a privatizációs folyamatok ellenérdekeltjeire mutogat, mondván, hogy Zsvania fatálisan nagy érdeklõdést tanúsított a Sevardnadzéra gyanús ügyletek iránt.
Egy biztos, Grúziát a legrosszabb pillanatban érte a csapás. Szaakasvili nagyobb mozgástér mellett is vért fog izzadni a jelentõs befolyását és tapasztalatait még Sevardnadze alatt, 1995 és 2001 között parlamenti elnökként (is) szerzõ kormányfõ nélkül. A több politológus által a Sevardnadze utáni idõszak fõépítészének titulált Zsvania, ha kellett, akár munkaköri leírását is túllépve tárgyalt (eredményesen) az oroszokkal, a lázadó oszétokkal vagy az IMF képviselõivel.
Az elnök bõ egy hete megnevezett kormányfõjelöltje, a 40 éves Zurab Noghaideli eddigi pénzügyminiszter az elhunyt politikus parlamenti táborába tartozott, Zsvaniára mentoraként tekintett. Jelölése a korábbi erõviszonyok fenntartásának szándékát jelzi, és a partnerek számára is elfogadható. (A parlament lapzártánk után szavaz róla, de megválasztása biztosnak tekinthetõ.) A jelenlegi egyensúly fenntartására ugyanakkor semmi esély, hiszen Noghaideli minden bizonnyal csak a gazdasági ügyekre koncentrál, a politikához és a Zsvania-tábor érdekeinek megvédéséhez se ereje, se tapaszta-lata. Mivel a grúz közéletben nincs az elhunyt kormányfõhöz mérhetõ politikus, az elemzõk a nem túl távoli jövõre nézve alkotmányos reformot jósolnak, amely vagy névlegesre csökkenti a miniszterelnök hatalmát, vagy teljes egészében megszünteti a posztot. Ezzel Szaakasvili vetélytárs és mankó nélkül maradhat.
Linder Bálint
